Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szaruji

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2011.02.24. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
LifeTILT A Tilt közösség hajnalán... 2012.04.10 01:35:00
Egy program végig csinálásához embernek kell lenned. Egy program végig csinálása ahhoz képest, hogy az emberiség miket ért már el ezen a világon, nevetségesen szánalmas, említésre sem méltó tett, ami rajtad kívül csak nagyon kevés embert fog érdekelni, és azokat is csak…..
szaruji 2012.04.10 16:41:20
szaruji 2012.04.11 14:53:37
az a baj, hogy elbeszélünk egymás mellett emberek

eddig mindenki írásában volt olyan, amivel maximálisan egyet lehet érteni, és olyan is, amivel nem. más szemszögek, más szempontok, más megközelítések. de jól van ez így. nem kell egyetérteni. és nem kell meggyőzni vagy legyőzni sem a másikat.

ez egy tökjó fórum, ahol meg lehet dumálni egymással az egy-egy cikk kapcsán felmerülő új gondolatokat, vagy meg lehet fogalmazni (vállalható stílusban) bizonyos kritikai észrevételeket Bence felé, ha szerintetek rossz irányba megy a blog vagy bármi.

kicsinyes és szükségtelen a személyeskedés vagy az alsóbb-/felsőbbrendűség hangoztatása, a beszólogatás, egymás gondolatainak pocskondiázása. ő úgy gondolja. hadd gondolhassa úgy.

ez a blog - ahogyan a hozzászólások is - soha nem lesz az, amivel koppra egyet lehet érteni. Mert vannak benne tökjó gondolatok és bődületes baromságok is. De ez mindig is így lesz, és ezt helyén kell tudni kezelni. Mindenki szűrje le belőle azokat a gondolatokat és mondanivalókat, amik inspirálják, elgondolkodtatják vagy épp megérintik és valamit megváltoztatnak benne. A többit meg... el kell tudni engedni. Túl kell lépni rajtuk (nőgyűlölet, stílus, lekezelő hangnem stb. - részletkérdések ezek igazából)

Mindenki használja "csak" arra ezt a blogot és egymás véleményét, amiért létrejött és még mindig működik. Hogy motivál, hogy elgondolkodtat, felháborít, szórakoztat, megbotránkoztat, megnevettet, megríkat, kiakaszt, vígaszt nyújt, feldühít, megoldásokat javasol, elvárásokat támaszt, lehetőségeket kínál és a véleménykülönbségek ellenére is egy szerintem tökjó közösséget tart életben.

Amondó vagyok, hallgassa meg mindenki, tisztelettel, mit gondolnak ugyanazokról a dolgokról, témákról a többiek - szélesítse a látókörét, a világról és önmagáról alkotott véleményét és eccerűen csak … találja meg a sorok között a SAJÁT igazságát.
szaruji 2012.04.12 16:09:33
Jött tegnap egy kritika, amire szeretnék reagálni: Az előző hozzászólásomban talán úgy tűnhetett, de … közel sem a blog került minősítésre (a blog pont úgy jó, ahogy van). Néhány hozzászólás vállalhatatlan stílusa és pár kommentelő vakbuzgó önigazolgatásai voltak azok, amik kiverték a biztosítékot és adtak okot arra, hogy egyáltalán felszólaljak. A blog mellett nyilván.

Ez a blog Benedek Bence személyes blogja. Még mindig.
Úgyhogy azt ír le, amit akar, és úgy, ahogy akarja.
Ha tudsz vele azonosulni, tökjó. (maradj)
Ha nem, úgy is jó. (maradj, olvasd el újra és ha sehogy sem fér a kontyod alá, akkor fogd magad és csak simán sétálj el)
Ha meg mondjuk 40-50%-ban értesz egyet vele, akkor meg 40-50%-ban lesz hasznos számodra, és ennyivel tesz Hozzád valami pluszt. (Merthogy valami pluszt tesz Hozzád, az biztos)

Én momentán 95%-ban értek egyet vele.
(Az 5%-ra hagytam azt a pár, valójában irreleváns tényezőt és formaságot, ami - noha a mai napig megtéveszt embereket, és lehetőséget nyújt a félremagyarázásokhoz - az érdemi mondanivaló szempontjából igazából megalázóan bagatell dolgok.)
És ezt a 95%-ot az indokolja, hogy én személy szerint izgalmas lehetőségeket látok a LifeTilt-ben, mint gondolatiság.
És motivációt, lelkesedést, fejlődést és igen, egy értéken alapuló közösség kialakulásának reális esélyét.

