Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hussarX

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Ugye te sem úgy fogyasztod a teát, hogy a filtert a szádba veszed, majd ráöntöd a forrásban lévő vizet? Nos, a paksi üzemzavar szakembergárdája által okozott 2003-as paksi üzemzavar oka lényegét tekintve az volt, mintha egy csoport sokdiplomás atomenergetikai szakember csoportosan így…..
hussarX 2018.04.25 11:30:18
@ze11: Akkor megnyugodtam. Az eddigi legócskább kocsim is francia volt, igaz volt egy jó is. Nem értek az atomerőművekhez, de kap az iskolánk és az óvodánk minden évben pár tízmilliót, mert 20 km-n belül vagyunk, ebből újíthatnak fel ezt-azt. Mondjuk ép a fateromék üzemében készült a talán legkomolyabb magyar hozzájárulás az erőműhöz, a kazettaátrakó. Annak idején még én is dolgoztam a Ganzban, amikor éppen csináltunk hozzá ezt-azt, ha jól emlékszem mi a magyarok sem tudtunk minden előírást betartani, csak 2 hegesztőnk tudott/volt képesítve "röntgen alá" hegeszteni, de ha jól rémlik egyszer volt egy olyan eset, hogy túl nagy gyököt martak egy alkatrészbe, és nem lehetett az előírásoknak megfelelően egy sor varrattal feltölteni, így több soron mentek rajta végig, de az átvevő nem vette észre. Minden szaki állította, hogy ez attól még jó lesz. Persze ez már majdnem 40 éve volt, nem igazán emlékszem a történtekre, meg nem is reklámozták. Arra emlékszem inkább hogy minden alkatrész rozsdamentes anyagból volt, asszem azt most savállónak hívják (de lehet, hogy ez két különböző anyagmegjelölés), és arra is, hogy mindegyikbe bele volt ütve egy bizonylatszám, és külön kellett meóztatni. Én a lemezüzemben csak egy lótifuti voltam akkoriban, aztán el is hagytam a nehézipart- A fater viszont akkoriban volt a vízgép üzemvezetője, ők feleltek a kazettaátrakó legyártásáért, mi csak néhány alkatrészt szállítottunk be. Ez ha jól emlékszem 1982-ben volt, érettségi után dolgoztam ott egy évet. Most meg itt él az egész családom az erőműtől pár km-re, amikor van ilyen "roadshow" és jön az Aszódi, meg a többiek, akkor senkit nem érdekel a bővítés, mindenki a hídról kérdez. Mi már megszoktuk ezt az erőművet, jók ott a fizetések, ha egyszer eldurran akkor így jártunk, szívem szerint nem bővíteném ha nem muszáj, de valószínűleg tényleg kelleni fog valami más is az alternatívok mellé, hacsak nem oldják meg az a nagy volumenű energiatárolást valahogy. De igen sok aksi kellene 6 paksi reaktor egy napi termelésének az eltárolásához. Ja, azért hat, mert sokáig nem lesznek leállítva a régiek, ha beindul itt is az elektromos autózás. Nem tudja senki (a kísérletezők sem pontosan) mit kísérletezgetnek pl a CERN-ben vagy máshol sem, katasztrófa bármikor előfordulhat, egyre nagyobb teljesítményekkel játszik az emberiség... Remélem nem Paks lesz a következő, amelyik durran, és talán tanultak is valamit a 2003-as figyelmeztetésből. Ha egyszerűen lekapcsolnánk, az is kényelmetlen lenne, persze nem annyira, mintha megsülnénk.
Schmidt Mária hosszú évekig élt Soros-ösztöndíjakból külföldön, az utolsó árulkodó szakmai önéletrajzát viszont elfelejtette eltüntetni. A kormánybiztos-történész körül elfogyott a levegő: a célponttá tett civil szervezetek és tudományos személyiségek mellett az Egyesült Államok, az MTA Elnöksége…..
Miután Orbán és haverjai ellopták a magánnyugdíjunkat, most azt akarják, hogy a mai harmincas-negyvenes-ötveneseket a gyerekeik tartsák el, hiszen állami nyugdíjra nem, vagy csak megalázóan kevésre számíthatnak. Ébresztő! Hatalmas társadalmi katasztrófa közeledik! Te tényleg azt hitted, hogy lesz…..
hussarX 2016.05.31 23:02:26
@Attilajukkaja: Igen, én is felületesen válaszoltam a minap, asszem túl sok témát nyitottunk, nem is enged annyi leütést egy hsz-en belül, ami elég mindenre legalább kissé részletesen kitérni. Ma amúgy is szomorú hírt olvastam, az egyetlen ember akinek a pártjára tudtam szavazni elhagyja a parlamentet, de őt is megértem.

Sokszor a legjobb érvnek egy-egy Winston idézetet érzek: "Ha egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont 30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze." Ez nálam is így történt, valamikor elbűvöltek a BTK-s kávézókban szenvedélyesen érvelő bölcsészek, a pallérozott véleménykifejtésre képes nagyon toleráns liberálisok. Aztán egyre világosabbá vált, hogy a "demokraták" addig azok csak, amíg nekik áll a zászló, különben jön a gumilövedék, a liberálisok is szelektíven osztogatják a liberalizmust. Így lettem SZDSZ szavazó "libsiből" racionalista, aki semmilyen ideológiát nem húz rá az életére, hanem minden eseményt megpróbál saját értékén értelmezni, a lehető legkevesebb előítélettel és prekoncepcióval. Ebből az álláspontból nézve rendkívül szórakoztató vagy elkeserítő (hozzáállás kérdése, hogy fogja fel az ember), amikor a magukat nagyon toleránsnak és demokratának és liberálisnak tartó emberek náciznak, birkáznak stb. Ugyanígy, a magukat józan ésszel gondolkodónak tartó jobboldali értékrendű emberek jelentős része gyanús liberális hajlamúnak tart, mert mondjuk úgy gondolom, hogy nem kell elsietni Paksot, vagy lehetne az ország kevésbé konfrontatív az EU-val, vagy baromság pl. a net és a napelem adó. A pont az, hogy ha nem a "baloldali" kliséket használod birka vagy, ha nem a "jobboldali" kliséket használod vagy nem lépsz egyszerre nem kapsz rétest és "libsi gyanús" vagy. A jó hír az, hogy mi döntünk, azok az emberek, akik nem elkötelezettek egyik lövészárok mellett sem. A birkák természetesen azok, akik bedőlnek a kolomp hangjának, mindegy, hogy Viktátor kolompol nyíltan, vagy szirének énekelnek kedvesen. Sőt, talán jobb is, ha az ember tudja ki a főkolompos. A kis bevezető után a konkrétumok, lehet, hogy nem fog kiférni egy hsz-ben :)

