Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Aragonia

2 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2011 november végén járunk és úgy határoztam naplót írok. Illetve azt határoztam el, hogy írni fogok, mert két választásom van, az egyik, hogy írok és a humoromnál maradok a második opció pediglen, bekattanok és Lopót híján a Gizella úton flangálok majd fel s alá köntösben…..
A Társulás Cserépfalu Jövőjéért Egyesület NYÁRÜNNEPI NYILVÁNOS BARÁTI ÖSSZEJÖVETELE a 2011. évi Falunapok keretében 2011. augusztus 13-án, szombaton 9 órától a Pástgödörben Program:Gyerekbemelegítő: agyassági (szellemi) és ügyességi próbák„Pálinkás jó…..
A Cserépfalu blogtévé nehéz kamerákkal készült a testvértelepülési találkozóra. Nem mutatunk meg mindent, mert nem tudunk mindent megmutatni. Nehéz úgy forgatni filmet, hogy néha föláll a szőr az operatőr hátán és még hasonló élmények.  A színes filmünkben nem…..
Jöhet a prömier, két napot küzdöttünk a nagy babgulyásos film címével. Nem egyszerű címet adni. A nem kell krumpli és a krumpli nem kell között ment a nagy csata. Tessenek megnézni, hogy melyik cím lett a nyerő: Szereplők: Farmosi Zoltán, Rudi bácsi, Szabó Laci, Virág…..
Aragonia 2011.07.07 14:28:44
„Ilyen jó filmet még sohasenem láttál” kritika

Kedves Blog Tv nézők. Nem is kell mondani semmit! Tudom! Tudom és érzem, azt a mindenkiből egyszerre kitörő, katarzist és extázist, a végre, végre,végre és valahára, érzést. Igen kedves nézők, nem csalás és nem ámítás, elkészült! Elkészült és szerencsésnek mondhatom magam, mert „tisztelet jegyem” volt rá. Az elsők között láthattam, természetesen az első sorból, széles vásznon, nagy képernyőn, dolby surround hangzásban.

Az első igen pozitív élményem, már a film kezdetekor (amiért külön köszönet a film készítőjének) a film aláfestője zenéje. Az R.E.M, Monster című albumáról hallhatjuk az „I Took your name” című számot.
Továbbá, külön köszönet a főszereplő, körjegyző Zoltán odaadó és kitartó, minden körülmények között helyt álló, igen erős természetének és vas akaratának, ami a film készítése alatt, közben és végéig megvolt. Vérbeli színészi alakítása és a drámai helyzetekben tanúsított kitartása példaértékű, úgy gondolom mindannyiunk számára.
A film alatt futó kommentek, a készítő sajátos humorára vallanak, de egy ilyen profi szinten összeállított és elkészített film esetében, mint a „Nem kell krumpli” című alkotás, azt hiszem megbocsájthatóak.

A filmből, nemcsak az általunk, már előzőekben beharangozott kérdésekre kapjuk meg a válaszokat, miszerint „ A körjegyző Zoli, mit sem sejtetően megeszi azt, amit kap. De mit kapott?” , „A Virág Bandi fakanállal a kezében csak kever és kavar, csak főz - csak főz, hiszen meg kell főznie. Ezt a feladatot kapta, de kitől? Ki tudja valójában arra a kérdésre a választ, hogy mit főz? És miért kell megfőznie?”
Itt a rendező már tovább lép kérdések szintjén egy fokkal, és még mélyebb lélektani kérdéseket feszeget „De nyáron is jönnek kabátban a vendégek?”, „Mennyi bab kell egy gulyásba?” illetve „ De a zöldségben csak van egy kis krumpli, mi?” Az általa feltett kérdések úgy gondolom csak még jobban és tovább fokozzák a nézők kíváncsiságát.

A száját megégető, mit sem sejtő áldozatot, mint a filmből kiderül Szabó Lászlónak hívják, amit persze tudunk, hogy csak egy felvett álnév és színésznév. Valójában Ő egy inkognitóban a pást gödörbe érkező ÁNTSZ-es ellenőr, aki ételkritikusként is hatalmas színészi teljesítményt nyújt. Szerinte a gulyás túl forró volt, és zsíros. Isten bocsássa meg ezt a kijelentését, reméljük az ételkészítők, akik csak most szembesülnek eme igen szigorú kritikával, nem szenvedtek hatalmas nagy lelki és pszichés traumát. Mivel ez után a kijelentése után Szabó László ellenőr, rájött tettei és szavai következményére, humanitárius és mély érzésű lelke, már nem engedte utána járni annak a kérdésnek, hogy az egész falut ellátó, ominózus babgulyás elkészítése megfelelt-e az Európai Uniós HACCP előírásainak, avagy sem.

A film végén bevágott forró babgulyás receptjét, hálásan köszönjük! A hétvégén mindenki kipróbálhatja, igaz nem 100 főre. Majd arányaiban, mindenki ossza el azt a „sok-sok” hozzávalót egy kisebb család részére.
Azt a sajátos kis hibát illetve hiányosságot pedig, hogy nem kell krumpli az ominózus étekbe, igazán megbocsájthatjuk a rendezőnek. Neki sem terjedhet ki mindenre az ismerete, illetve mivel csupán csak ez az egyetlen egy hibája van, úgy gondolom "bagatelnek" mondható és eltörpül, zseniális, profi és egyedi személyisége és alkotó munkássága mellett.

