Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kattog6

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma levelet kaptam a MÁV-tól. Elküldték annak a vagonnak a fotóját, amit nagy keservesen kitakarítottunk. Így szinte majdnem egy hónap távlatából egész tisztának tűnnek. Sajnos a kirakott papírról nem kaptunk visszajelzést. A TTK által takarított vagon-t pedig karbantartják.…..
kattog6 2007.08.16 19:20:29
A téma iránt érdeklődőként bukkantam erre a blogra, ahol úgy tapasztaltam, hogy Önök elkötelezett „zászlóvivői” és szószólói a vasúti közlekedés megreformálásának, amelyért bejegyzéseik alapján nem csak szóban, de tettekkel is síkra szállnak, a média figyelmét is akcióikra irányítva. Volt szerencsém részt venni a múlt heti Délis sajtótájékoztatón, ahol egy számomra ismeretlen MÁV-os hölgy közölte velem az alábbi, felháborító információt, amit ez úton tolmácsolok blogjuk felé.
Van-e információjuk arról, illetve Önök szerint igaz lehet-e, hogy a MÁV Start Zrt. a legnagyobb titokban azzal a takarító céggel kíván szerződést kötni a Keleti és a Nyugati Pályaudvar vasúti kocsi parkjának takarítására, amely a Déli Pályaudvaron 20 évig "végezte" a takarítást, elképesztően alacsony színvonalon? Most, amikor alig múlik el olyan nap, hogy a média egy-egy hírrel nem tájékoztatna a közlekedés egészét érintő változásokról, átszervezésekről; amikor végre úgy tűnik, hogy egyfajta "rendszerváltás" indult meg a tömegközlekedésben, előfordulhat-e, egy ilyen leplezetlen mutyizás?
Számomra sokkoló, hogy bizonyos területeken visszarendeződés kezdődjék el, és egyáltalán felvetődhet, hogy ugyanaz a vállalkozó végezhesse a vasúti kocsik takarítását, amelyik a fekáliával szennyezett WC-k, a szemetesek, és az ülések törlését ugyanazzal az 1, azaz egy db ronggyal végezte, az orrunk előtt, 20 éven keresztül!
Arról már nem is beszélve, ha ezt utasként szóvá mertük tenni, azt a takarítónak csúfolt személyzet meglehetősen alpári stílusban utasította vissza. Annyi szégyenteljes nap után, végre rászánta magát a MÁV a változásra, most pedig mégis vissza kell majd szoknunk a jó kis retkes-mutyis cégek szánalmas ténykedéséhez?
Előfordulhat-e, hogy a MÁV és régi alvállalkozói között a régi összefonódások olyannyira erősek, hogy azok csírájában fojtsák el a változás jeleit, a változtatás lehetőségét, a tiszta vasúti kocsik térhódítását? Létezik-e, hogy az utazóközönséget – néhány vezető régi barátsága, vagy inkább érdekszövetsége miatt – megfosszák attól az alapvető jogától, hogy pénzükért nyugat-európai állampolgár társaikhoz hasonlóan tiszta, kultúrált vasúti kocsikban utazhassanak?
Milyen esélyt látnak a mélyen tisztelt vasutas reformerek arra, hogy az a vállalkozó, amelynek több évtizedes semmit-tevékenysége eredményeként az átlag állampolgár a „személyszállító vasúti kocsi” szóösszetétel hallatán elsősorban az elképesztő, balkáni jellegű higiéniai állapotokra asszociál, most majd új, európai színvonalú tisztaságú vasúti kocsiparkot „varázsol” az utazóközönség számára? Én erre semmi esélyt sem látok. A kocsik ugyanolyan retkesek lesznek, mint amilyenné váltak az elmúlt húsz év alatt.
Nem lehet, hogy a Nyugati és Keleti Pályaudvarok „felkínálása” egyfajta kárpótlás lenne a régi haveroknak az elvesztett Déli Pályaudvarért? Véleményem szerint meglehetősen janus-arcú lépés a MÁV részéről, hogy sajtótájékoztatóján az új vállalkozójával „villant”: nézzék, ilyen szép tiszták lesznek a vasúti kocsik, ám ez csak a kirakat, „parasztvakítás”, mert a háttérben, titokban már javában tárgyalásokat folytat a Keleti és Nyugati Pu-ok vasúti kocsi takarításáról, a bukott vállalkozóval.
