Regisztráció Blogot indítok
Adatok
atommanus

0 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hazai civil élet egyik legfeleslegesebb teremtménye a Nemzeti Civil Alapprogram, (2003-2011?), amelynek nevébe csak provokatív aljaskodásiból tették bele a D-007-ék a nemzet szót. Arra alakult, hogy a kormány által szeretett, továbbá a pénzosztásba beleszólást nyert szervezetek…..
atommanus 2011.07.31 21:16:58
@Lackó52: Hát lehet, de én azt nem találtam meg. Túl nagy lehetett a söralátét. Helyette a kopt egyház kapott: nagyon kedvesek voltak velem Kairóban. :-)
       A kormányfő szóvivője szerint a magyar emberek "minden idők legszélesebb körű" konzultációján mondhatták el véleményüket az új alkotmányról, akaratukat pedig senki sem kérdőjelezheti meg. Szijjártó Péter erről beszélt az…..
atommanus 2011.07.29 11:26:50
@maroz: "Mindennek, és az ehhez hasonló félreértéseknek, frusztrációknak egyenes következménye ez az ostoba sértődöttség. Ha a nyugat nem azt adja, amit én hülye fejjel tőle teljesen ostoba módon elvárnék (basszam, negyven éven keresztül az ellenségük voltunk, kígyót-békát kiabáltunk rájuk, atommal fenyegettük őket!) akkor inkább nem is kell, kirekesztem! "
Ebben a hozzászólásodban pontosan azt írtad le, amit én is gondolok a dologról. Nagyon szomorú, milyen kevés a kiművelt emberfő, ennek köszönhető jelenlegi helyzetünk. És a legszomorúbb, hogy a használható tudás híján lévő félbunkó barmok még nagyon büszkék is magukra.
atommanus 2011.07.29 11:32:39
@maroz: Annyiban nem hiszek a "Sheldon-válságokban", hogy valamilyen szinten azért csak véletlen volt az egész. Ha az MSZP nem olyan borzasztóan becsontosodott hülye, akkor nincs a kétharmad és nincs ez az egész. Orbán olyan amilyen, és mindig akadnak majd olyanok, mint ő, de hogy így beletenyerelt a jóba, az bizonyos fokig csak véletlen.

Más: imádom a "nemzet" szót. Nemzet az, ami nemzés hatására jön létre, és ehhez kellemes "benyomások" társulnak ;-D

Mindenkitől elnézést.
atommanus 2011.07.29 12:01:33
@jotunder: Talán jó lesz, ha ez az ürge vigyáz a szájára. Még a végén a Nemzeti Együttműködés Titkosszolgálata jól elintézi, ha ilyen fekély mer lenni a Nemzet testén.
Rube Goldberg - Amerikai karikaturista, író, szobrász, mérnök, feltaláló. Az volt a bolondériája, hogy rendkívül bonyolult gépezeteket szerkesztett, jellemzően pofonegyszerű feladatok elvégzésére, többnyire mindenféle láncreakciók segítségével. Masináit mindenki ismeri,…..
atommanus 2011.02.22 12:27:31
@simonmondja.: Attól félek, Matolcsy még nem tudja, mennyivel jobban járt volna, ha nem ő lenne az a jobbkéz, amelyiket a többieknek nem sikerült kimószerolni.

Már nyugta lehene, és nem rajta vernék el majd a port.
atommanus 2011.02.22 16:31:45
@simonmondja.: 9 éve tudja mit kell csinálni - tudja hát. Magához ragadni a hatalmat, a lehetséges vetélytársaktól időben megszabadulni, és ha van valami, amivel csak bukni lehet, időben keríteni egy strómant, aki majd elviszi a balhét, hogy ő meg villoghasson.

Ezt már Osztap Bender is tudta a Szarv és Szaru KFT-ben, az Aranyborjúban. De meg is kell tudni csinálni.

Hát ezeket már kilec éve tudja.
atommanus 2011.06.29 12:25:40
@nandras01: Milyen igaz! (idézni csak pontosan, szépen ... )
Mondd neki, hogy ő nem ember. Hogy neki itt nincs keresnivalója. Mondd, hogy kulturálisan a cipőd talpáig nem ér fel. Mondd neki, hogy gyűlölöd őt is meg az anyját, apját, minden rokonát is. Mondd, hogy büdös, aljas, erőszakos. Mondd, hogy a gyereke nem járhat a tieddel egy…..
atommanus 2011.04.26 14:16:48
A szóbanforgó "nemzettest-rész" részaránya mára elég magas, és növekvő irányzatú. A jelenlegi állapotok szerint kiirtásuk nem lehetséges, és nem hiszem, hogy a világ bármely országa testületileg befogadná őket.

