Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Widking

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Piszok kemény műfaj ez, de valakinek erről is írnia kell. Van az utcánkban egy hajléktalan. Hogy pontos legyek, sok hajléktalan él errefelé, egy azonban kitűnik a közülük, kitűnt. András februárban került utcára, a Ráday és a Kinizsi sarkán található Sparnál tavasz…..
Widking 2010.10.28 12:54:13
Szomorú a történet, számomra az egyik legfelháborítóbb dolog, mikor a gyengébbet, aki már a földön van azt bántják. Egy hajléktalanba belerúgni pusztán szórakozásból a legnagyobb gerinctelenségek közé tartozik. Aki a sátrát összekaszabolta valószínűleg nem lehetett több 16 évesnél, a szülei pedig olyan szinten szarnak a gyerkőcük fejére, hogy nem csoda, ha semmi emberiesség nincs benne.

Amikor az utcán hajléktalannal találkozom (sajnos sűrűbben mint kéne), akkor igyekszem inkább kikerülni... rosszul esik nekem, mikor odajön hozzám pénzt kérni és azt kell mondanom, hogy nem tudok adni. Még akkor is ha van nálam egy kis apró, akkor sem segíthetek mindenkin. De sűrűn előfordul, hogy cigarettát kérnek... azt a pénzhez hasonlóan szintén nem szoktam adni.
Ellenben sokszor van, hogy megmarad munka után egy szendvicsem, azt szívesen odaadom... én fél óra alatt hazaérek vacsorázni, de ő nem... haza... vacsora...

De volt olyan eset amikor a legőszintébb mosollyal pont egy hajléktalan arcán találkoztam. A fickó eléggé mogorva, rosszarcú volt, mikor odajött hozzám azt gondoltam talán még meg is késel ha nem adok neki pénzt vagy cigit. Ő mondta, hogy bort akar venni, ezért kéne egy kis apró, de cigarettát is szívesen elfogad. Nem adtam egyiket sem, sosem szoktam, de pont volt nálam egy nagy táskányi érett alma, mondtam neki, hogy adok abból szívesen. Felé nyújtottam a táskát és bátortalanul vett ki egyet, ekkor én még kivettem 3-4 darabot és odanyomtam a kezébe, hogy vigyen a többieknek is. Mondta, hogy 8 éve nem evett olyan almát, amit nem a kukából szedett ki félig megrohadva és ekkor olyan boldogság ült ki az arcára, mintha csak egy boldog gyermekkori kép villant volna be neki. Odavitte a többiekhez a maradék almát és ők meg mosolyogva integettek, hogy köszönik szépen.
Talán jobban is örültek neki, mint egy üveg bornak és 1-1 szál cigarettának.

De van a környékünkön egy hajléktalan aki mindig kutyával jár. A kutya sovány és látszik, hogy a korábbi gazdája aki kirakta az utcára jól elbánt vele. Mondhatni, hogy mindkettejükkel elbántak, nem csak az utca, hanem előtte is. Ez a hajléktalan minden ételt amit talál megosztja a kutyájával, a kutya pedig látszólag hálás ezért. Nem hagyja el az új gazdáját, akkor sem ha nem kap elég ételt.
Úgy tűnik a "társadalom" perifériájára szorult, mindenki által megalázott és számkivetett emberek és állatok még az ilyen körülmények ellenére is a legőszintébb barátok, mindenféle érdek és önzés nélkül.
A 98%-os különadó - akkor még csak várható - eltörlése kapcsán azt írtam az erről szóló poszt bevezetőjében, hogy "másrészt a Fidesz majd úgyis megpróbálja más módon végrehajtani ezt az ötletet (is)". Arra gondoltam, hogy majd valamilyen jogi csűrés-csavarással…..
Widking 2010.10.28 10:19:52
@starace: Mintha ez lenne az egyetlen dolog, mely teljesen a visszájára fordult. A választási ígéreteikben is a legnagyobb hangsúly az azonnali adócsökkentésen volt, ezzel szemben többféle adóval terhelik a gazdaságot, ami bár nem közvetlenül a honpolgárokra van kivetve, de közvetve mindenkit érint, mert úgy is mi vagyunk azok akik a végén megfizetjük. Ha több adót vetnek ki a távközlésre, akkor a távközlési cégek a fogyasztókra fogják hárítani... ha nem is azonnal, de idővel biztosan. Ez a biztos receptje az áremelkedéseknek.

De persze ha eltekintünk a gazdaságpolitikától, akkor is számos ponton ellenmond korábbi önmagának, kezdve az általad említett idézettel, de ott van mondjuk az is, hogy saját kis rendőrséget hozott létre, annak ellenére, hogy a Gyurcsány kormányt pont amiatt bírálta, mert túl szoros kapcsolatot tart fent a rendőrséggel.

Az sem elhanyagolható tény, hogy Orbánék még az idiotizmust is importálják.

Szarrágás és félrebeszélés: A legjobb afrikai banánköztársaságok is így csinálják. Bebörtönöznek néhány ellenzékit akinek vannak magáncégeik, majd hátradőlve élvezik a jól prosperáló korrupciójukat.

