Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KoK

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tisztelt Munkahelyi terror   Mostanság találtam rá az oldalra, és mivel szerintem nem egy egyedül álló problémám volna gondoltam megírom.Gondolom ilyen tájt sokakat érint a betegszabadság problémája. Nálunk az irodába hét elején megérkezett az egyáltalán nem várt…..
Még csak 1 éve dolgozom a Rafi behajtási részén, de úgy érzem ennyi elég is volt belőle, legfőképpen az itteni vezetőségből. Jó lenne ha a következőket megjelentetnétek az oldalon, hogy mindenki tisztában legyen vele, kik is dolgoznak a banknál vezetői pozícióban . Először…..
KoK 2012.01.28 11:01:00
@droid_: Volt már korábban ilyen poszt. Azonnal tudtak róla, hiszen a cég "hírnevéről" van szó. Tehát erről is tudnak rég. Azonban tán nem annyira együgyü az író, hogy benti gépről írta, tehát személyét kideríteni nem fogják tudni. Mindazonátal a rafi behajtása gyakorlatilag összeomlott, köszönhetően a hölgyek ténykedésének, csak ez a poszt meglehetősen szedett-vedett ahhoz, hogy érdemi és hiteles(nek tűnő) info lehessen.
Kedves olvasók!   Tavaly januárban született meg második kislányom. az osztályvezető orvos volt a fogadott orvosom, nála szültem meg 5 évvel ezelőtt első kislányomat is. Akkor csupa jó tapasztalatom volt vele kapcsolatban, de ha esetleg még egy gyerkőcöt vállalnánk, mert egy…..
KoK 2012.01.14 14:53:08
@r580s: Egy jelölt? Alapesetben biztosan. De mi van, ha komplikácó fordul elő, amit egy kezdő akár nem tud megfelelően kezelni és nem nagyon van kéznél más illetékes? És persze, bizonyára ez ritka, de ez az érintettet nem fogja vigasztalni.
Áprilisban lesz 6 éve hogy édesanyámat elvesztettük. Azért vittük kórházba, mert kissé emelkedett a pulzusa. A körzeti orvosunk azt mondta, hogy biztonság kedvéért vigyük be, ha kell akkor majd írnak fel gyógyszert. Délután be is vittük az Üllői úti klinikára. Alig…..
Tisztelt Praxis!   Érszűkületet állapítottak meg a bal lábamon.Nos kezelgették is rendesen.Míg egy napon szövevényes úton bekerültem a Bajcsyba.(de minek). A nagy tudású orvosok kitalálták,hogy MINDKÉT LÁBAM amputálják!Nos ezt a tényt csak a műtőasztalon hallottam…..
KoK 2011.12.20 15:10:08
@Dr.laikus PhD: Azt hittem már, csak én ülök hitetlenkedve...
augusztus utolsó hétvégéjén történt, amit most el fogok mesélni.két felnőtt fiam elhívta a kis öccsüket egy medence partira. Misi 12 éves, kamaszodik. örültem, hogy végre „beveszik” maguk közé a nagyok.     19:22–kor megcsörrent a telefonom:…..
KoK 2011.12.15 21:28:24
Ízetlen Monty Python-jelenetbe fordult Editék szülinapi zsúrja az ElevenParkban. A 4-re kért tortáról félóránként kiderült, hogy nincs se epres, se feketeerdő, hogy aztán a megvadult gyerekeknek n6-kor szilvatortával tömjék be a száját. Előtte még érkezett felajánlás torta…..
KoK 2011.11.19 11:47:22
@Csokis: Ööö... lehet, hogy én kivétel vagyok, de egyetlen ismerősöm kutyája sem viselkedett még így velem (próbálta volna...). Sőt, a szülői gazdaságnál tartott nagytestű, komoly, fajtatiszta kutyák sem csinálták soha. Meg az enyém sem. Talán, mert nem hagyjuk nekik az abnormális viselkedést?
Hiába, a válság utórezgései még a szerelmeseket sem kíméli, ezért elő kell venni a Gazdálkodj okosan!-t a szekrényből. Az első probléma a közösen használt kéró elválás utáni elosztása, majd jön a többi kérdőjel is. Ráadásul a lány otthonról hozza a hibás példát,…..
  Kedves MT,  2 éve dolgozom egy cégnél mint rendszergazda, és mint weboldal szerkesztő. Egészen az utóbbi időkig nem volt problémám a céggel, helyesebben talán a kisebb elodázott problémák most törtek a felszínre. A cég ahol dolgozom egy házaspáré.…..
KoK 2011.09.18 10:32:39
@Mária: Jaj, sokszor elolvastam, de nem találom... miből gondoljátok?
Nehéz ezt néha benyelni az új élettársnak, de korábbi házasságból született gyerekek akkor is örökösök maradnak, ha az apjuk új családot alapított. A kötelesrész –a kitagadást kivéve – mindenképpen jár nekik.Tisztelt Zugügyvéd! Valószínűleg nagyon…..
KoK 2011.09.07 20:31:08
@ghck: A posztoló talán azért írt jogi (és nem más) jellegű fórumra, mert jogilag korrekt válaszokat szeretett volna olvasni (talán ügyvédhez fordulás előtt). Persze ez egyáltalán nem biztos, de legalábbis logikusnak tűnik. És a kérdései is erre utalnak. Nem azt kérdi, hogy ti mit tennétek a helyemben, és nem azt, hogy szerintetek helyes-e egy elvált férfival kapcsolatba kerülni... és a többi.