"soha nem írtam, hogy ki akarok bárkit irtani, vagy utálom az öregeket"
Olvass vissza. Ezt te irtad:
"Ezek tőlem akár el is pusztulhatnának, nekik is jobb lenne"
Nagyon ellenszenves és tipikus liberális és kommunista taktika, olyat adni mások szájába, amit nem mondtak, de megszoktam már. Tudod "rossz az, aki rosszra gondol." De játszunk el a gondolattal, hogy nem rosszindulatból, csak PC felháborodásból érted félre illetve gondolod tovább a túl erős szavakat. Vagyis akitől megpusztulhatnak a koalák, az bizonyára fegyvert ragad és kiírtja őket. A kiirtás büntetőjogi kategória, a "tőlem akár meg is pusztulhatnak" totális érdektelenség, nem PC nyelven fogalmazva. Ha pedig tovább olvassuk, látszik is a jéghideg racionalitás, ami felháborít sok álszentet. Azok az álszentek, akik kardoskodnak akár a végstádiumukban lévő idősek minden áron való életben tartásához, kerül amibe kerül, de közben bármikor ledarálnak egy embriót pl. ilyenek. A helyzet az, hogy most sem a levegőbe beszéltem. Te korábban írtad, hogy nincs ilyen probléma, az idősek nem szorítják ki a gyerekeket a reggeli buszról. Nos, ahol te élsz ott lehet, hogy nem, vagy nincs kisgyereked, vagy autóval viszik suliba. Az én fiam negyedikes korában elkezdett 2009-ben busszal járni (a 38-assal) Csepelre Lakihegyről, és reggel hiába állt oda 10 perccel a 15 percenként járó busz megállójába, a később érkező kedves bácsik és nénik fizikailag félretolták a gyerekeket, mert "reggel még van olcsó farhát" a multinál. Ráadásul a BKV diákbérlet sincs ingyen, nem úgy az időskori, korlátok nélküli utazgatás. Németországban állítólag 9 után van a kedvezmény, ami szerintem racionális. Ilyenkor mit gondoltak vajon a gyerekek? Megszerették az időseket? Soha nem a levegőbe beszélek, mindig konkrét élettapasztalatok alapján ítélek, nem a TV híradó vagy az index cikk után. Még két személyes példa, hátha megérted a problémát: Az egyik beszállítóm a nagymamáját használja arra, hogy Pestről leküldjön 20-25 kilós csomagokat az ingyenes Volánbusz utazást kihasználva, amivel megspórol nettó 1000-1200 forint futárköltséget magának, de az adófizető nem jár jól. Az anyuka járókerettel közlekedik (!), a sofőr segít ki-be rakni a nehéz csomagot. Egy bácsi a faluban hetente 2-3 alkalommal ingyen felmegy Pestre a Volánnal, mert Pesten állítólag olcsóbb a banán kilónként 100 forinttal. A bácsi spórolhat akár 1-2 ezer forintot is magának, de az adófizető is jól jár? Elhiszem, hogy másoknak más tapasztalatai vannak, nekem ez jutott, így én másként látom a dolgokat, mint pl. azok, akik főleg a médiából tájékozódnak, netpincérről esznek, és alig mozdulnak ki a lakásból. Van néhány ilyen ismerősöm, általában magas IQ-val de kevés józan paraszti ésszel rendelkező "szakbarbárok", akiknél a virtuális élet már fontosabb a valós életnél. Az is lehet, hogy ez az emberiség jövője, de én örülök neki, hogy nem a jelene.Folytköv
hussarX 2016.05.31 23:45:43
@Attilajukkaja:
"de az utalas egyertelmu: orulnel, ha minel tobb nyugdijas pusztulna." Csúsztatások, a kis apró csúsztatások. Nem vagy véletlenül politikus? Végig a nyugdíjasok egy meghatározott csoportjáról beszéltem. Neked lehet, hogy egyértelmű az utalás, de jobb lenne ha visszakérdeznél és nem adnád mások szájába félelmeid. Mint írtam már sokszor, arról beszélek, hogy nem érdekelnek az állandóan ájvékoló, tespedt, saját egészségükkel mit sem törődő nyugdíjasok (mert a nyugdíjakról szól a cikk), tőlem EZEK AZ EMBEREK, akár meg is pusztulhatnának. Nem minden nyugdíjas, nem a faterom, nem a szomszéd, hanem a nyugdíjasok (akik nem mindig egyenlők az öregekkel), egy egyre jelentősebb százaléka. Az idős emberek jelentős többsége nálunk aktív ember, ma is a szőlőben kötöztek jó néhányan a kellemes napsütésben, egészségesen és vidáman, hálásak a sorsnak, azért, amit kapnak így életük alkonyán. Nekem ők a példaképeim, velük szeretek lenni, nagyapám is a kertásásból ment a koporsóba, szeretnék én is így meghalni. Tavaly előtt veszítettem el itteni legjobb barátom, egy 82 éves embert, akivel szinte minden nap csináltunk valami hasznosat. vagy fát vágtunk, vagy sütöttünk valamit, de soha nem ájvékolt, igaz ő sem szerette a komcsikat és más ál-liberálisokat. Az öreg Bécsben született 1931-ben, hihetetlen életútja volt, Kanadában élt legtöbbet, a nyugati parton, de élete utolsó 20 évét itt töltötte a falunkba. Ő mindig azt mondta, nem akar senki terhére lenni, inkább a gyors halál, az öregeknek távozniuk kell, hogy legyen helyük a fiataloknak. Nekem az ilyen öregek a szimpatikusak, neki sikerült is gyorsan elmenni, csak remélni tudom, és egy picit tenni is ennek érdekében, hogy nekem is megadatik majd ez a végjáték. Szóval, nem hogy utálom az öregeket, hanem valójában gyakran töltök időt öregekkel, igaz nem "mindennek Viktátor az oka" típusú ájvékolókkal, azok tőlem fel is fordulhatnak, úgy sem ér semmit az életük, de én is felfordulhatok tőlük, az álszentek soha nem segítenek senkinek, csak szavakban. Nekem soha életemben nem segített liberális ember önzetlenül. Amikor új voltam Los Angelesben, a nagyon "szabados" meleg kollégáim a filmgyártásban, igen liberális eszméket hangoztattak, de a legdurvább, legsunyibb módszerekkel használták ki "humanitárius" segítségnek álcázva a szerencsétlen embereket. Önzetlen segítségre véleményem szerint csak az képes, akinek valós hite van (nem egyházi), a magukat liberálisnak gondoló embereknek pedig valamiért a hit szitokszó, pedig szinte mindig ők is hisznek valamiben, leginkább a pénzben.

