Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csicseri

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Imádunk általánosítani. Imádjuk úgy torzítani a történéseket, hogy az derüljön ki, mi vagyunk a normálisak, a másik pedig teljesen hülye. Jó, olykor ez igaz is. Nálam például tuti így van. De én kivétel vagyok.....
Az emberi gének egy kicsiny hányada nem a sejtmagban, hanem a sejtek energia előállításáért és annak raktározásáért felelős mitokondriumokban található. Ezt a DNS-t csak anyai ágon örökölhetjük. Őseink összes generációjában tehát csak egyetlen nő volt, akitől a mitokondriális géneket…..
Csicseri 2018.12.20 18:18:47
@Madarász Henrik: Miért is ne érhette volna el? Ha csak 100 évente megduplázódott az emberiség létszáma (ami simán lehet) az 1000 év alatt azt jelenti hogy az 1000 szeresére nőtt. Tehát a 100 emberből lett 100 000. Újabb ezer év alatt meg akár 10 millió is. Annál sokkal több ember nem élhetett akkortájt. És ez csak 2 ezer év volt a 25e-ből. És ha csak 100 évente 100 km-el tolódott ki a belakott hely Afrikából kiindulva, akkor is 25e év alatt bőven odaértek Ausztráliába.
Egy chicagói rendőr visszaemlékezése Az 1968. augusztusi chicagói zavargásokról már volt szó, ám érdemes egy szemtanút is megszólaltani. Ehhez nem egy egykori tüntetőt vagy egy politikust választottam, hanem egy rendőrt, aki fiatalemberként szembesült a város történetének…..
Taktika Bár felületes szemmel nézve a vietnami háború szárazföldi harcainak során alkalmazott amerikai taktika igen egysíkúnak tűnhet, jobban megvizsgálva találunk számos különféle harceljárást. Közös jellemzőjük természetesen a technikai és logisztikai háttér, illetve a tűzerő kihasználása volt.…..
Csicseri 2018.07.25 13:33:31
@driopios: Érdemes elolvasnod a többi cikket a blogban, már elég sok részlet le lett írva, hogy mi vezetett oda.
Az öldöklés szemtanúja Szólaljon most meg a My Lai-i mészárlás egyik szemtanúja, akinek neve már a vonatkozó cikkekben is előkerült. Larry Colburn közlegény Hugh Thompson zászlós felderítő helikopterének géppuskásaként láthatta, mit művel a C század a faluban... Élénken emlékszik, mi történt azon a…..
Csicseri 2018.03.29 12:18:14
@Pepibubó: Nem igaz az állításod. A blogon több cikk említette a háború okait, és kifejezetten semlegesen, elfogulatlanul mutatja be mindkét oldalt. Olvasd el az egészet, mielőtt általánosítgatsz.
Csicseri 2018.03.29 14:18:37
@wrstjnethn: Egyet kell értenem @Egyallampolgar -al. Az, hogy az elkövetőket felmentették, sőt, felsőbb szinten elő se vették, az a nyugati világ bűne. Az meg, hogy ilyen írások megjelenhetnek mint maga ez a blogposzt, vagy a poszt alapjául szolgáló könyv egy amerikaiai (!) szerző tollából, vagy az, hogy a poszt és korábbi posztok is bemutatják, hogy azért ezzel a mészárlással sokan már ott helyben sem voltak hajlandóak azonosulni az amerikaiak közül, sőt, aktívan felléptek ellene - az viszont azt mutatja, hogy igenis a nyugati világ felismeri a saját erkölcstelenségét is és képes reagálni rá.
Ha nem így van, mutass tucatszámra könyveket, vagy visszaemlékezéseket mondjuk orosz szerzőkről arról, hogy mennyire vállalhatatlan volt nőket erőszakolni 45-ben, vagy civileket elhurcolni a gulagra.
Mára már az egész világon elterjedtek a nagysebességű vasutak, amelyeken a klasszikus 120-160 km/h sebességnél jóval gyorsabban, 200-300 km/h-val, vagy akár még annál is többel száguldanak a szerelvények. A nagysebességű termékek, mint a TGV, az ICE, a Thalys, vagy a Sinkanszen az illető…..
Egy dél-vietnami civil visszaemlékezése A huéi kommunista atrocitásokat megszenvedő civilek közül szeretnék megszólaltatni most egyet. Nguyen Qui Duc a Tet-offenzíva idején tízéves volt. Apja magas beosztásban, kormányzóhelyettesként dolgozott. Mikor a császárvárost 1968.…..
Csicseri 2018.02.21 15:07:47
@Larry Silverstein: Igen. Végül is azért Vietnami háború a blog neve...