Egy biztos, lehet, hogy a babgulyásba nem kell krumpli, de Mi azért kipróbálhatjuk egyszer krumplival is. Mert az a krumpli a Mi babgulyásunkban lesz. Legközelebb, ha bárki babgulyást enne, jusson eszébe és amíg él, ne felejtse el soha a közös gulyásos szlogenünket ami így hangzik
„Ilyen jót még sohasenem ettél”

Jó étvágyat és szép napot kívánok minden kedves babgulyást evő illetve nem evő, krumplival vagy anélkül fogyasztó kedves olvasónak!

Aragonia
A blogszerkesztőség videórovata nagyon erősen vonult fel a Fincsi napon. A következő napokban megszólal majd Zsóka óvónéni, Főedző és Hák Attila. A Royal Dance School kiváló táncosai táncolnak, lesz körtánc, görögtánc, esőtánc és még mizumizu zene is talán. Elsőként a…..
Aragonia 2011.07.05 17:31:59
Kedves Blog Tv nézők!

A „Nem kell krumpli” című film, holnapi premier előzeteséből kaphattunk némi ízelítőt. Mint ahogyan az a bejátszott filmrészletből kiderül, a várakozásokat felülmúló, hatalmas nagy izgalmaknak, rejtélyeknek nézünk elébe, és ezek a szálak, a holnapi nap folyamán csak tovább bonyolódnak majd.

Arra a kérdésre, hogy a bab, zöldség és hús mellé, miért nem kell krumpli, talán holnap tudjuk meg a választ. A néző figyelmén és folyton szomjazó, ugyanakkor csillapíthatatlan kíváncsiságán túl, az éhes falu, az üstben rotyogó bab és hús történetét, csak egy valami múlja felül. Ez pedig nem mást, mint a kockás abroszon heverő, mit sem sejtő fúró, ami az előrejelzések és információk szerint, nagyon is üt! S ha az izgalmakból, még nem lenne elég, jön a felismerés! Megöltek egy disznót! Kik tették és miért? A körjegyző Zoli, mit sem sejtetően megeszi azt, amit kap. De mit kapott? És ez egy újabb kérdést vet fel. A körjegyző Zoli, mennyi idő alatt növesztette meg a film premierjére és forgatására, kisfiúsan göndörödő, már-már királyfira „hajazó” haj koronáját!?
A Virág Bandi fakanállal a kezében csak kever és kavar, csak főz - csak főz, hiszen meg kell főznie. Ezt a feladatot kapta, de kitől? Ki tudja valójában arra a kérdésre a választ, hogy mit főz? És miért kell megfőznie?
Aztán újabb képkocka, körjegyző Zoli értesíti androidos telefonjáról az egész falut és kihirdeti mindenki füle hallatára, hogy „ilyen finomat, még sohasenem ettél”. Ezt a kijelentését, vajon hogyan fogadják majd a többiek?
De a film pereg tovább, körjegyző, Virág Bandi, üst, kockás abrosz, fúrógép, megint Zoli, megint Bandi és egy száját megégető szemüveges mit sem sejtő áldozat. Az izgalom a tetőfokára hág! Krumpli vagy zöldség? Zöldség vagy krumpli? De ki a gulyás?
És a rettenetes, ugyanakkor fájdalmasan valós igazság és felismerés a film végén….még mindig nem kell… Nem kell krumpli!

A holnapi film premierre mindenki szerezzen be egy családi pop-corn-t és gigamega hatalmas nagy Coca-Cola-t. A film előtt mindenki intézze el ügyes-bajos dolgait, mert az előzetesből is kiderül, hogy
ILYEN JÓ FILMET MÉG "SOHASENEM" LÁTTÁL!

Aragonia
Kedves szülők, gyerekek, falubeliek! Legyen közös játszótere Cserépfalunak! Kérjük segítsen Ön is a vonalkód gyűjtésben! A Delikat8 vonalkódokat küldje el gyermekével, unokájával iskolánkba és óvodánkba, illetve belerakhatja a boltokban…..
"...Ki ez?" Mt 21,1 - Mt 21,11 (Vö.: Mk 11,1-10; Lk 19,28-38; Jn 12,12-16.) Jézus Jeruzsálembe való bevonulása előtt Betfagébe (=fügeháza) küldötte tanítványait, hogy onnét hozzák el a szamarat csikójával. Mindkét szamarat felső ruhájukkal leterítik az Úr Jézus a…..
Aragonia 2011.04.23 21:34:01
Kedves "egybegyűltek"! (bocsánat ezt nem hagyhattam ki :-)

Délelőtt néztem meg a blogot és olvastam el a hozzáfűzött megjegyzéseket. Aztán egész nap érlelődött bennem valami, amit még nem akartam leírni, de a tiszteletes utolsó hozzászólása után már kikívánkozott belőlem.

Isten igazából (ami végső soron a mi igazságunk is ;-) nem hiszem, hogy ebben a témában bárkinek is igaza lehetne. Olyan előfordulhat, hogy két hasonló gondolkodású, felfogású és hitvallású ember összetalálkozik, megbeszélik a dolgokat és örülnek annak, hogy találtak valakit, aki nem nézi Őket Marslakónak a hitük, életfilozófiájuk és számtalan más dolog miatt.
Éppen ezért én értem Pistolát.
Annak pedig külön örülök, hogy a falunak ilyen tiszteletese van. Az első pozitív benyomásom ez volt, az elolvasott bejegyzések után. Örültem Neki, annak ellenére, hogy személyesen nem igen ismerem a tiszteletest. Emiatt most sokan megítélnek, elítélnek és véleményt alkotnak, már most, csak emiatt, de biztos vagyok benne, hogy a tiszteletes ugyanolyan szemmel néz rám. Ugyanúgy lát, mint bárki mást.

