cukkíni 2011.02.17 12:43:02

@zzzsuzsa: Teljesen egyetértek. De ez a felvetődő újabb probléma már az oktatás minősége felé mutat. Bár nem lehet az egész ország pedagógus, csak a családanya/apa mivoltján keresztül nevelő, a saját gyermekünkből kiindulva jobban meg kéne tudnunk érteni a fiatal pályakezdőt, akár még a medikust is. Itt látom a család szerepét,
felelősségét. Akkor nem kéne háborognunk a West-Balkán tragédiája miatt, keresni csak a MÁSIK-ban a hibát. A szakoktatónak esetleg nem jut ideje mindenre felkészíteni a diákját, hát segítsünk neki mi, amatőr nevelők, családanyák/apák. Elég régi igazság, hogy a gyermek legelső nevelő közege nem az óvoda, az iskola, hanem mindenek előtt-fölött a család! Ahonnan hozhatja a gyermek a jó modort, a figyelmességet, segíteni akarást, az empátia készségét.
Azt hiszem, még mindig félreért valamit. Én nem háborogtam a medikus hideg keze miatt, sőt akartam volna. Úgy gondolom, ezt csak az nem veszi észre, akinek még nem volt szüksége soha hideg vizes borogatásra hűsítőül. Úgy gondolom, Ön nem ezek közé a szerencsés emberek közé tartozik, csakúgy, mint én sem.

cukkíni 2011.02.17 16:16:24

@zellerlevél: Azt hiszem, a családi nevelésből kell adjunk a gyermekeinknek annyi muníciót, hogy el tudják viselni az élet nehézségeit, kellemetlenségeit. Tudják uralni, elviselni a fájdalmat, a rossz érzést, a bunkó orvost. Képesek legyenek egy-egy mosollyal, egy-egy vicces meglátással tompítani, és nem csak átélni, de javítani a negatív élményeket. Ki kell nyitni a gyermekeink szemét, hogy lássák meg a másik kiszolgáltatott helyzetét is. Hiszen az én esetemben a szereplő hideg kezű medikus is kiszolgáltatott helyzetben volt. Ha nem is úgy, mint én. Neki nem fájt semmije, vígan jöhetett-mehetett. (Legalábbis bízom benne, hogy valóban nem fájt semmije - még ha nem is szülési fájásokról beszélünk...) Ő "csak" belekényszerült egy előljárói által rákényszerített szerepkörbe, a tapasztalat megszerzése érdekében. Neki, mint leendő orvosnak kötelessége volt megtudni a szülés-születés folyamatát, megismernie a csillapíthatatlan fájdalom elviseltetését, ami önmagában paradox jelenség. Ő, aki esetleg eddig még sosem látott vajúdást, most valamit "várnak tőle", valamit "mondania kell" helyzetbe került. Pedig nem kellett volna semmi, csak igenis (az én esetemben legalábbis!) hidegen tartania a kezét, mert a sok fájdalom közepette arra vágytam. Csak én balga, ezt elmondtam neki, amivel pedagógiai hibát követtem el. Észre kellett volna vennem a medikus fiatal korát, nem a fiatal doktor bácsit látni benne, aki akkor még nem volt. Remélem, a későbbiekre nézve nem okoztam neki lelki traumát.

cukkíni 2011.02.17 16:40:45

@zzzsuzsa: Hogy visszafelé reagáljak: természetesen nem okoz problémát a tegeződés. Csak nem vettem észre az eddigi kommentekben ezt az igényt. De semmi gond, ám legyen. Szervusztok!
Azt gondolom, hogy a vajúdás - szülés- medikus témakört el kéne hagynunk, sokkal átfogóbb gondolatokat érintettünk a beszélgetéseink közben.
Hallatlanul fontos szerintem a meleg, megértő, szeretetteli családi légkör, kijelölve a határokat. Hiszen nem engedjük közel a kályhához (ha van még kályhánk egyáltalán) a pici gyermekünket, az ő érdekében! Szintén az ő érdekében nem engedjük, hogy piszkálja, játsszon a konnektorral! Nem engedjük, hogy törött üveggel a kezében futkározzon! Elzárjuk előle a gyógyszereket, mert ínycsiklandóan színesek - tehát elmondjuk neki, hogy azokat szájába venni, megennie nem szabad! Nos, ha ezeket evidenciának tartjuk, akkor tartsuk azt is szemünk előtt, hogy ismertessük meg a gyermekeinket minden (majdnem minden) rájuk váró, általuk megoldani való problémával. Hiszen nem leszünk mindig a sarkukban az élet fizikai törvényei alapján, kénytelenek lesznek maguk döntéseket hozni. Ezekért a döntésekért nekik, saját maguknak kell felelősséget vállalniuk. Minél több élethelyzetbe visszük gyermekeinket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy látókörük egyre szélesedik, probléma megoldó készségük egyre stabilabb lesz. Egyre kevesebb tragikus szereplője lesz a West-Balkán tragédiájához hasonló drámáknak.
Adjunk meg mindent gyermekeinknek - de ésszel, nem pénzzel! Ismeretekben gyarapítsuk őket, nem javakban. Szeressük őket, a szeretet minden melegével, de várjunk is el érte szeretetet.