Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mari2

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hétindító hajnali jégeső és a radarképen vészjósló vörösbe forduló viharzónák ellenére mi a dekooder háza táján igenis hiszünk a nyárban. Gumicsizmával, esernyővel, aláöltözettel felszerelkezve szélesre szabott mosollyal az arcunkon üdvözöljük júliust, az év…..
Igaz, a türkizkék felett némileg eljárt már az idő, hiszen 2010-ben választották a lakberendezésben az év színének, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szeretni akár ma, akár jövőre is. Friss hangulatú, modern, fiatalos konyhára tehetünk szert a segítségével, ha némi…..
Egy ilyen szürke, ködös reggelen, mint a mai, valami szemet gyönyörködtetőre vágytam. Lehet csorgatni a nyálakat, és közben köszönteni a hét kedvenc napját. Helló péntek, szia péntek, szeretünk péntek!Robert Harvey Oshatz nem egy mai gyerek, építész stúdióját 1971-ben…..
Nyakunkon a hosszú hétvége, tessék pihengetni, kirándulni, színorgiában pompázó őszi ajtódíszt készíteni korábbi ötleteim alapján. Miközben pedig a szelleműző töklámpást faragjátok éppen, lehet gondolkozni egy furfangos találós kérdésen. Mit ábrázol ez a kép? Annyit…..
Nagy csinnadrattával, vörös szőnyegen vonuló világsztárokkal, és a farvizükön evező hazai celeb világ jeles képviselőivel megnyitotta kapuit a Kempinski szálloda földszintjén az új stílusú japán konyha remekeit felvonultató NOBU lánc budapesti tagja. Ez alkalommal mellőzve…..
Tengerparti álomnyaralók sorozatomhoz újabb gyöngyszemre leltem, ezúttal a Contemporist oldalain. A Thaiföldi X2 Koh Samui Resort ugyan egy szállodakomplexum 5 csillagos szolgáltatásokkal, ám ennek ellenére tökéletes inspirációt adhat lottó milliárdjaink elköltéséhez, amennyiben…..