Bohi70 megjegyzésére amit Pistola felé írt arra csak azt tudom reagálni. Kedves Bohi barátom! Én szívem minden szeretetével és tiszteletével értelek téged. Lehet Te úgy érezted "kikezdik" a témát, ami jelen esetben nem igaz. Valaki csak véleményt nyilvánított. A Pistolát ha ismernéd, tudnád, hogy benne is, mint benned sok a szeretet és biztos vagyok benne, hogy senkit sem bántana meg szándékosan, vagy írna bármi olyat, csak azért, hogy kikezdjen valakit vagy valamit.
Amennyiben ez mégsem így lenne, sem a Te reszortod ítélkezni felette és "megbocsájtani". Mindenki lelki tápláléka más és más lehet, éppen ezért, Te is ügyelj arra, hogy ha egy más felfogású emberrel találkozol, ne ítélj! Ne ítélj első felindulásból, csak azért, mert nem olyan mint Te. Hallgasd meg, figyelj rá, fogadd el olyannak amilyen, mert isten is úgy és olyannak fogad el bennünket, amilyenek vagyunk. A hibáinkkal az esetlenségünkkel, és még sorolhatnánk a számtalan sok jelzőt. Az én hitvallásom az, hogy isten nem ítél!
A "kitartó útkeresést" amit az idézet után írtál, rád is igaz. Nem támadásból és bántásból mondom és írom. Szeretetből. Amit Pistola írt, nem okoskodás, nekem inkább a Tiéd tűnt annak. Az útkeresés és az út mindenkinél tart még. Nálad is. Folyton folyvást úton vagyunk, és lehet néha letérünk. Ezért mondom, ne ítélj, mert nem tudhatod, mikor jön olyan élethelyzet, vagy talán már volt is, amikor nem feltétlen volt ekkora a hited. Nem annyira érezted az utad a lábad alatt és lehet olykor-olykor meg is inogtál. Ne felejtsd el soha, hogy honnan jöttél és hogy hová tartasz! Így hát újfent csak kitartó útkeresést kívánok Neked, Neki, Nekem, mindenkinek! Hiszen az egész életünk erről szól.

Elcsépelt és agyonrágott közhely, de mi mindannyian mások vagyunk. És nagyon nagy ellentmondás, de végeredményben mindenki mégis egy és ugyanaz. Isten bennünk van, mindenkiben még abban is, aki nem hisz benne. Éppen ezért úgy gondolom, hogy azok a bizonyos gyökerek, hogy honnan nőnek és merre, nem helyhez köthető, lent vagy a fent. Ez a kettő egy és ugyanaz. És véleményem szerint ez az, az egység ami mindenkit összeköt az az erő, aminél nem létezik nagyobb kerek-e földön. Ez az egység pedig nem más, mint a szeretet. Végső soron én azt gondolom, hogy mindannyian ebbe az egységbe tartunk. A szeretet egységébe, csak nem tudunk mindig minden nap mindenkire ugyanolyan szeretettel nézni, ahogyan azt kellene. Hiszen gondoljunk csak bele, ha meglenne mindenkiben a szeretet! Tökéletes világunk lehetne.
És ha tökéletes világunk lenne, amiben megvan a szeretet, nem érezné magát senki sem megsértve, megbántva, nem osztana senki senkinek jó tanácsot, hiszen mindenki szeretettel nézne a másikra, úgy és olyannak fogadná el és szeretné a másikat amilyen.

Én ezt a szeretetet láttam és éreztem a tiszteletesben, amiért külön nagyon örülök. Amit pedig az utolsó bejegyzésében írt, nagyon is igaz. "A vélemény és a gondolat mindenki számára szabad! Ezeket kicserélni pedig igen hasznos."

Bohi, imádlak!
Pistola, tudod…
Tiszteletes, szeretettel gondolok magára
Aki olvassa, azt gondol amit akar, elfogadom és így szeretem érte :-)

Mindenkinek szép estét kívánok!
A szeretet legyen velünk!

Aragonia
Aragonia 2011.04.28 17:12:41
Kedves Bohi!

Először is köszönöm gyors és őszinte válaszodat a kérdéseimet illetően. A két kérdésemmel nem „fogást” kerestem rajtad, hanem igazából és ténylegesen érdekelt, hogyan és miként látod az általad leírtakat. A két kérdés valódi apropója és gyökere talán az egóval kapcsolatos megjegyzésedből indult ki és erre összpontosult.

„ A szeretet és az ego kölcsönösen kizárják egymást. Ha az egót választod, nem választhatod a szeretetet. Ha viszont a szeretetet választod, meg kell válnod az egódtól” – Osho.