"Mint kiderult, neked mindenki ajvekolo, aki szot mer emelni barmi ellen. Ha tulsulyos, akkor meg plane. Na ja. Mert hogy kinek mekkora a hatsoja, az semmi mason nem mulik, mint a sportolasi va'gyon. Semmi mason, mi?"
Ha valaki, akkor itt én voltam, aki szót mert emelni az átlag bolsik között céltáblának kitéve magát :) Az, hogy szerintem érdemes szóvá tenni az emberek túlsúlyát, védhető álláspont. A családom nagyon jelentős része igen túlsúlyos, mozgáshiányos, és ezért igen súlyos egészségügyi problémáik vannak. Egy ideig szóvá tettem a családi ebédeknél, hogy jobb lenne legalább a gyerekeket nem agyon etetni édességgel, és elküldeni őket sportolni, de nagyon előadták, amit te most, hogy nem azért kövér valaki, hanem "ilyen fajta" (genetika?). Aztán feladtam, mert ugye "mindenki a saját sorsának a kovácsa", de most egy kicsit bűntudatom van, mert amúgy szorgos, jóravaló emberek, de látom, hogy az életminőségüket mennyire befolyásolja negatív irányba a túlsúlyuk, és főleg az ebből adódó betegségek. A gyerekeik felcseperedtek azóta, az unokaöcsém igen tömzsi volt, de valamiért idolizált engem, talán az amerikai cowboy éveim miatt vagy másért, de ő elkezdett odafigyelni a kajára és sportol is, így most még jó kiállású fiatalember. A többiek azonban mindig lehurrogtak engem, és bizony a keresztlányom is hát... inkább nem mondok semmit mert amúgy egy tündér. Szóval lehet, hogy ha tovább prédikálok, őt is rábírhattam volna, hogy sportoljon és kevesebb édességet faljon? Ha téged is elgondolkodtattalak, és esetleg odafigyelsz a táplálkozásodra, akkor nem volt hiába a nyers kritika amit a nagy hátsójú puhányokra tettem. De persze, ahogy Vitya is mondta: "Mi nem vagyunk bolsevikok, hogy előírjuk az embereknek, mi a jó nekik" (ha vasárnap plázázni akarnak, menjenek).
hussarX 2016.06.01 00:17:41
@Attilajukkaja:
"Az ilyenektol en felek. Sajnalom, hogy Mo. a nacizmus fele tolodik el. De te bizonyara buszke kepviseloje leszel ennek az "uj" rendnek."
A vége a legjobb :) Ha kifogytunk az érvekből, nácizzunk egy kicsit. A megállapításod majdnem helyes, a világ a diktatúrák felé fordul, habár a nácizmus nem annyira tűnik feléledőnek. Amiben ismét nagyon mellé lőttél, hogy náci lennék. Én a német nemzeti szocialistákat kimondottan nem szeretem, mert kivégezték a német népet, nézd meg mi történik ma Németországban. Egy dolgos, tehetséges nép sorsát évszázadokra tönkre tették. Fajgyűlölő sem vagyok, az első feleségem részben zsidó a második részben cigány, én sváb vagyok, de mindannyiunkat elsősorban magyarnak tartom. Szeretem, ahogy a libsik náciznak és antiszemitáznak! Valahogy az az érzésem, hogy valami belső félelem hajtja őket, talán ők félnek igazán a más típusú emberektől. Én Lakihegyen egy putris cigány család mellett vettem házat 1999-ben, mutass nekem egy "baloldali" embert, aki így tett! Pumpáltam reggelenként a pulyák bicikli kerekét, mert éjjelente ellopták egymás szelepeit. Tanítottam őket epret ültetni, hogy ne lopják az epret (nem sok sikerrel sajnos, igaz tőlem soha nem loptak el semmit, mert emberszámba vettem őket).
Ha azt mondom, nem szeretem a Soros Gyurkát (már akkor sem szerettem, amikor Vitya még nem találta ki, hogy ő a fő-gonosz), akkor jön a klisé "antiszemita", pedig a Schiffer bandira szavaztam, korábban a szadeszre, és számtalan zsidó embert kedvelek, jó néhánnyal együtt dolgoztam a filmes időszakomban és a mai napig jó viszonyba vagyok velük. Ettől még leírom pl. hogy bizony a tanácsköztársaság vezetői közt sok volt a zsidó, de nem azért, mert a Jobbik zsoltáros könyvéből énekelek, hanem azért mert szerintem sem ezt, sem mást nem érdemes eltitkolni, betiltani, el kell magyarázni az okokat és sem a démonizálás sem a nyilvánvaló tagadása nem racionális hozzáállás számomra. Szóval ma sem nyertél hangszórót, nem szeretem a nácikat, én vagyok az a tag, aki bujtatná az üldözötteket, de persze ettől még kimondom a nyilvánvalót: Nem ájvékolni kell, hanem öngondoskodásra kell törekedni. Az alapokba rakott pénzeket mindig ellopja valaki, ha már nagyon sok van bennük, nyugaton is, keleten is - a magánnyugdíj pénztár sem biztonságos sehol. A dagadtság elsősorban saját nemtörődömségből és lustaságból adódik, csak ritkán orvosi eset. érdemes tenni ellene, de ha mégsem, akkor ne másra hárítsuk a felelősséget. És igen Vitya is csinál jó dolgokat a nyilvánvaló rosszak mellett, sajnos ezekről nem szabad beszélni a gyűlölködök között. Még a Fletó is akart egy épeszű dolgot csinálni a vizitdíjjal, persze egyből leszavazták a népek, a nagyim pedig minden szerdán, ha unatkozott, beült az orvosi váróba, 85 évesen elmondta a váróban mi fáj neki (részletekbe menően), majd a dokinak is, az kötelességtudóan kiírt valamit, olyat, amilyen a Juliska-néninek már bevált, vagyis azt mondta a váróban. Aztán, amikor meghalt szegény nagyi rengeteg drága gyógyszert találtunk a szekrényiben, ami neki sem volt jó és az adófizetőknek sem. Meg azoknak a valóban beteg dolgozóknak sem, akiknek órákat kellett várniuk, hogy bejussanak a dokihoz, mert sokunk nagyija ült előttük. Ebből persze most leszűröd, hogy nem szerettem a nagyim, pedig nagyon de. Ettől persze még, amikor 95 évesen már azt sem tudta fiú-e vagy lány, és átaludt egész napokat, azzal búcsúztam el minden alkalommal tőle, hogy "jó utat nagyi, remélem ma éjjel sikerül". Elhatároztam, hogy mivel én döntöm el, hogy hiszek-e a másvilágban vagy nem, inkább hiszek, így nem esik nehezemre elbúcsúzni az idős rokonoktól, és olyan jól meggyőztem magam arról, hogy "kell ott fenn egy ország", hogy nem aggódom túl sokat azon, hogy mi lesz majd "azután".
Értelmes embernek tűnsz, talán megértettél valamit abból, amit írtam, ha le tudtad vetni előítéleteid, talán megérted amiről végig írtam, ahány életút, annyi látásmód. és ez így van rendjén. Jó éjt, neked is, álmodj szépeket!
www.youtube.com/watch?v=wvJkViW00kI
Nagysikerű multikulti sorozatunkat folytatjuk. Ezúttal Berlinbe tesszük át a metaforikus székhelyünket. De itt inkább a "németbe megyek" jelenségről fogunk beszélni és nem egy konkrét deutsche városról. Elterjedt a népvélekedés, hogy tényleg mindenhol jobb, mint itthon/idehaza/orbánisztánban. Nem…..
hussarX 2016.05.06 09:59:55
@gregorik: Jól foglaltad össze :) Jelenleg 5 gyermekem van, talán lesz még egy hatodik is jövőre, aztán mire ő is megnő, jönnek az unokák... És igen, azt mondom a gyermekeimnek is, hogy menjenek ki elsősorban tanulni, másodsorban látni, és ha van rá lehetőség, harmad sorban pénzt is gyűjteni, de azt itthon is lehet, csak sajnos még kevesebbeknek, mint a legtöbb nyugati országban (de többet, mint a világ legtöbb országában). Sokan szeretnek Németországgal vagy Svédországgal példálódzni, de elfelejtik, hogy a világ embertömegének 90%-a rosszabbul és/vagy rosszabb helyeken él mint mi. Nem mondom, hogy ez a hozzáállás eredendően rossz, de nem kellene ennyire pesszimistának sem lennünk, mert ez már az egészségnek is árt, többek között ezt is menjenek el megnézni egy optimistább beállítottságú országban, habár szerintem a túlzott optimizmus sem mindig "út a boldogsághoz". Mert ha nagyon mélyre ásunk, életünk értelme, a boldogság keresése, és a fiatalkori tapasztalatokra alapozva, az ember idősebb korában eljuthat a feltétlen boldogságba, amikor már helyén tudja kezelni saját létezését :) Nos, ettől messze vannak még a most kiköltözők, mint az a bizonyos Mako vitéz, de jó úton járnak. Az én általam megfigyelt külföldi emigránsok közül főleg a férfiak, egy idő után igazán hazavágytak, bármennyi földi javat is sikerült összeszedniük kint, de sokan elkéstek a hazaköltözéssel, lekésték az utolsó vonatot, és ezért hiába jómódúak, nem igazán boldogok. Az utolsó vonat akkor megy el, amikor meghalnak a szülők, elkopnak a barátok, és az új család már nem magyarnak érzi magát, esze ágában sincs Magyarországon élni, hiszen neki már az új hazához húz a szíve. És amikor hazajön szegény kivándorló, gyakran al kell játszania a sikerember hálátlan szerepét, még ha hitelkártyával utazott is haza, amit 20% kamattal törlesztget majd. Persze vannak ténylegesen sikeres emberek is, akik anyagilag nagyot alkottak kint, de azok pedig azon gondolkodnak el, hogy vajon itthon is meg tudták volna csinálni a szerencséjüket? Főleg ha találkoznak olyan egykori magyar barátjukkal, aki itthon lett jómódú, ne adj Isten "oligarcha". Akinél a pénz az első szempont az lehet, hogy boldog kint is, főleg ha hazalátogat, és azt látja, hogy az itthoni ismerősei kvázi nyomorognak.

