Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mila7

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma - a tervek szerint 40 órás időkeretben, folyamatos televíziós közvetítés mellett – a parlamentben kezdetét veszi az új alkotmány vitája. Az alkotmányozásról már több alkalommal írtam, jelezve, hogy nem elsősorban a formálódó szöveg, amely – kisebb…..
mila7 2011.03.21 08:31:16
@énbeszéltem: Hát persze, hogy látja. De mennyivel jobb és érdekesebb itt politikai elemzőnek lenni, mint egy demokratikusabb, "normális" országban. :)
mila7 2011.03.21 08:45:06
@Kora Délutáni Kornél: Szerintem ebben nincs igazad. Lehet, hogy Sólyom nem volt a legjobb köztársasági elnök, talán politikusnak sem alkalmas, de tisztességes, okos ember, míg Schmit(t) Pálra egyik sem igaz. Az más dolog, hogy kudarc volt az ő köztársasági elnöksége, de az nem csak az ő hibája.
„Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." Lázár János különös okfejtése már ma estére ellenzéki össztüzet és komoly médiafigyelmet kapott – s feltehetően ez csak a kezdet. Sok…..
Az előző bejegyzést – elnézést kérek érte – szándékosan félbehagytam. Kíváncsi voltam azon a ponton a véleményekre, a reakciókra, s különösen érdekelt, hogy mit szólnak az olvasók a cikkben elhelyezett Sztálingrád-utaláshoz. Nem kellett csalódnom: valamennyire…..