Nem tudom mennyire jutottak el hozzád gondolataim, mikor pont erről a szeretet egységéről és megtapasztalásáról beszéltem. Úgy láttam, illetve éreztem, válaszaidban csupán a Neked írt mondataimra reagáltál, de a valós és lényegi tartalmat teljesen kizártad (a tévedés jogát fenntartom, hiszen emberből vagyok :-). Az ego talán nálad is kicsit jobban előtérbe került, ami természetes állapot. Sohasem tagadtam, és aki egy percig is tagadja, hogy nincsen egója, vagy azt állítja, hogy a hatalmas nagy élettapasztalások következményeként sikerült levetkőznie teljesen azt, hazudik. Az ego mentes állapot bizonyára létezik, de csak kevesen érhetik el. Az ego mentes állapot véleményem szerint a megvilágosodás állapota. A spirituális emberek az öntudatra ébredés állapotát a Kundalini kígyó felébresztésével gyakorolják. Írtad, hogy örülsz mennyire fogékony vagyok a témát illetően. Nos ezt bizonyítandó, illetve, hogy tényleg minden témában nyitott vagyok és nem zárkózom el semmi elől sem, volt alkalmam részt venni egy Kadaceus nevezetű tanfolyamon, ahol ennek a Kundalini kígyónak a „felébresztési” technikáját tanították. Nos, elmentem mert kíváncsi voltam, de azt kell mondjam, eleve elvetélt ötlet volt, hiszen tudatosan úgy mentem el, hogy én nem szeretnék megvilágosodni. Persze a témát illetően tudnék még bőven írni, de nem akarok.

Egyik ismerősöm megismertetett Eckhart Tolle kanadai spiritualista világszemléletével. Szerinte a megvilágosodás állapotát nem lehet elérni máshol, csakis az itt és most-ban, azaz a jelentben. Hiszen múlt már nincsen, jövő még nincsen, egyetlen állapot létezik, az itt és most állapota. Tolle véleményem szerint, azon kevés emberek egyike aki ténylegesen megvilágosodott. A videókon keresztül kiszűrődő gondolatai iszonyatosan tömények, figyelmet követel, hiszen ha csak egyetlen szóról is lemaradsz és elveszíted a fonalat, már nem is érted a mondata lényegét. Ezeket a példákat azért hoztam fel, mert nagyon is tisztában vagyok azzal, mit jelent az ego és, hogy mennyire nehéz ego mentes állapotba kerülni.

Így van ahogyan írtad, az ember sokkal bölcsebben látja a dolgokat, mint 18 évesen. Bár én ilyen téren mindig szerény voltam, ha mondhatom ezt. Nem szeretek semmilyen jelzőt sem használni és magamra aggatni, főleg akkor amikor a tapasztalásokról van szó. Hiszen mindenkinek más az életfeladata, itt is, mint azt már az előzőekben megtettem, csakis ugyanazt az elcsépelt és agyonrágott közhelyet tudom felhozni „Senki sem egyforma”. Mikor leszülettünk, más feladatokat és „programokat” kaptunk. Persze osztom a véleményt és hiszek benne, hogy semmi sem történik véletlenül, mindig minden úgy alakul, ahogyan alakulnia kell illetve bárkivel, akivel összehoz ilyen vagy olyan formában a sors, nem történik véletlenül. Éppen ezért ha csak a közértben vásárolok, és megszólít valaki, aki számomra vadidegen is próbálom Őt olyan szemmel látni, mintha a testvérem, vagyis a részem lenne. Hiszen mindannyian egyek vagyunk, és az a pár mondat vagy találkozás sem volt hiába való. Sőt! Valamiért történt. Ez a közöttünk történő kommunikáció is valamiért van. Éppen ezért én is próbálok a tanítás szerint élni, ami így hangzik "ne tégy mással olyat, amit nem szeretnéd, ha veled tennének".

A hitemet és az istennel való kapcsolatomat egy filmmel, illetve annak papírra vetett nyomtatott formájával tudnám szemléltetni. A szóban forgó és ominózus író Neale Donald Walsch, aki 1992 tavaszán élete egyik hatalmas és azt kell mondjam mindent megváltoztató fordulópontjához ért, aminek gyümölcse ez a könyv lett. A címe Beszélgetések Istennel. Nos, hogy N.D.W ténylegesen és valóban beszélgetett-e Istennel vagy csak a fantáziája szüleménye ez az írás? Nem tudom. Minden esetre azt tudom, amit akkor és ott papírra vetett és leírt, hihető, hiszen valamilyen szinten bennem is így él Isten. Illetve ennek köszönhetően lettem sokkal tudatosabb a közöttünk lévő „metakommunikációra” is. Addig is tudtam, már gyerekkorom óta, hogy kapcsolatban vagyok vele, mármint Istennel, de az évek alatt, ahogyan az ember felnő és sokkal kiterjedtebb a szemlélete és látása, talán nagyobb a befogadóképessége is. Hiszek abban is, hogy nem véletlen hogyan alakult és miként a sorsom, kik csatlakoztak bele az utamba, Tőlük mit kaptam és mellettük milyenné fejlődtem. Erre nagyon jó példa, hogy ezt a könyvet úgy vettem meg, hogy előzetesen a filmet láttam. Nem telt bele pár napba, egyik utam egy ezoterikus bolt mellett haladt el és éreztem be kell mennem. Először furcsán és érdekesen toporogtam, keresgéltem és kutattam a polcok között, hiszen ténylegesen semmilyen vételi szándékom nem volt. Aztán az egyik sarokban a könyveknél találtam magam, és ott volt ez a könyv. Aznap nekiültem és elkezdtem olvasni, jegyzetelni. Boldog voltam. A sors akarta így? Vagy magam számára teremtettem meg azt, amit szerettem volna? Azt hiszem mindkettő. Isten ott volt, én pedig annyira akartam, hogy megadta azt, amire vágytam.

