Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Boda B.

86 bejegyzést írt és 78 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Picit rozsdásan, jó nagy kihagyás után, de visszatértem - ezúttal egy rövid, picit béna videóval. Semmi extrára ne számítsatok: egy szép, tavaszias, március végi délutánon a Duna parton üldögélve vettem észre ezt a dankasirály párt, és mivel pont nálam volt a kis Panasonic bridge, gyorsan lőttem…..
Nagyjából két éve ismertem meg Józsit, és azóta vagyok nagy rajongója a munkájának (ami igazából a hobbija és egyben szenvedélye), amit néhány barátjával végez a Jászságban. Madárfotózást népszerűsít, ráadásul lehetőséget is biztosít fotósoknak, hogy az általuk épített és fenntartott lesekből…..
Nem is tudom, hányszor figyeltem már és fotóztam cigánycsukokat - ami biztos ennyi alkalom után, hogy az egyik legérdekesebb apró vártamadár, amivel összefuthatunk a mezőgazdasági területek szélén...
Egy április végi motorozás közben vetődtünk el egy közeli halastóhoz, ahol pár éve jártam utoljára fotózni. Nagy, fehér madárcsapatra lettem figyelmes, először azt hittem, hogy kócsagokat látok, aztán rájöttem, hogy ők bizony a fokozottan védett kanalas gémek!..
A szokásos kora májusi fotózásra készültem - általában cigánycsukok, őrgébicsek, gyurgyalagok kerülnek ilyenkor "lőtávolba", esetenként egy vadászatba feledkező vörös vércse vagy egerészölyv repül be elém, meg persze mindig szánok egy kis időt a rókák kotorékához, aztán irány haza. Szerencsére egy…..
Minden évben az afrikai szavannákon érzem magam, amikor a jellegzetes "prü" hangokat meghallom a fejem fölött és csapatostól megjelennek a puszta egén a gyurgyalagok. Szerencsére idén májusban sem kellett sokat várni és végre sikerült néhány méterről megfigyelni őket!..
Előre szólok: ki fog akadni a cukiságmérő - legalábbis az enyém elég gyorsan a maximumon volt, amikor május elején végre előbújtak a róka kölykök a kotorékból...
Ben Boda Photography A kotorék ura 2020.04.27 10:15:58
A szántón vadászó kócsagokhoz próbáltam valamilyen úton-módon közelebb kerülni - elenyésző sikerrel -, amikor megállt mellettem egy sötétzöld pick-up és barátságosan rámköszönt a vadász...
Boda B. 2020.05.11 09:17:47
@Titus Pullo Urbi: Köszönöm :)
Ha valaki mostanában autózik és lakott területen kívül is vezet az útja, akkor nagy eséllyel találkozni fog az út mentén csipegető fácánokkal - ha véletlenül mégsem, akkor a hangját előbb-utóbb biztosan hallhatja, imádnak jelt adni magukról egy-egy éktelen kiáltással...
Boda B. 2020.05.05 20:01:34
@Titus Pullo Urbi: Köszönöm, a kakatolás talán a kedvencem ezek közül :)
Ez is eljött: brandet indítunk, hogy a blog madarainak érdekes, vicces és cool történetei minél több emberhez eljussanak, felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára...
Folytatva a megkezdett sorozatot, megint egy archív fotót kerestem ki a pár tízezer közül - ezúttal is a galambok kerülnek főszerepbe!..
Néhány hete még nehéz volt elképzelni, hogy milyen gyorsan és radikálisan változik meg a világ. Sok minden nehézkessé vált a mindennapokban, de bebizonyosodott az is, hogy ha nagyon akarjuk, van például lehetőség itthonról is természetfotózni, persze ez távol van az ideálistól. Mit lehet tenni, ha…..
A hihetetlen pánik közepette, meg a home office munkafolyamatok mellett nem nagyon volt kedvem kimozdulni az utóbbi időszakban - szerintem nem vagyok ezzel egyedül mostanság. Ráadásul a felelős gondolkodás része az is, hogy ha teheti az ember, otthon marad - nem is igazán magáért, hanem azokért,…..
Boda B. 2020.03.25 18:13:00
@geegee: Szia! Egy régi 400mm f5.6 Canon objektivvel készültek - egy nagyon kommersz, nagyon leharcolt autó talán kijön belőle, de elég sokáig gyűjtögettem, mire összejött, ez tény.
Alig bírtam kinyitni a szememet, olyan korán csörgött az ébresztő, félholtan hurcoltam végig magam a reggeli teendőkön. Amikor a felhős égbolton megjelentek az első fénysugarak, már régen a fa mögött álltam. Aztán álltam és álltam és álltam - és nem történt semmi...