A blog szerintem nem megy rossz irányba. A blog szintet lépett. Folyamatosan és állandóan fejlődik, a kezdetektől fogva. Újra és újra megújul, egy kicsit mindig más, újszerű, változik, bővül, több lesz. Ettől él. És többek között ettől izgalmas és inspiráló jelenség ez. Számomra legalábbis.
Úgyhogy én maximálisan támogatom. Ameddig az értékek, amiket képvisel, megegyeznek azokkal, amikben én hiszek, addig mindenképpen.

Ha ettől egy fanatikus, agymosott, pökhendi, öntelt ripacs vagyok, részemről OK.

Remélem, nem maradtak félreértések.
LifeTILT A Shreddedshian legenda 2012.01.30 21:07:00
Ez a bejegyzés Zyzz Shreddedshianról, egy 22 éves legendáról szól, aki extrém vékony ektomorfként, a világ egyik legelismertebb sportolója lett megmutatva a világnak, hogy igenis bármi elérhető, csak kitartás kell hozzá, akarat, és megfelelő elszántság. Zyzz végérvényesen…..
szaruji 2012.02.02 16:20:20
:))) jujj milyen mulatságos kis acsarkodás megy itt

mielőtt habzó szájjal mindenki rámenne a témára mentálisan és idegileg is teljesen, hagyatkozzunk inkább csak a tényekre ill. a cikkben elhangzottakra és annak fényében nézzük át mégegyszer, miért is születethetett meg ez a bejegyzés.

Adva van egy gyerek, aki 3 év alatt kigyúrta magát kis szardarabból isten csávóvá

Meg adva van egy blog, ami az egészséges életmód és a sport révén legfőképp a következetesség, az elszántság, a fegyelmezettség, a tudatosság és a szívósság mellett szólal fel.

Gondolom, már lehet sejteni, hol lesz a kapcsolat a kettő között.

Bence soha nem mondta, hogy legyen ez a csóka egy az egyben példakép itt mindenkinek, azt sem mondta soha, hogy 3 év alatt, mindenféle szart össze-vissza szedve, heti 5ször x órán át mániákusan edzeni kell éveken keresztül, és el kell érni egy ilyen testet, mert enélkül egy szánalmas senki vagy. Azt sem mondta, hogy megérte, azt sem, hogy mindenben maximálisan egyetértene az illető módszereivel.

Egyszerűen annyit írt, hogy ő SZEMÉLY SZERINT nagyra tartja ezt az embert. Mert számára remek példa arra, hogy „igenis bármi elérhető, csak KITARTÁS kell hozzá, AKARAT, és megfelelő ELSZÁNTSÁG. Zyzz végérvényesen bebizonyította, nem létezik rossz testalkat, csak akarat gyenge ember”. Ezek azok a tulajdonságok, amik értéknek tekinthetőek ebben a mai világban (és voltak mindig is), mert visznek előre. És ezért motiváló a Zyzz, mert benne naon durván megvoltak ezek. Hogy mi volt a célja, hogyan intézte a dolgait vagy miként végezte, jelen esetben teljességgel irreleváns. A lényeg, hogy akart valamit, és - rekord idő alatt, mesterfokon elsajátítva a szakma finomságait – elérte, amit akart. Mert éveken keresztül képes volt következetesen (tartotta a diétát, kitanulta a helyes technikákat), tudatosan (csak a célja számított) és fegyelmezetten (nem voltak elcsacsogott edzések) képes volt küzdeni, folytatni, csinálni, nem feladni, fejlődni, haladni előre. Hány emberben van ennyi kurázsi? Hány ember képes manapság ennyire akarni valamit és ilyen professzionális szinten megvalósítani, amit „gyerekként” megálmodott?

