Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TROLLala

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Véget ért a felvételi. A lányomat és engem már nem érintett, mi tavaly estünk át ezen a tortúrán. Akkor összeomlottunk, mert teljesen kilátástalan helyzetbe kerültünk. Aztán Isten, sors, Univerzum, az élet megoldotta. És csodásan. A lányom azóta gimnazista, majdnem mindenből ötös tanuló. Pedig annak…..
TROLLala 2019.01.20 15:51:28
Az iskola számomra egy véget nem érő szenvedés és állandó harc volt.
3 gimnáziumból lettem eltanácsolva. "Problémás." "Rendkívül intelligens, okos gyerek LEHETNE, de a képességeit, -sajnos, csak rosszra használja. "
Jah, egy csóró proli voltam az ózdi gettóból. Apám egy agresszív alkesz volt, de szerencsére lelépett 1éves koromban. Anyám egyedül próbált felnevelni, betegre dolgozta magát.
13 éves éves koromban költöztünk fel Újpestre, anyám új pasijának köszönhetően.
Nem találtam a helyem. Sok balhé. Probléma, probléma után.
A harmadik gimi után már egy iskola se akart.
De anyám nem adta fel. "Akkor is meg lesz az érettségid" - mondta.
"Leszarom, anyu. Hagyjuk ezt, elég volt"
De ő elment egészen a Fővárosi Oktatásügyi biztoshoz. Volt ott vki aki segíteni akart. A negyedik gimihez napi 1.5 óra utazás oda, 1,5 vissza. De ez volt az első olyan hely, ahol a pedagógusoknak valahogy sikerült szót érteniük velem. Az osztálytársaim eleinte utálták, de pár hónap után már imádták a lázadó, nagypofáju stílusomat.
Reáltantárgyak mint a matek, fizika és kémia: a nagy ellenség. Nem bírtam. Gyűlöltem.
Humán tantárgyak: Irodalom, nyelvtan, töri és a nyelvek: kitűnő, úgy hogy soha nem készültem fel.
Leérettségiztem. Majd később kivándoroltam külföldre. 20 éve már, hogy elindultam. Kölcsönpénzekből. :) Kemény volt.
Ma már két angol diplomám van. Businessman lettem, férj, családapa. A szarból arany lett.
Csak azért írtam le most mindezt, mert én is megkaptam, rengetegszer: " utcaseprő se lesz a gyerekből"
De Édesanyám és egypár elhivatott, IGAZI pedagógus küzdött értem, akkor is, amikor én már rég feladtam.
Az élet lehet hogy sokszor pofánver, néha még ostorral is üt, de az alagút végén mindig ott a fény.
Záróként, hátha ezzel segíthetek másoknak. (nem feltétlenül a posztoló anyukának írom), Ha esetleg a gyermeked az iskolában, "problémás", nehezen illeszkedik be, visszahúzódó vagy éppen ellenkezőleg izgága, impulzív.
Pár éve a kislányomnál inattentive ADHD-t (bocs magyarul nem tudom) gyanítottak az tanítói. Amikor rákérestem a neten, legnagyobb meglepetésamre az oldalakon ENGEM, az én életem írták le. Én ADHD-s voltam, vagyok és leszek. Nem egy nagy tragédia, van előnye és hátránya is. :)
De a diagnózis után, így utólag visszatekintve az iskolai éveikre, már mindent világos számomra.
Bocs, hogy ilyen hosszú lett. :)
A 444-nek már a második olyan, vágatlan videót juttatta el  a Kunigunda úti Mély Torok, ami egy normális országban simán alkalmas lenne arra, hogy vizsgálat induljon, és fejek hulljanak, mármint abban az értelemben, hogy a közszolgálat és a hiteles tájékoztatás szemen köpése miatt valakinek felelnie…..
The game is the fucking game. Period. (Avon Barksdale) Van ez a rapperbalhé mostan, összefoglalom egy sorban: Majka kirúgta Curtist, mert szerinte már annyit kokózott, hogy az a munka rovására ment, mindezt nyilvánosan, egy koncerten bejelentve, utána megfejelve a dolgot egy vágatlan videóval,…..
Tamás egy sajátos modorú eladóval találkozott az Újmobilshop üzletében, aki szinte azonnal meghibásodó telefonját azóta sem hajlandó visszavenni, valami nyilvánvaló hazugságra hivatkozva: Ez év április 23-án online rendeltem egy mobiltelefont. 23-án e-mailben kaptam az…..