Regisztráció Blogot indítok
Adatok
smokey2k

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Anno egy ismerősöm azt mondta: „hogy ha meg akarod szeretni A Gyűrűk Ura univerzumát, akkor nem csak a három legismertebb könyvet, de az összes többit is el kell olvasnod, hogy lásd, ahogy összeáll egy nagy egésszé.” Mivel William Gibson Sprawl trilógiája ugyanolyan jelentős…..
smokey2k 2018.03.02 23:25:59
Hello!
2013-as blog bejegyzés.. öt évvel később bukkantam rá :)
Én anno a 92-es kiadást egyből elolvastam. Előtte már nagyon vártam a magyar megjelenést, az angolom akkoriban igencsak harmat gyenge volt, 16 voltam csak és az oroszt erőltették előtte államilag.
Engem akkoriban telibe talált, mai napig alapmű számomra. Olvastam előtte Lemtől kezdve K.Dicken át Asimovig sok mindent, de ez valami teljesen új volt és pont jókor jött. Másrészt igazat adok abban hogy nehezen lehet megbirkózni Gibson stílusával, ha jól értem 2010 után olvastad és annyira nem taglózott le mint engem. Ez érthető, a korai 90-es évek óta sok jó írás jelent meg, másrészt az egy eléggé más korszak volt.
Engem a mai napig elvarázsol hogy még mindig tudok új dolgokat felfedezni a történetben. Régen olvastam de emlékszem hogy John Perry Barlow többször is említve van a könyvekben, ennek anno nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, akkoriban nem is tudtam ki ez a Barlow azt hittem egy kitalált figura. Nem rég halt meg, béke poraira....sajnos innét tudtam meg hogy nem kitalált személyről van szó. Vagy vegyük a Szabadpart űr állomást. A könyv elolvasása után egy két évre rá véletlen kezembe került egy orosz rakéta technológiával foglalkozó tudományos "fanzine" a 70-es évekből, ez nem egy sci-fi magazin hanem inkább egy tudományos hír közlő magazin volt. Legnagyobb meglepetésemre a Szabadpart űr állomáshoz nagyon hasonló szerkezet volt elemezve benne kivitelezhetőség és működtetés szempontjából. Engem anno kifejezetten az fogott meg a regényben hogy hiába olvastam el a felét se értettem hogy miről is szólt. De idővel minden helyre került és minden egyes alkalommal mikor újabb rejtély tárult fel mintha a regény folytatódott volna a fejemben.
Ajkay Örkény meg alapból egy demigod és nagy köszönet hogy 92-ben elmerülhettem a Sprawlban :)
Geekblog Transzcendens 2014.04.16 23:39:54
Néha abszolút meg tudom érteni Hollywoodot. De tényleg: mindenkinek sír a szája (és ez alól mi sem vagyunk kivételek), hogy leszarják az eredeti ötleteket, hogy csak a brandekkel foglalkoznak, hogy nem mernek kockáztatni, hogy szinte már minden csak a szuperhősökről, az…..
Szeretem a Doomot, nem kicsit. A folytatását pláne. A Doom II, az nekem életem legszebb évei, az első pc-m, amin elfutott, éjszakai mészárlások a kolesz 302-es szobájában, egy epic respawnszéria Laja shotgunja előtt, túlórázás helyetti deathmatchek az első munkahelyemen. Nem…..
IDDQD A PC Guru története 2011.07.14 11:00:00
Ahogy a minap jeleztük, itt az első visszaemlékezős-nosztalgiázós (és egy kicsit talán bálványdöntögetős) poszt a PC Gururól, amiben Sashegyi "Sasa" Zsolt mesél arról, hogy is volt ez az egész. Előreláthatólag két részletbern, mert nem lesz rövid. Egyben itt…..
„It all ends”, hirdetik a plakátok, én meg azon gondolkodom, mit lehet elmondani egy egyetlen grandiózus történetet elmesélő filmsorozat utolsó felvonásáról – pontosabban, mit számít, hogy mit mondok el? Aki amolyan „varázslókölykös ostobaság”…..
smokey2k 2011.07.13 18:18:17
@Tiger Woods:

nesze: 5000 komment :)
IDDQD Minden héten háború 2011.07.13 08:00:00
Mielőtt ősszel fejest ugranánk a virtuális öldöklésbe, addig az Electronic Arts és az Activision is megvívja a maga háborúját, méghozzá a marketing-fronton. A két mogul ugyanis több százmillió dollárt megmozgató reklámkampányt tervez a sikervárományos FPS játékainak, a…..
...egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém.Vagyis hogy a brit MCV-nek (ami a játékipar egyik, ha nem a legfontosabb szakmai lapja kiadói-terjesztési oldalról) azt találta nyilatkozni Chris Lewis, a Microsoft xboxos divíziójának egyik alelnöke, hogy az Xbox360…..
IDDQD Japán, lóverseny, WTF 2011.05.30 10:00:00
Oké, kicsit magas labda nyugati szemmel nézve totál nemnormális japán játékokról posztolgatni, de ez most tényleg kiütötte a biztosítékot. Pedig nincs benne semmi csápos-szörnyes mangapornó meg hasonlók, csak egy sima lóverseny. Oké, a "sima" kis túlzás volt:  …..
smokey2k 2011.05.31 01:04:27
SF.blog Az ír kalózok zenéje 2011.05.27 06:30:00
A Karib-tenger kalózainak hála megint kalózlázban ég a világ jelentős része. És emiatt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kalózai nem csak a Karib-tengernek voltak... hanem mindegyiknek. Többek közt a Brit-szigeteket körülvevő vizeknek is igen véres, garázda haramiái voltak,…..
A Soul Calibur hölgyei állandó szereplői hétvégi játékcsajrovatunknak, volt már nálunk az erős tüdejű Ivy, a taxisofőr-nevű Taki, és Sophitia, aki részről részre csodálatosan tudta változtatni mellméretét. Hogy a sorozatban egyre nagyobb méretű virtuális melltartókat…..
smokey2k 2011.05.11 13:59:17
@Toalettduck: "peccselgetni a ciciket" :DDDDD
made my day :DD
IDDQD Ez gyors volt 2011.05.05 15:24:00
Három napja lőtték le Oszama bin Ladent a legutóbbi Medal of Honorban is szereplő DEVGRU kommandósai (vagy nem lőtték le, esetleg nem is létezik, és a WTC-t is a gyíklények rombolták le fluxuskondenzátorral), és már csak két napot kell várnunk, hogy megjelenjen az első játék,…..
smokey2k 2011.05.05 19:26:45
IDDQD Kapd el te is Bin Ladent! 2011.05.02 08:45:00
Örvendjetek emberek, a világ legkeresettebb terroristavezérét elkapta az USA hadserege! Ebből a sikerből mindenkinek ki kell vennie a részét, és mivel sajnos előre nem szóltak, utólag kell bizonyítanunk, ha másban nem is, hát a lenti flashjátékokban mindenképp.A link…..
smokey2k 2011.05.02 16:20:53
@Alikam: nekem az a bajom evvel hogy manapság nagyon profin megy a mítosz keltés, a legtöbb kormányzati rendszer nagyon profin kezeli ezt, mindenféle mítoszokat gerjesztenek hogy elérjék a célt: az átlagember bizonytalanságba süllyedjen ha vélemény szeretne alkotni hasonszőrű témákról, lásd WikiLeaks ...
9/11 nekem is tetszett és érdekes volt meg volt sok igazság benne de nem mernék megesküdni rá hogy úgy is van ahogy a filmben állítják :(