Hogy mért nem vállalnák fel személyesen? Ezt a fajta szélsőséges megnyilvánulási formát, amit itt (és a többi fórumon) a hozzászólok megengednek maguknak - nem meglepő módon - az életben csak nagyon-nagyon elvétve látom.

Más a véleménye? Mihez képest? Én ugyanis nem írtam véleményt. Mert jogi szempontból nem tudok hozzászólni és mert - nem mellesleg - amíg nem járok hasonló cipőben, mi jogon tenném. A rosszindulatú beszólogatásoknak pláne nem vagyok híve, és nem is hinném, hogy bárki ezért írna posztot.
KoK 2011.09.08 21:43:27
@ghck: Nem jogi válaszokat kapott, hanem magánvéleményt, aminek semmi köze a joghoz.

De, a barátaim véleményt mondanak, de ők válogatott emberek, mert kb hasonló az értékrendünk stb és az Ő véleményük érdekel. Szerencsére a többi emberé nem. Azoké a saját barátaikat érdekli.

Jah, hát ez a gond, "nem tartanak attól, hogy megsértenek valakit". Mert nem tűnik fel, hogy a karakterek mögött emberek és sorsok vannak. Mert nem ölt alakot az ember. Ezért elfogadhatatlan a reakció. Élőben a többség moderálja magát és - ha kérdezik és érdekes lehet a véleménye ! - megválogatva a szavait elmondja a kapcsolódó gondolatait.

Nagypofájú? Mert elfogadhatatlan a fensőbbrendű megmondóember stílusa ebben a formában.

Ha van is véleményem, nem szoktam azt kérdés nélkül kinyilvánítani. Dehát ez szokás és neveltetés kérdése.
És az alaphelyzet, hogy itt a posztoló NEM véleményeket kért, hanem jogi "tanácsot".
Hosszú vita után ráálltam, de kijelentettem, hogy a gyerekek nem kerülnek a nevére, hanem az enyémre. Belement. Sziasztok! Rövid leszek és tagolt. :) Azért hagyott ott az élettársam, mert nem mentem hozzá, de kezdem az elején. Megismerkedtünk, egymásba szerettünk,…..
Odacsörtettem a pulthoz, valami italért, és mit látok? Az én drágám ül fehér bikiniben a pult szélén...Sok évvel ezelőtti a történet. Én túl a 30-on, és túl egy váláson, a lány 30-on innen, és házasság előtt. Baráti társasággal nyaraltunk Törökországban, ott…..
Sziasztok! Betegnek lenni és kórházba kerülni nem jó dolog, ezt mindenki tudja. Az sem sokkal jobb, ha az ember maga nem beteg, de az egyik hozzátartozója kerül kórházba. Szegény 81 éves nagymamám elesett lekvár főzés közben és eltörte a lábát. Alapvetően remek egészségi…..
KoK 2011.03.12 13:34:51
@SusanneF: Nem beszélve arról, hogy a jelenleg "pesti unoka" nyilván anno szerzett tapasztalatokat a vidéki viszonyokkal kapcsolatban, másrészt meg azért a fővárosban is lehet bőséggel méltatlankodnivalót találni kórház-ügyben.
Én egy 28 éves nő vagyok és az a helyzet, hogy én sem találok munkát már 3 éve.Nekem van egy érettségim van egy lakberendező és lakberendezési cikk eladó bizonyítványom és nagyképűség nélkül mondom de jó virágkötő is vagyok.Én sajnos csak az alkotáshoz értek.Szeretek…..
KoK 2011.03.12 13:12:50
@Goldeneye: A két dolog a következő három:) Szóval a két dolog közül az egyikbe soroltam az egyrészt és a másrészt..., ami a külföldre vonatkozik:)
Praxis Kórházi tolvajnak néztek 2011.01.31 14:00:00
Tisztelt blog!   Rendszeresen olvasom önöket, most szeretném megosztani a kedves olvasókkal saját történetemet. Sajnos múlt héten olyan atrocitásban volt részem az egyik budapesti kórházban, amelyet senkinek sem kívánok.     Friss nyugdíjas vagyok, férjem 10 évvel…..