Ezért a teljes eseménytér két részre oszlik:
- sikeresen kérni őket, hogy kövessenek el kollektív öngyilkosságot,
- nem sikeresen kérni őket, hogy kövessenek el - mint fent.

Az előbbit nem tekintem reálisan megvalósíthatónak. Marad tehát az utóbbi, ez történik most.

Ha viszont maradnak, megint csak két lehetőség van:
- eltartani őket (segélyek és elviselt lopások útján)
- rábírni őket, hogy tartsák el magukat, nem a fenti módszerekkel.

Szerintem ez utóbbin kellene munkálkodni (és eközben talán teljesen mindegy, hogy szeretve vannak, vagy sem. Aki nem szerei őket, közben nyugodtan csikorgassa a fogát). Tehát két feladat van:

- olyan értékrendre nevelni a következő generációt, amelyben pozitív értelemben szerepel a munka,
- munkát biztosítani a számukra.

Egyik se könnyű. De szerintem nem létezik más megoldás.

Amerikában megoldották, iskolabuszok útján, meg a Nemzeti Gárda segíségével. A Nemzeti Gárda Amerikában fordítva volt bekötve: nem az iskolabuszok ellen harcolt, hanem fordítva: azon szülők ellen, akik nem akarták a buszra engedni gyermekeiken.

Nálunk nem így van. Mi nem vagyunk fordítva bekötve.

Idézem egy barátomat, akit egyre többet idézhetek:

- Nem baj, hogy igen lassan haladunk, mert sajnos teljesen rossz irányba megyünk.

P.S. A"munkára nevelés" c. értékrend a többségi fiatalságnak sem ártana sokat.
Egészen sajnálatos jövőt látok, ha mégis sor kerül arra a nemvárt eseményre, amire 2014-es országgyűlési választásokként képzelgünk mi, naivak. A sajnálatos jövő egyik verziója, ha a Fidesszel szövetséges semjénség és a halandó értelmiség nyeri, mert ez esetben békében…..
atommanus 2011.04.19 22:46:59
@maroz: Fejlődhetünk tovább. A dolgozók mind összeköltöznek, és a főnök mindenkinek gyereket csinál és hozzá kell imádkozni. Amerikában szektának hívják.
Indulj az útra és vissza ne nézz! Múltad a fájó bús nyolc rossz év. Rád ragyog végre a megvédett Nap. Nemzeti módon fújd hát a dalt!    Április tizennyolcról szóljon az ének,    Együttműködve zengje a nép.    Érc torkok harsogva…..
  Nevesíteni fogják a Magyar Művészeti Akadémiát az új alkotmányban.  A nem nevesítendő művészeti akadémiát Széchenyi Művészeti Akadémiának hívják és az utóbbi műintézetben holnap lesz Kocsis Zoltán, igen, a Kocsis Zoltán székfoglaló koncertje.A Széchenyi…..
atommanus 2011.04.11 21:53:21
@Wolff: Likviditási gondjai nem lesznek az akadémiai intézeteknek, hanem vannak. Még a leszerződött és sikeresen befejezett kutatási projekteket sem fizetik ki másfél éve.
atommanus 2011.04.12 20:25:57
@Wolff: Nem mondom, hogy nem igaz amit írtál, hanem a valóság ennél is sokkal szomorúbb. Nemhogy a "szocik által elvett" pénzt nem szerezte vissza - bármennyi is legyen az - hanem a szocik által biztosított és aláírt kutatási szerződéseket - miután azok igazoltan és elismerten elkészültek, és a ráfordítások rá lettek fordítva - nem fizette ki senki és ez ellen sem tett semmit - lehet, mert nem is lehet, mert ez a pénz egyszeűen nincs. És nem is lesz, és az összes kutató szedje a sátorfáját, ha továbbra is a szkmájában kíván dolgozni.

