Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bobibá

0 bejegyzést írt és 162 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Illusztrációk a “Segédeszköz a biblia tanulmányozásához” kiadványban. 2. rész “Isten neve a Keresztény Görög Iratokban” Az adott rész írói szerint “meggyőző bizonyítékok szólnak amellett, hogy a tetragram szerepelt az eredeti görög kéziratokban”. Az Őrtorony Társulat - saját állítása…..
Tekintettel arra, hogy a vezetőtestület folyamatosan kisajátítja az érdemet a Biblia népszerűsítése és sokszorosítás terén, ez időről-időre felveti a kérdést, hogy milyennek kellene tekinteni más felekezetek hasonló törekvéseit és főleg eredményeit ezen a téren a múltban, amikor a vezetőtestület még…..
Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 2. fej., 1–12. bek. A 2. fejezet azután kezdi megvizsgálni, hogy a Királyság létrejött, miután az 1. fejezetben már megállapították, hogy a Királyság eljött. :-) A Királyság létrejötte, a sunyi, titokzatos, hátsó szándékoktól és aljas emberi érdekektől…..
Az Isten Királysága uralkodik c. könyv tanulmányozása a VT levelével kezdődik. Vagyis magát a levelet is tanulmányozni fogják a gyülekezetek. Érdemes is, hiszen mindjárt az 1. bekezdés felvet kérdéseket. pl.:Lehetséges, hogy Russell testvér bejelentését az tette izgalmassá, hogy egy láthatatlan,…..
bobibá 2016.09.21 11:22:27
@Janos es Hajni: Történelmi ismereteim miatt ugyanezen következtetésre jutottam, nem is rejtettem véka alá! Finoman fogalmazva nem mélyítette el őrtoronyékkal a barátságunkat!
Igazából az egész kiszámolósdi fő buktatója, amit sokan figyelmen kívül hagynak: az eltérő időszámítások, maga a mai, Krisztus vélt születéséhez igazított naptárunk is pontatlan, a többi például holdéven alapuló naptár nehezen átváltható, illeszthető! Ebből adódóan egy emberöltőn belül is hatalmas elszámolások lehetnek, lásd némely matuzsálemi kort megélő ember esetét! Aztán ha ehhez hozzáadódik a saját álláspontról való mindenekfeletti meggyőződés, vakhit, párosulva dilettantizmussal, mint Russel esetében, aki nulladik évet i számolt! A végeredmény: a vastraktor társulat mai hivatalos álláspontja. Se vallástörténetileg, se tudományosan nem igazolható!
bobibá 2016.09.21 11:25:00
@a századik juh: Ezt kéne minden fórumon propagálni! Egyébként maga a társulat is elismeri, a történetükről kiadott könyvben!
                 Kérdés: Mi a helyzet a 144.000-rel, aki a mennybe megy?                 Válasz: 2 hét múlva lesz ez téma az előadásban. Több millióan élnek majd Jehova Tanúi a Földön, a Tanúk többsége ebben reménykedik.…..
bobibá 2016.06.26 11:15:22
@a századik juh: és hozzáfűzném: a "jehova" név ilyen formában a középkor utolsó harmadában jelent csak meg az írásokban, az hogy eléggé elterjedt rövid idő alatt két dolognak köszönhető: az akkor megjelent könyvnyomtatásnak, illetve a protestáns vallásoknak. A barokk korszakban még a katolikus biblákban is megjelent, Magyarországon pl. a XIX. század elején készült báró Szepessy féle katolikus fordításban. Egy idő után azonban szinte minden vallás visszatért a régi gyakorlathoz, ami a Septuaginta iratok módszere: a tetragramma helyére ÚR megnevezés kerül! Az őrtorony viszont mereven rágörcsölt erre a tézisre, olyannyira, hogy képesek voltak gyártani egy saját ízlésüknek megfelelő Bibliát, amelyben az Újszövetséget gyakorlatilag teljesen átszerkesztették, az Ószövetségbe szintén tetemesen belenyúltak. Hogy ez így mennyire tekinthető hitelesnek, egyéni megítélés kérdése. A gyakorlat azt mutatja, hogy az őrtorony szervezeten kívül más vallás ezt nem fogadja el! Egyénileg vannak személyek, leginkább volt egykori tanúk akik részben egészében elfogadják, használják az újvilág ferdítést, amelyben tárgyilagosan el kell ismerni, hogy valóban tartalmaz értékes elsősorban máshonnan ollózott új kutatási eredményeket, ugyanakkor igencsak elfogult, és laikus munka. Ellenpontként megemlítendő, hogy a szervezeten belül lévő aktív tagok egy része igencsak fenntartásokkal, erős tartózkodással kezeli! Magyarországon az újvilág ferdítés megjelenése igencsak vízválasztónak bizonyult, alaposan átrendezte a szervezetet!
