Adatok
aruna
0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Urbanista
Bánatos budapesti videóért rajong a Vimeo. Szerinted rémes vagy gyönyörű a 80-as évek hangulatúra fényképezett klip?
2014.02.10 07:46:11
A Vimeo WorldHD csatornáján bukkant fel ez a videó, mely egy hétvégét mutat Budapesten. Komolyan elkezdtem számolni, hány olyan pillanat van benne, amelyből kiderül, hogy nem a 80-as évek elején készült amatőr filmet látunk. Ilyen mondjuk a díszőrség a Sándor-palota előtt, a…..
aruna
2014.02.10 11:38:57
Erzsébet királyné szobrát 1986-ban állították fel újra a Tabánban, Liszt Ferencét szintén 1986-ban avatták a Liszt Ferenc téren, tehát a film biztosan nem a 80-as évek elején készült. Ami szintén gyanús: a 90-es évek közepéig ennyi nyugati autó nem járt Budapest utcáin, ráadásul a rendszámok új típusúak, ezeket 1990-ben vezették be, az emberek viselete is sokkal maibb (pl. a cigarettára gyújtó fiatalemberé), és még egy csomó apróság, ami jóval későbbi: díszburkolat, padok
Update: Holnap 16 órakor baráti, hangoskodó találkozó a jegyzői hivatal elött.1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.Itt jelentkezhetsz a Facebookon. A VII. kerületi önkormányzat és börtönben ülő polgármestere elkövette azt a húzást amit senki se képzelt volna.…..
aruna
2010.09.14 14:53:44
@fraulein praxa: Tudod, a kádári időkre leginkább az emlékeztet, amikor a romkocsmás lobbi kilóra megvesz bizonyos önkormányzatokat. Az, hogy civilek pro és kontra véleményt formál(hat)nak, nem tudom, mennyiben.
aruna
2010.09.14 16:08:41
@orient: Nyáron, amikor hajnalban 30 fok van a lakásban, de kint már hűvösebb, igenis szívesen kinyitnám az ablakot. Nappal nem tehetem, mert akkor kint van melegebb. Szívesen várok vele éjfélig, de hajnali 6-ig nem. Ez egy egyszerű történet. Mellesleg azért lakom udvari, és nem utcai lakásban, hogy ezt megtehessem.
És nem azt szeretném, hogy bezárják a romkocsmákat, hanem csak azt, hogy ne csak a lakókat küldözgessétek más kerületekbe lakni, nekik is lehetnek mindenféle kötődéseik, de az önkormányzatok kötelezzék a romkocsmák üzemeltetőit, hogy mindabból a pénzből, amit otthagytok esténként, alakítsanak ki olyan speciális hangszigetelési megoldásokat ("21. század"!), amikkel a kocsma- és koncertzaj jelentősen csökkenthető, és a nyitvatartásuk azonos legyen a többi szórakozóhelyével.
Én is laktam a Rádayban, egy étterem feletti lakásban, és nekem nem a Liszt Ferenc térrel meg a Ráday utcával van gondom, hanem a romkocsmákkal, amikre valahogy semmi szabály nem vonatkozik.
@PTibi: Az elmúlt években számtalan egyeztetés történt, nem volt semmiféle nyüszögés, de a romkocsma üzemeltetője ahelyett, hogy bizonyos megegyezéseket betartott volna, többször újjáalakította magát, így a megegyezések az új cégre már nem vonatkoztak, minden kezdődött elölről. Azt kéne belátni, hogy itt nem olyanokról van szó, akik valami szimpatikus küldetéstudattal üzemeltetik a hozzád hasonlóknak a helyeket, hanem olyan üzletemberekről, akiknek az erkölcsét lehet, hogy még magad is elítéled - egy kocsmai beszélgetés során.

2010.09.14 16:53:15
@tisztafiú: Szerintem gondold meg, ha csak egy nap van a héten, amikor szeretnél otthon nyugton lenni, hogy készülhess a vizsgáidra, állásinterjúra stb., vagy egyszerűen csak a pároddal töltenél egy-két meghitt órát, esetleg az előző napi bulizást szeretnéd kipihenni - a választás szabadsága ugyebár...
Amúgy önkormányzatiba is mennél? Mert az romkocsmák belső teraszaival szomszédos udvari lakások egy része az.
Amúgy önkormányzatiba is mennél? Mert az romkocsmák belső teraszaival szomszédos udvari lakások egy része az.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz