Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FruiteForce

52 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez volt az egyik első játék, amit kipróbáltam a Sony régi kézikonzolján. PC-n játszottam már korábban a játékkal, vegyes érzelmekkel távoztam tőle (főleg, hogy a felénél elérkezett egy pálya, ahol mindig, pont ugyanazon a helyen lefagyott, így abbahagytam), sőt a második…..
Bizonyára a fent látható "Lucrehulk-osztályú droidvezérlő űrhajó" mindenki számára ismerős, ha nem is a nevéből, de a Star Wars új trilógiájának első epizódjából, a Baljós Árnyakból mindenféle képpen. Az űrhajó mását LEGO-ból Paul Yperman nevű kollégánk hozta…..
Tékozló LEGO Blog Tűzgyűrű 2014.03.17 13:32:00
Feltehetőleg nem csak 2013, hanem az egész filmtörténet eddigi legbutább robotharcát a Tűzgyűrű című Hollywoody popcorn mozi mutatta be. A kritikák megosztottak voltak, egyesek a szánalomtól, mások a boldogságtól sírtak, mikor az óriási robot félkézzel felemelt egy hajót és…..
Itt a tavasz, a nap süt, a madarak csiripelnek, a Tékozló blog ásítozik, nyújtozkodik, de szépen lassan újra beindul. Mostantól viszonylag rendszeresen számíthattok posztokra, mindenre, ami eddig volt (videók, Napi MOC-ok, készlet tesztek stb. ) és sok újdonságra. De szóval a…..
Ez a LEGO robot bizony képes Rubik kockákat kirakni, méghozzá nem is akármilyen sebességgel! A koncepció a LEGO, 4 NXT robot és egy Samsung okostelefon ötvözete. A kivitelezés nagyon ötletes, igazi profi munka. Nekünk nagyon tetszik, nektek?..
Bizony! Egy honfitársunk úgy döntött megalkotja LEGO-ból a koronázási ékszereket. Igaz, hogy csak digitális formában létezik, de nagyon impozáns, igényes munka lett. Mindenképpen megéri rá pár pillantást vetni! Nagyobb és több…..
Most, hogy véget ért a nyár kipihentük magunkat a szerkesztésből, reméljük nektek is jól telt a hosszú szünet. A tanítás kezdetével a tékozló is újra működésbe lendül, nem tudjuk még, hogy mennyire intenzíven, de amilyen gyakran csak időnk jut rá, új poszttal kedveskedünk…..
Azt hiszem mindenki számára világos, hogy mit ábrázol a MOC, de azért összegezzük. A lényeg ugye az, hogy a baloldali pálcika ember rádönti a könyveket a másikra. A két szélső könyv legóból készült, ezért megtartja a könyveket. Elfogadnátok? 8/10..
Azt hiszem ez az egyik legkreatívabb alkotás, ami eddig kikerült a blogra. Gyakran előfordul, hogy az építmény hiába kreatív, nincs jól kivitelezve. Hát ez ebben az esetben nem egészen igaz. Nem mondom, hogy forradalmi alkotás, de egész jól meg lett…..
Évente 5 milliárd órát LEGO-znak a gyerekek? Másodpercenként 7 dobozt adnak el kedvenc játékunkból? Ha érdekelnek ezekre, és sok más kérdésre a válasz, nézzétek meg ezt a filmet!..
Tékozló LEGO Blog Kockafeszt 2013.03.09 14:01:55
Április 6-án és 7-én ismét megrendezésre kerül a Kockafeszt nevű esemény a KLIKK szervezésében, amelyen lehetőségünk nyílik megnézni a kiállított fantasztikus építményeket, majd vásárolni különböző LEGO termékeket, játszóházban legózni, megismerni a LEGO…..
Mint azt mindenki tudja 2006 óta, a 4-6os útvonalán a Siemens által gyártott Combino villamosok közlekednek.  Habár ezeket eleinte sokan szidták, hogy nem olyan jók, mint a régi Ganz gyártmányúak, ma már hozzá tartoznak a Nagykörút feelingjéhez. Így aztán, elkerülhetetlen,…..
 Matt Armsttrong nevű flickr felhasználó, LEGO Converse cipőket épített, erősítve a hitünket abban, hogy legóból, bizony bármit meg lehet építeni! Barátunk - hozzánk hasonlóan - oda van a legózásért, továbbá a Converse cipőkért. Így hát számára ez egy tökéletes…..