De kint 6 gyereket normálisan felnevelni csak a nagyon sikeresek tudnak (persze egzisztencia szinten bárki, bárhol). Ha esetleg hazafias érzelműek, akkor pedig lehetetlen, vagy megmosolyogtató feladat kint "igaz magyar" gyereket nevelni. Érdekes megfigyelés még, hogy akik itthon szidják az országot és úgy mennek el, azok néhány év után kint büszkék lesznek magyarságukra, és persze többnyire hazajárnak ingyenes vagy hálapénzes orvoshoz is :)
hussarX 2016.05.06 10:30:24
@nincs_itt: Ha ott élsz, kérdezz meg egy 60 év körüli embert, hogyan fizették az éttermekben a konyhasegédeket 87 körül. Én tudom, másfél évig fizettek, de igaz az is, hogy a török étteremben csak 5 dm-et ajánlottak óránként (adómentes, nem bejelentve). Mi Augsburg talán legjobb éttermében dolgoztunk, még a címre is emlékszem, 8900 Augsburg, Jesuitengasse 18, Herr Zimmermann volt a konyhafőnök, annyira szerette a magyarokat, hogy minden évben 2 hétig magyar vendégszakácsa is volt, és magyar napokat tartott. Mi az épület mögötti udvaron az átalakított melléképületben laktunk (ott volt 2 lakás, a szomszédunk egyetemista volt). A nekünk címzett levelekre a fenti címen kívül azt kellett írni ""Rückgebaude Links" :) Az Andreas Schmid speditőrnél hivatalosan dolgoztam, ott volt bruttó és nettó bér, de a padláson még van még a végelszámolásom velük, mert amikor elmentem vigyáztak rá, hogy ne legyen majd nyugdíjjogosultságom ott, sok papírt aláírattak velem, mikor végre (majd 2 év után) megjött az USA bevándorló vízumom (ha jól emlékszem akkoriban I-94 volt a neve). Szóval a tiszta (schwarz) 10 márka biztos, a szállítmányozó cégeknél is jól kerestem, de ne feledd el, hogy 1 US dollár akkoriban 2 DM-et ért ma egy euró több, mint 1 dollárt.
www.history.ucsb.edu/faculty/marcuse/projects/currency.htm

