Regisztráció Blogot indítok
Adatok
thotferi

0 bejegyzést írt és 1052 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Az elmúlt hetekben két közéleti szereplő is megosztotta gondolatait a női hivatásról. Érvek hangoztak el mellettük és ellenük, gyakorlatilag minden úgy történt, ahogy szokott: józan emberek folytattak gyilkos vitákat, hogy minden szempontot figyelmen kívül hagyva meggyőzzenek…..
legújabban ez a nyomorult 4K kampányol ezzel. szánalmas hogy azt hiszik, hogy ettől már mindjárt fényre derül a haza is.és most a kétfarkú kutyás Kovács Gergi mondta a Partizánban, hogy legalizálná a füvet, azokután már nem szavaznék a viccpártra, hogy fűpárti és elbontaná a kerítést, értelmes ember…..
thotferi 2015.03.02 12:12:17
@rasztaszív: Ez nem fals, hanem még túlbecsültelek benneteket:

Magyarországon a szerhasználók száma egy 2006-os felmérés alapján 15480 főre tehető, de számuk évről évre emelkedik."
www.mipszi.hu/cikk/130309-drogfogyasztas-alakulasa-magyarorszagon

"havi prevalencia érték pedig 1,3%."
drogfokuszpont.hu/szakteruleteink/populacios-vizsgalatok/populacios-vizsgalatok-tenyek-es-szamok/
Én 1%-ra becsültem a dizájner drogok fogyasztóinak az arányát!
Most kiderült, hogy az összes drogféleséget fogyasztók aránya 1,3%. Tehát nem tévedtem !
thotferi 2015.03.02 18:07:42
@rasztaszív: Nem tudom ennél alaposabban elolvasni, mert a lényeg a lényeg, hogy a rendszeres fogyasztók száma csekély, az emberek tapasztalatai és ismeretei a drogok hatásairól a 0 körül konvergálnak.
thotferi 2015.03.04 19:07:45
@rasztaszív:
Na, ez végre egy jó hír!
Voltál Csé dokinál, aki beadott neked valami nyugtatóféle injekciót?
Valamikor ő is keményen tolta a drogot magába, úgyhogy jó kezekbe kerültél!
  "A hazai média mély csendje vette körül Alexander Zaharcsenko hétfői bejelentését, mely szerint a debelcsevói katlanban bekerített ukrán katonák közül a magyarokat és ruszinokat fogságba esésük esetén hazaengedik. Pár napon keresztül nem is lehetett tudni, hogy a hír…..
thotferi 2015.02.20 23:41:14
@medium size devil:
Az a kényszerhelyzet, hogy adott egy nyugati világbirodalom, amely fokozatosan kebelezi be a nemzetállamokat, és fosztja meg lépésenként az önállóságuktól, a szuverenitásuktól őket.
Mi ezt nem szeretnénk, ezért itt van a lehetőség, hogy a fasírtban lévő nagyhatalmak között lavírozhassunk annak érdekében, hogy nagyobb mozgásterünk legyen, és nyugatról ne merjenek olyan nyíltan és arcátlanul parancsolgatni nekünk. Ezért mi jó kapcsolatokat tartunk fenn a keleti birodalommal , az oroszokkal is. Ennek nincsen semmi köze ahhoz, hogy a politikusaink mennyit lopnak meg harácsolnak, legfeljebb csak annyiban, hogy ők is féltik az összeharácsolt javaikat a nyugati kifosztógépezettől.
Ezért úgy kell politizálni, ahogyan Martinuzzi Fráter György is politizált Erdély vezetőjeként: "Fráter nagyon ügyelt arra, hogy mind Ferdinánd, mind Szulejmán a saját emberének tartsa."
"Ez volt az erdélyi fejedelmek híres „hintapolitikája”.
hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9lyi_Fejedelems%C3%A9g
Tanulj történelmet, és ne itt handabandázz nekem!
thotferi 2015.02.27 13:13:24
@medium size devil:
Én vidéki földbirtokos vagyok!
" adott egy nyugati világbirodalom"
Tanulj meg először olvasni! Szó sem volt "Amerikáról"!
A nyugati világbirodalomba beletartozik az Usa és az Eu is.
Igenis meg vagyunk fosztva a szuverenitásunktól, amelyet egy érvénytelen népszavazással próbáltak meg legitimizálni, amikor a Nato- ba kényszerítettek. (Csak a választópolgárok 41%-a szavazott mellette.) Az eu-ba való belépésünket pedig mindössze a választásra jogosultak 38%-a támogatta.
Kijelenthető tehát, hogy mind a natoba és az eu-ba való belépésünkkel súlyosan és megbocsáthatatlanul csorbult a szuverenitásunk, az önállőságunk és a függetlenségünk.
Tehát a Szovjetunió megszűnése után nem sokkal egy impériumváltás zajlott le, és újra elveszítettük szabadságunkat.
A magyar nemzet a világ leginkább szabadságszerető nemzete, mint azt Petőfi Sándor is megmutatta nekünk a versében:
"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet."
Az usa és más kormányokat senki sem kért meg arra, hogy más országok belső ügyeibe erőszakkal, fegyveres erővel avatkozzon be. Mi sem avatkozunk bele, hogy mi megy az usa-ban, így ők se avatkozzanak bele semmibe!
Az igazságot pedig meg fogom írni neked!
thotferi 2015.02.27 15:16:33
@medium size devil: Természetesen, a jogállamiság kritériumaira vigyázva tették Magyarországot rabbá, de a jog nem azonos az igazsággal. Márpedig, az nem igazság, hogy egy népszavazás akkor is érvényes, ha azon nem vesz részt az emberek több mint 50%-a!!!
Egyébként, ez a furcsa szabályozás csak ebben az időszakban volt hatályos, mert miután beléptettek bennünket, azután már el is törölték eme lehetőséget, nehogy később,- amilyen könnyen beléptettek-, esetleg ki is léphessünk:

" 1997 óta...a voksolás eredményes, ha az érvényesen szavazók fele, vagy az összes választópolgár negyede ugyanúgy válaszol a feltett kérdésre. Ezen a struktúrán annyiban változtatott a 2012. január 1-jével életbe lépő alkotmány, hogy visszahozta az 50%-os érvényességi küszöböt"
www.gondola.hu/cikkek/80640-Leminositett_nepszavazas.html

Tehát ez a szabály csak és kizárólag azért került bevezetésre , hogy könnyen és gyorsan gyarmattá válhassunk!

"A szavazás (nato) idején még meglévő 1989. évi XVII. törvény a népszavazásról és a népi kezdeményezésrõl (1989. június 15.) szerint:
28.§ (1) Az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha
a)
az ország ÖSSZES VÁLASZTÓPOLGÁRÁNAK több mint a fele érvényesen szavazott és
b)
az érvényesen szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott."

"A szavazás évében kerültek be az alkotmányba a népszavazásról szóló paragrafusok.
A 1997. évi LIX. Törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról (1997. július 1.) szerint
28/C. § (6) Az országos népszavazás eredményes, ha
az ÉRVÉNYESEN SZAVAZÓ VÁLASZTÓPOLGÁROK több mint a fele,
de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
Az alkotmány és a törvény ellentmondásait az Alkotmánybíróság is erősen kifogásolta:"

Az államhatárok szabad átjárhatóságához nem szükséges egy ilyen jogosítványokkal rendelkező uniót és natot létrehozni.
Ez így volt mindig is, még Ady idejében sem kellet útlevél vagy vízum a külföldi utazáshoz:
" egy két hétig már azelőtt is volt Párizsban (nem kellett akkor ehhez sem útlevél, sem vízum, az ember felült a vonatra, ha volt annyi pénze,és a cári Oroszországon kívül oda utazott, ahová akart" (Heltai Jenő)
A szabadságharc is másképp végződhetett volna, ha már Kossuthék is megegyeznek a cárral, mielőtt még Ferenc József megegyezett, megelőzve a Habsburgot. Megegyezhettek volna abban: ha a cár semleges magatartást foglal el a szabadságharcunkban, akkor a Monarchia felbomlása után megkaphatja Galíciát és Bukovinát.
Tehát, az értelmes politikus minden nagyhatalommal igyekszik a maga érdekében megegyezni.

