Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cogitoergosum

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Legfeljebb szavakban Számos olyan ok van, amiért a kormányzatunk megszállott támogatóit nem tudnám kereszténynek nevezni. Szavakban ugyan kereszténynek mondják magukat, sőt mi több a keresztény Európa élharcosainak, a tetteik mégis alapvetően sértenek olyan értékeket, amelyek Jézus tanításainak…..
Cogitoergosum 2017.04.18 11:37:13
@MaxVal BircaMan HJCD: azért ellentétes a halálbüntetés akár a kereszténységgel, akár más vallással, mert a legtöbb vallásban az emberölés bűnnek számít. A kereszténység, a judaizmus és az iszlám szent iratai egyaránt tartalmazzák a tíz parancsolatot amelyben (ugyan eltérő sorszámmal) szerepel a ne ölj parancsolat. Így aki annak ellenére gyilkol, hogy ezen vallások bármelyikét követi, az a saját hite szerint bűnös, hiába mond mást az általa követett vallási vezető! Ebből következik, hogy a hóhért bűnre kötelezné a halálbüntetés léte, ami alól kétséges a feloldozás, de ez már teológiai filozófia.