Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sylly

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az olasz pamacsmárkának köszönhetően az Omega a hagyományos borotválkozás területén is ismert és jól csengő név, most mégis az óráról lesz szó, mégpedig részben egy állvány kapcsán. Merthogy igen, kapcsolódnak ezek ide, több ágon is, meglássátok – görgess csak, és…..
Sylly 2012.05.30 23:12:36
Tegnap volt apák napja. Hm, szegény apukáknak ugyanannyi jut, mint az anyukáknak. Évente egy röpke nap, amikor a világ úgy tesz, mintha az igazságosság mentén tekeregne körbe-körbe. Pedig nem így tekergünk. Összevissza tekergünk, jeles napok mögé bújtatva, hogy a jeltelen napok…..
Sylly 2011.07.16 21:01:41
“Ha egyszer meghátrálsz, megteszed másodszor is, hogy leplezd az elsőt. Mielőtt ráébredsz, összezavarodva állsz cikkcakkban futó lábnyomaid között, még az irányt is elfeledve, merre  is szándékoztál menni…”Hát, az egyik koreai sorozatomban futottam bele…..
Igazán hálás vagyok azért, hogy aggódtok értem, és hogy hiányzom nektek. A hiány kölcsönös. Azért hallgattam már két hete, mert a magántanítványaim közel fele vészes közelségbe került az írásbeli érettségihez, így a történelem rejtelmeibe a szokásos időmennyiség…..
Sylly 2011.04.24 10:11:30
Édesanyám szerdán meghalt. Idősek otthonába kellett vitetnem tavaly májusban, előtte négy hónap a zárt osztályon, aztán egy olyan kórház ágyán, ahol maximum három hónapig gondoskodnak egy magatehetetlen betegről, ez a mi "krónikánk" utolsó néhány lapja.Anyu…..
A mi családunkban a megszokottnál is zsúfoltabb a december. A karácsony és a szilveszter közé még beékelődik az én huszonkilencedikei szülinapom is. Itt ülök szilveszter délelőttjén, és azon gondolkodom, mikor lett ugyanolyan nap a születésnapomból is, és a szilveszterből is,…..
Holnap Szenteste. Nagy készülődésem az idén nem volt, és nem is lesz. Anyut hazahozom holnap délelőtt az otthonból, ha nem lesz olyan szétesett állapotban, hogy nem merem kimozdítani a megszokott környezetéből, akkor hozom. Egyedül leszek vele, a bátyám inkább egyedül ünnepel.…..
A cím kicsit morbid lett, de nem változtatom meg. Azt akarom, üssön. Ugyanis dühös vagyok. A mai bulvár "okosságok" között ott egy cikkszerű semmi, jelesül, előkerült Daróczi Dávid utolsó sms-e. Na, feleim, ha ehhez a semmihez hozzágondoljuk azt a rengeteg mocsokságot,…..
Eltűntem egy hétre, bocsánatot kérek tőletek, feleim! A számítógépem úgy döntött, frissítésre szorul, én meg az alaplap telepítő lemezét elkevertem valahová... Ha nincs két csodálatos barát, Pami és Matyi, akkor még mindig a monitorom fekete felületét bámulhatnám.…..