Regisztráció Blogot indítok
Adatok
III_ker

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
JT BLOG 1975 kiszámítása 2014.07.14 01:37:47
„Valamikor, majd, egyszer legépelem”. Ezt gondoltam a mostani bejegyzésről. Aztán többszörös véletlenek miatt úgy alakult, hogy elérkezett az idő. 2007-ben találkoztam egy 1997-ben írt tanulmánnyal. Nagyon megtetszett, annyira, hogy amíg olvastam, folyamatosan jegyzeteltem is. Egy…..
III_ker 2014.08.16 18:44:44
@csillaberk:
Igazad van, az a gond, hogy szűkszavúan fogalmaztam. Egont elsősorban 1914 foglalkoztatta, mint sarkalatos dátum. Az említett tanulmány nagy hangsúlyt helyez a görög nyelvtani elemzésekre, viszont fáraókról nincs szó benne.

Én nem mondom, hogy egyébként nem volt téma 1975, és talán még írt is ezzel kapcsolatban valami fáraósat, de nem hiszem. Ami a Gabi által olvasott példányt illeti, azt talán valaki más egészítette ki a saját kutatásával.
Majd még szétnézek alaposabban Egon régi íróasztalában, van ott egy csomó jegyzet, vázlat, ilyesmi. (Vagy esetleg egyszerűen csak rákérdezek, ha legközelebb jön.)

„Számomra nagy titok, hogy Egon és az a másik fiú miért lépett be a szervezetbe. Mindkettő értelmes, kutató szellemű ember volt, szülői kényszer nélkül.”
Hát szerintem épp ezért. A lehetőség miatt, ami JT részéről kínálkozott a Biblia megismeréséhez. Nem volt sem tilos, sem kötelező. Nincs ebben semmi bonyolult. Bár ezt „a másik” fiúval kapcsolatban nem jelenthetem ki, mivel nem tudom, kiről van szó. Pedig nem gond azonosítanom az akkori teljes gyülekezetet, és még jó néhány kapcsolódó nevet és arcot. Úgy érzem, hogy fel kellene ismernem az itt megszólalóknak legalább egy részét, mégsem jut eszembe egyetlen név sem. Furcsa.
Az általad megemlített D. Feri személye pl. speciális információ. Közvetlenül nem is kötődik Óbudához, akárki nem tudhat róla.
III_ker 2014.08.19 19:24:11
@csillaberk:
Tulajdonképpen SE is lehetek. :-)
Egyébként sokkal jobban képben vagy az akkori állapotokról, mint én. Csodálkozom, hogy egyáltalán sikerült (?) azonosítanom a monogramokat.
Érdekes a történeted. Az dereng nekem is, hogy volt pár átszervezés. Nehéz ezeket időben elhelyezni. Ennek ellenére nem emlékszel véletlenül, hogy kb. mikor osztották ketté az ingyenkonyhai óbudaiakat, és aztán mikor vonták újra össze eggyé? Akkor már megvolt a Röppentyű?
Az Őrtorony egyik alapvető tanításáról, Krisztus 1914-ben bekövetkező második eljöveteléről ("jelenlét", parousia) egy olyan uralkodó és népszerű elképzelés létezik Jehova Tanúi között, amely szerint vallásuk alapítója C. T. Russell előre jelezte és hirdette ezt a…..
Ez a bejegyzés régóta íródik, nem kevesebb, mint 14 alkalommal írtam újra. Nem is akartam megírni, de az érintett (SF) nagyon kérte. Sok alkudozás után egyeztem bele, hogy az eredetihez képest sokkal rövidebben, de közreadom. SF: ez a megnevezés bizonyos módon utal az…..
III_ker 2013.05.26 13:58:48
@l.gabi: Azt hiszem, ismerem/ismertem a történet valamennyi résztvevőjét, bár elég régi dolgokról van itt szó. Most értettem meg, miért is éreztem SF-ben mindig valami bizonytalan feszültséget. Az egyik legmegközelíthetőbb, legszimpatikusabb vén volt, akivel valaha is találkoztam. Emlékszem, hogy a könyvtanulmányozásokon megbeszéltünk olyan kérdéseket is, amik nem voltak az anyagban. Nagyon ösztönző alkalmak voltak. (A biológia iránti vonzalmáról nem tudtam, pláne hogy titokban kellett tartania, de érdekes módon ennek közvetetten egy egészen máig ható következménye lett. De ez most nem ide tartozik.)
Bevallom, azon gondolkodtam, ki lehet az a bizonyos „másik”, aki még mindig vén. Az én aktuális ismereteim szerint ketten jöhetnek szóba. Azt gondolom, az egyiknek JJ nagyon „örülne”.
Nos, érdekes poszt volt.
Ézsaiás 44: 24  „Így szól Jehova, a te Megváltód, és aki Formálód az anyaméhtől fogva: „Én, Jehova cselekszem mindent: magam feszítem ki az egeket, kiterítem a földet. Ki volt velem?”   Ez a vers különösen hasznos Jehova Tanúi teológiájának megcáfolásában. A…..
Köpni-nyelni nem tudok, teljes mértékben osztom a Hírszerző véleményét: "Őszintén szólva alábecsültük ezt a történelmi festmény-történetet. Azt gondoltuk, hogy komolykodó, modoros historizáló festmények készülnek majd. Ezzel szemben tanácstalanul állunk ezek előtt a…..
III_ker 2011.11.08 12:49:27