Államosítás: Na ez az amit Lenin apó és Sztálin apánk is megirigyelne. A mostani törvénymódosítást és alkotmánymódosítást mindössze egyetlen nap alatt vitték véghez, mellyel lehetőséget kaptak arra, hogy bármilyen magánvállalatot államosítsanak "katasztrófahelyzet" idején. A módosítás nem definiálja egyértelműen mit ért katasztrófahelyzet alatt és azt sem, hogy az államivá tétel mennyi időre is vonatkozna. Ezen felül a dolgozó emberek magánnyugdíjára is ügyesen rátette a kezét, hogy a költségvetésben mutatkozó hiányokat ismét a becsületesen dolgozó emberekkel tömje be. Munkaerőpiac kifehérítése helyett, most megint a becsületesen dolgozók azok, akik megisszák a levét.
Hiába na, a kommunizmusban pont a szociális eszközök megkurtitása a legjobb biznisz.

Szabad sajtó felszámolása: Ezért sem kellett túl messzire menni a történelemben, egyenesen a német példát vették át. Felszámolták az ORTT-t és a helyére a Médiatanácsot tették csupa saját emberrel feltöltve, ráadásul ezt is kilenc éves ciklusra tették, hogy több kormánycikluson is túllógjon. Innentől kezdve azt korlátoznak a sajtóban amit csak akarnak. Göbbels professzor tapsol a sírjában (illetve a hamvai egy berlini sikátor szeles sarkában).

Alkotmány megkerülése: Persze ezt egy egypártrendszerben nem nehéz meglépni, bár nálunk ott van az alkotmánybíróság, de az utóbbi 20 év tapasztalata azt mutatja, hogy még azt is engedélyezik, hogy saját jogkörüknek alávágjanak. Az alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes alkotmányt módosítani...
...ez az álláspont húsz éve már csak arra várt, hogy valaki végre 2/3-os többségbe kerüljön.

"War on Terror": Ez már napjaink holokausztja, zsidó üldözése. A Bush kormány sikerrel alkalmazta, így két kormányciklust sikerült átvészelnie a boszorkányüldözésre emlékeztető programjával. Segítségével nem csak titkosrendőrséget sikerült felállítania, de sikerült törvénybe foglalniuk, hogy bármilyen amerikai állampolgár, bármikor ás bármilyen körülmények között lehallgatható, megfigyelhető. Üdvözlet Orwellisztánból, már nálunk is van Terrorvédelmi Hivatal, már csak a Bushéhoz hasonló törvény és alkotmánymódosítások hiányoznak.

Persze lehetne a végtelenségig sorolni, hogy miket importált és fog még importálni kedves Orbánunk. A lényeg, hogy az egypártrendszer éles fegyver, a magyar ember meg hülye, hogy 20 évvel az előző lerázása után, most újra visszalép abba.
Gulyásdemokrácia Közöd? 2010.10.22 12:06:00
A határon túli magyaroknak tervezett választójog belengetésével nem az a baj, hogy állítólag bebetonoznák a hatalomba a Fideszt. Egyrészt ezt nem igazolta senki és semmi (az ugyanis, hogy ott sokan vannak, ha megjelenik Orbán, nem jelent semmit, a Fidesz utcai mozgósító ereje itthon…..
Widking 2010.10.22 14:10:58
A határon túli választójog nem több, mint egy veszélyes, ám nemes gesztus a határon túlra szorult honfitársak számára. Ám a belpolitika és a külpolitika ilyen jellegű összemosása veszélyes robbanóelegyet alkot és nem is szabad őket egyként kezelni. Attól, mert a határon túliak nem kapnak választójogot, még nem jelenti, hogy le is mondtunk róluk, csupán arról a kompetenciáról van szó, mely a bejegyzésben is elhangzik.

Ha a Fidesz most azt mondja, hogy a választójog feltétele, hogy felvegyék állampolgárságnak a magyart is, akkor a felvidéki határontúliak egy húsdarálóba kerülnek, egyik oldalról a Fidesz szorongatja őket, hogyha szavazni szeretnének, akkor fel kell venniük az állampolgárságot (és elvileg gyorsított eljárásban, némi papírmunkával megoldható), de a másik oldalról ott van a Szlovák kormány, mely egyenesen büntet minden olyan aktivitást, mely a szuverén magyar identitás megőrzésére irányul. Pont a napokban büntettek meg egy szlovákiai lapot, mert egy apróhirdetés szövegét csak magyarul közölték le. És akkor még mindig nem ejtettünk szót az olyan törvényeikről, mely szisztematikusan rombolja és tapossa a magyar nyelvet és a magyar nyelvhez való ragaszkodást. De ha keletebbre tekintünk, akkor a románoknál is megvan ugyan ez, csak velük általánosságban nem konfrontálódunk politikai szinten, illetve a sajtón keresztül.

