Adatok
andi24
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Akinek van pénze benzinre, az már simán adhat egy kis aprót, nem? Hát nem. Az autók között semmi keresnivalójuk.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Én 20 éves korom óta dolgozom, mellette levelezőn szereztem két diplomát. Nem a szobámból kommentelek, és nem mosogat helyettem senki a CHF hiteles lakásomban, aminek a törlesztője és a rezsi már majdnem fedezik a fizetésemet.
Mégis kommentelek, mert megszólítva érzem magam, és nem értem, hogy aki kicsit is felháborodik azon, ha más nem ad, az miért teszi.
Egyrészt, nehéz szó nélkül hagyni, ha valaki azt írja, válás után könnyű hajléktalanná válni, viszi az asszony a lakást, a gyerekeket, a fél fizut... Nem, szerintem nem ennyire egyszerű. Innentől még rengeteg lehetőség van, család, barátok, vagy talán hogy az elvált nej mégsem hagyja a gyerekei apját egyből az utcára kerülni (ha igen, akkor alaposan félreismerték egymást). Innentől még mindig lehet keményen küzdeni, és nem egyenes az út az utcáig.
Én nagyon keményen dolgozom azért, hogy minden hónapban ki tudjam fizetni a dolgaimat, nincs emeletes villám, nincs autóm, és volt olyan, hogy három hónapig nem jött fizetés.
Rendben van, hogy kölcsönkértem, de ez a normális, nem mentem az utcára kéregetni, hogy úgyis mindegy...Nem éreztem megalázónak, hogy kölcsönkérjek, és vissza is adtam már. Rendeztem a dolgot, azóta is próbálom tartani az anyagi dolgokat a helyükön.
De ettől még ugyanúgy előfordul, hogy nincs pénzem dolgokra, hogy nem engedhetem meg magamnak a nívósabb kaját (nem utazást, szállodát, kocsit, extra benzint, márkás ruhát, szórakozást!), az, hogy lakásom és munkám van, nem azt jelenti, hogy valaki a seggem alá tette, hanem mindezekért nap mint nap megdolgozom.
Nagyon sajnálom, ha valaki az utcán él, de nem tudom azt mondani, hogy szegény, biztos nem volt más választása, mert szerintem ha nagyon rezeg a léc, az ember addig küzd, ameddig nem talál valamit.
Takarítani, közmunkára szinte mindig el lehet menni, persze, ha az ember tíz éve hajléktalan, nem fog belőle lakást venni, de ha épp nincs munkája, akkor megoldás. Márpedig az ember nem úgy lesz hajléktalan, hogy egyik nap minden van, másik nap semmi. Ha elvesztem a munkám, akkor nekiállok keresni. Ha nincs jobb, de ott a lakásom, a hitelem, a számlák, a kaja, akkor elmegyek takarítani.
Az ember szerencsétlenségek sorozata miatt kerül az utcára, de valószínűleg nem is próbálta minden erejével elkerülni.
Ezt gondolom arról, valaki miért lesz hajléktalan, például. Nyilván más okok is vannak, ez ragadta meg a szemem.
Én azért nem adok, mert erre nekem sincs. Igen, több van, mint neki, telik rezsire meg bérletre, de fölösleges nincs. És még nagyon sok mindenkinek nincs. Nem azért nem adok/adunk, mert szociálisan érzéketlen önző állatok vagyunk, hanem mert nekem sincs miből (és ismétlem, igen, több van, mint neki, de nekem többre is kell költenem), és mert hiszem, hogy nem egyik napról a másikra került ki, és azt is hiszem, hogy nem küzdött eléggé.
És hiába fogadta azt is fujjogás egyesek részéről, hogy mit tehet róla, ha bűzlik, meg koszos, ezt én sem tudom így elfogadni. A bkv bérletért nem kevés pénzt kérnek el, amit havonta kifizetek, cserébe viszont nem azt szeretném kapni, hogy nem merek leülni, inzultálnak a hajléktalanok, és még a ruhámba temetkezve kell levegőt is vennem, hogy kibírjam az utazást, és ne kapjak el semmit... Nem fogom fel, hogy miért baj, ha ezen kiakadunk, hiszen nem ingyen lógunk a buszon, ellenben a hontalannal, és akkor én szálljak le és sétáljak, egyrészt, hogy vehessek egy mély lélegzetet, másrészt, hogy szegénynek ne essen rosszul?
Itt a legtöbben dolgozó emberek vannak, akik nem számolatlanul kapják a pénzt naponta tv sorozat csekkolásért, és eltartják magukat és a családjukat. Én a barátom autóját szoktam használni, amibe olyankor tankolok, de nem azért, mert már nem tudom hova tenni azt a párezer forintot, hanem mert szükségem van rá. És ettől hadd ne érezzem magam rossz embernek, vagy hadd ne legyen lelkifurdalásom, mert nem adok neki.
Nem én tehetek az ő sorsáról, hangsúlyozom újra, ettől még nagyon sajnálom, és ha segítek valakin, olyanon segítek, akihez fűz valami, vagy akiről tudom, hogy tényleg nem tehet arról, hogy úgy alakult az élete (pl. betegség).