Tehát, Magyarország ma is rab, mert nem rendelkezik szuverenitással. A 48-ban követelt 12 pontot nézd meg és megállapíthatod, hogy semmi sem valósult meg a követelésekből!
KKBK A melegpárok gyermekei 2015.02.19 05:42:00
A melegpárok által nevelt gyermekek kétszer annyi érzelmi problémával szenvednek – állítja egy amerikai szociológus frissen megjelent tanulmánya, amely sokkal nagyobb mintával dolgozott, mint a korábbi, hasonló kutatások. A szerző, Paul Sullins szerint ezek az érzelmi problémák nem a homofóbiával…..
Tegnap megint szalagavatón voltam. Előre bocsátom, hogy nagyon utálom a szalagavatókat. A ballagásokat még jobban. Órákat várunk, bávatagon figyelünk egy zsák idegen kamaszt, hogy 1 percre lássuk azt az egyet (jó, néha 2-3-at), akiért elmentünk. Aki tényleg érdekel. De mivel az…..
thotferi 2014.02.15 21:53:54
@mezeinewsee: Akkor lenne igazad, ha következetesen minden ideírónak megtiltanád, hogy reklámozza a saját blogját.

Ismerem a keresztény szó jelentését, és a mértékletesség szó jelentését is, mert tanította nekem a tanítónénim az alsó tagozatban.

Küldjek ide vagy 25 érdeklődő olvasót, akik meg fogják ezt kérdezni(udvariasan)?
Stephanie MeyerA név egyet jelent a Twilight történetekkel... és a Burokkal. Sok kritikát írtam már, sok jó és rossz filmet láttam már, de ez... de ez...Ez a film egy új dimenzió. A rossz filmek egy új dimenziója... A történet szerint az emberiség nagy részét megszállja…..
thotferi 2013.05.25 23:24:41
@mezeinewsee: Ez nem lakás!
Az általános(!) illemszabályok mindenkire, mindenhol érvényesek, még a saját lakásban is, és senki nem dönthet úgy, hogy ezt önhatalmúlag másoktól megköveteli, míg a saját lakásában önmagára nézvést eltekint felőle.
thotferi 2013.05.25 23:26:53
@Xinaf:
Ti Jézust és a tanítványait is elküldenétek, ha ma élne, egy "másik blogra"!
thotferi 2013.05.26 00:26:08
@Mogyee: Póló nélkül lenni nem illetlenség, mert nyáron ez természetes például.
Ember és ember közötti kommunikáció, beszélgetés illemszabályai a saját lakásban is érvényesek mindenkire.
Jogomban áll erkölcsi kérdésekben is állást foglalnom itt a blogon is.
Jézus meghallgatná amit kérsz, de úgyis azt tenné, amit ő jónak lát, akár a kérés ellenére is.
Én a témához kommentelek.@Xinaf:
Megteheted amit akarsz, de engem nem kényszeríthetsz, hogy az én elveimmel és az általános illemszabályokkal ellentétes magatartást vegyek fel.Ha megteszed te leszel a bunkó és nem én.
Én kulturáltan viselkedem, te nem vagy az!
Ez a fenyegetőzésed illetlen viselkedés, én kulturáltan írok és viselkedek.
Habemus Papam! Mi fontosabb dologról is írhatnék? Mit érdekel engem, magyar, vagy argentin, fekete vagy fehér, keleti vagy nyugati?  Szent Péter trónja ismét betöltve, ismét vezetője van a katolikus egyháznak, Krisztusnak új főpapja van! Áldja meg Isten a szentatyát,…..
thotferi 2013.05.25 23:12:52
@Xinaf:
A számok csak azt bizonyítják, hogy valakik sátánista szimbolikával tervezték meg a pápa megválasztását és nem többet.
Római Péternek is lehet tartani, mert Szent Ferenc második neve is Péter volt, de tudom, ez sem új neked, mert mindenről tökéletesen tájékozott vagy.
Nem értem, hogy te csak akkor fogadsz el igaznak valamit, ha teljesen újszerű?
thotferi 2013.05.25 23:15:29
@Xinaf:
Nem érdekel, hogy Pápád kiknek és mikor gyújt gyertyát?
thotferi 2013.05.26 00:13:07
@Xinaf: De bizonyítják, mert ennek a matematikai véletlenszerűsége 0.
A Pápa családja Olaszországból származik. Lehet Római Péternek tartani, mert már Róma városában él.
napcsillag.hupont.hu/206/romai-peter-vagyis-ferenc-papa
Attól még, hogy te nem foglalkozol "zsidó tudományokkal" ,amely tudományokkal már nem csak a zsidók foglalkoznak, hanem a szabadkőművesek is, mások még foglalkozhatnak és úgy látszik foglalkoznak is, amikor pápaválasztás eltervezéséről kell dönteniük.
A Krisztus előtti dolgok nem érdekelnek? Megtagadod az Ószövetségi gyökereket? Szembefordulsz a judeo-kereszténységgel?
Megtagadod Jézus tanítását, aki szerint a bölcs ember ót és újat hoz elő tárházából?
1. Attól még ugyanarról az emberről van szó.
2. A keresztények nem tartanak meg zsidó szokásokat, mert Jézus új szokásokat léptetett életbe.
Nem kell antiszemitának lenni ahhoz, hogy érdekeljen kikkel imádkozik együtt a pápa és mi célból.
Mikor gyújtanak gyertyát zsidó rabbik karácsonykor a keresztény főpapokkal közösen a karácsonyfán?
Tegnap az Európai Parlamentben tartott bizottsági meghallgatásokon a keresztény, konzervatív felfogású, új máltai biztos-jelöltet, Tonio Borgot arról is kérdezték, hogy tiszteletben tartaná-e uniós biztosként a melegek jogait. Válaszában Borg hangsúlyozta, hogy ő maga is…..
thotferi 2013.01.04 19:34:03
"pedig a különnemű pároknál is lehet biszex, tehát meleg hajlamú, így ez nem működik, amit állítasz. "
Persze, hogy lehet, de sokkal kisebb arányban, mint az egynemű párok esetében, mert a heterok sokkal többen vannak.Meleg hajlamú embereknek semmiképpen nem lehet örökbe adni gyermekeket, mert a meleg hajlamúak sokkal nagyobb arányban pedofilok, mint a heteró hajlamúak.
Az egynemű párok esetében sokkal nagyobb arányú a meleg hajlam jelenléte, mint a kétnemű párok esetében.

"nem veszélyesebb, a meleg hajlamúak nem nagyobb arányban pedofilok." Sokkal nagyobb arányban pedofilok, mert ezt már kiszámoltam neked.

"akinek nincs affinitása, nem vesz részt, a részvételből következik az affinitás, a részt nem vételből pedig az affinitás hiánya."
Részt vehet bárki olyan tevékenységben először, amelyhez még nincs vonzalma rábeszélésre,aztán később megtetszik neki és kialakul a vonzalom,az affinitás."Az attitűdök a tapasztalat, a nevelés,
vagy elvont értékrendek (pl. kultúra, reklám) hatására alakulnak ki "
www.sasistvan.hu/files/reklampszichologia/6attitud_pdf.pdf

"ennek hatására nem alakul ki affinitás." A vonzódás(affinitás) bármikor bármihez kialakulhat, mert a vonzódás nem feltétlen veleszületett dolog.

