Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bárány Balázs

25 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az előző posztban azt vettük sorra, hogy ha valaki 47 ezer forintból kényszerül megélni, akkor mire jut ebből az összegből. Pontosabban inkább azt, hogy mi mindenről kell lemondania. Most arra fogok koncentrálni, hogy hogyan néz ki a lelki oldala az ennyi pénzből való…..
Az előző posztban említettem, hogy a projektnek nincs azzal vége, hogy lejárt a hónap, hisz velem ellentétben sokan arra kényszerülnek, hogy az egész életüket ilyen, vagy ehhez nagymértékben hasonló körülmények között éljék. Ezért most elkezdem a 47 ezerből élés,…..
Friss hír, amely sajnos kevésbé meglepő: Az Európai Unióban 2011-ben Magyarországon volt az árdrágulás mértéke a legnagyobb, mintegy 5,6%. Összehasonlítás-képpen az árdrágulás átlagos mértéke az EU-ban 2,9% volt. Tehát nálunk majdnem a kétszerese...Ez azonban az átlagos…..
Ezek lettek a múlt héten kirakott kérdés eredményei. Látszik, hogy a blog olvasóinak több, mint 60%-ának a háztartásában kevesebb az egy főre jutó kereset, mint 100 ezer forint. És majdnem az olvasók negyede él kevesebb pénzből havonta, mint 47 ezer…..
És akkor a videó is, ahogy ígértem...
Évértékelőt tartott ma az MSZP. A témák között szerepelt Zsiga Marcellünk kiszólása is, meg minden egyéb, ami ebből következik. Én is a felszólalók között voltam - beszámoltam a projektünkről. Videó még nincs, ha lesz, majd feltöltöm. Egyelőre idemásolom a szöveget.…..
A hátralévő 10 napra maradt 5.550,- forintom.5.550,- forintból épp hogy el tudnék utazni Miskolcra. Visszafele már gyalogolnom kellene...5.550,- forintból tudnék venni egy rendes pulóvert. Kabátot és cipőt már nem valószínű.5.550,- forintból el tudok menni valakivel egyszer…..
 Karinthy Frigyes: „Struggle for life” Pajtás, úgy fest, alulmaradtál A Tétel és Törvény szerint – Dögödre már hiéna szaglász S a varjú éhesen kering. Nem is a falka volt erősebb Apró vadak tángáltak el – S hogy írhádon ki osztozik most Véreb?…..
Van ezzel a 47 ezer Forinttal két gond. Pontosabban rengeteg van, de most kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik az, hogy én azt hittem, ha már egyszer ilyen keveset eszem, akkor legalább fogyni fogok. Hát egy frászt. Sőt. De mondjuk ez érthető is, az étkezés főleg az alábbiakból áll -…..
Bárány Balázs 14. nap - Félidő 2012.03.02 12:50:00
Az elmúlt pár nap menüje igen egyszerű volt - reggelire két vajas zsömle (az naponta harminc Forint, mert vaj még van) párizsival, amit a hét elején vettem 155 Forintért - majdnem 20 dekát. Hát olyan is egyébként, de sebaj, legalább hús. Bár...Nagyon szépen köszönöm a…..
A tegnapi interjúban egy olyan esetet ismerhettünk meg, ami sajnos egyáltalán nem kirívó. Megfelelő végzettséggel, szaktudással, nyelvismerettel, egészséges hozzáállással rendelkező honfitársaink tömegesen vannak olyan helyzetben, amiben Sári. De kinek a felelőssége…..
Interjú Sárival. Kisvárosból származó huszonéves lány, Budapesten él. Diplomás, három nyelvet beszél, jelenleg másoddiplomáját csinálja – jogot hallgat levelező szakon az egyik megyeszékhelyen. Idén fog végezni, júniusban megkapja a doktori címet. Munkát keres, de nem…..
A mai napon a számlák befizetésével megszabadítottam magamat újabb 20.105,- Forinttól. Mióta utoljára jelentkeztem, ételre is el kellett költsek 2.210,- Forintot, így a hátralévő 19 napra maradt 19.067,- Forintom. Ez napi egy ezres, csak az a bibi, hogy - mint már említettem -…..
