Regisztráció Blogot indítok
Adatok
AAAKK

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A bombariadó nem játék, tudja ezt a MÁV is. Hiszen vagy Lexike mondja be a Keletiben, hogy bombariadó van, vagy a Nyugatiban teszik meg ugyanezt, igaz vonalanként pár perc különbséggel. No nem is ez a nagy baj, hiszen ez megesik. Hanem a vicc, hogy a vonatok nem állnak meg a…..
Veronika csak egy egyszerű kiadó lakást keresett, amikor egyszer csak egy csillagászati árú bérleményt talált (ahol fontosnak tartja megemlíteni az ingatlanos, hogy tud oroszul). Aztán egy még csillagászatibbat. Vajon ki vesz ki sok százezer forintos havi díjért egy lakást? …..
Egy évvel az eddig sikertelennek bizonyult vasutas-gördülősztrájk megindítása után, új fogásokat próbál ki a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ); például a tagok SMS-ben kapnak majd értesítést a sztrájk megkezdéséről – írja a…..
"Tavaly nyáron történt egy szép késő délutzáni napon, hogy két utcával a házamtól egy hatalmas A/8 -as lassított mellém.Valamiért a hideg is kirázott, amikor észleltem hátulról az autó alattomos hangját, ahogy sunyin mellém fékez, majd csak üresben gurul.Egy 25 körüli…..
Új MÁV blog Botrány!!! 2008.02.21 10:26:00
Leglábbis ez az egyik olvasónk véleménye, aki stílusosan dokumentálta, a kalandos útját. Igen érdekes számomra, ha egyszer az a szerencsétlen utas valamilyen oknál fogva kihányta a belét, akkor a kedves cleaning manager urak miért nem tudták felmosni? Sziasztok! Azt hiszem most…..
A blog pályafutása során rengeteg olyan videót, fotót kaptunk, amelyeken egy vagy több kislány mutogatja a nuniját pályaudvarokon, vonatokon, vonatok közelében. Az ilyeneket soha nem fogjuk publikálni, úgyhogy ne is küldjetek:) De az alábbi fotót és linket azért tesszük ki, mert a…..
Újra egy kedves jegyvizsgáló kerülhetett fel a tapló vasutasok dicsóségtáblájára.... Azonnali hatállyal elbocsátani, munkavégzés helyét beszántani, sóval felhinteni! Hello!   A következő kis történet tegnap történt velem a 17.05.-ös Vác-Érsekújvár felé tartó…..
Szóval sikerült sztrájkolni, nagyon jó. Ha a gazdasági gondolkodást nézzük, felettéb érdekes, hogy ezzel a megmozdulással nem csak árt a szakszervezet a munkáltatónak, hanem segít is neki: a sztrájkoló bérét segít megtakarítani... hmm, gyakrabban kellene ilyesmit szervezni?A…..
Úgy látszik sűrű hetünk van. Már ami a kis királyokat illeti. Mondjuk minden kakas csak a saját szemétdombján király és ezek a királyságok se tartanak örökké... Reméljük Szia, Azt hiszem lassan én is írok a nagyszerű vasutasaink ügyfélbarát panaszvonalára. Naponta…..