Az Shreddedshian magánügye, használt-e valamit vagy sem. Az ő döntése volt. Amiként azt sem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni, hogy mennyi köze van itt bármihez is a rossz szívének. De ezeknek momentán nincs is jelentőségük a történet mondanivalójának szempontjából. De oké, vegyünk le a gyerekről akkor 10-15 kilo izmot, meg mondjuk tételezzük fel, hogy Bence megírja a cikket 2011 nyarán… Akkoris ugyanez a TELJESÍTMÉNY áll előttünk, és ez a lényeg: egy extravékony ektomorf fiú 3 év alatt felszedett x kilo izmot és formás férfivé edzette magát. Mert AKARTA. Biztos nem szólt neki senki, hogy lehetetlen, ÚGYHOGY FOGTA MAGÁT ÉS MEGCSINÁLTA. Lehet azon lovagolni, mit csinált szarul meg nesze, mi lett a vége, meg a többi kapaszkodó, amivel megnyugtathatjuk a lelkiismeretünket meg elbagatellizálhatjuk a lényeget szépen, de attól még a tény ugyanaz marad: Shreddedshian annyira akart valamit - ami lehetetlennek tűnt -, és ehhez annyira szilárd ember volt, hogy végül … megcsinálta.

A lankadatlan erőfeszítés egy álomért, a megingathatatlan céltudatosság és a küzdeni tudás igenis lehet motiváció, mindenki számára.

Bence üzenete tehát szerintem továbbra is - és ezzel a cikkel is - ugyanaz: ha igazán akarsz valamit, csináld. Küzdj érte!
LifeTILT Live Fast Die Pretty... A Rendszer l. 2011.10.05 17:59:00
   „Félek... Pár nap múlva vége a diétámnak és félek a végétől, mert nem tudom mi lesz utána és miket fogok majd enni”. Egy barátnőm szavai ezek, aki a véghez közeledve a program utáni életéről kezdett el filozofálni.  Élet a halál után mondhatnám, de azért nem…..
szaruji 2011.10.06 18:44:16
hm. kicsit megszaladt a ceruza, de ennél rövidebben nem tom érthetően elmagyarázni, amit hozzá kívánok szólni, mint ok-okozati szarakodás

Hogy miért fontos a külső (is)…

Mindenkinek van egy potenciálja az életre. Hogy mi az a max, amit ki tud hozni magából, de úgy istenigazából, HA odatette magát. (És itt jön be a "mi lett volna ha" örök kérdése: mit ért el VÉGÜL az életben, milyen (pár)kapcsolatokat tud maga mögött és azt minek köszönheti (csakis magának), hogyan alakította ki a mindennapi rutinját, milyen a kapcsolata a szüleivel (kurva fontos), és nem utolsó sorban itt van a külcsín is). Tehát van egy belső erő, ami hajtja az embert tudat alatt (akár tetszik, akár nem, ez ott van), és akkor ehhez hozzájön még a klippekből, újságokból, filmekből ömlő sok szar, hogy geci jól kell kinézned ééés amúgyis legyél már a legjobb, de mindenben, ha "valaki" akarsz lenni ebben az elbaszott világban. Sokan ezt is előszeretettel tagadják, hogy csak felszínesség, meghogy ő nem hajlandó ezzel azonosulni, csakhogy amit tagadni kell, az létezik, és attól, hogy tagadjuk, még ugyanúgy basztatja a tudat alattinkat, és meg nem oldott - állandó feszültséget generáló - konfliktust táplál a belsőnkben (ez nem lehet kikerülni, pszichológia).

A 2 tényező együtt aztán kurva nagy nyomás. Jószar. És ha kb egyiknek sem feleltünk meg (sem a bennünk rejlő, ki nem aknázott lehetőségeknek, sem a társadalmi nyomásnak - márpedig a megfelelési kényszer nagyon megvan mindenkinél), akkor aztán elég nagy önértékelési gondok vannak default (mert a szívünk mélyén tudjuk, hogy elérhettünk volna valamit, és kurvára nem tettük, hogy lennünk kéne valamilyennek, amit még jó régen elképzeltünk, de rohadtul nem olyanok/ azok vagyunk). És ez a belső kudarc (ahogy saját magunkat igazán látjuk, vesztesként) aztán kihat mindenre. AHOGY látjuk a világot, AHOGY reagálunk dolgokra, AHOGY kezelünk embereket. Ahogy Bence is sokszor írta, lehet magunknak boldogságot hazudni, elhitetni még önmagunkkal is, hogy elfér az a +10 kiló, nem baj, hogy paraszt velem a "párom", mert 7napból 1-ben meg olyan jófej is TUD LENNI, meg végülis tök szerencsés vagyok, hogy van melóm, bár rühellem,mint a szart és totál mást csinálnék legszívesebben, de azért jóazna..., csak attól az még nincs így. (Azok csak megalkuvások, kudarcok) Márpedig ha nincs így, akkor meg van az a szar, amitől egyszer nagyon durván borul a rendszer (a kis illúzió-világ, amiben olyan jól elfotoszintetizáltunk itt hónapokig, évekig). Lehet az egy elbocsátás, egy elhagyott a csajom/ csávóm, egy találkoztam egy évfolyamtársammal (BMW, menedzser meló, külföldi luxus nyaralások, szép ruhák, önelégült mosoly – pedig kurvára onnan indult, ahonnan én), amitől aztán villámgyorsan érezzük egy darab szarnak magunkat, de durván, és törnek elő a ki nem mondott, ki nem hevert megalkuvások, amiket az évek alatt benyeltünk túlélés címén.

