Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szabályok (törölt)

0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  2011. január 16-án tragédiába fulladt egy budapesti elektróparti. Tény az, hogy nem tudunk semmit. Viszont majdnem minden furcsa. Viccelni ezzel elég ótvar. Önigazolásként felhasználni pedig undorító. Úgyis minden kiderül. A megmondással talán várni kellene egy…..
Szabályok (törölt) 2011.01.16 14:27:04
@suski: Nem azért írogatok itt, mert szoktam ilyen klubbokban szardíniás doboz effektekre vágyni és különböző szereken élni.
Itt a rendező felelőssége vitathatatlan és a szabályzók sem ellenőrizték az általuk hozott határozatot.
Én sem értem miért kell sorban állni egy olyan helyre, ahova nem fér be annyi ember, viszont ezt a szórakozóhely vezetőinek, biztonsági embereinek kellene kommunikálni, akár úgy is, hogy a szórakozóhely bejáratánál nem enged be több embert a kelleténél és akár úgy is, hogy kimegy az utcára és közli az ott lévőkkel, hogy megtelt keressetek más helyet.
Az alaphelyzet mégis az, hogy ezeknek vissza lett vonva az engedélyük. Utólag elmondható, hogy nem véletlenül.
Ám hol voltak azok akik a rendeleteket betartatják és ellenőrzik?
Egyáltalán vannak ilyenek?
Üdv Despota!   Sokszor olvasom a blogodat, amihez gratulálni is szeretnék. Én magam nem keveredtem semmiféle munkajogi vitába, inkább az álláskeresőknek szeretnék 1-2 jó tanáccsal szolgálni.   Cégünknél nemrég bővítést hajtottunk végre, és kerestünk egy fő…..
Szabályok (törölt) 2011.01.09 14:54:16
@Birca Maxval:
Vagány! :-)
Szabályok (törölt) 2011.01.09 15:06:25
@mütyür:
Nem lány vagyok, de a védelmükbe azért csak leírom az én véleményem.

ha lány vagy, illik nem illik, szabályos nem szabályos, a munkáltatónak tudnia kell, várhatóan elmész-e szülni, vagy sem.

Már az súlyos diszkriminatív előjel, ha egy ilyen kérdést feltesz a munkáltató vagy személyzetije.
Bármilyen meglepő a természetből kiindulva a nők szoktak szülni és bizony, ha nőről van szó (miért ne akarna?), akkor ezt a kérdést fel sem kellene tenni, mert a Napnál világosabb a helyzet!
Aki ezt a kérdést felteszi az egy akkora bunkó, mint az állat!
Szabályok (törölt) 2011.01.09 15:21:19
@mütyür: Igen a jelenlegi életkörülmények behatárolják az emberek vállalási hajlandóságát, a gazdasági, politikai helyzetnek köszönhetően.
No meg annak is, hogy ugyan uniós tagállamok vagyunk, mégsem azok a feltételek illetnek meg minket itthon, mint nyugaton! Például álláshirdetés-álláskeresés témakörben sem!
Az új médiatörvény elfogadása miatt aggódók a napokban olvashatták a rendkívül megnyugtató hírt, miszerint L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: a médiatanács csak a fokozatosság és az arányosság elve alapján szabhat ki…..
A metróépítés miatt sokáig csak a villamospálya egyik oldalán lehetett autózni a Fehérvári úton a Hamzsabégi út és a Bocskai út között. Most végre visszaállt az eredeti rend, csakhogy ezt útburkolati jelekkel és táblákkal nem sikerült a megfelelő módon jelezni. Az Etele út…..
Szabályok (törölt) 2010.12.13 20:50:19
@Gyurma73: Felfestés???
A táblákat kell figyelni és értelmezni, nem a felfestést!
A felfestés az csak kiegészítés!
Mellesleg amire te gondolsz, ott bizony felfestés is volt, csak a sofőr nem látott, csak nézett!
Szabályok (törölt) 2010.12.13 21:27:22
@Jankove: Ezért kell a táblát LÁTNI!
Nem új keletű a Lágymányosi híd budai csomópontjának problémája. Lett is gyorsan új tábla, jöhet a mutogatás. Vélemények az azonos című írásunkról...
Szabályok (törölt) 2010.11.21 22:55:27
@záporjózsi: Az így jártam pólót felvehetné az ember.
Szabályok (törölt) 2010.11.21 22:59:52
@Trabence: Maradj lent vidéken.
Egy főút és arról nyílnak utcácskák.
Jobb lesz neked ott, mert az legalább nem bonyolult számodra.
Szabályok (törölt) 2010.11.21 23:04:59
@záporjózsi: Meg jobban is át lehet rajta menni tilos jelzésnél.
Elég sokan gyakorolják már ezt a műveletet!