Regisztráció Blogot indítok
Adatok
digitally_yours

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi történik, ha a rendőrök a várakozni tilos tábla és a zebra közé parkolnak, amíg beugranak a Mekibe kajálni, a túlbuzgó polgár pedig rápörög és "intézkedni" próbál. MG sztorija: Alább látható a levél, amit a rendőrségnek küldtem egy tegnap éjszakai…..
digitally_yours 2007.08.10 12:34:38
Ez azért érdekes történet, mert – ha jól érzékelem – a kommentekben azt feszegetjük, hogy a KRESZ-en kívül tulajdonképpen milyen más közlekedési szabályaink vannak. Mintha lennének formális, illetve informális szabályok, mintha egy közlekedési helyzetre két forgatókönyvünk lenne. Ahogy persze, lehet is.

Esendő vagyok, megvallom, én általában 10 km/h-val túl szoktam lépni a megengedett legnagyobb sebességet. Mivel előzgetés nélkül is viszonylag elég jól együtt mozgok lakott területen belül (értsd: Budapesten) a többi autóval a magam hatvanas tempójával, ezért arra a felszínes következtetésre jutottam, hogy ezzel mások is így lehetnek.

Na most, vegyük azt az esetet, amikor ebbe a közlekedési idillbe egy csepp foszforeszkáló kékkel kevert fehér is vegyül. Autómban ilyenkor szolid káromkodás hallatszik, miközben a fékpedál finoman a padló felé mozdul. Ha nem így lenne, valószínűleg az előttem lévőbe rohannék bele, lévén ő is fékez, amiből arra a felszínes következtetésre jutottam, hogy ezzel mások is így lehetnek.

Ami, tulajdonképpen, álszent dolog. Miért nem a szokott tempóban haladunk tovább, ha egy rendőrcirkáló valahonnan mégis előkerül? Miattuk eljátsszuk – eljátszom – a törvénytisztelő állampolgár szerepét, egészen addig a kereszteződésig, ahol az ominózus jármű elkanyarodik. Aztán a színjátéknak vége, mehet minden tovább az eredeti forgatókönyv szerint.

Egyszer aztán egy éjszakai közúti ellenőrzés során kellőképpen ideges is lettem, mert nem váltottam időben forgatókönyvet: nem vettem észre a rendőrautót, sem a feketéllő büntetőpontok baljós potenciálját. Azt hittem, a sebességtúllépés miatt állítottak le. Tévedtem, szóba se hozták azt.

Tudtam, vaj van a fülem mögött. Valószínűleg, tudták ezt ők is. Ahogy a két forgatókönyvről is tudhatnak. Nem feszegették a másikat.

De ebben a helyzetben én se feszegettem, hogy az egyik irányjelzőjük kiégett.