Ugyanígy nem mernék megesküdni arra se hogy Bin Laden valóban meghalt e (megkockáztatom hogy elvileg létezett/létezik ilyen személy, de közel se biztos hogy a terrorcselekmények neki tulajdonítható). Jól példázza ezt hogy az iraki válságról utólagosan elég érdekes dolgok derültek ki.
smokey2k 2011.05.02 21:06:51
@algi: mondandóm lényege az volt hogy nagy számú embercsoportok vannak megkavarva és sok ember hisz inkább gyíkembereknek meg hasonló ökörségeknek, mivel nap mint nap megcáfolnak minden tényt ami előző nap valós tényként volt feltárva. Jó taktika azoknak akik valóban felelősek a dolgokért. Mondandód alapján attól félek hogy te is hiszel valakinek akinek a bizonyossága megcáfolható és meg is fogják mint ahogy egyfolytában ezt teszik. Nekem evvel van a bajom, megy a kavarás közben páran verik a mellüket mint az igazság bajnokai.....

Nem jelentettem ki olyat hogy bárkinek is hiszek vagy valami gyíkemberhívő szekta tagja lennék :)

Ez meg kicsit erős lesz de vállalom ( karosszékből könnyű ilyet kijelenteni), teljes mértékben hidegen hagy hogy hányan haltak 9/11-nél. Jó pár horvát barátom menekült fel Magyarországra a dél szláv háborúban, elég sok infót megosztottak velem, volt pár aki nem bírta és visszamentek harcolni (2 meg is halt, barátok voltak, hús-vér személyek ), ott kicsit több ember halt meg és itt volt 100-200 km-re.Arról nem is beszélve hogy mi maradt utána.. Az kb. le van már szarva de Oszama meg az amcsik a mai napig téma. Nem érdekelnek az amcsik problémái :p
IDDQD Mario és a portálpuska 2011.04.26 19:22:08
Valami azt súgja, mostanában sűrűn fogunk találkozni viccesvideókban a Portal motívumaival. A Dorkly például azt képzelte el, milyen lenne a Super Mario, ha a főhős kezébe portalgunt adnánk.   ..
Félelmetes jelenet, az egy helyben álló, mozgó szárnyú madarakkal és a fogasokkal hadakozó unott fejű színész zsenikkel.   ..
A Youtubenak köszönhetően, most 1 óra 38 perc tömény afrikai ZS, gagyi cgivel, übergáz színészi alakításokkal. Játékpuskákkal, az ugandai filmgyártás csúcsterméke. Keressük együtt a választ a nagy kérdésre: Ki ölte meg Alex kapitányt?         ..
smokey2k 2011.04.29 17:48:19
@Big-B: szerintem ez az ugandai new vawe style, európai ember még nincs felkészülve ezekre az új művészeti ágakra.
IDDQD A Valve titka 2011.04.24 11:35:41
Miért lett olyan nagy királyság a Portal 2, amilyen? Miben van olyan mennyiségű cukor és koffein, hogy működtessen egy egész játékfejlesztő céget? Miért készül a Half-Life 2 Episode 3 százhúsz évig? Mitől van olyan jó húsban Gabe Newell? A válasz az összes kínzó…..
IDDQD Pwned, motherfucker! 2011.04.14 16:53:08
A nap videójában bemutatkozik a világ legrealisztikusabb videojátéka.  ..
smokey2k 2011.04.15 02:23:38
IDDQD Pillantás a jövőbe 2011.04.07 10:01:50
Az idei Game Developers Conference-ről már voltak kézikamerás videók az Unreal engine bemutatójáról, de most itt a hivatalos, hd anyag, ami leginkább a motor DirectX11-es trükkjeit, meg a mobilos fejlesztés lehetőségeit demózza. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik,…..
smokey2k 2011.04.11 14:16:25
Szerintem manapság már másodlagos kérdés hogy egy engine gyártó cég milyen új technológiákat vonultat fel ha azt szeretnék hogy népszerű legyen. Elsődleges dolog hogy a engine-hez adott fejlesztői környezet milyen. Ezt ismerte fel nagyon korán az epic és ennek köszönhető az udk. Hajadra kenheted a a legújabb legbrutálisabb engine-t ha a content kitermelése vele egy valóságos görcsölés. Én sokat foglalkoztam idtech 3 és 4-el, ezekhez képest az udk maga a kánaán, bár ettől független pl. idtech4 és ut3 motorja között nincs olyan hatalmas különbség (tech4 öregebb is).