Ezen a nyáron világszerte Jehova Tanúi milliói gyűlnek össze egy általuk nagyon várt eseményre, a területi kongresszusra. A helyi lapok már hadrendbe álltak, hogy elismerő tudósításokkal szóljanak a Tanúk sportcsarnokokban és konferenciaközpontokban történő összegyülekezéséről. A konferenciák…..
bobibá 2016.06.19 00:29:40
@Vitatkozo: Előrebocsátom, hogy nem kívánok ebből vitát generálni, de véleményem szerint az ilyen jellegű gyűlöletkeltés túl azon, hogy rettentő nagy fájdalmakat okoz embereknek, ismerünk tragikus sorsokat; én a veszélyt abban látom, hogy a tanúk nem ugyan tevőlegesen, de a halálát kívánják más embereknek.A beléjük plántált gyűlölet pedig akár tevőlegessé is válhat, ha a szekta azt kívánja!Bármikor gyilkossá változtathatók a zombik!
bobibá 2016.06.21 10:06:16
@Vitatkozo: Nagyon naivan pozitív az álláspontod, látens őrtorony-hívőnek tűnsz. A dolgoknak nem ez a normális menete! Aki ezt elfogadja még annak esetében sem! De az őrtorony társulat hívői nem egyszerű csodabogarak: passzív agresszivitásukkal rátelepszenek a környezetükre, beletenyerelnek azoknak is az életébe, akik csak közvetett úton kerülnek velük kapcsolatba. De mint mondottam nem kívánok ezen vitát nyitni. Álláspontom a saját életem és sok ismerősöm alapján forrott ki, nem tartom valószínűnek, hogy akár új információ, vagy pozitív változások ezt êrdemben befolyásolnák. Mindamellett hangsúlyozom: tisztelem és megértem a Te véleményedet is. Fontos a bizalom és a pozitív hozzáállás!
„MIT TANULHATUNK TŐLE? (Thomas Emlyn-től) Manapság sokan nem mernek kiállni amellett, amit a Szentírás tanít. Emlyn azonban kész volt megvédeni a Biblia igazságát. Ezt kérdezte: „Ha valaki nem vallja meg a legfontosabb igazságokat, melyeket világosan bizonyítottnak lát a Szentírásban, akkor mi…..
bobibá 2016.06.19 17:32:56
@Régi harcos: Az a durva, hogy a járulékosan hozzáfűzött mellékbüntetés súlyosabb, és ráadásul kegyetlen is. Gyötri azokat akik teljesen vétlenek, pl. a gyerekek, a szülők konfliktusa esetén. Családokat, érzelmileg összefűzött emberi kapcsolatokat robbantanak szét. Rendben van, nem tartozik oda, nyilván ez azzal jár, hogy a tagságot megillető jogoktól, kedvezményektől elesik. Ez minden ilyen esetben magától értetődik. De miért kell bojkottálni? Miért kell a többi tagot elszigetelni tőle? Más okot nemigen lehet találni, minthogy félnek!