"úgy mint az apartheid? ahhoz is joga volt? bőrszín, és szex. orientáció nem ok a diszkriminációra."
A társadalomnak joga van a nem egyformákat nem egyformákként kezelni és nem egyforma jogszabályokat hozni rájuk abban(!) a kérdésben, amiben nem(!) egyformák.Ez nem diszkrimináció és nem apartheid.

"dehogynem, a társadalom hozhat olyan törvényt, amivel a hidegvérű sorozatgyilkosokat halállal bünteti, emlékszel?"
A diktatúrában volt ez a törvény, amelyet az alkotmánybíróság régen eltörölt.

"ezt ki lehet terjeszteni, ahogyan több helyen ki is terjesztették." Ki lehet, de csak a különneműekre.Egyneműekre nem célszerű, mert az egyneműek nem egyformák a kétneműekkel. A férfi wc használatát is ki lehet terjeszteni a nőkre, de nem célszerű.

"az öregek is házasodhatnak, tehát a "közös gyerek lehetetlensége" érv nem állja meg a helyét."
Van még más érv is, amely a "közös gyerek lehetetlenségének" érvét felülírja,nevezetesen, ha a különneműek önhibájukon kívül nem képesek a gyermekszülésre, nemzésre.

"tudsz mutatni olyan demokratikus államot ahol van gyermektelenségi adó vagy nem? segítek, nem tudsz. természetesen a gyerekes családokat mindegyik segíti, de az nem függ a szülők nemétől, adókedvezménnyel, családi pótlékkal" Tudok, mert a gyermektelen családok többet fizetnek a családi adózási modellben. Ez egyfajta "gyermektelenségi adó".

"ez nem segít, attól a gyerekek még nyomorban élhetnek." Akik ettől függetlenül nyomorban élnek, ott az önkormányzatok segíthetnek a nyomor felszámolásában és munkahely teremtésben.

"ezek alaptalan hazugságok, csúsztatások, hibás logikai következtetések vagy megrendelt "vizsgálatok" voltak."
Szerinted voltak ilyenek, mások szerint meg alaposak és igazak voltak.

"a homoszexualitásból következhet(!) a homosz. élmény" És a homosz élményből is lehet következtetni a homoszexualitásra. "senki nem lesz pusztán attól homosz., hogy ilyen jellegű élményben volt része, hacsak nincs eleve hajlama." Ez pusztán a te feltételezésed, mások szerint meg a homoszexualitás a környezet hatására alakulhat ki.

"de arról kérdezték. a válaszok alapján pedig összeállították a grafikont." Nem arról kérdezték, hanem arról, hogy anális közösülésben volt-e részük.
Nincs szó róla, hogy ezt a táblázatot mutatták az embereknek és arról sem, hogy bármit is be kellett volna jelölniük. Ez a te képzelgésed.

"szóval a társadalom hány százaléka támogatja a rokonházasságot? tudsz konkrét számot mondani?"
A jogok nem a társadalmi támogatottság alapján járnak, hanem a jogegyenlőség alapján.Ha az egynemű pároknak joga lenne a házasság, akkor ebből következőleg,ez alól, a heteró barátságokat sem lehetne kivonni, valamint a közeli rokonok házasodni kívánását sem lehetne elutasítani.Igen, ha egyszer kiszabadul a szellem a palackból, akkor nincs megállás.
Te ne követelj tőlem számokat, amikor te nem tudtál mutatni egyetlen olyan homo párt sem ,akik kérnék a gyermekek örökbefogadási lehetőségét. Arról sem mutattál adatokat, hogy mennyi ember szeretne Magyarországon homo házasságban élni. Erről ennyit.

"nem mindenkinek, hanem 2 felnőtt nem rokon embernek." Milyen alapon csak ezeknek ? Ha az egyneműeknek járhat, akkor mindenkinek járhat, mert nem lehet senkit sem "diszkriminálni".

"az élettársi viszonnyal nem is lenne semmi gond, ha nem próbálnák meg kiüresíteni." Nem köteles az állam egyenlő jogokat biztosítani a nem egyformáknak.

"attól senki hetero nem lesz homo, mert lehetőség van házasodni azonos neművel, ahogyan a homok sem változnak heterová attól, hogy van házasság különneműeknek." De a biszexek dönthetnek a hetero házasság helyett a homo házasság mellett és ezáltal megnövelik a terméketlen kapcsolatok arányát.

"nem a gyermek az oka a házasságnak, hiszen az olyan öregek is köthetnek házasságot, akiknek nincs gyerekük és már nem is lehet." Ettől függetlenül a társadalom a megszületendő gyermekek okán nyújthat többlet jogokat a hetero házasoknak. Az öregektől pedig azért nem vonja meg ezt a lehetőséget, mert önhibájukon kívül nem lehet már gyermekük . Ez nem veszélyezteti a társadalom fennmaradását.

"az autó árából adózik a vevő, tehát a vevő fizet. az autónak nincs se pénze, se pénztárcája, se keze, amivel fizethet."
Az autó árából nem adózik a vevő,mert az adót be nem fizető autót elárverezve a pénzt a végrehajtó kapja, aki az autó "nevében " befizeti az elmaradt adót az államnak. (Kitölti a csekket az autó nevében, az autó adataival és feladja a postán.)

"türelem, többi országban is csak pár éve van ilyen lehetőség. idő kell ehhez." Nem kell idő ehhez, ha ez diszkrimináció volna. De nem azért bővülnek, mert a társadalom a diszkrimináció okán köteles a jogegyenlítésre, hanem azért, mert a társadalom önszántából biztosítja a melegházasság jogát. Magyarországon tehát nincsen diszkrimináció, mert ha volna, akkor már lépetek volna ez ügyben a bíróságok.

"tehát ésszerű lenne a gyerek szempontjából ha a nem bbiológiai szülő örökbe fogadhatná a gyereket."
Két nő nem fogadhat örökbe gyermeket, mert a gyermeket súlyos kockázatok érik az ilyen kapcsolatokban.

"kockázat nincs. legalábbis nem nagyobb, mint "heteróéknál"." Semmi adatot nem mutattál, amelyek ezt részletesen kivizsgálták volna . Amelyeket viszont én mutattam, temérdek kockázatról számolnak be.

"viszont valakit büntetni azért, mert nincs gyereke (meddő, magtalan, egyedülálló, meleg, nem akar gyereket, stb), jogellenes. " A családi adózás pont ezt teszi, mert ha valakiknek kedvezményük van, akkor ebből az következik, hogy a gyermektelenek meg hátrányban vannak adózás szempontjából velük szemben.

"nem családi adózásról van szó, hanem gyermektelenségi adóról." Akik gyermektelenek és többet fizetnek, akkor a többlet befizetett adó a gyermektelenségből következik, tehát burkolt gyermektelenségi adó.

"nem veszélyes, miért volna?" Veszélyes, mert a népesség csökkenését és kihalását okozza. "
különben sem vállal gyerekt pusztán a "társadalom megmaradása kedvéért", aki meg nem tud gyerket nemzeni, bunkóság a szemére vetni, és veszélyesnek titulálni."
Nem "bunkóság", hanem ez az igazság.

"nagyon helyes. ez még nem zárja ki a homo kapcsolatok létét." Nem zárja ki, hanem eltérő módon szabályozza és kisebb jogokkal ruházza fel az egynemű kapcsolatokat.

"lol, akkor sodomiát írt volna, ha arra gondolt volna." Ha a görög nyelvben nem volt ilyen kifejezés, akkor nem írhatta ezt.
Viszont mi értelmezhetjük a szavait ennek mai kifejezéseinkkel.

"akkor nem szerelemnek hívta volna a barátságot, hanem barátságnak. főleg nem női ragozásban, hanem férfiban, ha már Jonatán férfi volt."
Szeretetről beszélt, amely szeretet a barátságok között is lehetséges.

"én végig arra hivatkoztam, amit te adtál... :D" Én kettőt adtam. Egyet, ahol kisebb arányok voltak és ezt: http://www.bpnews.net/bpnews.asp?id=26429", ,ahol meg nagyobb arányszámok voltak.