Kb. 1 éve volt a bethesda blog-on egy cikk a splash damage egyik leveldesiner-ével volt egy riport. Ő akkor arról beszélt hogy amilyen nagy ütemben fejlődnek a motorok képességei ugyanolyan vagy nagyobb követelményeket támaszt az azokra tartalmakat gyártókkal szemben. Pl. anno doom1-ben akár 2 emberel is nekiállhattál egy full complett az akkori időknek megfelelő AAA gamet csinálni, most meg az van hogy csak az apró részletekre is külön csapat kell és ez még édeskevés mert ha nem dizájnos nem illik bele a játék világába stb. nem elég szuper akkor lehet bukik maga a game is mivel manapság gyakran első grafikai élmények alapján ítélnek meg egy játékot. Carmack bátyó a tavaly vagy tavaly előtti quakecon-os keynote-n ki is jelentette hogy a modderek arany kora lejárt. Talán ezért nem is adják ki házon kívül a tech5-öt, minek ha kb. 40 ember meg 6 év kell a content elkészítéséhez, egy kis számú modder team ezt soha nem fogja megoldani. Ennek ellenére le a kalappal az udk előtt ők úgy tűnik pont erre hajtanak, és úgy tűnik sikerrel.
smokey2k 2011.04.12 23:51:06
@Bobby Newmark: szerintem a filmipar nincs mélyrepülésben, inkább ez Hollywoodra jellemző, ajánlom a dán-belga-angol-spanyol filmeket tuti tetszenének :)
smokey2k 2011.04.14 22:17:30
@Bobby Newmark: na evvel tökéletesen egyet értek, avp1 film még úgy ahogy elment, a 2 egy röhej volt.

Az új avp game meg ??????? Bazger valami 36 gigát telepített fel........ mi a tököm ??????? És cserébe kapok egy 14 évvel ezelőtti leveldesignt, azaz kb. ha nyomom folyamat előre akkor kb. 10 másodperc alatt befutom az éppen sokáig betöltött pályát.
A Kalapács újra lesújt! Úgy látszik az újjászületett Hammer Films-et nem lehet megállítani, a Let Me In, a Resident és a Wake Wood után újabb horrorral állnak elő, ezúttal a legendás színdarab adaptációjával. Persze a Woman in Black-nek 1989-ben már készült egy feldolgozása,…..
A Core Designról a játékosok többségének Lara Croft jut eszébe, a cég leghíresebb játéka ugyanis a Tomb Raider. Az viszont kevésbé közismert, hogy a női Indiana Jonesnak volt egy 8-bites nagypapája is, az előző heti szavazás nyertese, Rick Dangerous. A párhuzam különösen annak…..
IDDQD Heti retro: Comanche 2011.03.03 15:00:00
A Comanche öt jelölt közül 53 százalékkal, meggyőzően nyerte a két héttel ezelőtti szavazást. Látszik, hogy sokan szeretik itthon, és ezzel a játék akár be is állhat a Defender of the Crown mögé a sorba: máshol nyoma sincs ennek a rajongásnak, a neten alig van róla infó, a…..
IDDQD Bűnös! 2011.03.05 09:12:48
Tárgyalótermi dráma arról, hogy egy akciójáték végén a főhőst felelősségre vonja a katonai bíróság az időközben elkövetett kihágásokért.   See more funny videos and funny pictures at CollegeHumor...
smokey2k 2011.03.05 09:30:06