Nem szeretnék állást foglalni a Déliben jelenleg működő új, kimondhatatlan nevű takarító vállalkozó tevékenységével kapcsolatban, mert a szürke hétköznapokon az ő munkájuk sem csillog annyira, mint a sajtótájékoztatón láthattuk, de legalább jelen vannak, teszik a dolgukat és némi változás talán észlelhető lesz hamarosan. Bár szerintem egyenlőre ez a cég sem tudja azt a színvonalat produkálni, amit nyugaton utazva már megszokhattunk, és amire annyira áhítozunk…
A kérdéskör más szemszögből is megközelíthető: hogyan lehet az, hogy – blogjuk beszámolója szerint – lelkes civilek egy csoportja (a „retekkommandó”) az otthonról hozott takarítási szaktudással, vegyszerekkel és eszközökkel (ja, és persze az elszántság, veríték és bizonyítani akarás sajátos keverékével) olyan állapotba tudott hozni egy vasúti kocsit, amilyennel az elmúlt időszakban nem nagyon szembesülhettünk. Akkor az ezzel megbízott, ezért fizetett vállalkozók miért nem produkáltak hasonlót az elmúlt időszakban? Miért civileknek kell megmutatniuk, a vállalkozók munkáját minősítve, hogy lehet tisztább vasúti kocsikat „előállítani”?
Továbbá, ami számomra a legérthetetlenebb: miért merül fel akárcsak a lehetősége is annak, hogy a régi, rosszul bevált – bukott - vasúti kocsi takarító társaság számonkérés helyett –TITKOS TÁRGYALÁSOKAT KÖVETŐEN - ismét a „MÁV Start” vonalához állhasson? Ha egyáltalán igaz ez az információ….
Több mint 30 éve utazom rendszeresen vonattal, szinte naponta. Az egyetem elvégzése óta ezen a területen dolgozom. Egyet szeretnék kérni a vasutas vezetőktől:
NE NÉZZÉK AZ UTASOKAT HÜLYÉNEK!
MEG TUDJUK KÜLÖNBÖZTETNI A TISZTASÁGOT A RETEKTŐL, ÉS MEG TUDJUK KÜLÖNBÖZTETNI A KORREKT ELJÁRÁST A SZÉGYENLETES MUTYIZÁSTÓL! TISZTÁBAN VAGYUNK AZZAL, MI AZ A KÖZRÖHEJ ÉS MI AZ A KÖZBOTRÁNY.
Ha ez a hír igaz, akkor az kimeríti mindkettőt….
Új MÁV blog Kedd -ápdét 2007.08.13 07:05:00
A MÁV-Start Zrt. meghívott egy személyes konzultációra 2007. augusztus 14-én a Kerepesi úti székházba.Akinek kérdése van a MÁV felé kérem írjon egy mailt, és a tárgyba biggyessze bele, hogy kérdés. Megpróbálok minden kérdésre választ kapni.Ma augusztus 13-án, 14:00-ig…..
kattog6 2007.08.13 21:29:49
A téma iránt érdeklődőként bukkantam erre a blogra, ahol úgy tapasztaltam, hogy Önök elkötelezett „zászlóvivői” és szószólói a vasúti közlekedés megreformálásának, amelyért bejegyzéseik alapján nem csak szóban, de tettekkel is síkra szállnak, a média figyelmét is akcióikra irányítva. Volt szerencsém részt venni a múlt heti Délis sajtótájékoztatón, ahol egy számomra ismeretlen MÁV-os hölgy közölte velem az alábbi, felháborító információt, amit ez úton tolmácsolok blogjuk felé. Van-e információjuk arról, illetve Önök szerint igaz lehet-e, hogy a MÁV Start Zrt. a legnagyobb titokban azzal a takarító céggel kíván szerződést kötni a Keleti és a Nyugati Pályaudvar vasúti kocsi parkjának takarítására, amely a Déli Pályaudvaron 20 évig "végezte" a takarítást, elképesztően alacsony színvonalon? Most, amikor alig múlik el olyan nap, hogy a média egy-egy hírrel nem tájékoztatna a közlekedés egészét érintő változásokról, átszervezésekről; amikor végre úgy tűnik, hogy egyfajta "rendszerváltás" indult meg a tömegközlekedésben, előfordulhat-e, egy ilyen leplezetlen mutyizás? Számomra sokkoló, hogy bizonyos területeken visszarendeződés kezdődjék el, és egyáltalán felvetődhet, hogy ugyanaz a vállalkozó végezhesse a vasúti kocsik takarítását, amelyik a fekáliával szennyezett WC-k, a szemetesek, és az ülések törlését ugyanazzal az 1, azaz egy db ronggyal végezte, az orrunk előtt, 20 éven keresztül! Arról már nem is