„Isten a megfigyelő, nem a teremtő. És készen áll a segítségedre. Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtett téged. Minden mást te teremtettél, és te teremtesz azon erő révén, mellyel Isten megajándékozott.”- Beszélgetések Istennel.

Azon gondolkodom, hogy milyen hosszú és tömött sorokban írjuk és fejtegetjük, hogy kinek milyen a szemlélete. Azt hiszem mindenkinek ugyanaz, talán egy apró kis kivétellel. Ezt most viszont már nem írom meg ide, bizonyára sokakat meg is bántanék ezzel a szemlélettel. Akik tudnak olvasni a sorok mögött, úgy is értik. Helyettem viszont egyszer már elmondta és megfogalmazta valaki más. Őt idézem.

„Az itt és most-ban élni, ez az ártatlanság. Nem követhetsz vallási parancsolatokat, ha valóban ártatlan akarsz lenni. Aki állandóan azzal foglalkozik, hogy mit tehet és mit nem tehet, aki folyton azon aggódik, hogy mi a helyes és mi nem, az nem tud ártatlan lenni. Még ha valóban a „helyes” dolgokat teszi is, az sem lesz helyes, mert úgy csak másokat követ, hogyan lehetne az helyes? Lehet, hogy annak a számára, akiket követ, helyes volt, de ami ezer éve egyvalaki szerint helyes volt, az nem lehet helyes neked ma. Azóta már sok víz lefolyt a Gangeszen!” - Osho

Ez van Bohi, újfent csak idézni tudok, remélem nem nagyképűen, de immáron magamtól, talán most még tisztábban meghallod „Elcsépelt és agyonrágott közhely, de mi mindannyian mások vagyunk. És nagyon nagy ellentmondás, de végeredményben mindenki mégis egy és ugyanaz. Isten bennünk van, mindenkiben még abban is, aki nem hisz benne. Éppen ezért úgy gondolom, hogy azok a bizonyos gyökerek, hogy honnan nőnek és merre, nem helyhez köthető, lent vagy a fent. Ez a kettő egy és ugyanaz. És véleményem szerint ez az, az egység ami mindenkit összeköt az az erő, aminél nem létezik nagyobb kerek-e földön. Végső soron én azt gondolom, hogy mindannyian ebbe az egységbe tartunk. „
Ez pedig nem más, mint amit emberi szavakkal úgy hívunk, SZERETET.

Én is szeretettel gondolok rád :-)
Aragonia
A hétvégi blogszerkesztőségi ülésünk végén lezajlott a szavazás, holnap közöljük a hírt, hogy a blog hogyan fog a továbbiakban működni, vagy nemmműködni. Természetesen megszámoltuk a szavazócédulákat, mind a huszonhárom darabot, de még újraszámoljuk ma este is. Addig is…..
A hétvégi kétnapos blogszerkesztőségi ülés összefoglalója következik. Alapkérdésünk, hogy vajon miért nem értik nagyon sokan - mindenki - Cserépfaluban, hogy a blog egy kommunikációs eszköz. Olyan mint egy tiszta újságpapír a pottyantós budiban. Felület. Egy darab olyan…..
Kósik "Polgi" Pista a szomszéd faluban zárta a múlt évet. A bogácsi tévérevü vendége volt polgármesterünk. (a felvétel 30-án készült).Másodközlés. Bogácsi TV. Köszönjük...
Aragonia 2011.01.18 17:23:03
Dzsízösz!

Köszke Petykó ezt az értékes videó felvételt, és külön köszönet persze a Bogácsi tv-nek is.
Mit is mondhatnék? Tényleg, próbálok pozitív és maximálisan jóindulatú lenni. A fejem kissé sajog, hiszen mire végig néztem a kisfilmet, jó párszor rácsaptam önkéntelenül is a homlokomra a megdöbbenéstől.

First of all
Többször megfogalmazódott már bennem, hogy a polgármester úrnak egy, a kommunikációban erősebb személyt kellene alkalmaznia, főleg ott, ahol mondandója nagyobb publicitásnak van kitéve. Mondatai nem éppen összeszedettek, sokszor zagyvák, érthetetlenek és keszekuszák.
Pl: "Muszáj voltunk szinte, szinte,...a természet...(zavart nevetés)...ki a természet szívünkig belül azt a muszájságot (most, hogy leírtam is, pirosan aláhúzott hibaként jeleníti meg a gép, hiszen ez egy értelmezhetetlen, nem létező szó), hogy ide kell valamit telepíteni...."
Ezt a tényt, elnéznénk akkor, ha polgármester úr Kazinczy, mint a legnagyobb nyelvújító leszármazottja lenne, de nem az.

Másod sorban, gondolom ezelőtt a kis "rögtönzött" interjú előtt már jóval előbb megkapta a kérdéseket, vagy tudni vélhette azokat a kérdéseket, vagy témákat, amiket érinteni fognak majd az interjún. Erre úgy gondolom, fejben és lélekben elég kis idő alatt fel lehetett volna készülni. Amennyiben mégsem így történt volna is, olyan régóta készül erre a bizonyos "csatára", hogy már zsigerből és kisujjból, álmából felébresztve tudnia kellene a feltett kérdésekre a válaszokat.

Apropó, csata, háború, ha jól emlékszem ezek a szavak hagyták el a polgármester úr száját. Az alapcsatán kell túl lenni, hogy a háborút hosszú távon megnyerje. Rossz berögződés és felfogás. Itt maximum célok vannak, amiket szeretne elérni és megvalósítani. Aki háborúban és csatában tud csak gondolkodni, annak gyorsan változtatnia kell a gondolkodás módján!
A Cserépi emberek békések, és amúgy is, ki akar és szeretne háborút?!

Ahhoz, hogy Bogács és Cserépfalu turizmusa összeérjen, nem ad sok időt, 5-10 évet maximum. Bruhahhha, még jó, hogy kevés időt adott neki, mi lett volna, ha azt mondja, hogy még egy kis időbe beletelik, szerény számításaim szerint egy ember öltőnyibe.

"Milyen lesz a következő év Cserépfaluban?" válasz "gyászos"
Jézusom! Ember! Még sohasem hallott polgármester úr a pozitív gondolkodás hatalmáról? Hogy azt vonzzuk be és teremtjük meg, amit fejben sokszor elgondolunk? Ha gyászos évet képzel mindenki maga elé, akkor senki ne lepődjön meg azon, ha az tényleg úgy is lesz. Mi lenne, ha elkezdene mindenki rózsásan és megújítóan gondolkodni? Nem kell csak azért gyászosnak látni és gondolni mindent, mert azt mások úgy gondolják és látják.
Elég nagy baj és szégyen, hogy Cserépfalu vezetése csak gyászosan tud gondolkodni, és szinte egyetlen egy bátorító, vagy biztató szóval nem lelkesíti a falu lakosságát.
Egy vezető nem így gondolkodik!

Egyelőre ennyi, megyek kiszellőztetem és borogatom a fejem!
Nagyon kevesen voltunk. Három szóban el lehet mondani a tegnap este történéseit. Nagyon kevesen voltunk. A projektmenedzser urak odafigyeltek a nép hangjaira, megköszönték a hozzászólásokat (hét-nyolc darab). Nagyon unalmasan adták elő a projektet. Három óra hosszat ültünk a…..
Aragonia 2010.11.05 12:11:18
Egyébként pedig?
Zárszóként ezt küldöm mindenkinek:

Marillion-Don't Hurt Yourself
www.youtube.com/watch?v=EdtwkpIFNuQ

"There'll come a time when all of this is over
Something else will grow and take it's place
The brand new car:scrap metal in a junkyard
The children playing will grow up and leave home
Put it away this dream you can't stop dreaming
Put it away this anger and desire
The open road is infinitely hopeful
Take all those memories and throw them in the fire

And don't hurt yourself
Don't hurt yourself
Don't hurt yourself anymore

There's old man on a warm and sunny island
No job, no money, just a smile to call his own
Know what he says?. "The past will only haunt you.
Live for today. Each day's an open door

Don't hurt yourself!

Amen! ;-) :-) ;-) :-)
Aragonia 2010.11.06 19:55:53
Kedves egybegyűltek! :-)

Reggelre virradóra azt hittem, a csütörtöki nap folyamán, kiírtam mindent magamból, de tévedtem. Ebből is látszik, emberből vagyok!

A sok-sok hozzászólás a blogon, a felszólalások a közmeghallgatáson (vagy közelhallgattatás volt inkább), mind-mind azt erősítették bennem, a nép igen is szólni kíván, csak az süket fülekre talál. A kimondott szavak, amik már indulatokba csaptak át, leperegtek a rideg és hideg művelődési ház faláról és nem jutottak el ahhoz az emberhez, akinek ez szólt.

Ahogyan mondani szokták, egységben az erő. Ha jól emlékszem a Tatár urak, a beszámolójuk elején, a kivetítővel, ezt az idézetet írták ki:
„Egyedül gyengék vagyunk, többen többre vagyunk képesek.”
Ezzel az idézettel részben egyet értek, és ezen a szálon kezdtek el futni a gondolataim.
Azért csak részben, mert igaz, hogy egységben az erő, de tudom, ha az ember szíve és esze a helyén van, egyedül is képes bármire! Ismétlem, ha helyén van az esze és a szíve! És persze jogosan merül fel bennem a kétely az aláírt dokumentumok tükrében is. Van, akinek nem kell többség ahhoz, hogy egyedül is képes legyen megtenni bármit. De ezzel semmibe veszi, és figyelmen kívül hagyja a többség akaratát.

A választások eredménye, hűen tükrözi az emberek hozzá állását a falu életéhez.
Nem szeretnék elítélni senkit sem, ahogyan a Tóth Petinek írt kampány szövegemben is megírtam, mindenkinek egyéni és szíve adta joga választani és letenni a voksot a mellé az ember mellé, akiben hisz, akiben látja az erőt és a vezetői képességeket.
Mindenki csak azt eszi, amit főzött, vagy jelen esetben páran azt eszik, amit mások főztek. Mert sajnos hiába tették le többen voksukat más mellé, ha mégsem rá esett a többség választása.

Furcsa nép a Magyar. Zsörtölődik, sokszor elégedetlen a sorsával, semmi sem elég jó Neki, ahogyan a statisztikák is kimutatták az egyik legdepressziósabb, legborúlátóbb nép a földön. A szemüket hályog fedi, és csak bízom benne, hogy egyre több ember fejében kezd az a parányi fény kigyulladni, ami végül a teljes megvilágosodáshoz vezet majd.
Az embereknek, ugyan úgy mint a növényeknek, fényre van szükségük. A fényben kell járnunk, és az arcunkat mindig a nap felé fordítani, hiszen csak akkor kerül minden árnyék mögénk.

A cserépi emberek ereiben is Magyar vér folyik. Nekik üzenem, hogy változtatni sohasem késő! Hiszen a sötétség sem létezne a fény hiánya nélkül. Egyetlen egy helyes út van, a fénybe kell lépni!
Merni kell változtatni, hinni, remélni és bízni kell.

A szeptemberi polgármester jelöltek vitája tükrében, elgondolkodtam a választások eredményén. Miért szavaz a nép arra az emberre sokadszor is, aki beismeri, hogy igen nagy költségvetési hiánnyal küzd a falu, és ennek megoldására, csakis Ő és egyedül, egy személyben Ő, az aki alkalmas és képes. Megkéri a népet, szavazzanak rá.
Azt a költségvetési hiányt, ki halmozta fel? Ki volt idáig a falu vezetője? Ha ez alatt a 16 év alatt, nem volt képes nagyobb volumenű változtatásokra, miben hisz a nép? Miben bízik még? Mi az indíttatás bennük arra, hogy az x-et sokadszor is e-mellé a név mellé húzzák be?
És akkor most, hagy szemléltessem a dolgot, egy általam kitalált (kissé bárgyú és bugyuta, de jelen esetben aktuális) párbeszéddel:

- Bandi bá! 16 éve elnézem magát. Maga minden nap tökfőzeléket eszik.
- Így van fiam!
- Na de Bandi bá, maga utálja a tököt, vagy nem?
- Így van fiam, nagyon utálom.
- Akkor Bandi bá? Miért eszi a tököt ha nem szereti?
- Hát fiam, tudod abban bízok, hogy egyszer csak, majd megszeretem.

Szegény Bandi bá. Miben bízik? A tök, mindig csak tök marad, sohasem lesz krumpli, vagy borsó! Ha azt szeretné, hogy ne tök legyen, akkor ahhoz bizony merésznek és bátornak kell lenni. Elhatározni kell és cselekedni, nem pedig abban bízni, hogy egyszer majd, tán talán mégiscsak jó lesz az a tök.

Persze ugyanakkor feltehetném azt a kérdést is, hogy ezen a bizonyos szerdai közmeghallgatáson, miért csak ilyen kevesen voltunk? Miért csak ennek a pár embernek fontos a falu jövője? Újfent csak hangsúlyozni tudom, amit egyszer már leírtam. Lehet itt zsörtölődni, ujjal mutogatni, követelőzni, számon kérni stb. A legnagyobb bűn, amit elkövethet mindenki a falu és ez által a saját élete és jövője ellen, ha nem választ! Ne reklamáljon senki sem addig, amíg maga nem voltképes egyetlen egy, a közös érdekeket szolgáló vitára elmenni, felszólalni és véleményt nyilvánítani. Vagy ennyire gyengék lennének, hogy nekik már minden mindegy? Mert sajnos azt kell mondjam, és elnézést kérek érte, de elég akarat gyenge, szinte már-már személyiség nélküli az, aki hagyja, hogy más döntsön felette.
Ki szeretne úgy élni, hogy mindig döntenek helyette?
A sorsunk a miénk, mi döntünk felette, és nem más!

Tudom, ott ahol két embernél többen vannak, nehezebb az érdekeket, szempontokat összefésülni, egyeztetni és közös nevezőre hozni. De nem lehetetlen! Az meg végképp elfogadhatatlan, hogy zúgolódik a nép, mégis valaki, első szám első személyben, szemét, fülét becsukva és f..kát behúzva, mintegy felettes hatalomként döntéseket hoz. Mások helyett és nevében aláír. Még azok helyett is, akik már nem élnek, vagy azok helyett is, akik még meg sem születtek.
Sokszor eszembe jut a gyerekkorom, amit, lent töltöttem. Nagyszüleim, akik már nem élnek (egy nagymamám kivételével). És eszembe jut az, ha egyszer gyerekeim lesznek, szeretném Nekik is megmutatni azt a helyet, ahonnan származom. Ami nagyon is fontos nekem, mindenfajta szempontból.

És sokszor, mikor eszembe jut ez az „egyszemélyes kiskirályság”, előjön a vérem.
Nagymamámtól pere, nagypapámtól bangyi vért örököltem. Nem akarok itt senkit sem fenyegetni (bár mostanság sokszor eszembe jut, hogy cserépi lakosként többet tudnék tenni, lehet, megkérek valakit vegyen a nevére :-), de a kettő keveredése, egy személyben igen hatalmas indulatokat indít el és szül bennem. Néha még én is megrettenek magamtól :-)
Egy biztos, a vér kötelez. A jelen, a múlt tükrében pedig csak erősíti bennem a jövőt.
Semmi szükség nincsen diktátorra, demokrácia van. Bennem legalábbis. És nehezen tűröm, ha a fejem fölött hoznak meg döntéseket, ezáltal megpecsételve a múltamat, jelenemet és jövőmet. Bocsánat, javítanám, nem hogy nehezen, hanem egyáltalán nem tűröm!

Én nem fogok tököt enni, mert a nem létező t..öm is tele van a tökkel!
De ha a többség tököt kíván enni, akkor egyék azt, amit főztek, tuszkolják le a torkukon. Remélem ízlik, még így 16 év távlatában is!
De üzenem Nekik, vegyék le a hályogot a szemükről, és meglátják, hogy van élet és jövő a tökön kívül is. Sőt! Az isten igazából a jövő, vegyék már észre, hogy 16 éve, a múlt árnyékában élnek! Ha leragadunk a múltban, hogyan akarunk a jelenben élni? És ha nem élünk a jelenben, hogyan van esélyünk, jövőt építeni?
Sehogy!

