Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Attila/Castor

3 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az év legvalószínűtlenebb és egyben legkúlabb kollaborációjáról került elő hír a minap: Charlie Sheen, az utóbbi idők legfőbb filmipari botrányhőse zenélni kezdett, amiben a partnere nem más, mint a nyáron a Balaton Soundra is ellátogató rapper/strici, Snoop Dogg. Konkrétumok…..
Attila/Castor 2011.03.31 13:27:46
Na, kérem, csak nem kamuszerelem a VV Gigi - VV Jerzy liézon, itt a bizonyíték: együtt háltak, és volt egy kis gimnasztika is, bár a szereplők saját bevallása szerint a heavy (orális) pettingen túl nem merészkedtek. Becsüljük meg a dolgot, ha holnap este VV Szandika tényleg magára…..
Még javában tartanak a Grand Mexican Warlock első lemezének munkálatai, amivel előreláthatólag decemberben lesznek olyan állapotban, hogy ki lehet azt adni. Egy dal viszont már készen van, vagy legalábbis klipet már készítettek a We Disappearre, amit most be is mutatunk itt a…..
A metalcore/screamo nyomvonalon elindult, mára viszont már inkább alternatív rockot játszó Turn Of Mind zenekar 2006-ban alakult, majd ugyanezen év őszére már rögzítette is első EP-jét New World címmel. A folyamatos koncertezések mellett 2007-ben megnyerték a Metalchamp…..
Csütörtökön jelenik meg a Subscribe Contradictions című EP-DVD kombója, amiről a Lángoló Gitárok most bemutatja a Anxiety Found Shape In Contradictions - Act I. The Fall Of Mercia című 8 perces eposzt, amiben - most kicsit spoilerezünk - van egy olyan szimfonikus metál-téma, ami még…..
Május elsején jelenik meg az új Fish!-album Csinálj egy lemezt! címmel, amin a csapat visszatér a magyar nyelvhez, amit annak idején, a kezdéskor ugyan már használtak, de áttértek az angolra, és még az első lemezük is így jelent meg. Ez a kettes viszont már a magyaroknak szól,…..
A Sziget újabb pakkot közölt az augusztus 12-17 között tartandó fesztivál tuti neveiből. A korábban hallható pletykák igaznak bizonyultak az Offspring újabb hazai fellépésével kapcsolatban, így biztos ismét vad bulit tartanak, ahogy azt tavaly a VOLTon is tették. Lesz még Die…..
Megvan a Friday Night Lights címadó verseny győztese, a magyar keresztségben a sorozat a Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci címet kapta. A másik esélyes a Minden péntek háború volt, de a sorozat hangulatához (az egyértelmű focis áthallás ellenére - Any Given Sunday, azaz…..
A Viasat továbbra is számít a magyar sorozatfüggő társadalomra, és a Halottnak a csók után egy újabb sorozatnak is itt, a neten keres címet, éljen a webkettes életérzés. Adott egy középiskolás amerikaifutball-csapatról, annak játékosairól és edzőjéről, no meg az egész…..
Tízéves a Subscribe. Ezzel kapcsolatban a következő napok során még bőven hallhatunk információt, mi inkább egy jubileumi interjút csináltunk, aminek legfőbb különlegessége, hogy a zenekar összes tagja (Csongor Bálint – ének, Tilk Máté – ének, Horváth Attila…..
Attila/Castor 2009.02.23 19:30:53
Elvileg itt egy Subscribe-klipnek kéne lennie var s1 = new…..
A címben megnevezett zenekarok részvételével egy óriási hard-rock/metál est van készülőben a székesfehérvári FEZEN klubban 2009. január 23.-án.A Superbutt-ot gondolom már nemigen kell bemutatni, legújabb albumukról mi is írtunk nemrég (Nehézsúly - Superbutt : You And Your…..
Van TOP5 magyar koncert álmod? Most nem csak okoskodhatunk, hanem szavazhatunk is. Félre az elméleti vitákat. Ez lesz a leggyorsabban megírt cikk EVÖR,  gyorsan eldarálom nektek a tényállást. A Várpalotán rendezett Pannónia Fesztivál szervezői szavazásra buzdítanak, és…..
Mindenki szeret listázni, csak van, aki nem vallja be. Sokan azért durrognak, ha erre kérik, mert egy ilyen listát az ember szeret a legalaposabban összeállítani, és ez nem egy pillanat műve. Pláne, ha mondjuk az előző évet kell értékelni, és nem emlékszünk mik is voltak tavaly.…..
Alább látható az első Locust On The Saddle klip, amit a Burn Outra készítettek a srácok. A legérdekesebb az egészben, hogy a videó főszereplője (természetesen a zenekar mellett) Hámori Gabriella színésznő, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Szezon, az Állítsátok meg…..
Attila/Castor 2008.12.31 12:17:34
Castor blog Az első napom 2008.01.18 16:19:06
Ma megkaptam a jogsit. oh jeáááh. A vezetés is one of my worst enemy. Az oktatóm csoda hogy nem koncolt fel a karácsonyi ebédhez. Szóval kis Tescotól haza. 20 évig gyalogos voltam, tudom hogy 21 éves vagyok, csak 1 éves korom után nőtt ki a lábam. De most fél perc alatt…..
 méltóságommal, a humánum erkölcsi értékeivel fogok játszani, a társadalom szabta korlátokon belül. Vagy csak egyszerűen értelmezek egy zeneszámot :Előhallgatás erősen ajánlott: Foo Fighters - In Your HonorAki esetleg nem tudja előkapni valamelyik mappájából:…..
Hát akkor csapjunk a lovak közé pajti...