Én meg lelkesítsem a fiatalokat, hogy itthon szerezzenek PhD-t és hitessem el velük, hogy érdemes.
Természetesen nem a zsiráf az a ló, amit bizottság tervezett. Az a teve. A zsiráf az a szó, amit a magyar nácik (jellemzően a kuruc.info szerzői és hozzászólói) használnak a nyilvánosságban a zsidókra.Lovas István a párt központi lapjában Zsiráfok címmel írt jegyzetében…..
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kiteljesítése, valamint Hazánk Neve Magyarország új Alaptörvényének legszélesebb körben történő társadalmi elfogadtatása érdekében blogunk a következő szerény javaslatot terjeszti elő. Minden erre méltó, a 10. életévét betöltött…..
atommanus 2011.03.30 14:55:09
@Pelso..: A nép? Népszavazáshoz is hülye? Dehogy. Néha nagyon is bölcs.

Ez csak azon múlik, ki kéri őket szavazni és mi a várható eredmény.
Széleskörű társadalmi igénynek teszünk eleget, amikor reposztoljuk, hogy a Fidesz EP-frakciójának sármos médiaribanca, Deutsch Tamás a Twitter-oldalán szórja a mandiner.hu trollképzőjében finomra csiszolódott humorát.És most kérem, folytassák tovább, amit eddig csináltak...
A magyar politika jelenlegi szupremációjának alapja, hogy nem szabad hagyni, hogy a fontos kérdésekben ne a kormány akarata érvényesüljön. És most, amikor a társadalom átalakításának harcos napjait éljük, lényegtelen kérdés nem létezik. Mert ha hagyjuk, hogy az ellenség…..
atommanus 2011.03.23 22:42:32
Kedves @PR-küszöb:
A jelzett verset én nemhogy fejből nem tudtam volna idézni, hanem nem is ismertem: úgy néztem utána.

Az idézet gondolatot pedig egyszerűen nem értem.

Az elszabadult hajóágyú valaha hasznos tárgy volt. Akik pedig most "szabadultak" el, soha nem voltak senkik: másodlagos minőség, aki eddig sem volt semmire használható. Azzal, hogy most árt, nem a minősége változott meg, csak a hatalma.

Szakértelmük és szervezettségük hiánya pedig nagyon sok rosszal fenyeget, majdani bukásuk majd a mi tönkremenetelünkkel egyidében jön, és nehogy hasonló módon, rombolásra, de sehogy sincs módunk megvédenünk ellenük magunkat.

Tönkre fogják tenni országunkat. Már most is szép sikereket értek el, nagy lépéssekkel haladnak ezirányban. És mire mindenki belátja, hogy nagy hiba volt Orbánt megválasztani másodszor is, amikor elsőre is minden világossá vált vele kapcsolatban, már ki fog lógni a seggünk a gatyából és felnézhetünk Balkánra.
atommanus 2011.03.26 19:44:45
@PR-küszöb: Kedves PR-küszöb!

Régebben az üveg sörömre szoktam mondani, ha valaki kért belőle: egy üveg sör olyan, mint az atom: tovább nem osztható.

Elő kell venni egy másik üveg sört.

A "permanens konfrontációt" egy miniszterelnökké vált amatőr focista kezdte, aki sohasem passzolta a labdát. Ő pl. csak harcolni tud, a békével nem tud semmit sem kezdeni. (Az oroszok nyertek meg minden háborút, és vesztettek el minden békét. A magyarok ettől abban különböznek, hogy már háborút sem nyertek soha).

Így lesz tehát minden harc. Akivel harcolnak, az is elkezd harcolni. Nemigen tehet mást.

Hogy ebből hogy lehet ép ésszel kikeveredni - nem tudom.

De teljesen átérzem bánatodat. Ebben egyek vagyunk (vö. integer).
atommanus 2011.03.28 11:54:13
@PR-küszöb: Szép dolog az értelmes együttgondolkodás, és jól is esne, csak mi amúgy is egyetértünk, és azok a vaddisznók pedig, akik most odakint azt hiszik, hogy mindent feltúrhatnak, és fel is túrnak, azok valahogy nem állnak meg egy percre sem, hogy fújjanak egyet és közben értelmesen együttgondolkodjanak velünk.

