Adatok
alecs
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az MTV székházának 2006 szeptemberi ostromakor, amikor a rendőrök elhagyták az épületet, úgy éreztük, hogy cserbenhagytak minket – mondta ma Rudi Zoltán, a köztévé volt elnöke a parlamenti bizottság ülésén. Miután azt az éjszakát én is odabent töltöttem, talán nem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Dolgoztam, ahogy minden egyes ilyen "emlékezetes" alkalomkor, s csak azt reméltem, épségben hazajutok meló után a Nagymező utcai albérletembe. A Nyugatinál srácok vágódtak fel a villamosra, álarcnak használt sapi, dzseki gyorsan lehúz, begyömöszöl a hátizsákba, fél perc múlva a legteljesebb ártatlanságban támasztották a vili oldalát. Csak lestünk. Pár méter, közlik, Oktogon végállomás, rendkivüli helyzet miatt a szerelvény nem közlekedik tovább, blablabla, menjünk gyalog, minden lezárva. Akkor már láttuk. Lángolt az Oktogon. Az utasok káromkodtak, dühöngtek, minek ez a balhé, stb. De amikor az utcára lépve a tüntetök közé keveredtünk, a többség már ünnepelte öket. Érdekes. Vettem egy mély levegöt, végignéztem a lángoló Andrássy úton, s meggyőztem magam, csak pár lépés, igyekszem észrevétlen lenni, gyorsan hazaérek. Valaki a karomat rángatja, lenézek, ázsiai turistalány néz rám kétségbeesetten, térképet tart a kezében, mutatja, hogy az Astoriához (!) kell eljutnia, s nem érti, mi a fene folyik itt, miért nincs taxi, mért ég az utca, repül a burkolat, folytogat a levegő. Menekülni akarok, mi közöm hozzá, majd lesz vele valami. Pár perc múlva már a hatker sikátoraiban futok vele kézenfogva, tüntetök zárják el az egyik utcát, a másikon már a rendőrők jönnek. 50-es nő, ballonkabátban (honnan ásta elő) karját lóbálja s azt üvölti a rendöröknek, hogy álljatok át vagy megdögletek, majd meglenditi a karját, mellettem zúg el a féltégla. Hú. Valahol az egykori zsidónegyed környékén épp beszorulnánk a két csoport közé, amikor szemben int a rendőr, fogom a lányt, futás, a hátamon pattan valami, de nem nézek hátra, hallok valamit majd iszonyú szag, vagy nem is tudom, alig kapok levegöt, folyik a könnyem, tapogatom a falakat. Végre az Astoria, leparkolom a lányt, a kötelezö fotó, vakon pózolok, megdöbbennék, hogy lehet erre még energiája, de már azon jár az agyam, hogy megyek vakon haza. Mindenütt égő barrikádok, minden szemetet összehordtak és az jól ég, metró, villamos, busz nem jár, s én csak megyek, mert muszáj hazaérnem. Nem értem az embereket, mért vannak az utcán, egyesek kedélyesen kávézgatnak, jé - tényleg nyitva van a sarki kávézó, s bámulják az eseményeket. Én menekülnék, ők jönnek, mert nekik meg kell nézni, ott kell lenni. Végre hazaérek, sarkig tárom az ablakot, zokogok és a családomat nyugtatgatom, jól vagyok, nem, nem olyan szörnyű mint ahogy a tévében kinéz - a francokat, ezerszer szörnyűbb...