Ben Boda Photography A bújócska 2020.03.01 16:51:28
Nagyon sokszor láttam fenyőpintyeket az etető környékén - majdnem az összes alkalommal messze elkerültek és esélyem sem volt értékelhető fotókat készíteni. Aztán jött a józan paraszti ész és a karnyújtásnyira lévő megoldás - bebújtam egy fa mögé.....
Nehéz fenntartani az arany középutat a természetfotózás során - legalábbis nekem mindenképpen. Egyrészről ott van a kezemben egy digitális kamera, amivel tulajdonképpen semmibe sem kerül egy fotó, nem úgy, mint a filmes elődök esetében - ráadásul ez a kamera 10 fotót lő egy másodperc alatt, hamar…..
Általában elég nyugodt, békés hely a madáretető környéke: szolid csicsergés, enyhe napsütés, némi szellő, kék- és széncinegék tizesével röpködnek a magvakért. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a verébalakúak terroralakulata - élükön a legmasszívabb csőr tulajdonosaival, a meggyvágókkal!..
Boda B. 2020.02.11 12:54:13
@Mitya Ivanov: Szegény gerlefiókás esetet örülök, hogy nem láttam... A tövisszúró nem nagyon ismer kegyelmet, ezt már tapasztaltam...
Boda B. 2020.02.11 12:54:52
@Zed is not dead yet: Nagyon érdekes, amit írsz, kíváncsi leszek, ha egyszer ide is elvetődik egy tengelic csapat, hogy ki lesz az etető "királya" :)
Boda B. 2020.02.11 13:00:25
@Gabez: ja és természetesen minden fotó az enyém az oldalon :)
Csütörtök-péntek magasságában pillantok rá az előrejelzésre először, csak hogy körülbelül lássam, lesz-e értelme az etetőhöz menni fotózni a hétvégén és ha igen, akkor mikor. Bár az is igaz, hogy ha esik a hó, akkor azért érdemes, ha fagy van, akkor azért, ha egy kicsit borongós, akkor jó drámai…..
Újabb néhány hetes elmaradást pótolnék - és egyben először szentelnék teljes posztot az etető egyik legaranyosabb madarának, az őszapónak. Decemberben sikerült először a közepébe csöppennem egy őszapó csapatnak - aztán azóta jó párszor találkoztunk, és mindig nagy öröm, ha sikerült ezeket az…..
Na jó, a cím talán nem is annyira igaz - mindenesetre én még nem láttam cigánycsukot bogyót enni. Eddig... Az utolsó bejegyzés óta elmúlt, vagy stílszerűen inkább elrepült jó pár hónap. Voltak kisebb-nagyobb próbálkozások, de a veréb projekt parkolópályára került, és összességében a fotózás is egy…..
Itt a tél, a téllel együtt pedig újra nagyon népszerű lesz a madáretető és a környéke. Az egyik ilyen etetős fotózásnál lettem figyelmes egy nagyhangú apróságra, az ökörszemre. Hetekig jártam vissza az etetőhöz, míg végül sikerrel jártam.....
Boda B. 2018.12.18 16:39:44
@Fotósképző: Köszönöm szépen. Canon 1D IV és egy 400mm f5.6 L objektív :)
Boda B. 2019.03.13 14:25:11
@András I. Popa: Köszönöm szépen :)
Ben Boda Photography Az egek ura(i) 2019.02.25 09:55:54
Óriási lemaradásban vagyok a történésekhez képest, de igyekszem ledolgozni a hátrányt. Több mint egy hónapja jártunk a Hortobágyon, ahol a régi álmomat megvalósítva végre testközelből láthattam a rétisast. Pontosabban volt, hogy egyszerre tizenhetet.....
Boda B. 2019.03.11 09:39:05
@pippo78: Szia! Ne haragudj, hogy csak most. Itt találod a honlapjukat: www.sakertour.com/
Azt hiszem, hogy nehezen tudnék szórakoztatóbb és jobban kinéző madarat mondani a kuviknál. Ez az apró bagoly egyszerre mulatságos és egyben hidegvérű vadász - nekem meg volt szerencsém két méterről találkozni vele...
Az utóbbi pár héten eléggé sűrűre sikerült a program - egy dologra azonban megpróbáltam figyelni, hogy minden héten vigyek egy kis eleséget az etetőhöz. Szerencsére nem egyedül etetek, sokan érzik szívügyüknek a madarak jólétét, úgyhogy sokszor színültig töltött etetők vártak, de akkora a…..
Majdnem kilenc éve már, hogy egy közeli település határában, egy lovarda udvarán megláttam Fügét, a francia bulldogot. Azelőtt egy boxerünk volt, akit imádtunk, varázslatos teremtés volt, de aztán egy betegség elvette tőlünk. Van ugye a mondás, hogy kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes - ennek…..