Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nikolaus

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
53 éves nő vagyok, budapesti. Ezidáig minden valamire való állásajánlatra megküldtem az önéletrajzomat. A mai napig egyetlen választ kaptam, de sajnos az is arról szólt, hogy az állást már betöltötték. Több éves szakmai tapasztalattal rendelkezem, középiskolai végzettséggel,…..
Nikolaus 2010.10.20 19:29:05
@scorpioscorpio: Sajnos nekem nem adták meg, hogy bizonyíthassak. Viszont azóta sem tértem magamhoz, hogy miből gondolja, kb 10 perc informálódás után, hogy nekem mi a megfelelő. Egyébként örömmel elvállaltam volna a munkát, teljesen nekem való lett volna, tapasztalat meg volt, a másik 2 interjúztató hölgynek is megfeleltem volna, de a vén f@sznak nem. Elképesztő. A másik eset, törökbálinti közétkeztetéssel foglalkozó étterem keresett adminisztratív munkaerőt. Feladatom általános adminisztráció, pénztárkezelés. Oda jártam másfél hétig, az első héten hétvégén már egyértelműen mondta a cégvezető, hogy felvesz. Viszont nem tette meg, következő héten még ugyanúgy jártak hozzá állásinterjúra. Rákérdeztem, erre ráfogta a társára, hogy ebben a választásban most nem ő a döntő. Társánál is rákérdeztem, mondta, hogy az elődömmel nagyon befürdött, nem akar még egyszer, de szimpatikus vagyok, a munkámmal nincs gond, de várjunk még. Közben az üzletvezető folyamatos szidta, hozzá nem értőnek híresztelte a többségi tulajdonostársat, akinek mellesleg nem egy, hanem 3, a belvárosban működő integrált óvodája is volt, és nem utolsó sorban az ő étkeztetésüket is ellátták. Végül én mondtam, hogy köszönöm szépen, de ezt én így nem csinálom, mert lehet, hogy a szemembe mosolyog, de a hátam mögött ki tudja, minek nem hord le. Még szerencse, hogy a ledolgozott napokat kifizette, igaz csak részben, mert a +1 órás korábbi bejárást, és a megállapodott összeg 20%-át lenyúlta.
Nikolaus 2010.10.20 19:38:37
@kisa: nekem is csak ez a 2 volt. De legalább volt.
Nikolaus 2010.10.20 19:01:33
Sziasztok! Sajnos nekem pont ma volt egy nagyon durva állásinterjúm. 40 éves vagyok, és én is hónapok óta nem találok munkahelyet. Ma egy budaörsi számítástechnikai nagykereskedésnél voltam, asszisztenst kerestek kintlévőség kezeléshez, pénzügyi tevékenységre. A hirdetés alapján mindennek megfeleltem, 3-an voltunk az interjún, + 3 belső ember. Szakmai tapasztalatom meg van, hosszútávra keresek munkahelyet, érden lakom, tehát nagyon hamar odaérek, mégis, amikor kimondta a vén polyáca az ítéletet, ledöbbentem. Először azt mondta, hogy Érdről jövök, valamiért az nem tetszett neki, valami olyasmit motyogott, túl messze van, vidék, de később pontosított, azért nem kellek nekik, mert szerinte NEKEM nem felel meg az az állás, ami betöltésre vár. Rákérdeztem, hogy mit ért ez alatt, ő közölte, hogy biztos benne, hogy én nem ezt az állást akarom, és abban is, hogy egész biztos, hogy mindig keresgélnék valami jobbat. Teljesen elképedtem. Honnan a frászból tudja, hogy nekem mi felel meg? Miért nem próbálja ki, hogy mit tudok, hiszen erre van a próbaidő? A másik hölgyet, aki mellesleg felsőfokú informatikai végzéssel, START kártyával rendelkezik, azért küldte el, mert nem tetszett a pasinak, hogy naponta képes lenne 3 órát ingázni a munkahelyére. Végül a 3. hölgy, aki vendéglátóipari végzettséggel érkezett, saját bevallása szerint is büfés volt, lövése sincs a meghirdetett állásról, megfelelt. Ez a cég úgy hirdeti magát, hogy komoly, hosszú távra keresi a munkaerőt, erős számítógépes ismeretekkel, pénzügyi kintlévőség kezelésben való jártassággal, ügyfelekkel való kapcsolattartással. Bennem ez mind megvan, mégsem vagyok elég jó. Csak mert az volt az érzésem, hogy nem akarja, hogy belelássanak a lapjaiba, a sunyi dolgaiba, ezért inkább egy hozzá nem értő ember kell neki, akit kinevelhet a saját képére. Ja, és a megfelelő hölgy Tatabányáról fog bejárni Budaörsre.