Tékozló LEGO Blog Legózene 2013.03.04 21:34:49
Mint mondtuk már régebben, a zene nagyon fontos az embernek. Szinte elképzelhetetlen az életünk nélküle. Kedvenc zenekarainkra pédaképként tekintünk, és ha valaki igazi nagy fanatikus, bizony megalkotja zenekarát kedvenc építőjátékából! Albumborítók legóverziói, egyéb…..
Kedvenc időtöltéseinkhez tartozik a zene hallgatása, és azoknak, akik tudnak hangszeren játszani, a zene létrehozása is. Hangszereink közel állnak szívünkhöz, legyen az gitár, dob, zongora, cselló, hegedű, vagy bármi más. Ez ugyanígy igaz a kedvenc játékunkra is: a legóra. De…..
Filmkehely Top 10 filmzene 2013.03.03 13:03:22
Ezek csak szerintem a legjobb filmzenék, lehet, hogy más nem így gondolja. Ha valakinek valami megjegyzése van hozzá, valami kimaradt, egy híres szám, nem tudom... Nyugodtan írjatok, akár Facebookon, vagy oldalt a chatbe.   10. A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső (Guy Ritchie…..
Egyik kedvenc PC-s játékom, az Assassin's Creed, és gyanítom sokan vannak ezzel hasonlóan. Arra gondoltam, utána nézek, hogy legós kollégáink pontosan miket alkottak a témával kapcsolatban. MOC-ok, videók, minifigek következnek. Egy legófilm, ami körülbelül arról szól, hogy…..
Tékozló LEGO Blog Napi MOC 2013.03.01 15:56:39
Sziasztok, Atosrick vagyok, és elég rég nem írtam ide, el is felejtettem hogy milyen jó. Egy olyan MOC-ot szeretnék ma bemutatni, amely nagyon közel áll Fruiteforce szívéhez. Ez nem más, mint az óriás Roxfort.Nos, egy szép napos délután Alice Finch úgy döntött, megépíti a…..
Daniele Benedettelli megalkotta az egyik legérdekesebb Mindstormsot, amit valaha láttam. A neve Legonardo, és zseniálisan néz ki. Ez ön magában nem túl érdekes, tehát itt ugrik be a kérdés, hogy ugyan ehhez minek NXT? Nos, ez a szerkentyű rajzolni is tud! Ennél többet nem is nagyon…..
Tékozló LEGO Blog Napi MOC 2013.02.27 16:14:41
Sokat keresgéltem, hogy mit lehetne ma megosztani veletek, mivel nem nagyon találtam semmit, ami igazán felkeltheti az érdeklődést. A tegnapi Mini szerencsére elég sok embert érdekelt, annak ellenére, hogy a blog csak úgy roskadozik az autós posztoktól. Lényeg a lényeg, hogy egy bő…..
Tékozló LEGO Blog Napi MOC 2013.02.26 15:32:38
Mai alanyunk nem más, mint egy szép piros Mini. Talán mindenidők egyik legkarakteresebb autójáról beszélünk, ezért egy ilyet nehéz lehet felépíteni. De szerencsére  nem kell csalódni, teljesen rendben van! A készítő sokat tanulmányozta ezt az autótípust, hogy minden…..
A világszerte hódít a Harlem Shake, kicsiny hazánkban is, és bizony a LEGO világ is hamar rácsapott a témára, aminek nagyon örülünk, hisz kifejezetten vicces videók is születtek, ám készültek elég szánalmasak is ahogy lenni szokott. Nekem a fenti tetszett a legjobban,…..
Tékozló LEGO Blog Napi MOC 2013.02.25 16:46:13
Tegnap volt az Oscar gála, amit én nem, de locifing, elejétől a végéig követett. Ez bizony nagy esemény a filmiparban, így természetesen a híres szobrocskáról legó alkotás is készült, de mivel ezt nem találom elég izgalmasnak inkább bemutatok helyette egy Napi MOC-ot . Ez egy…..
Bizony, ha tegnap nem is, de ma a tékozló szerkesztősége is büszkén részt vett eme hatalmas eseményen, amely során felépült magyarország legnagyobb Yoda figurája. Rövid beszámoló következik az élményről, a résztvevőkről pár fénykép, és egy két információ. A LEGO yoda…..
Lego Yoda építés lesz az Árkádban lévő LEGO márkaboltban, ami nem rég nyitott meg (már írtunk is róla), ez egy teljesen nyílt esemény, bárki részt vehet rajta. Ráadásul a résztvevők ajándékot is kapnak, továbbá hastalmas kedvezmények lesznek LEGO Star Wars termékekre. Az…..