És pontosan ezért fogják otthagyni/ megcsalni a +10 kilós csajt/ csókát. Nem a +10 kiló miatt, a faszt, amiatt, mert a csaj/fütyi saját maga (!) gyűlöli azt a +10 kilót. Azt, hogy egyáltalán hagyta, hogy az felmenjen, de méginkább azt, hogy TUDJA, milyen gecijó nő/ faszi lehetne (volt már), ÉS MÉGIS kurvára így tesped évek óta, nem tesz ellene/érte semmit. És az elégedetlen, önmagával harcban álló ember harcban áll a világgal is. Aki dühös, az goromba, lobbanékony, ingerült és fáradt. Aki önmagával áll harcban, az ugyanez, csak hatványozottan. És egy ilyen emberrel – a napi szarakodással, hogy semmi nem jó soha sehogy (mert valahogy és valakin nyílván le kell vezetni a feszültséget, és ki van épp a legközelebb..) - hogy lehet együtt élni hosszú távon?? „Akarom, hogy működjön ez közöttünk, szeretlek, régen jó volt „-féle kapaszkodók ide vagy oda… Egy kiegyensúlyozott, energikus emberrel, akin látszik, hogy jól érzi magát a bőrében, tervei vannak, élvezi azt, aki és tud szívből mosolyogni, izgalmasak és viccesek a mindennapok, egy önmarcangoló, dühös (a világra = önmagára a tehetetlensége miatt), tervek nélkül vegetáló, örök elégedetlen, megfáradt, besavanyodott emberrel pedig nehéz, nyűggel teli és fárasztó. És még húzza lefelé azt is, aki meg épp felemelni akarná.

Egy elcsépelt ócska szarral tudnám leginkább érzékeltetni igazából, mit próbálok itt ok-okozatiként felhozni:
„Épp testben épp lélek.”

Szóval szerintem ezért fontos a külső. Nekünk magunknak kell. Ahhoz, hogy rendben legyünk önmagunkkal. Hogy tudjuk, van egy területe az életünknek, ahol nem kell „szégyellnünk” azt, akik vagyunk, ahol nem vallottunk kudarcot. Ha ez megvan, rengeteg frusztrációtól szabadulunk meg, amik napról napra tettek tönkre minket 0-24 előtte. Mert az érzést, hogy szar vagy (szar a tested), egész nap el kell viselni. Erről szól a LifeTilt is valahol szerintem: Ha esetleg eleddig szartál az unalmas életedbe jól bele, hát itt az idő. Megvan benned egy szint, amit elérhetsz. Minden testnek van egy ideális, szép formája, amit ki lehet(!) hozni belőle. Akkor tessék, itt a segítség, Bence mondja, mit kell csinálni, és tedd a helyére az életednek ezt a részét. Legyen eggyel kevesebb szar, amiről lemondtál. Legyen eggyel több dolog az életedben, amire büszke lehetsz. . És kerülj egy lépéssel közelebb ahhoz, aki LEHETNÉL!

Kicsit terjengős lett, ennyibe fért bele, szkúzi.
szaruji 2011.10.07 12:36:00
@thatsme, @ eperszüret: örülök, hogy felvetődött ez a „túlsúlyos lányok” téma, mert pontosan ez az érem másik oldala, amiről akartam még írni az előzőekben, csak nem akartam már 5 oldalas fröcsögést letolni egy kurva kommentben (amiből publikált poszt lett végül - nemmmmondom, hogy nem esik jól yeee:)))

A kiindulási pont és a végső cél is ugyanaz: érezzük jól magunkat a bőrünkben.