 ..
Nemrég az egyik TV csatorna bemutatott egy Európai Uniós szinten használt úgynevezett szegénységi kérdőívet. Az alábbi 9 kérdést tartalmazza:Tud-e egy 50 ezer Forintos váratlan kiadást fedezni?Megengedhet-e magának évi egyhetes üdülést?Igaz-e, hogy nem kell takarékoskodnia a…..
Forradalom van - meguntam a vajaskenyeret és a vizet reggelire (nem mellesleg el is fogyott), úgyhogy vettem két sós kiflit, egy üveg citromlevet (limonádénak), meg egy kefírt, összesen 615,- Forintért. Tiszta luxus, nem? Igazából szerettem volna felvágottat is venni, de…..
Bárány Balázs 4. nap - videó 2012.02.21 14:27:00
 És hogy miért csinálom? Hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az az ember, aki azt állítja, hogy "Biztosan meg lehet élni 47.000,- Forintból", az vagy velejéig romlott és cinikus, vagy pedig annyira el van tévedve, hogy az teszi alkalmatlanná hivatala…..
Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a fiúk a  negyvenhétezres mocsárba… Végre valahára Lázár János is sorra került. Nem is értem, hogy miért maradt ennyi ideig távol, mikor annyira testhezálló neki a téma… Emlékeztek – „Akinek nincs semmije, az…..
Bárány Balázs 2. nap 2012.02.19 11:39:00
 Ma semmit nem vásároltam, a tegnapi eresztés ki fog tartani holnapig. Viszont találtam egy érdekes képet a neten, nem tudom láttátok-e már.  Hát igen. Havonta bruttó egymillió hétszázezer, ami napra leosztva is több, mint amennyiből őszerinte egy hónapig meg lehetne…..
Bárány Balázs 1. nap 2012.02.18 12:01:00
 Na elkezdődött. Ma reggel, felkelés után elmentem a piacra és a boltba, bevásárolni a hétvégére. Íme a lista:fél kiló rozskenyér: 150,- Ft500 g margarin: 245,- Ft, de ez elég lesz az egész hónapra. Szerintem.szalonna: 200,- Ft2 db alma: 150,- Ft500 g fagyasztott spenót: 205,-…..
 Tehát a feladat adott - február 17. és március 17. között nem költhetek el többet, mint 47.000,- Forint. Lássuk, hogy hogyan fog ez kinézni:25 éves vagyok, Budapesten élek, egyedül. Főállású munkahelyem van, szintén Budapesten. Munkaköröm olyan, hogy hol az irodámban kell…..
Bárány Balázs Beköszöntő 2012.02.17 09:29:00
Napok óta foglalkoztatja a közvéleményt Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselőnek, Miskolc város alpolgármesterének otromba, megalázó és mindenféle szociális érzékenység hiányát tanúsító mondata. Amikor az MTI tudósítója – az Éhségmenet Budapestre…..
Ha fele annyi alázat lenne magában, mint amekkora arca van, akkor nem kellene megszületnie ennek a blogbejegyzésnek. De sajnos meg kell, mert semennyi sincs.Ebben az országban a legtöbben tisztességesen dolgoznak, gürcölnek, kaparnak és tepernek. Éjjel-nappal, három műszakban. Havi…..
Pártunk és kormányunk új alaptörvénnyel örvendeztette meg Magyarország vármegyéinek honfiait és honleányait. Nagy a vigasság, áll a bál. Tulajdonképpen az iromány, amit letettek az asztalra jól jelképezi mindazt, amit az elmúlt – te jó ég – közel egy évben tettek.…..
Többen már a véremet szívták, mert az elmúlt két napban nem volt új poszt, sajnos történt egy kis (nagy) vis major esemény, ami miatt nem tudtam időt szakítani még az alvásra se nagyon, de most már akad ennyi időm rá, úgyhogy Xezs kap egy kis teret az elakadásjelző…..