Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Róna Dániel

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Új műfajjal jelentkezik a blog: vendégszerző írásával. Róna Dániel, aki hallgatóm volt a Corvinuson és jelenleg az Ecostat politikai elemzője, az önkormányzati választás érdekes, bár kétségtelenül vitatható megközelítését kínálja írásában. Engem meggyőzött, s ha a…..
Róna Dániel 2010.10.15 20:46:30
@loláb: pont ezt számolta ki a hivatkozott Republikon Intézet.

@ninimimi: PErsze a pénznek, a szervezeti erőnek és sok más mindennek is szerepe lehetett a választási eredményekben, ez nyilvánvaló. Én most csak egy tényezőt vizsgáltam meg.
Róna Dániel 2010.10.16 09:48:33
@misa_80: egyetértek

@lóláb: sorry, ez nekem is megvolt, csak nem tudtam, h erre gondoltál, de erre alapoztam, amikor azt mondtam, hogy az LMP és a JObbik rosszabbul, az MSZP és a Fidesz jobban szerepelt

a Jobbik sztem is közepes párt, egyáltalán nem kicsi, csak az egyszerűség kedvéért fogalmaztam így a végén

@demokráciát: én is úgy gondolom, hogy a fiatalok nagyobb arányban maradhattak otthon a kisebb tét miatt és ez is árthatott a két új pártnak, csak erre nincs adatom, ezért nem mentem ebbe bele

@lászló56: ki segített a címadásban?:)
Róna Dániel 2010.10.16 11:04:37
@Csabagyöngye: abszolút igaz, ezért elnézést kérek