Tehát akkori dollárban számolva kb 5 dolláros volt az órabérem az étteremben, és amikor 1988-ban Kaliforniába érkeztem, ott ennél már a hivatalos minimálbér is több volt. Így már egy 2200 DM-es nettó fizetés is elég kevésnek tűnik, ha akkori dollárra számoljuk, 1100 dolcsi, nem volt nagy fizetés Los Angelesben, tudom, mert eleinte annyit kerestem, és 460 dolcsi volt havonta a szerény albérletem Burbank-ban (ami a legnagyobb havi költségem volt egy összegben). Nem haltam éhen belőle, de nem is dőzsölhettem...
hussarX 2016.05.06 10:33:21
@nincs_itt: Nem tudom milyen átváltással számolják a DM/Eurót. Mondom kérdezz meg egy idősebb embert ha nem hiszed, amit írok, vagy csak egyszerűen ne hidd el ha nem akarod, végül is ha úgy boldogabb vagy, akkor nem bánom :)
A disznótor nem a pörkölt felzabálásával, hanem a vér felfogásával kezdődik - ez az ősi felcsúti bölcsesség jutott eszembe, mikor az Alkotmánybíróságról kiszivárgott, manyupokkal kapcsolatos határozattervezetről olvastam. Hajaj, lesz baj elég. A tervezet ugyanis kimondja,…..
hussarX 2011.08.19 08:11:31
@Jaffar: Igen, szerintem is "véres zavargások" lehetnek még ennek a vége, a gyurcsányistákkal és a többi exkomcsival szemben. Ez a fülkeforradalom nem volt még elég nekik, de (hogy egy ex-baloldali rendező kifejezésével éljek) lehet, hogy még "talpuk alatt fütyül majd a szél" (sic). Amennyire tudom, lengyel testvéreink már eltiltották a rovott múltúakat a további lopikálástól. A nyugdíjra én nem építek (ha kapok valamennyit az már jó), de mindegy, mert sajnálok is mindenkit, akinek olyan sikertelenül alakult az élete, hogy nem hogy csak várja, de szinte életcélja a nyugdíj! Élni aktívan és fiatalon érdemes igazán, nem annak örülni, hogy a munka helyett a Mónyika show-t és a postást várjuk nap-mint-nap, amikor nem éppen a dokik húzzák le a TB-t azzal, hogy ide-oda küldözgetnek, és kvázi mérgekkel tömnek bennünket. Bizony Jaffar, ilyen ez a darwini világ, aljas ember mindig köpönyeget vált, néha van egy-egy rövid tisztító tűz, de élvezzétek az életet MOST, mert nem a píz a boldogság nyitja, hanem az egészség. A panaszkodó söpredék meg hadd nyávogjon napestig: szerintem Orbánékat csak az szidhatja tiszta lelkiismerettel, aki legalább kétszer annyira szidta az előző vérkomcsi bagázst, mert Gyurcsányiékhoz képest ezek akár angyalok is lehetnének, még ha teli is vannak köpönyegforgatókkal (is), ahogy jogosan állítod.
Tegnap este véget ért az év egyik legkellemesebb meglepetésének bizonyuló Éden hotel, a Viasat3 történetének egyik legköltségesebb produkciója. Furcsa valóságshow volt ez, legalábbis a műfaj Való világon és a Big Brother hazai változatán szocializálódott rajongóinak…..
hussarX 2011.05.28 07:52:36
@sixx: Valóban, szerintem ez egy olyan játék, ahol azzal lehet alapjában előre jutni, majd nyerni, ha valaki talál legalább egy szövetségest. A labdadobálást inkább "szövetséges próbának" tekinteném, hiszen nem szerelemről, párkapcsolatról volt szó. Kristóf talált egy ilyen szövetségest, de nem bízott benne, joggal vagy jogtalanul. A játékot akár a modern házasélet leképezésének is lehetne tekinteni. És ha annak tekintjük, általában nem az "jár jól" a végén, aki eldobja a labdát. Woody Allen "Celebrity" című 98-as mestermunkája gyönyörűen dolgozza fel ezt a "mi történik válás (árulás) után" témát. Ugyanis van az fránya "emberi lélek", még ha azt mondod nincs is helye egy ilyen játékban, mindenhol ott van.