Csicseri 2018.02.21 15:22:03
@szepipiktor: Most jól értem, hogy ezt a blogot vádolod elfogultsággal? Akkor talán olvasd el a többi posztot is. Más hasonlóan értelmes trollok meg amerikai elfogultsággal szokták vádolni a többi cikk alatti kommentben. Le lehetne már állni ezzel, és észrevenni, hogy kifejezetten semlegesen és a lehető legtöbb szemszögből világítja meg a szerző a témát. Pont ezért gondolom, hogy ez az egyik legszínvonalasabb szakmai blog az egész magyar blogszférában.
A szovjetek által a nálunk elkövetett mocsokságokról meg akkor lesz cikk, ha valaki végre megírja. Egyébként igazat adok, hogy az igen fontos lenne. De ez a blog a Vietnami háborúról szól, szóval itt aligha fog ez előjönni. Miért nem írsz róla például te?
A háború végét követő komcsi megtorlásokról meg azért nincsenek cikkek, mert a szerző elmondta többször, hogy időrendben halad alapvetően kb az 50 évvel ezelőtti eseményeket követve, és 50 éve nem ért még véget a háború. Majd ha a végéhez jut, akkor feltételezem arról is írni fog.
Az elmúlt bő 70 évben a három makronutriens közül hol az egyik, hogy a másik volt a mumus. Először a zsírt kiáltották ki főbűnösnek az elhízásért, aztán a szénhidrát lett a hunyó. Egyedül a fehérje úszta meg nagyjából az ámokfutást. A legtöbb diéta is a szénhidrát vagy a zsír mellőzésén alapszik…..
Általában az édességek nagy része nem reprodukálható tökéletesen, mert nagyon sok esetben a cukor adja meg jellegzetes ízét, vagy állagát egy sütinek és azt sajnos az édesítő nem tudja pótolni. Ha megpróbálunk tisztán étkezni, akkor sajnos száműznünk kell a cukrot és a finomított szénhidrátokat.…..
Havonta tucatjával jelennek meg új kutatási eredmények, amelyek közvetve, vagy közvetlenül érintik a fitnesz sportágat. Vannak köztük igazán elvontak, mindenféle kalcium kibocsájtásokról, meg foszforizációkról, amiket ha elolvas az ember, akkor úgy van vele, hogy „értem, hogy gőzgép, de mi hajtja?”…..
Hacsak nem nézed árgus szemekkel minden nap az adalékanyagok listáját a címkéken, akkor most lehet, hogy kellemetlen (vagy akár undorító) meglepetések érnek...
Nem volt éppen szerencsés éve a Trónok harcának, már ami a titoktartást illeti: meghekkelték a szerverüket, kiszivárgott egy forgatókönyv, véletlenül előbb játszottak le egy részt és így tovább (az összes balhét összegyűjtöttük a cikk végén). Úgyhogy nem csoda, hogy az HBO azon agyal, hogy érjék el,…..
Nem elég, hogy idén a Trónok harca csúszott pár hónapot, az eddig megszokott tíz helyett mindössze hét epizódot kaptak a nézők. Cserébe annyi a jó hír, hogy a The Dragon and the Wolf (a sárkány és a farkas) címet kapó finálé 81 perc hosszú lesz, ami a két és fél órás, monstre blockbusterek előtt…..
Csicseri 2017.08.23 13:30:14
@AttilaBeregi: Ezt én sem értem.
A tendenciát követve, a 9. évad 5 db 2 órás, a 11. meg 3 db 3 órás gigafilm lesz, így visszakapjuk a Gyűrűk urát...
Amúgy nemtom miért jó ez a felpörgés, de az új sorozatban már alig vannak ütős párbeszédek, pillanatok alatt történik minden, nincs várakozás, izgulás, és egyre több a logikátlanság is az egész mögött, őszintén szólva nekem az utóbbi részeknél sokat csökkent a lelkesedésem.
A briliáns weboldal, a Szkeptikusok Jegyzetekkel ellátott Bibliájának írója Steve Wells csak néhány hónapja, hogy az oldal nyomtatott formáját is megjeleníttette - egy masszív könyvet, mely a legszentebb könyv elfuserált dolgainak krónikája...
Bár az online társkeresés egyre több ember életének válik természetes alkotóelemévé, még napjainkban is akadnak olyanok, akik elutasítóak az internetes ismerkedéssel szemben. Az ő számukra készült az alábbi infógrafika. Hogy miért is éri meg az interneten ismerkedni? Íme a 6…..
"Mind tudjuk, hogy a boldogtalan kapcsolatban élők nem tudják – vagy nem akarják elhagyni egymást. Ezek az emberek összes energiájukat a leromlott kapcsolat fenntartására használják fel. Az élet túl rövid ehhez…" Na de ha mégis, akkor hogyan? Küldjünk egy sms, vagy írjunk…..
addict A Mercedes megölte Hitlert 2013.08.26 16:48:26
Egy autó, amelyik látja a jövőt. Egy autó, amelyik megáll, ha kiszalad az úttestre egy gyerek. De mi van, ha ennek az autónak, még lelke is van? Egy német filmakadémia diákjai ezt feszegetik az egyik vizsgafilmjükben. Már rengeteg helyen megjelent a kérdés, miszerint ha…..