Egy bátor és önreklámozó, nyilvánosságnak szánt szenzációs hírben az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat bejelentette hivatalos honlapján, hogy Jehova Tanúit két “Telly-díj” szobrocskával tüntették ki az évente megrendezett, idén 36-ik Tellydíj-kiosztó…..
Az új adatok nagy ugrást jeleznek az egy megkeresztelkedéshez szükséges órák számában az elmúlt 5 évben, ami egy csaknem 40%-os emelkedést jelent. Ez több tényezőre vezethető vissza, azonban a mozgópultos tanúskodás valószínűleg hozzájárul ahhoz, hogy a JT prédikálás…..
Nincs szándékunkban tiszteletlenséget mutatni ezen férfiak és nők emléke iránt. Ők veszteségek az Őrtorony Társulat kudarcot vallott jóslatainak hosszú sorában. Annak bizonyítására mutatták be őket 1984-ben az Őrtorony magazinban, hogy az a nemzedék, amely életben volt 1914-ben, nem fog meghalni,…..
Az Őrtorony egyre inkább azzal a képességgel ruházza fel Jehovát, hogy manipulálni tudja az időjárást az ő érdekükben „Hány testvérünk érintett?” Azokban az években, amikor Jehova Tanúja voltam, általában ez a kérdés hagyta el először a barátok, családtagok ajkát, amikor egy természeti…..
Sziasztok! Két héttel ezelőtt történt valami (november elején - a szerk.), ami engem rettenetesen felkavart. Nagyon sokat vívódtam rajta, hogy kinek is mondjam el, de végül úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha ide írom meg...
bobibá 2016.01.07 20:03:43
@Columba: Hofi Géza hallhatatlan bölcsességét citálnám ide: " Nem abból lesz a baj ha okos emberek hülyéskednek, hanem amikor a hülyék okoskodnak!"
Éppen hazafelé tartottam Zürichből, egy európai helyszíneken megtartott, Jehova Tanúival kapcsolatos találkozósorozatról, amikor először hallottam a január 7-i párizsi események szörnyű hírét. Azon a borzalmas napon maszkot viselő fegyveresek betörtek a Charlie Hebdo francia…..
Ki alapította Jehova Tanúi vallását? Jehova Tanúi újkori története a 19. század végén kezdődött. Akkoriban alakult Pittsburgh közelében (Egyesült Államok, Pennsylvania állam) egy kis csoport, mely módszeresen tanulmányozta a Bibliát. Összevetették az egyházak tanításait azzal, amit a Biblia ír. Az…..
bobibá 2015.11.09 05:38:39
Valóban Russel nem alapított vallást. Egy gazdasági társulást hozott létre, méghozzá részvénytársaságot! Vallási témájú kiadványokat adott ki, jogokat vásárolt. Nem akarom itt részletesen leírni az egészet, a múltnak ezt a részét a mai cég is vállalja, mi több a részvénytársaság ma is működik. Maga a szervezet leginkább egy nemzetközi szintű konzorciumra hasonlítana, több egyesületet és különböző célokra létrehozott gazdasági és egyéb vállalkozásokat foglal magában. A gond számomra azzal van, hogy nem ezek a vállalkozások termelik és hozzák be a pénzt, hanem továbbra is az a fajta svihákság működik immáron globális méretekben, amit a XIX.század végi Amerika termelt ki, Mark Twain és Jack London könyveiből lehet megismerni. A megvezetett és ingyen dolgoztatott ostobákat lenyúlják, és mint egykor Tom Sawyar barátai akik boldogan odaadták mindenüket, hogy festhessék a zsivány kölyök kerítését, még el is hiszik ezt a sok sületlenséget! Véleményem szerint Russel és követői tanításainak nagy része misztifikáció, ők maguk röhognek rajta titokban, hogy mások elhiszik! Ezért nem okoznak gondot nekik a változtatások, ha egy tétel megdől, szövik tovább a hazugságláncot.

