Adatok
semmizse
0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Két hetes túránk végére értünk, a legjobb budapesti gyros nyomában ezalatt 14 gyrost, dönert, shawarmát ettünk, én még a húsmentességemet is megszakítottam, hogy megtaláljuk nektek a legjobb helyeket. A hamburgeres sorozatban már megismert módszert alkalmaztuk, először az…..
semmizse
2011.05.02 16:16:33
Egyetértek az eredménnyel. Vagyis inkább az első helyezettel, mert a többit nem nagyon ismerem. A Gyradiko tényleg Bp. (ha nem az ország) legjobb gyros-lelő helye. És végre kezdenek kinézni is valahogy most, hogy a sátortábor helyére egy pofás kis kuckót húztak. És így nagyobb is lett a hely, több asztallal. Hogy valami negatívat is mondjak: aki jót akar magának, ne igyon görög sört. A görögök sok mindenhez értenek, de a sörfőzéshez speciel nem. Ékes példája ennek a Mythos névre hallgató valami, ami a Gyradikoban kapható. De ezen kívül minden más stimmel... ;)
Napok óta zajló provokációk és a ma estére sikeresen kiprovokált tömegverekedés után a rendőrség kordonnal zárta el Gyöngyöspata települést. Rendőrségi csapatszállítók tartanak jelen pillanatban is a helyszínre az autópályákon. Időközben a településen…..
semmizse
2011.04.27 17:59:07
@l.x.: azzal majd kezd az az 5%.
semmizse
2011.04.27 18:37:42
@l.x.: Kiváló kozmológusok garantálják, hogy a Nap cca 5 milliárd év múlva fog csak akkorára felfúvódni, hogy az közvetlen veszélyt jelentsen a földi életre.
semmizse
2011.04.27 18:46:55
@l.x.: ebben a kérdésben nem segíthetek.
Tisztelt Terror!
Életem első munkahelye maga volt a pokol. Kikerültem az iskolapadból, sajnos nem vettek fel az egyetemre, mert csupán egyetlen helyet jelöltem meg és jelentkezők hiányában nem indult az a szak abban az évben. Nem akartam egy éven keresztül otthon dekkolni és nem is…..
semmizse
2011.04.19 19:33:29
@Sadist: Stimmel.
Hozzáteszem, hogy "asszisztens" munkakörben PTE-s diploma után sem fog: egyrészt más munkát végezni, másrészt többet keresni.
Hozzáteszem, hogy "asszisztens" munkakörben PTE-s diploma után sem fog: egyrészt más munkát végezni, másrészt többet keresni.
Az új Orbán-rendszer csak egy ruha, valójában a nemzet a test, azon az Orbán-rendszer a ruha. Mielőtt Szalai Anomália rám küldené a gondolatrendőrség rohamosztagát, hogy így belerondítok az alkotmányozás fennkölt ünnepébe, emlékeztetném arra, hogy ezek a szófordulatok…..
Megjelent Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy kétszáz embere. Rubi Gergely polgárőr, jobbikos országgyűlési képviselő közölte: hétfő este kezdtek el járőrözni a településen és a tervek szerint vasárnapig maradnak. Hozzátette: a helyi lakosság hívta…..
semmizse
2011.04.15 23:32:49
@Osiris_X: a muszáj pontos j. Még Franciaországban is, n'est-ce pas?
Bármi is történjék, a lényeg, hogy mennél több cigány mennél rosszabbul jöjjön ki belőle. Döbbenetes, hogy a tegnapi parlamenti ülésszakon Dúró Dóra vette védelmébe a cigányokat, amikor a 15 évesre leszállítandó tankötelezettségi korhatárt támadta.Persze Halásznak…..
semmizse
2011.03.08 22:48:25
@Goompah: hallgatom mi a problémád.
semmizse
2011.03.08 23:24:42
@calam: hülyeség. Aki tanulni akar, az tanul. Pont.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz