Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tarelkin

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Fidesz nem az RTL-t célzó reklámadó-támadással kezdte a háborút a média ellen. Orbánék már 2010-ben megtették a lépéseket azért, hogy korlátlan ellenőrzést szerezzenek a teljes média fölött. 2010-es hatalomra kerülésekor a Fidesz-kormány szinte első…..
A Médiatanács májusban indított hatósági eljárást az EPER-rel szemben, mert a rádió az idén március 4-10. közötti adáshéten 68 percnyi szünetet sugárzott, valamint azért, mert az ominózus héten több olyan zeneszámot sugároztak, amiről nem lehetett megállapítani, hogy…..
Tarelkin 2013.07.11 22:26:13
Hú de bátor szabadságharcos, jól kibaszott a tanáccsal.

Biztos a pofájukba vágta azt a 3.216.000 szaros forintot amit a gonosz banda pályázatán nyert a rádió fenntartására. Mondjuk erről nem olvastam.
tamogatas.mtva.hu/index.php?p=contents&cid=687

Most hogy meg kérnek valamit a jogszabályok alapján, hát mit képzelnek ezek, ugye?
Biztos a NAV-nak is megírja a tag, hogy menjen már a picsába a bonyolult adóbevallásával, mega a sok rubrikájával, mit képzel, hogy ő majd ezt kitölti.
EPERKE a lóvé töredékéből vehetett volna egy adáslebonyolítót, az magától megírja a táblázatot oszt jónapot, ahogy másik 300 rádió csinálja és nem rinyál...
Balfasz
Tarelkin 2013.07.12 10:19:48
@Secnir:
A zene szöveg arány és magyar kvóta az 1996-os első médiatörvény óta benne van a jogszabályban. 1996 szoci – szdsz kormány
www.complex.hu/kzldat/t9600001.htm/t9600001_3.htm#kagy14
“:www.complex.hu/kzldat/t9600001.htm/t9600001_3.htm#kagy14
Jó rádiózást, kevesebb picsogást.
Egy kollégánk jelezte, hogy az mr1 ma reggeli műsorában, valamikor hat óra tájékán egy perces, rögtönzött adásszünetet tartott Mong Attila műsorvezető. Az akcióra a ma hajnal három óra környékén elfogadott új médiatörvény sajtószabadságot súlyosan korlátozó…..
Tarelkin 2010.12.21 14:40:06
@bebe tv: az angol médiahatóság az OFCOM
Office of Communications