"még nincs..."Már nem is lesz, ez a vonat már elment. Európa és Amerika elindult a gazdasági lesüllyedés útján és Magyarország már sosem lesz a liberális tönkretevőink hálójában, mert abból ,hál Istennek ,kiszabadult már.

"dehogynem, csak nem vetted figyelembe. itt össze van gyűjtve több is:" Ezt még nem láttam.
Más tanulmányok, amelyek nagyobb mintából dolgoztak más megállapításokra jutottak:

"A number of studies claim that children raised in gay and lesbian households
fare no worse than those reared in traditional families. However, much of
that research fails to meet acceptable standards for psychological research;
it is compromised by methodological flaws and driven by political agendas.
The deficiencies of studies on homosexual parenting include reliance upon
an inadequate sample size, lack of random sampling, lack of anonymity of
research participants, and self-presentation bias."
downloads.frc.org/EF/EF08L45.pdf

"In contrast there was a trend among children of cohabiting and homosexual partner families to want to leave school and get a job - to earn money and establish an independent household as soon as possible."
"There is a greater incidence of homosexual orientation in the children raised by homosexual partners with resulting problems including suicidal behaviour, promiscuity, etc. There is also a greater incidence of anxiety, sadness, hostility, defensiveness and inhibitions (some of these especially among boys of lesbian mothers)."
www.cwts.edu/R001/publish/publication/AnalyzingArgumentsForSame-sexMarriage08.pdf

"Chastain reports that Sarantakos found that the children of homosexual couples scored dramatically lower in verbal skills, vocabulary, composition and basic mathematical skills."

"Far from being ideal parents, the homosexual couples were less likely to visit the children's schools, volunteer or help the children with their homework."

"There was also an important difference in the social development with the children of homosexual parents less likely to be involved with sports or other group activities. They were considered by their teachers to be introverts and loners, and were uncomfortable when having to work with students of a sex different from that of their co-habiting homosexual parent."

www.personal.psu.edu/glm7/m226.htm

Ezekből a tanulmányokból az derül ki, hogy a homoszexuálisoknak nem szabad gyermekeket örökbe adni.
thotferi 2013.02.17 21:11:20
@rerros: "de igen, te hibás, rossz és logikátlan következtetéseket vontál le."
Mi ebben a hibás és rossz következtetés?:"But children are not guinea pigs to be used in social experiments in redefining the institution of marriage.They are vulnerable individuals with vital emotional and developmental needs.he great harm done by denying them both a mother and a father in a committed marriage will not easily be reversed, and society will pay a grievous price for its ill-advised adventurism."

"kersztény orvosok ? :D eléggé ki lehetnek közösítve, ha külön szervezetük van :D"
Azért van külön szervezetük, mert keresztényként másként gyógyítanak és más alapokon állnak, mint az ateista vagy nem keresztény orvosok.

"melyik paragrafus tiltja meg a nőknek, hogy állva pisiljanak hagyományos wc-ben? :D"
Ezt nem paragrafus tiltja, hanem a nők biológiája akadályozza meg őket ebben.

"természetesen, mert a diszkrimináció állami szintű, azért azt csak az azon kívül álló intézmények kontrollálják."
Demokráciában nincsen állami szintű diszkrimináció, mert erre vigyáznak a bíróságok és a biztosok, hogy ne legyen.

"annáll rosszabb rád nézve, ha még ezzel is tetézik a diszkriminációt."
Nem tetézik ezzel, mert a nem egyformáknak nem jár egyforma pénz és juttatás, adókedvezmény.

"az öröklésnek semmi köze gyermeknemzés lehetőségéhez, mert a gyermek akkor is örököl, ha nem házas a szülő, gyermektelen szülőknél pedig a házastárs örököl, ami független kell, hogy legyen a házastárs nemétől, mert ezzel a gyermektelen egynemű párokat diszkriminálják."
Az öröklésnél nemtől függetlenül örököl a házastárs. Ha nem házas (v. nincs élettársa) a szülő, akkor nem egyforma módon örököl a gyermek, mintha házas lenne a szülő, tehát a házasságnak köze van az örökléshez.
Egynemű párok nem házastársak.

"az ellenkező nemű barátnál is ezt meg lehet tenni, tehát nem lehet a kettőt másképpen kezelni. ha pedig abból indulsz ki, hogy a BÉK (bejegyzett élettársi kapcsolat) esetében is örököl a partner, teljesen indokolatlan a házasságot ez miatt tiltani, tekintve, hogy aaz azonos nemű BÉK száma százas nagyságrendű, még a különnemű párok száma ennek nagyságrendi szorzata, jóval több csaló van a másik oldalon."
Jóval többen dohányoznak is, mint amennyien heroint fogyasztanak. Mind a kettő káros, mégsem diszkrimináció, ha a drogot nem engedélyezik, nem egyformán kezelik. Ezért nem köteles az állam az egynemű pároknak házasságot engedélyezni, mert az terméketlen kapcsolat, tehát nemkívánatos, másrészt az állam nem tudhatja miért létesül, harmadrészt súlyos adócsalásokra adna újabb(!) lehetőséget.Én a bejegyzett élettársak esetében sem engedném meg az illetékmentes öröklés lehetőségét nemektől függetlenül.

"nocsak, tehát mégsem a gyermektenzés lehetősége az ok? egyébként a gyermek szempontjából lényegtelen, de mutass nyugodtan valami konkrétumot, ami az állításodat alátámasztja, amíg nem mutatsz, a tőled származó hazugsághalmazhoz csapom ezt is."
A gyermekek számára nem lényegtelen, hogy a szülei házasok avagy csak élettársak:

"Eredményeink szerint a házasok nem csupán a jó házasság általunk felsorolt kritériumait tartják kapcsolatukra nagyobb arányban jellemzőnek, hanem elégedettebbeknek is mutatkoznak, mint az élettársak (3.3. táblázat)."

"Tíz különböző területen mérve a viták gyakoriságát azt találtuk, hogy gyakori viták
a házasok egyharmadánál, a nőtlen/hajadon, valamint az elvált élettársak 40%-ánál...jellemző"

"Az élettársak esetében már gyakoribbak a féltékenység miatti viták, továbbá a
szabadidő eltöltése és a barátokkal való kapcsolattartás is gyakrabban ad okot összetű-
zésre."

."A veszekedés, kiabálás a házasok 9%-
nál, az élettársak 14%-nál jelenti a legjellemzőbb módját a nézeteltérések „tisztázásá-
nak”, míg elenyésző (0,1 illetve 0,4%) azok aránya, akiknél többnyire tettlegességig
fajul a konfliktus."

Válás: "a házasságok stabilabbnak látszanak, mint
az élettársi kapcsolatok"
www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Muhelytanulm/muhtan1.pdf

"és mivel az azonos nemű öreg párok tagjainak is lehetnek unokíáik előző kapcsolatukból, az ő estükben is indokolt lenne ezek szerint a házasság, ha pedig nincsenek gyermekeik, akkor a különnemű öreg unokátlan párok esetében is indokolatlan."
Egynemű párok esetében nem indokolt a házasság, mert egynemű pároknak nem lehet jogilag közös gyermekük, még ha az a gyermek valamelyikük unokája is. Az a lényeges, hogy a házasságkötés után mi történhetik(!) és nem az, hogy előtte mi történt(!), mert a házasságot nem a házasság előtti történésekre hozták létre, hanem az az utáni dolgokra.

"ha valaki elválik, vagy meghal a partnere, a gyereke továbbra is hozzá fog tartozni. jogilag is és mindenhogyan,"
Hozzá igen, de az esetleges újabb azonos nemű partneréhez már nem fog jogilag tartozni.
Ezért mondtam már előbb is, hogy az egynemű pároknak jogilag közös gyermekük nem lehet.