Valahogy az a jelenet jutott eszembe a Tanúból, hogy ott ül Pelikán a fán, és a tanúvallomását gyakorolja, amikor mint gátőrnek felkiabálnak neki a ladikból:

- Kiöntött a Duna, vazze! Elvitte mindenünket!!
Passzív ellenállásnak a történetírás szűkebb értelemben a Magyarországon az 1848–1849-es szabadságharc leverése után, 1849 és 1867 között kialakult, leginkább Deák Ferenc nevéhez köthető politikai mozgalmat nevezi. A birtokos nemesség és értelmiség 1849 előtt a…..
atommanus 2011.03.23 12:53:40
@MolnarErik: Ez gyönyörű. Valami hasonló oda-vissza ment egy ideig a Wikipédián az holt-tengeri tekercsekről, amit felvéltva írt át a Vatikán meg a rabbik.
Önök szerint melyik a kakukktojás a következők közül? Ferihegyi repülőtér Magyar Köztársaság Roosevelt tér Ferenc körút-Üllői út sarok Tőgypörkölt Egyik sem. Mindegyikről Gyurcsány jut az ember az eszébe. Bár a tőgypörköltről elsőnek Anikó, de mit tegyen az ember, ha…..
Gondos ember mindenféle szakismeretből bespájzol. Az okos fajta gondos ember természetesen nem a saját fejét tömi tele tudással, hanem körültekintően választja ki a rokonait. Rokonaim ennek megfelelően a tudomány számos terén munkálkodnak, így ha valamit véletlenül nem tudnék…..
atommanus 2011.03.21 12:49:37
@Tikus: Lehet, hogy furán hangzik, de napi munkám során nem ezek a problémáim, és ha szabad időmben valami nuklerájról szóló cikket találok, undorral átlapozom. Az idézett szintű ötletelésről a vejem szokott kérdezni, aki kereskedelmi igazgató és amatőr csillagász, ezért őt még a nuklerájos cikkek érdeklik. Neki sem szoktam válaszolni tudni.

Mint mikor a ferihegyi repülégép szerelőt a legújabb marsutazásról kérdezik. ;-D

A harmadik idézetről annyit: a fényképen a borzasztó hatalmas kéményelből feltörő füst: nulla szennyezés.

Amit látunk. azok ún. nedves hűtőtornyok, amelyek belsejében tiszta vizet csorgatnak lefelé, hogy kicsit párologva lehűljön. A borzalmas látvány tiszta vízpára. Vannak száraz tornyok (mint a híres Heller-Forgó) amelyben zárt radiátorok vannak, drága, de nincs párolgás, ezt sivatagos helyen vagy hegyekven használják, ahol a vízveszteség sokba kerül.

No, általában ezért nem olvasok ilyen ciokkeket, mert csak feldühödök rajta.
Jót büdösparasztozott megint a mandiner. Szőrmentén zsidóztak is persze, kell a törzsközönségnek, de itten most a büdösparasztozásról lesz szó. Azt írja ez a pázmányos senkiházi, hogy "cselédek és disznópásztorok" gyerekei kerültek a…..
atommanus 2011.03.21 20:53:01
@jotunder: Pöllencs - egy matematikustól furán hazgzik, hogy kiszéra méra mibéva terkány ... (ehet, hogy nem betühű) ;-D
Schmitt Petronella, az Alkotmányelőkészítő Bizottság titkárának közleménye szerint az új Alkotmány W cikkelye helyesen: "A vérbulcsúkat és a jenőket a köztársasági elnök nevezi ki, a gyulák és a karboncák javaslatára". Ez a cikkely hatályon kívül helyezi a…..
— Szia, Gyuri, lenne egy kis problémám. Beteg a ló.— Azért, Viktor, mert szénával eteted! Térj át az abrakra, és rendbe fog jönni!  — Adjon Isten, Gyurikám! Család rendben, de ez a ló, ez még mindig beteg.— Viktor, megmondtam, hogy adjál neki nyalósót, vagy nem mondtam…..
atommanus 2011.03.01 21:17:32
@HaKohen: Kiművelt emberfő ... annyit érünk ahány ... nem egy szabadgondolkodó mondta? Az a nyavalyás liberális ...
Minket meggyőzött. A Vincent blog nem fog csatlakozni a fanyalgókhoz, a kákán is csomót keresőkhöz, az akadékoskodókhoz, a tudálékosokhoz, a saját bűneiket másra hárítókhoz. Mi örömmel üdvözöljük a Széll Kálmán tervet, mely végre kiutat mutat a szocialista kormányok…..
Róbert gazda egy sokezer holdas pagonyban él malackával, bár ez nem volt mindig így. De amikor én megismertem, már igen. És akkor se volt fiatal. Egy öreg paraszttól az ember két dolgot vár el; legyen öreg és legyen bölcs, s mert e két feltételnek már tizenöt éve is megfelelni…..
atommanus 2011.02.24 11:07:07
@kiskii: Kétségtelen, hogy az Al-Kaida-ról inkább feltételezhető, hogy kettőnél több cselekedetét is összhangba tudja hozni, mint az USA-ról. Egyébként nyilatkoztak, hogy minden erejükkel támadják a Kadhafi ellen harcolókat, így kedvenc Obamánk és az Al-Kaida most ugyanazon az oldalon látszanak harcolni, bár amit az USA tesz, az szóra sem érdemes. Dunán kívül nem látszik semmi.

Kadhafi azért tökös legény, vele nehéz lesz elbánni. Amikor Líbiában dolgoztam, volt egy iszonyatos méretű, magas fallal körülvett rezidenciája, és nem volt tanácsos a fal mellett sétálni, mert úgy szokott elindulni hazulról, hogy egy tankkal valahol áttöri a falat. (Így aztán nem tudni, hol kell rá várni.) És a kőműveseinek is van munkájuk. Valami amazon kommandó vigyáz rá, csupa nő. Szerinte a nők jobban figyelnek és nehezebb őket átverni. Én még nem írnám le.

De azért az Al-Kaidát sem láttam eddig mást tenni, mint robbantgatni. Nem tudom elképzelni, hogy az általad leírt összehangolt tevékenységet (felvásárlások, stb.) bárki is szervezné, megy az magától is, valamennyire kell költeni a pénzt. Mint írtam, összehangolt tevékenységeket Hitler és Sztálin óta senkitől sem láttam. Talán Reagan tetteiben érhető nyomon következetesség, de talán ő is csupán olyan spontán eseménysorozat tetejére ült rá, amit maga nem bírt volna koordinálni.

Szóval a magam részéről nem hiszem, hogy a világ vagy bármelyik ország sorsát értelmes tevékenység hatérozná meg, a folyamatokat inkább sztocgasztikusnak érzem. Az iszlám kétségkívül terjeszkedik, és radikálódik, de ez szerintem természetes reakciója azoknak, akik kimaradtak a fogyasztás élcsapatából és reálisabban elérhető értékek után néztek. De a hadseregek több országban is (Törökország, Egyiptom) jócskán bele vannak merülve a pénzcsinálásba és ők elég szervezettnek tűnnek ahhoz, hogy ne hagyják a nagyszakállú hülye öregeket parancsolgatni nekik.

Amúgy szerintem a jövőnket alapvetően az fogja meghatározni, hogy Kína merre fordul és mihez kezd, nem az arab világ akarata - ha van neki.

Egyébként nelem egyáltalán nincs olyan rossz véleményem Gyurcsányról, mint neked, szerintem inkább túl értelmes és főleg őszinte és nem elég demagóg ahhoz, hogy elfogadott politikus lehessen.
l
atommanus 2011.02.24 20:34:00
@kiskii: Hát, a fene tudja. Ne legyen igazad. Irán nekem teljesen sötét ló, nagyon keveset tudok róla. Azon a környéken meg egyéltalán nem is jártam. Egyszer majdnem voltam ott, de csak najdnem. Majdnem mi csináltunk volna szimulátort Bushernek, csak aztán jött a németországi terrorakció, és arra az embargó ... régen volt. A tárgyalások itt Budapesten voltak. Még a mostani góré előtt. Khomeini még élt ...
Azt mondja Navracsics docens, hogy azért nem kívánatos dolog az új Alkotmányról népszavazást tartani, mert az túlságosan összetett kérdés.Szeretném megjegyezni, hogy a parlamenti képviselők elég gyakran szavaznak meglehetősen összetett kérdésekről. A Lisszaboni Szerződésről,…..
atommanus 2011.02.24 11:24:45
@KG2000: Nem értek ahhoz, milyen szakember volt Greenspan, nem is nagyon érdekel, viszont nagyon hosszú ideig volt a jegyban elnöke, tehát legalább ehhez értenie kellett.

Ami tetszett, az az a meglátása, hogy aki az USA választási rendszerében nyerni tud, @igényes: alkatilag alkalmatlan arra, hogy egy ekkora országot vezessen.
atommanus 2011.02.24 11:29:54
@igényes: Greenspan nem Orbánnal foglalkozott, hanem az USA-val. Mindent azért mőg ő sem.
atommanus 2011.02.24 11:32:07
@igényes: Hát, ahogy nézem, Obama irodájába nem férne be az őt dícsérő ódákat zengő gyerekkórus.