Az egyetlen kivezető út az, ha megköszönjük illedelmesen, felállunk, és nem kérünk többet abból, amit mások főztek! Mert mi magunk is képesek vagyunk főzni, valami mást! Valami sokkal jobbat, valami olyat, ami mindannyiunknak ízlik majd.

Akkor így estefelé közelítve, mindenkinek nyugodalmas jóccakát’ és az esti vacsorához jó étvágyat kívánok. Kinek a jó falatokhoz, valakinek meg a 16 éves tökhöz ;-)

Aragonia
 2 2 .  E G E R   N A G Y D Í J     2 0 1 0. 1 0. 3 0 – 3 1          V E R S E N Y K I Í R Á S Rendező: Egri Spartacus Tájékozódási Futó SportegyesületVersenyforma: Kétfordulós,…..
Aragonia 2010.10.27 13:03:20
Na küldök Nektek egy jó kis "agyament" számot kedvencemtől Lajkó Félixtől

www.youtube.com/watch?v=KiDADigLXYI

" .....A kertben gazdátlan fűnyíró legel.
Megvár majd, ugyanúgyan lesz
Hidd el, itt lesz ha megint hazajössz.
Táncol, mint tüzes Arab kanca,
Fazékban a a kukorica ganca.
Kanalazzuk, de nem gondolunk másra,
Riadtan tekintgetünk egymásra.
Összeomlunk, mint vár, hogyha kártya,
S befedi szemünket a hályog hártya......."

Gyerekek, ez az élet! Boldogságosság ez a zene és zseniális!

Szép napot! ;-) :-)
Ja! És totál józan vagyok
Ma este bemutatjuk Cserépfalu első romantikus filmjét. A több részes sorozat első részében, József Attila - a legnagyobb magyar depressziós - gyönyörű szövegével festettük ki a Berezdtetőt. Ének: Ágnes Vanilla, köszönjük. Depresszió a tetőn from Tóth Péter on Vimeo.…..
A blogtévé második adásában megmutatjuk Kovács Jenő szombati gyermekünneplő bulijának utolsó hat másodpercét. Erős rövidfilm következik: Jenő lángos csendélet from Toth Peter on Vimeo.A Cserépfalu blogtévé jövő heti tartalmából: Polgivita1, polgivita2, futballmeccs és…..
Boros Anett tükörreflexes fényképezőgéppel sétált a Pást gödör környékén vasárnap. Csodálatos Cserépfaluról tizennégy kattintás ITT. ..
VIGYÁZAT!!! VÁLASZTÁSI KAMPÁNY CSERÉPFALUBAN! TUDNIVALÓK ITT! Tisztelt Választópolgárok! Rudinszky Tamás vagyok, 44 éves, nős, két gyermek édesapja. Feleségem, Dr. Nyerges Ágnes ügyvéd Egerben, fiaim az egri Dobó István Gimnázium diákjai, kitűnően tanulnak, kiemelkedően…..
Aragonia 2010.09.08 16:14:55
Kedves Mindenki!

Sokat gondolkodtam rajta, hogy bele avatkozzak és hozzászóljak-e ezekhez, ezekbe a kommentekbe, szócsatákba. Aki olvasta a Tóth Peti 4 oldalas kampányszövegét, amit érte írtam, az nagyjából leszűrhette, hogy számomra az emberi értékek, és a gyökerek a meghatározóak és nagyon fontosak!
Tudom, nem vagyunk egyformák és nem mindenkinek egy és ugyanaz a véleménye a világ és az élet dolgairól. De egy dolgot ne veszítsünk szem elől!
„Minden emberi cselekedetet az alapvető két indulat egyike mozgat, a félelem, vagy a szeretet”.
Éppen ezért, én próbálom az életemet, nem félelemmel élni, hanem szeretettel fordulni mindenki felé.
Éppen ezért az "üzenetem" a következő, még ha nem is értik elsőre meg azok, akiknek szól:

Rudinszky Tamásnak:

„Ezért mondom, legyél fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget! És ne feledd, hogy ki vagy olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, ami nem vagy. Csak adj hálát a teremtésért, akkor is ha éppen a megváltoztatásra törekszel. És tudd, hogy amit a legnagyobb megpróbáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak a kinyilvánítása, Aki vagy és Aki lenni akarsz.”

A „cserépi lánynak”:

„Az elképzeléseid a helyesről és a helytelenről, pontosan azok, amik: elképzelések
Ezek a gondolatok alkotják az alapját és teremtik meg a lényegét annak, Aki vagy. Egyetlen okod lehet rá, hogy változtass rajtuk, egyetlen cél szentesíti a módosítást: ha nem vagy boldog azzal, Aki vagy. Csak akkor tudhatsz, ha boldog vagy. Ha az értékeid szolgálnak téged, akkor őrizd meg őket. Érvelj mellettük, harcolj értük, és védd meg őket. Ám olyan módot keress a küzdelemre, amivel senkinek nem ártasz.
Az ártalom nem szükséges alkotórésze a fejlődésnek!”

Ennyit szerettem volna hozzáfűzni a kommentekhez. Remélem mindenki érti a Neki szánt idézetet.

További szép napot mindenkinek!

Boros Anett (Aragonia)