"kár, hogy ezt a definíciót senki nem használja. az egyedülálló szülők gyerekkel is családnak van tekintve, hivatalosan is, még _családi_ pótlék is jár nekik."
Dehogynem használja ezt : ELTE PPK Neveléstudományi Intézet 2006:
mek.niif.hu/05400/05461/05461.pdf

"mit nem lehet kérni, azt nyilván nem is kérnek. amire van lehetőség kérni, és mégsem kérik, akkor jelenthető ki, hogy nincs rá igény. pl. piszoár."
Akkor te miért kéred a házasságot nekik, ha azt nem lehet kérni ? A piszoárt sokan kérik, sőt már az igényeknek megfelelően le is gyártották azt a segédeszközt, amely megkönnyíti majd a nőknek a piszoár használatát.

"nem jogsértő, mert eleve nincs is rá lehetőség. a vérfertőzés és a pedofília jogsértő, mert van rá lehetőség, de illegális. ne keverd a fogalmakat."
Én nem keverem a fogalmakat, hanem te igyekszel összekeverni őket, hogy homályossá tedd a dolgokat.
Én a házasságról beszéltem, arról, hogy az egyneműek házasságára sincs lehetőség, mint a kiskorúak házasságára sincsen. Ha valaki mégis összeadná őket: pap vagy jegyző, akkor jogsértést követne el.

"dehogynem, mutattam többet is, csak ignoráltad."
Ezt már eljátszottad egyszer:
Semmit nem hagyok figyelmen kívül, mert névvel és arccal nekem nem mutattál . Ne nézz hülyének, mert akkor te leszel az!

"A kétnemű pároknak azért engedi meg a házasságot az állam, mert a születendő, nevelendő gyermekek okán ez a jó nekik. Az egyneműekről ezt nem tudja feltételezni, mert az egynemű párkapcsolat terméketlen, meddő!"
"ha ez így lenne, ahogy mondod, akkor az öregek sem házasodhatnának, pedig ők házasodhatnak, ergo, nincs igazad."
Az kétnemű öregek nem nevelhetik közösen párjukkal megárvult unokáikat vagy más rokongyerekeiket , mint jogilag(!) is közös(!), saját nevelt gyerekeiket???

"ha ez így lenne, ahogy mondod, akkor a saját gyermekkel rendelkező egynemű párok is házasodhanának a gyermek érdekét szem előtt tartva, de ők nem házasodhatnak, ergo, nincs igazad."
Nem házasodhatnak, mert a gyermeket közös gyermekként nem nevelhetik, mert nem lehet tudni melyik szülő lesz az egynemű párok közül a gyermek nevelőanyja és/vagy nevelőapja.

"de meg lehet, mert a vérfertőzés és pedofília objektív okok miatt bűncselekmény."
Nem tudtál objektív okokat megnevezni, mert mind megcáfoltam és a cáfolataimat már nem tudtad cáfolni, hanem verkliként ismételgeted szubjektív módon azt a szót, hogy :"objektív".
Az egyneműek házassága más objektív okok miatt tilos. Például a terméketlen kapcsolatuk miatt.

"mégsem bírod felfogni, hogy bűncselekményt propagálsz, ezért ugyanolyan vagy, mint azok, akik ezt szintén elfogadhatónak tartják."
Én nem propagálom, hanem bemutatom, hogy az egyenlőség és a két igen elvének a hangoztatása és az estleges alkalmazása mihez fog vezetni: egyneműek házassága, kiskorúak házassága, közeli rokonok házassága, többnejűség, állatokkal való házasodás , emberevés, stb.

"nem, mert az vérfertőzés, bűntetendő. a rokonodon kívül találhatsz más partnert is, de egy leszbikusnak csak leszbikus lehet a párja, értelemszerűen."
Az állam nem a leszbikusoknak adna házasságot, mert azt nem vizsgálja, hanem egyneműeknek, akik lehetnek biszexek, heterók, csalók, akiknek lehetne alternatíva a kétnemű házasság. A büntetendő kategóriát meg is lehet szüntetni, nyilván, először ezt kell megtenni, mint ahogyan az egyneműek esetében is el kell törölni a tiltó rendelkezést.

"legalább egy kicsit gondolkozz, ami szankcionálva van, azt nem lehet egy másik törvénnyel törvényerőre emelni."
Te gondolkozz el, ha nehezedre is esik! A házasság megengedésével még a vérfertőző kapcsolatból való gyermek megszületését lehet szankcionálni: a házasság nem jelent gyermekszületést is. Ha az egyiket megengedem ,attól még a másikat büntethetem. Vili?

"dehogynem, mert vannak olyanok, akik nem nem a másik nem iránt vonzódnak. azok a nem a másik nemből találnak párt maguknak. és vannak, akik a másik nem iránt vonzódnak, azok meg a másik nemből választanak párt. "
Akkor meg olyanok is vannak, akik gyermekek aztán egymás iránt vonzódnak és a szüleik beleegyezésével megházasodhatnának, mint az egyneműek, meg olyanok is vannak, akik közeli rokonok, és megházasodnának, meg olyanok is vannak, akik egyszerre több házasságot szeretnének kötni... stb.

"perszehogy nem vizsgálják, mert lényegtelen. nem azért házasodhatnak, mert "lehet, hogy van közös gyerekük", ha ez lenne a feltétel, ezt egyszerűen meg lehetne vizsgálni. egyébként ugyanúgy, ahogy nekik lehetnek "nem közös" gyerekük, ugyaúgy lehetnek az egyenű házasulandóknak nem közös gyerekük előző kapcsolataikból."

Elég ezt csak feltételezni, hogy lehetnek(!) nekik. A lehetőséget pedig lehet előre(!) feltételezni, ezért nem szükséges vizsgálni, mert ez a kétneműségükből adódik. Az egynemű pároknak jogilag(!) közös(!) gyermekük pedig sehogyan sem lehet, se házasság előtt ,se azután és ezt nem kell vizsgálni, mert ez evidens.

"és ki fizeti meg? hát az, aki a tulajdonos :) személy."
Ha a tulajdonos nem fizet, mert nem tud vagy nem akar fizetni, és ha nincs semmije az autón kívül és az autó értéke nem fedezi a tartozást, akkor az állam vesz fel hitelt uzsorás zsidó bankároktól és rendezi a tartozást az autó adataival, az autó nevében.

"elég sok gyümölcs nem szilva, amiben van mag, vagyis megintcsak nem fogsz korrelációt kapni."
Én csak a szilvákról beszéltem, amelyekben vagy van mag vagy nincsen.

"ennyi erővel kijelentheted, hogy Európában az kontinentális éghajlattal (is) rendelkező országok és a tolerancia között korreláció van. grafikon? ez így csak üres fecsegés."
Nem jelenthetem ki, mert a kontinentális éghajlattal (is) rendelkező országok túlnyomó többsége kevésbé toleráns, mint az óceáni éghajlattal (is )rendelkezők.

"korreláció nem azt jelenti, hogy a grafikonok egyformán monoton csökkenők lesznek. a korreláció összefüggést jelent, ami a grafikonon látszik, mert mindkettő csökkenő tendenciát mutat."
Persze, összességében van korreláció, de vannak olyan országok, amelyek :"Tekintettel arra, hogy az egyes országok esetében előfordulnak a grafikonon is látható tendenciáktól eltérő értékek, amelyeket – mint ellenpéldákat – lehet esetleg a két paraméter (a relatív egy főre jutó GDP és a felmérés adatai alapján meghatározott relatív tolerancia szint) közötti összefüggés cáfolataként értelmezni." Tehát az ilyen országok közé tartozik Ausztria is.

"D ja hogy én bizonyítsam be, amit te állítasz? :D nem, ha szerinted korrelál az éghajlat a toleranciával, akkor neked kell grafikont rajzolni."
Az éghajlatot a bizonyítástól függetlenül(!) korrektül kell beírni, ha már ezzel példálózol, mert ezt már egy 4. osztályos iskolás is be tudná írni, de rólad még ennyi tudományt sem lehet feltételezni.

"pontosan. ezért nem beszélhetett a homoszexualitásról, ami nem cselekedet, nem gondolat, hanem egy adottság."
A férfival fekvő férfiak cselekedete a homoszexuális adottságukból következik és nem a prostitúcióból, ritualitásból,erőszakból, mert ezen jelzőket, kitételeket nem tette hozzá ezen cselekedethez az apostol.

"így van, és mivel a mintavétel nem véletlenszerűen történt az egész lakosságon, hanem csak a városi hiv fertőzőtt melegeken, nem reprezentálja a melegeket."
A reprezentáltságot nem a véletlen mintavétel biztosítja, hanem a például a kor ,nem, végzettség szerinti hasonlóság a teljes lakossághoz.
De ha nem reprezentálná is a melegeket, az akkor is látható, hogy nőtt a fertőzöttség az előző időszakhoz képest a melegek körében.
Az előző posztban említett Tonio Borg esete jól mutatja, hogy milyen következményekkel jár az a konfrontatív hozzáállás, amely sajnos mind az LMBT jogok elismeréséért és tiszteletben tartásáért nyíltan kiálló liberálisokat, mind a velük szembenálló, magukat a keresztény…..
thotferi 2012.11.16 22:09:11
@kaleidoscope:
Nem is mondtam, hogy felhatalmazással kellene rendelkezned, csupán kérdeztem ezt.
Ha nem rendelkezel a melegek felhatalmazásával és csupán saját véleményedet fogalmazod meg, akkor hogyan lehetséges, hogy a nyílt leveledet egyből leközli egy napilap ?
Talán nem a melegeket kellett volna megkérdezni először erről, hogy mi a véleményük Bugárral kapcsolatban ?
Valakik egyből ezt a blogot és véleményíróját tartották érdemesnek, holott a blognak se látogatói, se támogatói nincsenek.
Ezek ugyan milyen eszközök ? Nemde nemtelenek?! A média durva propagandája a melegjogok érdekében!Még ha lennének mögötte tömegesen melegek, meleg szervezetek: még ez sem érdekli őket, hogy legalább a látszatra adjanak. Az én nyílt levelemet miért nem közli semmi média ?
Kedves tanárom mondogatta ezt gyakran. Poénkodtunk is rajta sokat. Később itt, a blogon is folyt vita a kifejezetten magyar görögkatolikus hagyományainkról (ígérték kedves kommentelők, hogy írnak ilyet, de aztán kihátráltak. Én még várom).Szombaton a Szórvány családi napja volt…..
thotferi 2012.07.06 13:34:43
@mezeinewsee:
Az ordításod előtt is tudtam, amit utána.
thotferi 2012.07.11 12:00:44
@Carlota:
"Magyarországon a Btk. 269/B. § (1) bekezdése szerint mint önkényuralmi jelképnek tiltott a használata."
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6s_csillag
A söröscég valószínűleg azért használja, mert: "Az újjászületés, az iránymutatás, a sötétbõl történõ kivezetés.
Mert errõl szól Rendünk története. Testvéreink évszázadok óta ugyanezen értékeket írták a szabadkõmûvesség zászlajára, s a korszakok sötétedésekor az emberi szellem "esthajnal csillagával" világítottak s utat mutatva jártak legelöl"
klausmatefi.forumprofi.de/szakralis-kepz%C5%91m%C5%B1veszet-f14/milyen-jelkep-az-oetagu-csillag--t24.html
Tehát egyben szabadkőműves jelkép az ötágú csillag.
thotferi 2012.07.12 22:42:52
@Alister:
"269/B. § (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet
a) terjeszt;
b) nagy nyilvánosság előtt használ;
c) közszemlére tesz;
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
(3) Az (1)-(2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem vonatkoznak.
(4) Az önkényuralmi jelképek használata esetén el kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették.”
2. § Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba."
www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8987

"ki is hirdették a világ mind a négy sarkában."
Dehogy hirdették, ez tavaly derült ki, miután Raffay Ernő a Kommün után betiltott szabadkőművesség elkobzott irataiba betekintést nyerhetett és ezt a nagy nyilvánosság elé tárta.

"Fél feudális szenny"
Az a "fél feudális szenny" erkölcsre,törvénytiszteletre és vallásos hitre nevelte igen sikeresen az embereket. Magyarország életszínvonalban megelőzött sok, ma már nálunk jóval fejlettebb országot (Finnország, Görögország, Portugália stb.Ausztriával voltunk majdnem egy nívón.)
A magyar gazdaság magyar állampolgárok tulajdonában volt javarészt.
Magyarország nem volt totálisan eladósodva, mint most.
Nobel díjas tudósokat nagy számban nevelt ki a világszínvonalú iskolarendszer.
A pengő erős valuta volt.
Az egyházak erősek voltak, mert tetemes ingó és ingatlan vagyonnal rendelkeztek, amelyek jól jövedelmeztek.
Magyarország európai középhatalom volt.
Mindenkit emberszámba vettek és jóval kisebb mértékű volt a parasztság, munkásság kizsákmányolása, mint manapság.
Származási alapon azért tettek különbséget a zsidók hátrányára, mert így kompenzálták a vagyonukból eredő jóval előnyösebb helyzetüket. Másrészt a náci Németország kényszerítette az országra ezen törvények meghozatalát.
Kedves Olvasók!  Elnézéseteket kell kérnem, igen régen nem írtam már semmit. Bocsánatotok elnyerése érdekében egy szép hosszú bejegyzéssel készültem most nektek.  A múlt hetem első pár napját olvasással töltöttem, méghozzá nővéreim és barátaim által ajánlott…..
Sokféle trollal találkoztam már az interneten. Először is, definiálni kell, mi a troll: "A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat,…..
thotferi 2012.07.06 11:29:35
"Ekkor Gadara egész népe arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem töltötte el őket. Ezért Jézus hajóba szállt, és elment." (Lk 8; 37-38)

Ezzel elismered, hogy megszállottak vagytok ti is, mint a gadaraiak.
Amikor Jézust meglátta a megszállott , akkor hangosan úgy kiáltott fel, ahogyan ti is :
"Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia ? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem !" Ugyanis Jézus azt szerette volna, ha kimegy a tisztátalan lélek az emberből :" Menj ki, tisztátalan lélek ebből az emberből!"
Jézus azért ment el közülük aztán, mert tudta, hogy lesz aki folytassa a munkáját közöttük is, tehát ilyen olcsón nem tudtak megszabadulni, mert Jézus senkit sem hagy magára, csak azért, mert az ostobák el akarják őt űzni.
Az mondta ugyanis a meggyógyított megszállottnak, aki szeretett volna vele maradni, hogy : "Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad "
Én is ilyen megszállott vagyok, aki megszállottságából meggyógyulva a Jézus megszállottjává változott, persze, tudom nem lehetett könnyű dolga a gadaraiakkal szegénynek, mint ahogyan nekem sincs könnyű dolgom veletek . De már látom a gyógyulás jeleit rajtatok!

Más:
Lehet,hogy te feltételeket akarsz szabni nekem, hogy mit tegyek, de akkor úgy volna a fair, ha ugyanezek a feltételek volnának érvényesek a barátaidra is, aki folyamatosan sértegettek ,amikor velem kommunikáltak, csak én nem vettem fel a kesztyűt. Először rajtuk kezd a feltételeidet gyakorolni és azután kezd el kipiszkálni az én szememből a szálkát. Én csak válaszképpen írtam ,amit írtam nekik, mert már ők előzőleg így bántak velem, meg Szántai úrral. Én nem magam miatt sértettem meg őket, amelyhez már jogom volt, mivel minősíthetetlenül beszéltek, hanem Szántai úr miatt. ("Mecsoda különbség, külömbség "!)
thotferi 2012.07.10 11:47:27
thotferi 2012.07.10 11:47:28
Jó régen nem írtam, aminek egyik oka, hogy nem is voltam gépközelben, a másik, hogy gondolkodtam, írjak-e azokról a dolgokról, amik jelenleg benne vannak. Ezt egyébként még mindig nem döntöttem el. A blog ugyan nem napló (tudom, tudom, internetes naplót jelent, de akkor sem az!),…..
thotferi 2012.07.08 20:00:30
Azért van a fejedben az a nagy káosz, amitől te is érzed, hogy jó lenne megszabadulni, mert ilyen ostoba zenéket, zenekarokat hallgattál és hallgatsz.