Apropó sajtó: Ez talán a legfontosabb, hiszen a politikai és gazdasági kérdésekben az átlagos polgár ezen keresztül érintkezik. Egyetlen országban sem létezik a 100%-ig szabad sajtó intézménye, sem Szlovákiában, sem Romániában, sem a többi országban a világunk, még nálunk sem. Épp ezért a határontúliak egy sokkal torzítottabb képet kapnak a belpolitikai és gazdaságunkat érintő kérdésekről, ezért sem szerencsés nekik szavazójogot adni. A másik kérdés, amit a bejegyzés írója is említ, az az, hogy a határontúli szavazók nem saját magukról döntenek, hanem rólunk. Mi sem szavazunk arról, hogy a szlovák kormány mit tegyen velük, nem is tehetnénk, sem diplomáciailag, sem erkölcsileg. Ez nem a magyarság és kivagyiság kérdése, ez egyszerűen a józan ész: Nem szabad a határontúliaknak szavazójogot adni. Mindenki csak a saját feje felett döntsön, ne másokén.
Azért azt tudni kell, hogy Capa nagy mesemondó volt, tehát szerintem a könyv fele igaz, valószínüleg. De ha a fele igaz, akkor is a huszadik század egyik legfantasztikusabb figurájáról olvashatunk. Az előszóban írta Cornell Capa, hogy Capa irónak készült. Nem véletlenül. Nagyon…..
Widking 2010.10.22 13:50:03
Zseniális ez a könyv és igazából pont az adja a sava borsát az alkotásnak, hogy félig igaz félig mese. Olvastam több Robert Capa életével foglalkozó életrajzi könyvet, főleg mivel a szakdolgozatomban önálló fejezet foglalkozott Capa munkásságával (összehasonlító fejezet volt Capa és Gárdi Balázs munkásságával, életével, aki szerintem Capa reinkarnációja a fotózásban). Nagyjából tudom, hogy hol színezett a történeten, így pedig a könyv teljesen más megvilágítású, mintha csak tippelgetnék, hogy mi igaz mi nem.

Az igazi esszenciája az a könyvnek, hogy ez egy olyan életrajzi könyv saját magáról, mely nem csak a valódi eseményeket írja le. Azt írja le, amilyen életet mindig is szeretett volna magának, olyan személyiséget kerekít ki, amilyenné mindig is szeretett volna válni, ez pedig alapos betekintést enged Capa igazi lelkivilágába, mely által sokkal könnyebb értelmezni és felfogni a fotóinak a jelentőségét és súlyát.

Én javaslom, hogy akit érdekel Capa munkássága, az nézze meg a képeit (akár galériában, akár albumban), majd olvasson el egy életrajzi könyvet, utána ezt a könyvet és ezeket követően ismét nézze meg a fotóit. A logikai kapcsolatok felborulása és megváltozása szinte szemet gyönyörködtet, sok fotóját nem csak kiegészíti, hanem a jelentését az ellenkezőjére változtatja.

Nagy művész volt ez a Robert Capa, nem csak fotósként az egyik legjobb, hanem íróként is. Sajnálom ami vele történt a távol-keleten, igazán megélhette volna legalább az 1956-os forradalmat. Egészen biztos vagyok benne, hogy hazautazott volna az események hatására, hogy olyan szemmel dokumentálja a forradalom eseményeit, melyet senki más nem tud utána csinálni...

...most pedig egy múzeumra való '56-os mesterművel lenne gazdagabb a magyar kultúra, főként a vizuális művészetek!
Ingyen cumók T-Home hátrafutás 2010.10.19 07:42:19
"Jön a hátrafutás! 2010. október 22-én, 15 órától a Gödörnél. Próbáld ki Galla Miklóssal együtt, milyen hátrafelé futni!Lesz majd koncert - fellép a GM több, mint 49 együttes -, és lehetőség lesz majd Galla Miklóssal fényképezkedni.Aki időben érkezik, ajándékot…..
Widking 2010.10.22 13:20:01
@brékes: Szerintem azért vannak jó poénjai, az általa írt vicckönyveket is ajánlom. Meg egyszer írt egy tanulmányt az angol humorról... hát azt sem bírtam ki könnyes röhögés nélkül, pedig nem éppen klasszikus poénok voltak benne. Szerintem neki van egy kifinomult humorista oldala, meg van egy nyers, bárdolatlan humorista oldala is. Sokan csak utóbbit látják meg benne, de valójában piszok jó humorista szerintem! :)

Most például a zenekarával fog fellépni, amiben a dalszövegek sem éppen gyengék. Érdemes meghallgatni! :)

De indulnom is kell, ha oda akarok érni kezdésre, bár a koncert csak este lesz, de az érdekel ahogyan hátra fele fut a tömeg! :D
Jön a hátrafutás! Próbáld ki Galla Miklóssal együtt, milyen hátrafelé futni!Lesz majd koncert - fellép GM és több mint 49 együttes -, és lehetőség lesz majd Galla Miklóssal fényképezkedni. Aki időben érkezik, ajándékot kap, aki pedig sokáig marad, sorsoláson vesz részt,…..