Adatok
tarajka
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Eljött az önkormányzati választás ideje Dunakeszin is. A közelgő eseményről egy méltó infrastrukturális beruházással kívánt megemlékezni a városvezetés, még időben, néhány héttel a kitűzött dátum előtt. A választók számára jól látható infrastruktúra pedig nem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Bár én most négykerekűre váltottam, de szerintem a bringásoknak is hasznos, hiszen nem egyszer előfordult, hogy a fent említett járdán kellett osztozkodnunk, mert a Fóti úti forgalomban sokan nem szívesen kerekeznek az autósok között. Ez a forgalmat tekintve teljesen érthető.
Engem azért szomorít el a két kép látványa, mert az első képen található zöld területet kemény, szorgalmas munkával alakították ki kedves szomszédaim. Ebből én is kivettem a részemet a férjemmel együtt, mivel pont a mi társasházunk előtt található a képen látható szakasz. Több éves munka lett tönkretéve, amit talán meg lehetett volna menteni azzal, hogy a ház előtt található, ténylegesen kis forgalmú szervízútra terelhették volna rá a kerékpárutat.
De a kocka el van vetve, mi pedig nézhetjük az elcsúfított, valamikori szép zöld gyepünket.