Orbán ezt a problémát megoldotta. Még a kísérő szimfonikus zenekar is befér.
Alec Baldwin azt írta az Amerikai Egyesült Államok alelnökéről, hogy terrorizálja a saját népét. Amikor rákérdeztek, hogy nem túlzás-e ez, Baldwin az alkotmány gyilkosának nevezte Dick Chaney-t (és olajkurvának!).  Itt Martin Sheen, a BBC-nek George W. Bush nyolcéves…..
Frissítve!"A médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen. A támadást visszavertük. A támadók érveit nevetségessé tettük. Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették. Brüsszel nem Moszkva.…..
Alulírottak [tetszőleges szám, ameddig el tudunk számolni, a lényeg, hogy ne annyi legyen, mint ahányan aláírták, ha például 34-en írták alá, akkor írjunk 25-öt]-en, mint akik az ország jelenéért és jövőjéért feltétlen felelősséget érzünk, tűrhetetlennek tartjuk, hogy…..
Bioetanol a téma. Vagyis a szesz. Jobb esetben pálinka, rosszabb esetben vodka, esetleg viszki. Meggyújtják, elég. Porlasztva meg robban. Füstje nincs, szaga nincs, és még a grínpísz se sipákol miatta. Persze nem olcsó. Azt írja az újság hogy élelmiszertermő területet vesztünk az…..
atommanus 2011.01.06 16:27:48
@LittleWildGuy: Nem fog kevesebbet fogyasztani a magasabb oktánszámúból!

A hatásfok a sűrítéstől függ. Minél magasabb az oktánszám, annál jobban sűríthet a motor. Ha 95-ösre van beállítva, ennek megfelelően sűrít. de ha 100-asat teszel bele, akkor sem fog jobban sűríteni, az energiatartalom meg ugyanaz. Nagyobb sűrítéshez másik motor kell.

Emlék: az utolsó Volgákat a paksi atomerőművön dolgozó oroszok vették meg és vitték haza. Náluk a Zsdigulinak nem volt becsülete.
Igen ám, de a magyaországi Volgák hengerfeje a 86-os normálra volt beállítva, Záhonytól pedig csak 72-es volt kapható.

Vasérnaponként szedték szét a motort, és a hengerfej pakolásra (tömítés) még kettőt ráraktak (a sűrítést csökkentendő) és imádkoztak, hogy ne égjen át hazáig, ahol majd vesznek másik hengerfejet.
atommanus 2011.01.07 10:58:30
@LittleWildGuy: Ha magasabb a nagyobb oktán fűtőértéke, akkor persze más.

Ami a tárolást illeti: tapasztalatom szerint az etilalkohol akármeddig eláll (sőt, megfelelő hordákban még javul is az íze ;-D ) és mivel egyben szerves oldószer, még a gyanták egy részét is oldja.

Persze, hogy a nekem ismeretlen benzin alkotórészekkel mit csinál, arról fogalmam sincs.

De ha tisztán alkalmazzuk egy arra megfelelően méretezett motorban, akkor mit tudhat ártani? a 113-as oktánszámával?

Jó, forró vízgőz. De az a benzinesben is keletkezik. Ehhez kémikus kellene.

Ezek technikai nehézségek, amik bizonyára megoldhatók. A lényeg, hogy az a CO2, és H2O ami keletkezik, az nem új, hanem csak visszakerül a körforgásba. És az energia direkt a Napból származik.
atommanus 2011.01.09 13:32:57
@LittleWildGuy: Ez már túl technikás nekem. Egy biztos, Brazíliában lehet tankolni benznes ethanolt (amelyben csak 25% az ethanol), meg tiszta ethanolt. Tiszta benzin NINCS.

Amikor a taxis vitt fel Corcovadora a Krisztushoz, matatott valamit a műszerfal alatt, a motor meg rángatott, és azt mondta, benzinre kapcsolt mert meredek az ethanolnak a lejtő.

Egy biztos, nemcsak az olajtól való függetlenségüket írigyelhetjük, hamem, azt, hogy már megcsinálták. Ehhez képest huszadrangú, hogy úristen, nekik mennyi a kibocsátásuk, meg hogy így meg úgy.

Nekik VAN.