"1969 után a rock zene egyre primitívebbé és durvábbá alakult át fokozatosan. Dr. Daynek az a kifejezése, hogy rosszabbá kell válnia a zenének, egyben annak a beismerését is jelentette, hogy ezek a gépesített ritmusok és primitív, dallam nélküli zenék, nívótlan és nyíltan a szexualitást taglaló szövegeikkel, máris rossznak voltak minősíthetők."
"A rádióadók többségének azonban ezt az elektromos zörej-zenét kell sugározniuk, és erre kell rászoktatni a fiatalabb generációkat. Mivel a populáris zene egyre rosszabbá és primitívebbé fejlesztendő, ezért az idősek és a fiatalok nem fogják egymás zenéjét hallgatni. Az idősek elutasítják, mint zenei szemetet, a fiatalok azonban magukévá teszik, mert vele azonosulnak, mint nemzedékük sajátosságával, amely elősegíti, hogy külön identitást alakítsanak ki a maguk számára az idősekkel szemben."

"Ezen túlmenően Dr. Day azt is elmondta, hogy ebben a primitív gépi zenében jól el lehet rejteni olyan tudat-befolyásoló rövid kis részeket, amelyekről a fiatalok nem is szereznek tudomást, de ugyanakkor mégis alapvetően átalakítja magatartásukat.

Személyes tapasztalatom is alátámasztja, hogy hová vezetett ez az alaposan átgondolt kulturális rombolás. Az egyik nagy floridai bevásárlóközpont előtt az 1990-es évek végén állandóan labdáztak a gyerekek, és ezzel akadályozták a parkolóba érkező autósok mozgását. A gyermekeket semmilyen módon nem lehetett eltávolítani. Végül a bevásárlóközpont, a MALL, vezetője azt javasolta, hogy a szokásos elektromos hanghatások helyett sugározzanak Mozart zenét. Ez az ötlet sikeresnek bizonyult, mert a gyerekeket távozásra kényszeritette.
A szórakoztatás tehát a fiatalok befolyásolásának leghatékonyabb eszköze. Az idősebb nemzedékeket már nem lehetett megváltoztatni, de a fiatalokat még döntően befolyásolni lehetett életüknek abban a korai szakaszában, amikor személyiségük, szokásaik és ízlési preferenciájuk kialakul. Ez a fiatalabb generáció ma, a XXI. század elején, már érett felnőtt korba került. Most már az ő ízlésük a meghatározó és ez kedvez a háttérhatalom céljainak."
mek.niif.hu/06800/06897/html/0410.htm
Szeretettel :THOT
thotferi 2012.07.09 11:30:17
@Morviniuszka:
Ha ilyen primitív nyugatról importált silány dallamú zenéken nőttetek fel, akkor ne csodálkozzatok, ha katyvasz dúl a fejetekben . Elidegeníteni a gyermekeket a szülőktől ,hamis egoizmust kialakítva bennük.A fiatalok lázadásra, változtatni akarásra fogékony szemléletét kiölni és levezetni az alkoholmámorban, drogokban, lázadásnak színlelve és megölni tenni akarásukat a generációk szembefordításával. Ezt a stratégiát a háttérhatalom hozta létre tanulván a 68-as diáklázadásokból, mert a fiatal generációktól rettegnek, hogy mi lesz , ha egyszer tényleg felébrednek és ellenük fordítják energiáikat. Ezért inkább öljék egymást a kedvenc futbalcsapatuk fanatizált drukkereiként, vagy ődöngjenek kocsmáról kocsmára az utcákon és higgyék azt, ez a valódi és keményfiús lázadás.
Inkább ezt és az ehhez hasonló nívós és magyar hagyományainkból táplálkozó muzsikát hallgassátok:
www.youtube.com/watch?v=h_FJc9WCc1w&feature=share

Üdv :Thot
thotferi 2012.07.09 23:16:16
@mezeinewsee:
Az égi Atilla király, illetve a magyarságot mindig segítő atillai minőség és küldetés nem hagyja cserben a proletár sorsba kényszerített magyarjait sem.
Ezért érkezett meg hozzájuk a proletárköltő képében : József Atillában.
Azért, hogy a nagyvárosi létben felnövő proletároknak is magyarságot és öntudatot adjon.
"Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak"
József Atilla poétai küldetését bevallottan az Atilla királyról szóló mesékből nyerte, onnan eredeztette.
József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

A Csodaszarvas

Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.
Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.
Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.
Hejh magyarok, hajh szegények,
hova űzni azt a gímet?
Aki hajtja, belepusztul
asszonyostul, csapatostul.
Az is, aki látta, végre,
hagyja immár békességbe.
Tisza mellett, Duna mellett,
az a szarvas itt legelget.
Ázsiai nehéz szaga
ázott pusztán füstöl tova
s aranyszőre, mikor illan,
gyári füstön általcsillan.
Kortyolgat az ég tavából,
villó aggancsa világol -
ága-boga tükörképe
csillagvilág mindensége.
1933. júl. [?]
Csak azért is! Békemenet 2012.01.22 13:58:00
Tegnap olyan dolog történt a magyar közéletben, ami világszinten is ritkaság: a FIDESZ támogatói békés felvonulást tartottak, hogy támogatásukról biztosítsák a kormányt. Meglepően pozitív volt ez az esemény. Elsősorban: ezek az emberek (nagyrészt vidéki, sokan határon túli…..
thotferi 2012.07.07 00:21:44
@Malkav:
Egyezzünk meg, én "megmutatom" az én bizonyítékomat,(kuki) te meg beavatsz a tiédbe !
thotferi 2012.07.07 19:23:49
@Malkav:
Inkább úgy a helyes, hogy minden ember génjeiben kimutathatólag egymás rokonai , de az emberiség eredete és a magyaroké sem a zsidókkal kezdődik, bármennyire is ezt szeretnétek.
A magyarság genetikai rokonai egyrészt a környező népek, másrészt a Belső- Ázsiában élő szkíta utód népek. Genetikailag a finnugoroktól és zsidóktól messze esünk, mint Makó Jeruzsálemtől.
thotferi 2012.07.08 19:35:48
@Malkav:
Igazad van, tovább kell nyomozni és a Talmudnál ősibb tudást kell megszerezni!
Jeruzsálem jó kiinduló pont, mert arra nézvést jelent bizonyítékot:
"Jézus első jelképe nem a kereszt (a feszület) , hanem a Szent Sólyom volt, ami kétségkívül alátámasztja azt a tézist, hogy az Égből jött származás madara valóban a sólyom. Magának Jeruzsálemnek, az ősi szent városnak a nevében több kutató is benne látja a Hierosolyma elnevezést."