Felpofozta a 4-es villamos elé lépett nőt a vészfékkel még éppen megálló sofőr, miután kiszállva szóváltásba keveredett vele: Tegnap este 6 óra előtt két hölgy a kijelölt gyalogátkelőhelyen a Mechwart ligettől a Széna tér végállomás felé haladó 4-es villamos elé…..
Hét gondolat a kedvezményreformról Némi elméleti bevezető, valamint a szocializmus és az elmúlt bő húsz év néhány kedvezményének felidézése után a múlt héten a kedvezmény-politika három főbűnéről írtam: túl nagy, túl bonyolult, és az eredeti szociálpolitikai célokra…..
Csicseri 2013.05.24 14:35:43
Nagyon egyetértek a cikkel.

@Sir Galahad: Ezzel is egyetértek, és tényleg csak annak kéne szavazati jogot kapni aki aktív adófizető (vagy az volt az elmúlt n-ből m évben).

De eszembe jutott még egy ötlet. Mivel ebben az országban jelenleg csak demagógiával lehet választást nyerni, az egyik szemfüles politikai erő kampányolhatna azzal hogy a mindenkori kormány elrabol a nyugdíjasoktól évente x összeget (ahol x=azzal az összeggel amibe az államnak kerül egy átlag nyugdíjas után fizetendő költség évente). Namármost lehetne azt hangoztatni, hogy ezt a pénzt a nyugdíjasoktól veszik el, ugyanis a nyugdíjasok egy jó része soha nem utazik sehova, vagy csak szökőévente, így hiába van elvileg nekik kedvezményes utazásuk, nem tudják igénybe venni, így számukra sokkal jobb lenne az ha a rájuk eső összeget a nyugdíjhoz csapva kapnák meg, és utána mindenki annyit utazik ebből amit akar.
Ha pedig a kedvezmény már a nyugdíj részeként jelenik meg, akkor csak a nyugdíj összegével kell variálni/kevésbé emelgettni, és máris el lett véve a kedvezményes utazás.
És igen, egyetértek azzal, hogy éppen a dolgozó embereknek járna inkább az ingyen utazás, hogy hajlandóak legyenek elmenni messzebbre is dolgozni, ahelyett hogy otthon várják a segélyt.
Melyik az a felszerelési tárgy, amelyik a legkisebb helyet foglalja el a felszerelésben, a legkönnyebb és legalább annyi felhasználási módja van, mint egy svájcibicskának? Nos, minden bizonnyal ez a tampon. Beszerzése legegyszerűbben az oldalbordától vagy a boltból lehetséges. Ez…..
Csicseri 2013.04.10 12:57:48
A KDNP néptánccal váltana ki két testnevelés órát a heti ötből. Meg kell valljam, mi is jó ötletnek tartjuk, hogy a tesit alternatív testmozgással helyettesítsék. Sőt, őszintén szólva azon csodálkozunk, hogy a többi párt nem állt elő hasonló ötletekkel. A…..
Csicseri 2013.04.02 12:43:53
@vega2: LOL. Ez a nap kommentje :)
Egyelőre még távolinak tűnik a döntés, a szerdai sajtóhírekben mégis felmerült a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésének ötlete, amely szerint kormányzati berkekben nemcsak játszanak a gondolattal, hanem háttérszámításokat is végeznek. Az intézkedés költsége éves szinten…..
Csicseri 2013.01.10 12:00:20
@Steve123: Jó ez a cikk, és igazad van amit írtál.
De még az sem kell feltétlen, hogy az adóval arányos legyen a szavazat (bár nem hülyeség),de talán az is elég lenne, ha azt mondjuk, csak az szavazhat aki adót fizet. Innentől kezdve munkanélküliek, nyugdíjasok, feketén dolgozók nem szavaznának, és nem lehetne demagógiával választást nyerni.
Csicseri 2013.01.10 12:12:57
@Sir Galahad: @veerses: A fidesznek megvan a 2/3-a, bevezethették volna akár azt is, hogy csak az szavaz aki adózik. Ha ezt megteszik (igaz ment volna a sipítozás hogy lábbal tiporják a demokráciát - mondjuk ezt így is megkapták) viszont innentől kezdve hosszú távon lehetett volna számítani az építő jellegű, hosszútávra tervező racionális pártprogramokra, és nem lehetne szavazatot venni gulyáslevesért, 19e Ft-ért vagy 13. nyugdíjért.
Szerintem a fidesz legfőbb bűne, hogy ezt a lehetőséget kihagyta. Több 2/3 itt nem lesz mostanában.