Adatok
kispozsgás
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egy korábbi posztban már leírtam egyszer, hogy engem a crassulákban és a hasonló pozsgásokban a gyors fejlődésük fogott meg. Az ember elkezd nevelni egy ilyen növényt és hamar viszontlátja a munkája, törődése eredményét. Írtam azt is, hogy a gyors regenerálódás is hasonlóan…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Kíváncsian olvastam a szaporításról szóló bejegyzést, én is ugyanezeket a folyamatokat tapasztaltam saját növénykéimnél. Mindig nagy várakozással ültettem el egy-egy levelet, természetesen gondos kertész módjára még vizet is adtam neki, hogy "megfokadjon", aztán néhány nap után csak egy elfonnyadt , majd elrohadt levelet találtam a cserépben. Nagyon szeretném a saját kis pozsgásaimat szaporítani, mert egy nagyon kedves barátom kedveltette meg velem ezeket a növényeket és az a néhány ,ami most van nagyon szépen fejlődik, de én (bár igencsak helyszűkében vagyok) szeretnék még többet, főleg mert kaktuszaim is vannak amiket mindig sikerrel szaporítok.
Tavasszal mindenképpen kipróbálom a hajtásról történő szaporítást, remélem ezzel nem sebzem meg az "anyanövényemet". Addig is gyönyörködöm a saját "neveltjeimben" és a blogon található képekben.