És a kulcs ehhez, ha sikeres embernek érezzük magunkat. Önmagunk előtt.

Hogy kinek mi a siker, az teljesen szubjektív és így is van ez jól. Valaki pénzben dúskálni szarásig, márkás cuccokban, nagy autóban és egy szilikon csöcsű, agyatlan szőke ribancban - kiegészítőnek az anyósülésre meg a Penthouse-ba - definiálja a sikert, valaki abban, hogy külföldön dolgozik és mindenféle nemzetiségű emberrel találkozik a világ minden részéről nap mint nap, valaki abban, hogy kijut az olimpiára, valaki abban, hogy megszüli azt a 2 gyereket a kertvárosi házba, a fajkutya és a tökéletes férj mellé, akikre mindig is vágyott, valaki abban, hogy úgy néz ki, mintha egy címlapról lépett volna le, valaki meg például abban, hogy minden Csütörtökön hajnalban kimegy a menhelyre és lesétáltat 200 kutyát (egy héten akkor egyszer vannak kihozva a kenelből, sssszerecsétlenek), és látja, mennyire kis boldogok utána (tesóm).

Nem az számít, MÁS SZERINT sikereket értünk-e el (kurva nagy gáz, ha másnak akarunk megfelelni folyton), a fontos az, hogy a saját értékrendünk szerint értünk-e el sikereket. Az számít, mennyire vagyunk közel ahhoz az emberhez (a munkánkban, a kapcsolatainkban, a jókedvünkben, abban, amilyen lendülettel éljük a mindennapjainkat), akik mindig is lenni akartunk (pl. gyerekként). Lehetek én kőgazdag (az összes kötelezően elvárt státusz csiricsáré szarral körülvéve), ha valójában mindig is igaz barátokra és egy normális barátnőre (kurva kevés ilyen van) vágytam, és abból egy darab nincs. De ugyanez fordítva is megvan, lehet nekem egy kedves kis családom, remek szüleim, régi jóbarátaim, ha valójában mindig is saját vállalkozást akartam csinálni, de még mindig egy cégnél, kulimunkával pöcsölök, akkor az nem fáni, hiába megvan mögöttem az a családi háttér, amire sokezer magányos (köztük saját céggel rendelkező) ember meg annyira vágyik. Értékrend kérdése csupán, mit tartunk fontosnak, mi tesz bennünket boldoggá, mitől érezzük magunkat sikeres embernek = mitől érezzük jól magunkat a bőrünkben. A lényeg mindig az lesz, hogy elégedettek legyünk azzal, akik vagyunk, akikké lettünk és büszkén fel tudjunk nézni önmagunkra(!).

Mertha ez belül megvan, akkor az sugárzik kifelé. Akkor leszünk azok a kiegyensúlyozott, energikus emberek, akiket irigykedve nézünk, ha nagyritkán szembe jönnek velünk, akik kurvára egyben vannak, terveik vannak, imádnak élni és szívből kacagni, ragyognak. Olyanok, amilyeneknek lenni érdemes + tökjó lehet amúgymeg.