Amúgy pedig nem vagyok felháborodva Kristóf tettén, csak én nem tudtam volna megtenni. Ha 100-szor becsapnak, akkor is azt szeretném hinni, hogy 101-szerre nem fognak. Önámítás? Lehet, de jó érzés.

A játékosok nagy része pedig nyert, mert végre senkiből valaki lett. Esetleg néhány évig hírértékük lesz, ha ügyesen kavarnak, akár még betelefonálós játék vezetője is lehet belőlük:)

Viszont azt írja már meg valaki, hogy Lindának és Robinak miért nem adtak labdát a kezébe? Szerintem 6,25 millánál repült volna mindkét labda...
Folytatjuk az eddig két részt megélt sorozatot: ezúttal olyan szeretőkről (vagy inkább jelöltekről) lesz szó, akik a kezdeti lelkesedés után hirtelen vagy fokozatosan leeresztenek, mint a lufi, és előbb vagy utóbb, de nagyrészt csak noszogatás hatására tudatják a partnerrel, hogy…..
hussarX 2011.05.08 11:30:03
Scarlet „A”: Ahogy mondod, ez sokkal bonyolultabb dolog! A külső csak az egyik tényező, remélem nem tettél be abba a kategóriába, aki csak üresfejű bimbókra hajt? 10 évig dolgoztam modellekkel, mint operatőr. Tisztelet a kivételnek, a legtöbbel még ágyba sem bújtam volna. De még köztük is volt nagyon tradicionális, családcentrikus értékrenddel bíró és még értelmes nő is. Ahogy a vastag szemüveges göthösség sem mindig egyenlő a feltétlen műveltséggel, a gyönyörű külső sem mindig takar üres belsőt! Nekem eddig a külsőre "második vonalbeli" nők jöttek össze, akik modellek nem lehetnének (talán mert nem is akarnak azok lenni), de nagyon jó nők, legtöbben elfogadnák őket szívesen. De a külső szerintem minden normális embernél csak a belépő lehet, sokkal fontosabb egy tartós kapcsolatban, ami belül van.

Tudom ebben a blogban szeretők próbálják tisztára mosni magukat egymást lelki segélyben részesítve, de én egy olyan gyerek voltam Í(vagyok), akinek az anyjáról kiderült, hogy 16 évig csalta az apját, aki robotolt a családjáért, és megtett mindent, hogy jó legyen nekünk. Nem ivott csak ritkán, még csak nem is verekedett, amíg le nem bukott anyám. Ha itt vannak olyan nők és férfiak, akik bevállalják, hogy a gyerekük majd egyszer (főleg ha ez miatt válás lesz) így gondoljon rájuk, hát lelkük rajta! - Szóval ebben a blogban sarlatánság becsületről írni, de nem baj, a falrahányt borsó is jobb, mint a véka alá rejtett. Legfeljebb kiutálnak innen:)

Igen, tudom, hogy sok ember (főleg nő, de nem csak) egyedül marad a gyerekekkel, kevés píz, nuku segítség a családtól, és jó ha nem lesz depis. Sokszor 0-100%-ig terjedő skálán ez az ő hibája, akik közelebb vannak a 100-hoz, mint a 0-hoz, azok megérdemelték, de a gyerekeik nem. Az én lassan 92 éves nagyanyám még ezt írta hajdanán anyámnak, amikor az férjhez ment: "Tinikém, te csak tűrjél, tűrjél" - egyszerű parasztasszony volt, talán nem tudott semmit, mondaná egy "modern nő". Vagy talán mégis tudott valamit? Gyerekeit tisztességben felnevelte, egy olyan ember mellett, aki nyugdíjazásáig ritkán volt otthon, hiszen hajós volt, állítólag minden kikötőben volt egy szeretője, de a fizetését mindig rendben hazaküldte.
hussarX 2011.05.08 13:27:00
Én az eddigi életemben inkább femininsovinizmussal találkoztam, habár Kaliforniában divatos volt pufogtatni és akasztgatni ezt a "hímsovinizmus" dolgot a 90-es években.

Ezerszer többet várok el egy nőtől és egy férfitól is, persze. Nem is értem, hogy jön ez ide? Meddig akarjátok még a múltat bosszulni? Imádom, amikor a mai sztenderdek szerint ítélik meg a múltbéli embereket (ti a nagyapáitokat). Egy más területről hozott példa, hogy ne vágjon annyira húsba: "Hitler volt a legkegyetlenebb diktátor, mert x millió ember halála szárad a lelkén" - Pedig valószínűleg "csak" ugyanolyan kegyetlen volt, mint mondjuk Dzsingisz kán, csak a tatároknak nem voltak még tankjai stb.