Persze jó dolog hinni benne, hogy ez az "igazság", de nem ezen a fórumon kéne próbálni eztt elsütni! Itt szinte !már mindenki leszámolt azzal, hogy ez a szindikátus javítható lenne, tisztában vagyunk azzal, hogy itt nem tévedésekről, hanem szándékos félrevezetésről, tudatos tevékenységről van szó!
1.) A kérdések feltételét, a kételkedést, és az eltérő véleményt ellenzik, vagy büntetik. 2.) A bizonyítékokat nem igénylő vak hitet támogatják. 3.) A vezetőség szabja meg - időnként nagy részletességgel -, hogy a tagoknak hogyan kell gondolkodni, cselekedni, és…..
bobibá 2015.10.25 05:28:46
Nagy a gubanc a vérkérdésben. Ha a kört leszűkítjük a vérre, akkor valóban mindenkinek a tanúk jutnak eszébe! Ha viszont az orvosi kezelést az egészségmegóvást összességében nézzük, akkor más vallási csoportok is képbe kerülnek!
Egyébként, és ez a durva, a vezető testület kettős mércével méri a kérdêst: van egy simulékony álláspont, megengedő hangú szirénénekkel, a külvilág és a beetendők számára, amely alapján azt a benyomást kelti, mintha magas szintű együttműködés lenne az orvostársadalommal, másrészt egy belső viselkedésmód, kifejezetten intoleráns formában a tagok felé. Hozzájön ehhez még a törzsgárda tagok konzervativ gondolkodása, ez döntően meghatározza a gyülekezeti vezetők hozzáállását is! Sokszor tapasztaltam, hogy általában - ugyanúgy ahogy a civil világban is - nem az számit mit követett el, hanem ki követte el, és még inkább ki ellen irányul. Deja vu: a szocialista joggyakorlat alapja volt, hogy a bírónak a társadalmi veszélyességet kellett vizsgálnia. A kollektív êrdeknek beállított testületi cél mindent überel! Igy lehet az, hogy hatalmas disznóságokat elkennek, apró dolgokat felfújnak. Megint érdekes párhuzam a közelmúlt diktatúrájával: a Tanú cimű filmben hallhattuk, amikor Pelikán kérdezte milyen ítéletre számithat, primitiv, de rendkivül életrevaló lánya summázta:" a statuálás a lényeg! Aszerint kapja apuka a büntetést. Az is lehet, hogy pénzbírság, de lehet a legsúlyosabb, a halál."
A végén pedig elkenték az egészet, mert felsőbb érdekek így kívánták! A magam ügyében is tapasztaltam: ha hagytam volna magamat, hogy saját céljaikra felhasználjanak, az ő kifejezésmódjukkal élve: lojális magatartást tanúsítok, egyszerűen nem lett volna ügy!
A vérrel kapcsolatosan sokszor tapasztaltam: a betegeket azonnal elszigetelik, a közösség csak a vezetőség felől, általuk megszűrt információk által tájékozódhat.
Nem ismerem személyesen László Petrát, de egyszer találkoztam vele. Pontosan egy hete láttam, a röszkei jobbikos tüntetésen, ahol egy kis kamerával a kezében lelkesen rohangált a Szent Antal téren. Látszott rajta, hogy sajátos küldetéstudat hajtja, valamit tenni akar ezért a kis…..
bobibá 2015.09.10 06:21:09
Please feel free to be offtopic.....
bobibá 2015.04.06 20:53:25
@in space: Kifelé áll a szekered rúdja a brooklyni gittegyletből! Már az is sokat elárul, hogy itt keresel helyet magadnak! Még őrtoronyul beszélsz, de a társaságukat már unod! Jó hirem van számodra: lesz hely neked is a világban, de sok gyötrelem vár még rád.Itt nem valószinű, hogy bárkit is meg fogsz tériteni, amikkel érvelsz mi már kinőttük. Te is ki fogod!