beszélve, ha ezt utasként szóvá mertük tenni, azt a takarítónak csúfolt személyzet meglehetősen alpári stílusban utasította vissza. Annyi szégyenteljes nap után, végre rászánta magát a MÁV a változásra, most pedig mégis vissza kell majd szoknunk a jó kis retkes-mutyis cégek szánalmas ténykedéséhez? Előfordulhat-e, hogy a MÁV és régi alvállalkozói között a régi összefonódások olyannyira erősek, hogy azok csírájában fojtsák el a változás jeleit, a változtatás lehetőségét, a tiszta vasúti kocsik térhódítását? Létezik-e, hogy az utazóközönséget – néhány vezető régi barátsága, vagy inkább érdekszövetsége miatt – megfosszák attól az alapvető jogától, hogy pénzükért nyugat-európai állampolgár társaikhoz hasonlóan tiszta, kultúrált vasúti kocsikban utazhassanak? Milyen esélyt látnak a mélyen tisztelt vasutas reformerek arra, hogy az a vállalkozó, amelynek több évtizedes semmit-tevékenysége eredményeként az átlag állampolgár a „személyszállító vasúti kocsi” szóösszetétel hallatán elsősorban az elképesztő, balkáni jellegű higiéniai állapotokra asszociál, most majd új, európai színvonalú tisztaságú vasúti kocsiparkot „varázsol” az utazóközönség számára? Én erre semmi esélyt sem látok. A kocsik ugyanolyan retkesek lesznek, mint amilyenné váltak az elmúlt húsz év alatt. Nem lehet, hogy a Nyugati és Keleti Pályaudvarok „felkínálása” egyfajta kárpótlás lenne a régi haveroknak az elvesztett Déli Pályaudvarért? Véleményem szerint meglehetősen janus-arcú lépés a MÁV részéről, hogy sajtótájékoztatóján az új vállalkozójával „villant”: nézzék, ilyen szép tiszták lesznek a vasúti kocsik, ám ez csak a kirakat, „parasztvakítás”, mert a háttérben, titokban már javában tárgyalásokat folytat a Keleti és Nyugati Pu-ok vasúti kocsi takarításáról, a bukott vállalkozóval. Nem szeretnék állást foglalni a Déliben jelenleg működő új, kimondhatatlan nevű takarító vállalkozó tevékenységével kapcsolatban, mert a szürke hétköznapokon az ő munkájuk sem csillog annyira, mint a sajtótájékoztatón láthattuk, de legalább jelen vannak, teszik a dolgukat és némi változás talán észlelhető lesz hamarosan. Bár szerintem egyenlőre ez a cég sem tudja azt a színvonalat produkálni, amit nyugaton utazva már megszokhattunk, és amire annyira áhítozunk… A kérdéskör más szemszögből is megközelíthető: hogyan lehet az, hogy – blogjuk beszámolója szerint – lelkes civilek egy csoportja (a „retekkommandó”) az otthonról hozott takarítási szaktudással, vegyszerekkel és eszközökkel (ja, és persze az elszántság, veríték és bizonyítani akarás sajátos keverékével) olyan állapotba tudott hozni egy vasúti kocsit, amilyennel az elmúlt időszakban nem nagyon szembesülhettünk. Akkor az ezzel megbízott, ezért fizetett vállalkozók miért nem produkáltak hasonlót az elmúlt időszakban? Miért civileknek kell megmutatniuk, a vállalkozók munkáját minősítve, hogy lehet tisztább vasúti kocsikat „előállítani”? Továbbá, ami számomra a legérthetetlenebb: miért merül fel akárcsak a lehetősége is annak, hogy a régi, rosszul bevált – bukott - vasúti kocsi takarító társaság számonkérés helyett –TITKOS TÁRGYALÁSOKAT KÖVETŐEN - ismét a „MÁV Start” vonalához állhasson? Ha egyáltalán igaz ez az információ…. Több mint 30 éve utazom rendszeresen vonattal, szinte naponta. Az egyetem elvégzése óta ezen a területen dolgozom. Egyet szeretnék kérni a vasutas vezetőktől: NE NÉZZÉK AZ UTASOKAT HÜLYÉNEK! MEG TUDJUK KÜLÖNBÖZTETNI A TISZTASÁGOT A RETEKTŐL, ÉS MEG TUDJUK KÜLÖNBÖZTETNI A KORREKT ELJÁRÁST A SZÉGYENLETES MUTYIZÁSTÓL! TISZTÁBAN VAGYUNK AZZAL, MI AZ A KÖZRÖHEJ ÉS MI AZ A KÖZBOTRÁNY. Ha ez a hír igaz, akkor az kimeríti mindkettőt….