Ehhez valakinek kell a jó külső, és van, akinek meg nem. Én 2 nőt láttam mostanában, akik igazán, zavarba ejtően ilyen sugárzó Nők voltak. És mindkettő túlsúlyos. Az egyik Veca, akit ha nézel, egy pillanatra megszűnik a világ kb (de egy csöppenet ez így… na mindegy). Bájos, nyugodt, békés, mosolyog, semmi rosszindulat, semmi megjátszás nincs benne, ugyanakkor vicces és egyszerűen csak …ragyog. De durván. Belép és a TV-n keresztül is érzed, hogy betölti a teret (nem, nem vagyok leszbikus). A másik lány pedig a legjobb barátnőm (mindig is az volt az álma, hogy angol tanár lesz Isztambulban. Nos 1 hónapja költözött ki egyelőre 1 évre és az egyik legjobb Isztambuli egyetemen tanít angolt, kurvasok pénzért. 27 éves) Nem értek én az ilyesmihez, de lehet, hogy ez a lány megvan 80 kiló is. Namost én vagyok 50, de ez a lány olyan szinten tett engem láthatatlanná mindigis (sosem haragudtam rá ezért), hogy öröm volt nézni. Tökéletes haj, remek (számára előnyös) öltözékek, igényes smink, tehát megvoltak alaphangon is a „társadalom által elvárt” kötelező körök, de a varázsereje 2 dologban rejlett (plusz a barátságos, közvetlen, vicces modora, hogy bármiről bármeddig képes voltál elbeszélgetni vele, akár fiú vagy akár lány). Hatalmas, barátságos és nyílt, érdeklődő tekintete van, és egyfolytában mosolyog(!!!). De ilyen a fehér fogakat folyton látod féle mosoly. És ragyog tőle. És ránézel, és nem látod, hogy túlsúlyos - ahogy nem látni azt Vecánál sem, meg ki is nem szarik rá jómagasról, ha egyszer - csak nézed, és azt látod, hogy … gyönyörű.

És ettől lesz valaki izgalmas és elbűvölő. Ettől a kisugárzástól lesz … különleges egy Nő.

Ez meg annak van meg, aki rendben van önmagával belül. Aki rendben van önmagával, és sugárzik, annak (már) nincs szüksége jó testre, tökéletes alakra. Önmagától érdekes és inspiráló. Aki meg önértékelési problémákkal küzd meg az önbecsülése kb sehol nincs, annak meg nagy segítség, és izgalmas ugródeszka, ha (kezdetnek) szép külsőt varázsol magának. Amiből aztán táplálkozik az önbecsülése és szépen lassan minden a helyére kerül. Benne is, meg aztán körülötte is az életében.

(ennél rövidebb hozzászólásaim akkor már nem lesznek?? :O:O )
LifeTILT A Live Fast élet egy nő szemével... 2011.10.07 02:53:00
  Vendégposzthm. kicsit megszaladt a ceruza, de ennél rövidebben nem tom érthetően elmagyarázni, amit hozzá kívánok szólni, a Live Fast Die Pretty bejegyzéshez mint ok-okozati összefüggés, Hogy miért fontos a külső… Mindenkinek van egy potenciálja az életre. Hogy mi…..
szaruji 2011.10.07 11:42:48
@ColT: örülök, hogy felvetetted ezt a „túlsúlyos lányok” témát, mert pontosan ez az érem másik oldala, amiről akartam még írni az előzőekben, csak nem akartam már 5 oldalas fröcsögést letolni egy kurva kommentben (amiből publikált poszt lett végül - nemmmmondom, hogy nem esik jól yeee:))

A kiindulási pont és a végső cél is ugyanaz: érezzük jól magunkat a bőrünkben.

És a kulcs ehhez, ha sikeres embernek érezzük magunkat. Önmagunk előtt.

Hogy kinek mi a siker, az teljesen szubjektív és így is van ez jól. Valaki pénzben dúskálni szarásig, márkás cuccokban, nagy autóban és egy szilikon csöcsű, agyatlan szőke ribancban - kiegészítőnek az anyósülésre meg a Penthouse-ba - definiálja a sikert, valaki abban, hogy külföldön dolgozik és mindenféle nemzetiségű emberrel találkozik a világ minden részéről nap mint nap, valaki abban, hogy kijut az olimpiára, valaki abban, hogy megszüli azt a 2 gyereket a kertvárosi házba, a fajkutya és a tökéletes férj mellé, akikre mindig is vágyott, valaki abban, hogy úgy néz ki, mintha egy címlapról lépett volna le, valaki meg például abban, hogy minden Csütörtökön hajnalban kimegy a menhelyre és lesétáltat 200 kutyát (egy héten akkor egyszer vannak kihozva a kenelből, sssszerecsétlenek), és látja, mennyire kis boldogok utána (tesóm).