"Tehát égi származással rendelkező szakrális uralkodók, fáraók, istenkirályok mögött és feje felett (vagyis rajtuk) ott van a szent napsólyom, a Turul: az égi származást bizonyító totemállat.
Menjünk tovább a szent sólyommal az időben. A Pártus Birodalomban (Kr. e. 256-Kr. u. 226) Jézust a „Fény Fiának” tekintették, akit évezredek óta a Szent Sólyom, a Turul jelképezett. Ezért a pártus királyok fejükön viselték a koronájukra illesztett sólymot, annak jeléül, hogy Istentől rendelt hivatásuk a Szent Sólyom által megerősödött, bizonyítást nyert.
Az edesszai sólyom fotóját gyakran hozza a szakirodalom. Ez a sólyom a „mennyei birodalomba” vezető Jézust ábrázolja, hiszen az ő igéjét az „üdvösség kulcsának” nevezik a gnosztikus evangéliumok.
A szentnek és a sólyomnak a szoros kapcsolatára utal az írek erősen nemzeti gyökereken nyugvó katolicizmusában, egyházművészetében csodálatosan jelenlévő dublini Szent Sólyom is. (Kr. u. 7-8. sz.)" (G.Tamás)
www.mvsz.hu/mtf/mtf_08d.html
 ...talán néha túl hosszú...  Kedves Olvasók!  Ti akik diákok vagytok, tudjátok miről írok. Ti akik nem, remélem ti megértitek.  Nem könnyű diáknak lenni. Mármint jónak.   Fogtátok már kedves Olvasók az iskolatáskánkat? Nos itt kezdődik a dolog, na…..
thotferi 2012.07.03 12:59:23
"A gyermekeknek és fiataloknak a korábbinál lényegesen több időt kell az iskolában eltölteniük, de a legtöbb iskolában semmit se fognak tanulni. Ha mégis elsajátítanak bizonyos ismereteket, az meg se fogja közelíteni azt a mennyiséget, amit korábban kellett tanulniuk a diákoknak. Természetesen lesznek jobb környékeken minőségi iskolák a gazdagabbaknak, és ezekben valóban tanulniuk kell a diákoknak. Sőt e jobb iskolákban még fel is kell gyorsítani a tanulási folyamatot és az átalakulást.
A hosszú-távú nevelési program része az iskolaidőszak egész évre történő kiterjesztése, illetve egész napra való meghosszabbítása. E szerint nyár folyamán is lesznek szemeszterek, és a hosszú nyári szünidő a múlté lesz. A felnövekvő nemzedékek számára hosszabb időre lesz szükség ahhoz, hogy iskoláikat befejezhessék. Ami eredetileg az első fokozatú egyetemi képzéshez tartozott (bachelor degree) az a jövőben már csak újabb egyetemi fokozatok (master degree, illetve ph.D) megszerzése után lesz lehetséges. Ebből az következik, hogy az elnyújtott iskolázási időszak jelentős része csak üresjárat lesz. A kevés minőségi iskola azonban rendkívül igényessé válik.
Az iskola és a tanulás egész életén át végig kíséri a jövő emberét. De már gyermekkorban is az iskola ellenőrizni fogja a tanulók teljes életét. Csökkenteni kell a fiatalok spontán öntevékenységét és a sportolástól kezdve a szabadidő eltöltésének minden egyéb fajtájáig az iskolai szervezésnek és ellenőrzésnek kell meghatározó szerepet játszania. A minőségi oktatást végző iskolákban egyre nő a diákokra nehezedő nyomás, amellyel csak a legtehetségesebbek, a legállóképesebbek tudnak megküzdeni. Aki nem képes elviselni a nagy terhelést, az kihullik.
Az így kirostálódott diákok szervezett pszichológiai segítségnyújtásra szorulnak. Akik azonban segítségnyújtással sem képesek versenyben maradni, a perifériára szorulnak, és az "expendable"-nek, azaz feláldozhatónak, eldobhatónak minősítettek közé kerülnek. A tanulás élethossziglanná válik, és a felnőtteknek is folyamatosan tovább kell képezniük magukat. A rendszer gondoskodni fog újabb és újabb információkról a felnőttek számára, amivel lépést kell tartaniuk. Aki ezt az ütemet nem képes tartani, az már túlságosan öreg. Ez az egyik módja tudatni bizonyos korosztályokkal, hogy eljött az idejük a távozásra és itt az ideje, hogy bevegyék a "demise pill"-t, az elmúlást, a "méltóságteljes távozást" elősegítő tablettát."
mek.niif.hu/06800/06897/html/0410.htm

Úgy látom, te is ennek a világrendnek kezdesz a legtipikusabb áldozatává válni !
Azt javaslom költözzetek Boldogfalvára (Visnyeszépla), ahol nincs kötelező iskola, iskolába járás tanulás, munkahely, bejárás, pénz, idegesség, csak a Hunor-Magyar -féle egymást kiegészítő és segítő jóság.
boldogfalva.blogspot.hu/search?updated-min=2010-01-01T00:00:00%2B01:00&updated-max=2011-01-01T00:00:00%2B01:00&max-results=50
Kedves olvasók! Holnap indulok zsolozsmás táborba, de előtte azért írok nektek egy kis bejegyzést. Azért lesz rendhagyó kritika, mert egy viszonylag régi, mesefilmet fogok elemzésnek alávetni. Ez pedig nem más, mint... Walt Disney - Szépség és a Szörnyeteg című meséje. Tudni…..
Most pedig egy rendhagyó bejegyzés:Végigmegyek a régi írásaimon, hogy évekkel ezelőtt, "nagyjából ezen a napon" (tehát az adott év június 25. napjához legközelebbi írásomban) mi minden történt velem. 2007.06.26.Egy rövidke kis bejegyzés, aminek a lényege: együtt vagyok az…..
Oké, most olvastam a Konzervatórium blogon, hogy már a Karácsony is magyar ünnep. Nem is lehet mást. A linkre katintva elolvasható a konkrét cikk, sőt, még a videó is megnézhető. A szöveg egy részletét most kölcsön veszem, mert megéri... Thotferi remélem olvasta, ez több, mint…..
thotferi 2012.06.24 01:16:53
@Xinaf:"mert én, a gonosz moderátor ezt a blogomon megtiltom."
Megtiltod, ha tudod, én meg bizony azt és úgy mondok, amit és ahogy jónak látok !
Szerinted zsidó volt, de ezt semmivel sem tudod alátámasztani, mert a szakállas pópádra, meg Római pápádra hallgatsz,ahelyett, hogy elkezdenél gondolkodni, meg utána olvasni dolgoknak, érveknek, bizonyítékoknak.
Igenis óriási a jelentősége, hogy mely kultúrkörből származott és mit hozott a tarsolyában. Ez nagyon is fontos, főleg nekünk, magyaroknak.
thotferi 2012.06.24 01:51:22
@Xinaf:
Miről beszélsz ? Mit akarsz te itt kimoderálgatni ?
Először az "olvasóiddal" kezd !
Én csak akkor leszek "kulturálatlan"", ha mások is azok, én mindenkit tisztelek és tisztelni is fogok. Ez az én törvényem, ehhez tartom magam.
Ne bújj ki a téma elől ilyen gyáva és átlátszó kifogásokkal !
Úgy gondolom, hogy az egyik nagy baj a társadalomban, hogy sokszor mi, keresztények nem vagyunk elég hitelesek. Persze, néha a közvélemény egy-egy szelete túlzásba esik. Hányszor megkaptam már én is, hogy "egy keresztény ember nem viselkedik így". Jellemzően nem keresztényektől.De…..
Mostanában nem szoktam politizálni, de ma kedvem van egy gyors, és lehetőleg rövid politikai jellegű íráshoz.Elsősorban a jelenlegi politikai pártokról írnék pár szót, szigorúan saját, személyes véleményem szerint. Fidesz-KDNPA KDNP nyilvánvalóan kamu párt, ezzel nincs mit…..
Kedves olvasók! Ezúton külön bejegyzésben is tudatom, amit egy kommentemben leírtam: "MEGKÉREK MINDEN KEDVES OLVASÓT, HOGY THOTFERI KOMMENTJEIT TEKINTSE SEMMISNEK, AZOKRA NE REAGÁLJON SEMMIT. EGY HANGULATJELET, EGY ÉRVET, EGY SZÓT, STB. SE! Ha megtanul kulturáltan viselkedni, betartva…..