violaszin 2012.04.27 15:38:57

Sziasztok!
Négy gyermekes gyakorló anya vagyok, otthonszülő, hordozáspárti, oltáskritikus, otthonoktató, és hasonlók, van egy pár dolog, amiben hasonlóan gondolkozunk :)
Csak a babakocsiról jutott eszembe egy pár dolog. Én is azt terveztem, hogy teljesen kiiktatom. Aztán mégse úgy alakult. A négy gyerekemből három ( a negyediknél már meg se próbáltam) 2 hónapos koráig üvöltött bármilyen cuccban, amivel magamra bírtam "szerelni". Kézben, ölben imádtak lenni, de a hordozókendő, kenguru stabilan 3 hónapos koruktól kezdett működni. A kocsiból mindig kivettem őket, amikor már látszott, hogy elegük van. Mégis van egy pár dolog, amiben a babakocsi sokat segített nekem. Egyik, ha bevásárolni mentem a gyerekekkel. Legalább a kaját nem nekem kellett cipelni. Ha több gyerek volt, és mentünk pl. játszótérre (a legközelebbi 1,5 km), a nagy(ok) homokozószettje, az ivóvíz, a tízórai, szobatisztuló korszakban a bili is gondosan becsomagolva befért a babakocsi aljába. És a műanyag motort és rá tudtam rakni a tetejére, ha megunták. Azért ezeket 1,5 km-en át cipelni oda-vissza a gyerekkel együtt nem egy egyszerű dolog, pedig állítom, hogy a több mint 20 éve tartó rendszeres sportnak is köszönhetően az állóképességem is átlag feletti.
Az is igaz, hogy szívesen tettem bele a gyermeket, ha aludt (15 percnél tovább egyik se tudott benne aludni), hiszen úgyis egész nap testközelben van, annyi lazítás nekem is jól jött, ha éppen a szabadtéri program közben aludt el...
Amúgy tökéletesen értelek benneteket :) A családdal mi is vívtuk, vívjuk a "felvilágosító harcot", most épp az otthonoktatás miatt, de az otthonszülésen már megedződtünk mi is, meg a szülők is, szóval ez már lényegesen könnyebb menet :)
A legjobbakat kívánom Nektek!
Xanita (általában ezen a néven kommentelek, de itt az indán ez valaki másé...)

violaszin 2012.05.02 22:16:48

Kedves Tylla!
Igen, lehettek is büszkék arra, amit elértetek :)
Nálunk azért alakult egy kicsit másképp, mert hosszú évekig párkapcsolatom sem volt, így nem agyaltam ilyen kérdéseken, amikor pedig lett, olyan turbó sebességgel kezdtek történni a dolgok, hogy nem volt időnk így utánanézni. Ehelyett valami ösztönös őstudásként jött minden, odarakott az Univerzum mindent az orrunk elé, annyi volt a dolgunk, hogy befogadjuk. Ilyen is van :)
És nagy-nagy tanulópálya ez a szülővé válás, gyereknevelés, már nekem se sok közöm van a 7 évvel ezelőtti önmagamhoz és mi lesz még :)

A babakocsihoz még annyit tennék hozzá, hogy adott a körülmény, hogy Budapest agglomerációjában élünk egy viszonylag új városrészen, és az ilyen helyeket az infrastruktúra fejlesztés évtizedekkel később szokta követni, így minden messze van,a bolt, a posta, az orvosi rendelő, a védőnő, a játszótér, és ahány van, annyi irányban. Persze autóval is járható, csak nagyon nem szeretnék oda jutni a gyerekekkel, mint az egyik ismerős: a gyerekek sportolnak, táncolnak, de egy 600 m-es séta a vasútállomásig kikészíti őket. Inkább hazatolom a babakocsin a "megfáradt" 2-2,5 évest az utolsó pár száz méteren, (miközben a kicsi kendőben), minthogy ne sétáljon egyáltalán :)

violaszin 2010.10.15 15:00:20

@zzzsuzsa:
Én nem dicsekedhetem ekkora gyerkőcökkel (3000-3200 g súly), de van otthonszülő ismerősöm, aki igen. Az említett nyilatkozatot így nem is tehettem :), csak az én mögöttes gondolatom az lett volna, amit itt leírtam, nem az, amit feltételeztek.

violaszin 2010.10.15 15:43:49

@zellerlevél:
OK, mondom, legalább másfél éve nem látogatom az ilyen jellegű fórumokat, de lehet, hogy van az már kettő is. Amelyekbe beleolvastam, azokban nem találtam ilyen megjegyzéseket :) De mivel nagyon sokat nem olvastam, minden lehet :)
Egyébként a szabad választásban és a konkrét esetekben és nem az általánosításokban hiszek, mert ugyanúgy kicsapta nálam a biztosítékot az az ismerősöm esete, aki választott császárral akart szülni (ugye erről is tudjuk, hogy csak papíron nem létezik, azaz ez is minimum szabálysértés, mégse volt még pere se senkinek ebből), mert kórosan félt attól, hogy a baba beszorul, és oxigénhiánya lesz. Ugyanis ő is így született, az utolsó pillanatban menekítették ki... És a doki elküldte pszichiáterhez, hogy vizsgálják meg, minden rendben van-e nála. Lehet a félelmet oldani, vannak lassú és lényegesen gyorsabb módszerek, de nem kötelező ezekről sem tudni, sem igénybe venni. A vége természetesen császár lett, de máig azt gondolom, hogy ebből a konkrét esetből ki lehetett volna hagyni a közel 14 óra vajúdást, és nem kellett volna megvárni, míg a baba valóban beszorul... Mert ebben az esetben az anyuka félelme tényleg elég erős volt, de ezt tudta, ezért kért segítséget, amelyet akár meg is kaphatott volna.

A felelősségről pedig azt gondolom, hogy mindig a miénk a választás felelőssége, akár kórházat választunk, akár otthont. Az, hogy a felelősséget rátolhatjuk a kórházra, jogilag lehet, hogy helytálló, de valójában illúzió. Ha életre szóló sérülést szerez vagy a baba, vagy az anyuka, vagy esetleg meghal a baba, az ezzel járó terheket, feladatokat és felelősséget nem az orvos viszi tovább, hanem a szülő. Nap mint nap látom a szomszédom koraszülött kisfiát, akinek a kisebbik baja, hogy koraszülött, a nagyobbik az, hogy nem vették észre, hogy az anyuka toxémiás, noha minden tünetet produkált. Ezért is simán fel lehetne jelenteni a dokit, csak az anyukának nagyobb gondja az, hogy a gyermeke élhessen normális életet. De már legalább ezerszer eljátszott a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem vált orvost...

violaszin 2010.10.15 15:55:15

@Felicitasz:
Köszi, értem :)
Én ezért is próbálok "én-gondolatokkal" kommunikálni, hogy ez az én személyes meglátásom, véleményem, nem egy mindenek feletti igazság, de ez így tényleg nem elég.