Nagyszüleink korában azt kívánta az élet, hogy a férfiak olyanok legyenek, amilyenek voltak. Ma már így 48 évesen, a mai fiú sztárok nagyon buzisnak tűnnek a szememben. Változnak az idők, lassan elavulunk mindannyian.

De remélem, hogy vannak örökérvényű erkölcsi normák, mint pl: aki megcsalja a párját, úgy, hogy nincs köztük még hallgatólagos egyezség sem, az bizony becstelen, akárhogy nézzük. Szerintem bukás esetén mindent a másik félnek kellene megkapnia, ha igényli a gyerekeket is és a gyerekek is őt választják (szerencsére a mai bírósági gyakorlat már kezd ilyenné válni itthon, egy jó pont Magyarországnak). A régi femininsoviniszta gyakorlat, hogy a gyerek automatikusan az anyához megy, még ha az anya @ta is szét a házasságot, hát az talán már „over”. És ez még egy nagyon liberális eljárás a hajdanvolt megkövezéshez képest.

Én mindig emberekről írok, az itt válaszolgatók valamiért férfi-nő ellentétben utaznak, úgy tűnik nagyanyáik képzelt elnyomása mögé bújva próbálják elfogadhatóvá tenni, megmagyarázni bűnüket. Igazából nem én, hanem gyermekeik fognak ítélkezni felettük ha már valami Istenféleség esetleg tényleg nem létezik.

Az empátiáról: dehogynem! Anyám teljesen jó anya volt különben. Ma már ritkaságszámba-menően önfeláldozó (a családjáért, nem a férjéért). Csórók voltunk, szoba-konyha, olajkályha, mindig a munka. Persze, hogy nem tudtak igazán jó szexuális életet élni egy olyan kis lukban, ahol 2 egyre cseperedő gyerek aludt tőlük 2 méterre. Ezt mind megértem, megszakad a szívem, ha arra gondolok, mennyire rossz soruk volt. De mindkettőnek! Apámnak talán még rosszabb, ha lehet. Sokkal jobban húzta az igát, mint anyám, de csak azért, mert erősebb és kicsit okosabb volt. Ez volt elvárható tőle. Nem minden férfi okosabb a feleségénél, mielőtt ezért is csípőből lőttök habzó szájjal:)

A kedvesem azt mondta, amikor beleolvasott ebbe a blogba, hogy "betegek ezek". Ő csak 26 éves múlt, lehet, hogy mégis okosabb nálam? Nem tudom, mindig is túl liberálisnak tartott a környezetem, pedig még csak nem is hiszem, hogy az volnék. Ebből a szempontból megértelek benneteket, hiszen pl. a 3-as ma még nem mainstream sehol a nyugati világban, persze van, ahol jobban elfogadott.

Ha én is summázni akarnék, hogy ne fájjanak ujjbegyeim, azt írtam volna csak: A hazugság az hazugság, akárhogyan is öltöztetjük, magyarázzuk. A hazug embereket pedig sajnálat illeti, hiszen a legkegyetlenebb dolog hazugságban élni. Akit erre kényszerít az élete, az segítségre szorul, de segíteni csak annak lehet, aki szeretné ha segítenének neki.
Praxis Orvoshoz soha többé 2011.02.13 06:00:00
Az orvosok bizony sokat tudnak hibázni. Megérthető, hiszen emberek. Nekem is megvan az oka, hogy nem járok orvoshoz. Semmilyen körülmények között sem.  Néhány példa: - Gyerekorvoshoz vittek egyszer, mert tele voltam piros kiütésekkel. Miután rájött, hogy valószínűleg az…..
hussarX 2011.02.13 20:12:41
Fogamzásgátlóról nem nyilatkoztam, mert nem tudok róla sokat és mivel nem vagyok nő, nem is érzem úgy, hogy meg kellene mondanom mit csináljanak. Ha már valamiért ez fontos szempont itt, akkor szerintem valószínűleg ez is olyan, mint a többi gyógyszer, ahány nő, annyi legjobb megoldás. Van, akinek Isten áldása a fogamzásgátló és tudom, hogy sokan nem is tudják szedni, esetleg spirált használnak, minden probléma nélkül. Lehet, hogy van, aki pedig a spirált nem bírja? Mit tudom én, minden gyerekem születésénél szerencsére ott voltam, de nem tudok semmit nőgyógyászati dolgokról, (sem?). Az viszont eszembe jutott, hogy mindhárom gyerekem születésénél el sikerült cseszniük valamit a dokiknak. Lehet, hogy és is peches vagyok csak a dokikkal? Különben ÉN megértem, hogy még a magyar átlagnál is sokkal többet hibáznak, hiszen nagyon bonyolult szerkezetet próbálnak megjavítani, amit a szerkezet tulajdonosa ritkán tart megfelelően karban, inkább rohan hozzá, a "szerelőhöz". A szüléseknél elkövetett hibákról túl hosszú lenne itt írnom, de mivel nem hittem bennük vakon, egyik hiba sem okozott maradandó problémát a gyerekeknél, habár az anyukának adódnak még kellemetlenségei az elcseszésekből, ha nem is végzetesek vagy akár súlyosak, csak kellemetlenek.

És a lényeg, az vesse rájuk (a Dokikra) az első követ, aki még nem hibázott! Én is gyakran hibáztam már, csak könnyebb volt kijavítani hibáimat, mintha orvos lettem volna. Tisztelem őket, de nem tudják, mit csinálnak, vagyis idősebb korukra általában rájönnek, hogy nem tudták mit csináltak, de legalább megpróbáltak hitet adni a rászorulóknak. A 91 éves nagyim pedig hisz a csodákban, mind Istenben, mind a Dokikban. Vele ezért jót tesznek a gyógyszereikkel és a hókuszpókuszaikkal.
hussarX 2011.02.13 20:27:00
@Mária: Ja, nem bántasz meg semmivel, ne aggódj!