Nem az számít, MÁS SZERINT sikereket értünk-e el (kurva nagy gáz, ha másnak akarunk megfelelni folyton), a fontos az, hogy a saját értékrendünk szerint értünk-e el sikereket. Az számít, mennyire vagyunk közel ahhoz az emberhez (a munkánkban, a kapcsolatainkban, a jókedvünkben, abban, amilyen lendülettel éljük a mindennapjainkat), akik mindig is lenni akartunk (pl. gyerekként). Lehetek én kőgazdag (az összes kötelezően elvárt státusz csiricsáré szarral körülvéve), ha valójában mindig is igaz barátokra és egy normális barátnőre (kurva kevés ilyen van) vágytam és abból egy darab nincs. De ugyanez fordítva is megvan, lehet nekem egy kedves kis családom, remek szüleim, régi jóbarátaim, ha valójában mindig is saját vállalkozást akartam csinálni, de még mindig egy cégnél, kulimunkával pöcsölök, akkor az nem fáni, hiába megvan mögöttem az a családi háttér, amire sokezer magányos (köztük saját céggel rendelkező) ember meg annyira vágyik. Értékrend kérdése csupán, mit tartunk fontosnak, mi tesz bennünket boldoggá, mitől érezzük magunkat sikeres embernek = mitől érezzük jól magunkat a bőrünkben. A lényeg mindig az lesz, hogy elégedettek legyünk azzal, akik vagyunk, akikké lettünk és büszkén fel tudjunk nézni önmagunkra(!).

Mertha ez belül megvan, akkor az sugárzik kifelé. Akkor leszünk azok a kiegyensúlyozott, energikus emberek, akiket irigykedve nézünk, ha nagyritkán szembe jönnek velünk, akik kurvára egyben vannak, terveik vannak, imádnak élni és szívből kacagni, ragyognak. Olyanok, amilyeneknek lenni érdemes + tökjó lehet amúgymeg.

Ehhez valakinek kell a jó külső, és van, akinek meg nem. Én 2 nőt láttam mostanában, akik igazán, zavarba ejtően ilyen sugárzó Nők voltak. És mindkettő túlsúlyos. Az egyik Veca, akit ha nézel, egy pillanatra megszűnik a világ kb (de egy csöppenet ez így… na mindegy). Bájos, nyugodt, békés, mosolyog, semmi rosszindulat, semmi megjátszás nincs benne, ugyanakkor vicces és egyszerűen csak …ragyog. De durván. Belép és a TV-n keresztül is érzed, hogy betölti a teret (nem, nem vagyok leszbikus). A másik lány pedig a legjobb barátnőm (mindig is az volt az álma, hogy angol tanár lesz Isztambulban. Nos 1 hónapja költözött ki egyelőre 1 évre és az egyik legjobb Isztambuli egyetemen tanít angolt, kurvasok pénzért. 27 éves) Nem értek én az ilyesmihez, de lehet, hogy ez a lány megvan 80 kiló is. Namost én vagyok 50, de ez a lány olyan szinten tett engem láthatatlanná mindigis (sosem haragudtam rá ezért), hogy öröm volt nézni. Tökéletes haj, remek (számára előnyös) öltözékek, igényes smink, tehát megvoltak alaphangon is a „társadalom által elvárt” kötelező körök, de a varázsereje 2 dologban rejlett (plusz a barátságos, közvetlen, vicces modora, hogy bármiről bármeddig képes voltál elbeszélgetni vele, akár fiú vagy akár lány). Hatalmas, barátságos és nyílt, érdeklődő tekintete van, és egyfolytában mosolyog(!!!). De ilyen a fehér fogakat folyton látod féle mosoly. És ragyog tőle. És ránézel, és nem látod, hogy túlsúlyos - ahogy nem látni azt Vecánál sem, meg ki is nem szarik rá jómagasról, ha egyszer - csak nézed, és azt látod, hogy … gyönyörű.

És ettől lesz valaki izgalmas és elbűvölő. Ettől a kisugárzástól lesz … különleges egy Nő.(szerintem)

Ez meg annak van meg, aki rendben van önmagával belül. Aki rendben van önmagával és sugárzik, annak (már) nincs szüksége jó testre, tökéletes alakra. Önmagától érdekes és inspiráló. Aki meg önértékelési problémákkal küzd meg az önbecsülése kb sehol nincs, annak meg nagy segítség, és izgalmas ugródeszka, ha (kezdetnek) szép külsőt varázsol magának. Amiből aztán táplálkozik az önbecsülése és szépen lassan minden a helyére kerül. Benne is, meg aztán körülötte is az életében.

(ennél rövidebb hozzászólásaim akkor már nem lesznek?? :O:O )
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása