Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szabir

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Azért, azt remélem, érzi mindenki, micsoda veszélynek vannak kitéve a rablók, tehát jogos a fellépésük, mint minden zsidó fellépés! Ezért a gyereket meztelenre vetkőztették, lábánál fogva fellógatták, brutálisan megverték, mielőtt elengedték, egy tető sarkára…..
szabir 2011.02.27 21:00:00
@Péter1:

- Nem a valóságot keresem, hanem az igazságot. A valóság ott van a képeken, kendőzetlenül. Igazságban pedig csak az állja meg a helyét a szememben, ahol egyik ember sem tarthat igényt több jogra, nagyobb kenyérre, kedvezőbb elbírálásra a másiknál pusztán származása révén. Már pedig, ha egy népcsoport magát a többi nép fölé kívánja emelni és ennek megfelelő eszméket terjeszt, gazdasági és politikai hatalmával visszaél, szellemi és fizikai terrort alkalmaz más népekkel szemben, akkor ezt nem tekinthetem igazságosnak, még ha valóságos, akkor sem. A küzdelemben két oldal van. Az egyik önnön kiválasztottságának hamis tudatával kíván a többi nép javainak kizárólagos birtokába kerülni és céljának elérésére szellemi, pénzügyi, gazdasági és katonai terrort is alkalmaz. A másik fél pedig az élethez való jogáért küzd egy olyan eszme ellenében, amely a kiválasztottnak tartott népen kívül mindenki mást barmoknak tekint és szolgaságra vagy megsemmisítésre szán. Ebben a harcban -előbb vagy utóbb- mindannyian állásfoglalásra fogunk kényszerülni. Ez nem származási kérdés, ez erkölcs és etika kérdése, azon túl, hogy vethet téged a sorsod bárhová, születhetsz zsidónak vagy gojnak, de az 'embernek lenni' kérdését neked kell eldönteni. Ez nem származási kérdés, ez szellemi minőség kérdése. Ennyit a fajelméletről.
szabir 2011.02.27 20:15:56
@Péter1:

- Nem tartom magamat a valóság egyedüli ismerőjének, csupán keresőnek.
- A forást magadnak kell megtalálnod, ebben nem segíthetek. A lelkiismereted lehet a legjobb tanácsadód. Gondold azt is meg, hogy az ellenzék képviseletében fellépő legismertebb szervezetek és személyek nagy valószínűséggel ugyanazon háttérhatalom által vannak pénzelve és mozgatva, többszörös áttéteken keresztül. Hogy esetleg ezt maguk sem veszik észre, nem változtat a tényeken.
- A faj kifejezés használata részemről választékosság szándékát tükrözi, ugyanis nem tudhatom, olvasóim közül ki az aki fajként, ki pedig kultúrális identitásként kezeli a zsidóságot. Jellemző, hogy te már fajelméletről beszélsz, holott a rasszizmus és a fajelmélet kimondottan talmudi kategória és leginkább a zsidó mentalitásra jellemző. Véleményem szerint a zsidóság kultúrális kategória és eszerint is kell kezelni.
- Jézus zsidóságának cáfolatával a Biblia is tele van, de elég csak az ő tanításait elvető és személyét megvető talmudista zsidó gondolatokkal tisztában lenni, hogy világosan lássunk ebben a kérdésben.

üdv: szabir
magvas gondolataim Egyed 2011.01.23 19:58:39
 Egyek, ne egyek?  Nem ártana, ha azon is elgondolkodna mindenki, hogy hogyan is alakult az élelmezésünk! Kezdetben vala ez a föld, melynek nagy részén valami termelhető. Így is volt ez nagyon sokáig, nem voltak ezek kérdések, ette nagyjából mindenki azt, ami…..