Szerintem az életben nem az a fontos meddig élünk, hanem az, hogy hogyan, és mit tudunk magunk után hagyni, meddig tolhattuk az emberiség szekerét, ha lehet előre. Valami ilyesmi.

3 országban éltem legalább ugyanennyi életet, ha holnap meghalok, akkor sem hiszem, hogy hiába. Megtanultam elfogadni sorsom (nagyon nehezen!), ide kell eljutnunk a boldogsághoz.

Sirilla bátyó talán boldog 60 évet élt, mert hitt valamiben (remélem, habár nem tudok róla sem sokat).

A vegetarianizmusról az a véleményem (ha számit), hogy egészségtelen. Pici lányom ösztönösen azzá akart válni, óvatosan és nagyon gyengéden megoldottam, hogy ne váljon azzá. Persze lehet, hogy felnőttként majd az lesz, de onnantól már önálló, felelős ember, nem szólhatok majd bele, késő is lenne már.

Nagyapáim mind szalonnáztak, szódavizet ittak és vöröshagymát ettek. Szerintem az a lényeg, hogy az ember ne vigyen be sokkal több energiát a szervezetébe, mint amennyit felhasznál, és ha lehet, jól pörgesse meg a vérét hetente 2-3 alkalommal.

Persze erre lehet írni, hogy Churchill bagózott, ivott, nem sportolt és több mint 80 évet élt. Óriási fazon volt különben.

Nekem sajnos most kicsit dolgoznom kellene, elnézést, ha valakit érzelmeiben sértettem tapasztalataim leírásával, nem élvezem, ha megbánthatok bárkit is, de mégis gyakran megteszem kendőzetlen véleménynyilvánításaimmal. Talán lesz, aki kimegy sétálni, elkezd sportolni, és kevesebb chipset eszik a TV előtt. Ha pedig nem, hát Istenem, több nyugdíj jut a többieknek. Nem vicc, tény.
A médiahatósághoz panasz érkezett, valakinek nem tetszett, hogy a Tilos Rádió szeptember 2-án délután előzetes figyelmeztetés nélkül leadott "egy kiskorúak erkölcsi, szellemi és pszichikai fejlődésére hátrányos hatású" Ice-T számot. Az NMHH ezért most vizsgálatot…..
hussarX 2010.12.30 08:48:00
11 évig éltem az Kaliforniában, 2-3 alkalommal személyesen találkoztam Ice-T-vel és Ice Cube-al is, mert akkoriban operatőrként működtem közre a "magas kultúra" terjesztésében. Itthon amerikanisztikán végeztem, a Rigó utcában maximális pontszámot kaptam az angol felsőfokún...

Mindezek ismeretében, szégyen avagy gyalázat, de elsőre nem értettem szinte egy kukkot sem a rapből, igaz a "Figyelmeztetés" rész teljesen érthető volt számomra.

Szerintem, a hatóság csak reklámot csinált ennek a számnak, ami végül is jó. Így a gyerekek most elemezhetik a fordítást, és talán még komolyabban kezdenek el angolt tanulni, hiszen segítségével "hozzáférhetnek" tiltott eszmékhez, amire ugye minden normális tinédzsernek belső késztetést kellene éreznie, hiszen: "Aki nem lázadozik tizenévesen, azzal valami baj van, aki még mindig lázadozik 40 évesen, azzal pedig még nagyobb baj van."

Ha már szóba jött Ice-T… Egyik kedvenc "amerikás" sztorim, hogy operatőr kollégám, aki valaha a Boston Pops-ban verte az üstdobot, még annyira sem volt képben a rap színen, mint én. Képtelen volt megjegyezni a neveit ennek a sok művagánynak, így egyszer, amikor interjút készítettünk valamelyik Ice-al, simán le "Ice Chest"-ezte a művészt. Azt hittem ott röhögöm halálra magam. Szerencsére nem lett az elszólásból semmi botrány, mert lehet, hogy az "Ice man" nem értette a kollégám bostoni dialektusát, vagy csak megszokta, hogy az idősebb "whitie"-k nem igazán vágják sem a zenéjüket, sem a munkásságukat. A művész kicsit zavartnak tűnt, ki tuggya mi volt úgy koncert után éppen az agyában, egyszerűen eldarálta a betanult kemény válaszokat, amennyire én meg tudtam ítélni, ezek mind műbalhék voltak, művagányokkal.

Na tessék, jönnek az emlékek, még egy idevágó: Úgy 1990-ben a Kid Frost nevű másik kemény (hideg) emberrel beültünk 12 éves Chevy Impalámba, és East LA-ben nézegettünk forgatási helyszínek után. A tökös gyerek szinte végig az ablak szintje alá húzódott, nehogy lelőjenek minket Utána hazavittem békés kispolgári környezetébe, valahová a San Fernandó völgy szépen nyírt pázsitos lakónegyedébe. Amúgy tehetségesnek tartottam mindig a Frost-ot, semmi bajom vele, teljesen jó fej, Tokióban még együtt is csatangoltunk egy napot, csak hát eléggé művagány ő is.
  Saját panellakó ismerőseimnek különös érzéke van ahhoz, hogy a mások által sivárnak, lehangolónak tartott tájakban, épületekben, tárgyakban is megtalálják a szépséget. Nyilván egyfajta önvédelmi reflex ez, hiszen a nem túl barokkos lakótelepi környezetet tényleg el…..
Hosszú, erőltetett menet ért véget tegnap este a Megasztár fináléjával, hét hónapig tartott a szerényen csak legendaként aposztrofált tehetségkutató. Szombatonként, az X-faktor ellen kezdte, majd pánikszerű menekülés után pénteken folytatta, ahol már simán hozta az elvárt…..