Gyi61 2011.04.17 15:03:15

A véletlen műve, hogy rám találtak az írásai... Mintha kaptam volna egy csoda-mikrofont, amibe belemondom a magam csetlő-botló kis gondolatait, és a hangszóróból egy kerek egész, világos eszmefuttatás hallható a nyomán...
A nagyobbik gyermekem 1986 májusában született. Természetesen, mikor a nem kis számú betegségével orvosokhoz futkostunk, mindenki azt mondta, az édesanya fájdalma beszél belőlem, amikor párhuzamot vonok a Csernobilban történtek és a kislányom érdekes betegségei között. Most, amikor hasonló szerencsétlenség történt, megint összeszorult a torkom. Biztosan most is lesznek szülők, akik elkezdik a maguk kálváriáját járni a beteg gyerekeikkel, és kombinálnak majd, ugyanúgy, ahogyan én tettem... csak türelmet, és kitartást kívánhatok nekik, egyenes válaszokat valószínűleg így 25 év elteltével sem. Pedig nem akartam én sosem bűnbakot keresni. Amikor nagy a baj, nem a bűnbakokat keressük, hanem a megoldást.
... az orvosok valóban azt a kettős életet élik, amit említ. Szerencsére ismertem én is olyan orvost, akinek a beteg mindenek előtt való volt. És ismerek olyat is, aki fantasztikus szakember, de ha igénylem a fantasztikus tudását, akkor a magánrendelésén kell felkeresnem.
Már nem vagyok fiatal, már beláttam, hogy nem tudom a világot megváltoztatni. Amit tehetek, az annyi csupán, hogy igyekszem úgy élni, hogy legalább elmondhassam, én megmaradtam annak, aki voltam: aki minden reggel nyugodt lélekkel nézhet tükörbe. De már nem bántanak az anyagi elismerésre vágyó orvosok, már nem keresem, hogy volt-e összefüggés a kislányom betegsége és Csernobil között. Amit megtehettem, az az volt, hogy - gondolva a valamikor esetleg születendő unokákra - elvégeztettünk egy vizsgálatot, ami kizárta, hogy genetikai háttere lenne a lányom betegségének. Persze, az olyan tragédiák, mint amilyen Csernobilban és Fukushimában történt bárkinek az életébe beleszólhatnak a jövőben is.

Gyi61 2011.01.23 14:09:30

@tölgy: :))) A Hallóba kedvesebb/kulturáltabb csövesek jártak... Foglaltak helyet (persze állóhelyre gondolok), ha mondtuk, hogy melyik nap hánykor lehet számítani ránk, meg egy adag sültkrumplira. Látják, nem kell annyira rühellni, hogy akkor voltunk fiatalok. A végén kiderül, hogy azért mindenkinek mosolyra húzódik a szája előbb-utóbb, ha visszagondol.
Olyan fiatalok voltunk, amilyenek lehettünk. Az a fontos, hogy milyen felnőttek vagyunk most. Én nem akarom kitörölni a múltamat. Ettől még igyekszem előre nézni, nem pedig hátra.

Gyi61 2011.01.22 20:55:34

Ha én művész lennék, biztosan elrontaná a az örömömet, ha feltétlen valahova beskatulyáznának.
Én nem tudtam, hogy milyen zenét játszik a Quimby. Hosszú történet lenne, hogy találtam rá, a mondanivalóm szempontjából ez nem is igazán fontos...
Felfigyeltem rájuk, és rákerestem a számaikra. Az első ami beugrott, hogy ezt a hangot (Kiss Tibor) valahonnan ismerem. Bár nem a számot figyeltem sosem, hanem magát a hangot, azt, hogy valakit eszembe juttat. Ez a valaki Cseh Tamás. Ő is egyforma lett volna? Nem tudom. De nagyon jó volt. Kiss Tibor is egyéniség. És nagyon jó. Szerintem. Csak így, skatulya nélkül.
És hogy laposodik? Hát ki az, aki mindig ugyanolyan mint előző nap volt? És kit érdekelne egy ilyen ember?

Gyi61 2011.01.23 11:05:56

@dunabeat.: Nem a lemezről jut eszembe Cseh Tamás...
Kiss Tibor hangjáról, előadásmódjáról, valahogy az egészről. A fiatal Cseh Tamás... Csak leírtam a véleményemet. Lehet, hogy Kiss Tibor felháborodna rajta. :) - Bár szerintem ez inkább dicséret. -
Nem gondolom, hogy a kettő egy kategória. Éppen azt szerettem volna leírni, hogy nem szoktam kategorizálni.
Nem ismerek olyan művészt, akinek minden műve tetszik.
A további bejegyzésekhez: én fiatal zenészként ismertem azokat, akik most 60 felé belegyömöszölik magukat a régi bőrnaciba. Igazat kell, hogy adjak a bejegyzés írójának. Nekem éppen azért volt nagy művész pl. Cseh Tamás, mert az ő esetében együtt idősödött a művészet és a művész. Működött. Sajnos a mai fiatal generáció joggal tarthat bohócnak olyan zenészeket, akik pedig igazán jók voltak abban amit csináltak. Én úgy fogalmaznék, hogy aprópénzre váltják a tehetségüket.
Ide tartozik azonban egy megjegyzés, amolyan lábjegyzetként: Én nem járok el nosztalgiázni a régvolt nagy zenekarok utolsó nekiveselkedéseire. Ám ezeken a koncerteken azért általában teltház van. Tehát nem csak az előadókkal van gond, hanem a kultúra fogyasztóival is...