Regisztráció Blogot indítok
Adatok
racpeti

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy érdekes olvasói levelet olvastam az egyik újságban ma. Így szólt: Egy újabb törvénymódosító indítvány a devizahitelesek megsegítését nem az ingatlan 30 millió forintot meg nem haladó értékéhez, hanem az eredetileg felvett, 30 millió forintot meg nem haladó összeghez…..
racpeti 2012.03.09 09:28:12
Nem sok értelme van erről a témáról vitatkozni.
Két gondolatmenetet lenne érdemes csak végigjárni ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy vajon teljesül-e az, hogy a magyar társadalomnak összességében haszna származik-e az árfolyamrögzítésből és a végtörlesztésből. Erre szerintem senki nem tudja a választ, egy óriási kísérlet részei vagyunk. Van aki meg van győződve róla, hogy nem, vagy aki meg hogy igen. Én nem vagyok felőle meggyőződve hogy igen, de legyünk optimisták és tételezzük fel hogy össztársadalmilag ez egy hasznos döntés volt. (Ezt még utólag is nehéz lesz bizonyítani, nemhogy előre.)
Még ebben az esetben is nyilván lesznek olyanok akik áttételesen rosszabbul járnak, és lesznek olyanok akik közvetlenül vagy áttételesen jól járnak. Ezért lehet rajta jókat vitatkozni, ami egyébként teljesen felesleges.
Továbbmegyek. Tételezzük fel, hogy tökéletesen nemes szándék vezérli azokat, akik megalkották ezeket a rendeleteket. (Ez nyilván nem igaz, hiszen a végtölrsztés és árfolyamrögzítés nagyrészt politikai alapon és nem gazdasági alapon hozott rendeletek), tehát a legnemesebb szándék esetén sem sorolhatják fel név szerint hogy Józsika jogosult, Pistike meg nem. Akármennyire is cizellálják a jogosultsági kört, mindig maradnak olyanok akik igazságtalanul maradnak benne a jogosultak körében és mindig lesznek olyanok akik igazságtalanul maradnak ki. (Pláne ilyen friss, kiforratlan, és többnyire átgondolatlan döntéseknél.) Ez bele van kódolva a politikai rendszerbe, ez ellen nagyon nehéz bármit is tenni. Ahol fát vágnak ott hullik a forgács.
Kedves látogatóink!Sok kérdés érkezett hozzánk, azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni  a végtörlesztés igénybevételéhez.(Láthatóan nem csak az érdeklődés, de a zűrzavar is nagy e tekintetben.)A CHF hitelesek 180 HUF, a JPY hitelesek 2 HUF, az EUR…..
Csodálatos videót pakolt fel Panatta70 a Youtube-ra (remek feltöltései vannak egyébként, érdemes köztük böngészni), ami egyrészt profilunkba vág, másrészt érdemtelenül kevesen látták. Íme tehát a fergeteges reklámfilmkavalkád 1988 szilveszteréről, szalonspicces Antal…..
racpeti 2010.10.08 10:06:12
@Void Bunkoid: Nem igaz, hogy nem volt verseny. A marginálisan, de az egész szocializmusban végig jelenlévő kisiparosok igenis konkurenciát jelentettek az állami cégeknek, bár ahogy haladtuk az ötvenes évektől a nyolcvanasok felé, úgy egyre kevésbé.

Pl. a "cipőt a cipőboltból!" jelentése annak aki nem élt a hatvanas években, annak ma már teljes mértékben értelmezhetetlen. De annakidején pontosan ezt jelenette: ne cipésszel csináltasd a cipődet, hanem vedd meg a cipőboltban az állami gyár termékét! A hatvanas-hetvenes években még rengetegen éltek azok közül, akik számára az volt a természetes, hogy a cipőt a cipésznél kell csináltatni. Ám a szocializmus a megmaradt kisipart sem nézte jó szemmel, és a cipésszel dolgoztató emberek "áttérítésére" születtek az ilyen jelmondatok.
"A profit tud vigyázni magára, de a veszteség nem."Jesse Lauriston Livermore Korábbi bejegyzéseim egyikében már kifejtettem, hogy szerintem téves az a gondolat, miszerint pl. a CHF-HUF, illetve az EUR-HUF árfolyam ennél tovább már nem tud emelkedni. Természetesen én sem…..
racpeti 2010.09.06 11:28:16
@hétköznapi pénzügyek: 20 éves opciót szerintem biztosan nem lehet vásárolni, bár ennek nem néztem utána, de jellemzően 1, 3, 6 hóapos időtávok vannak, éven túlira már csak csóválták a fejüket. Az intézményesített rendszerben azonban teljesen igazad van, hiszen egy banknak egy nagyobb hitelportfólióra opciót vásárolni hatékonyabb és gazdaságosabb, egy ügyfélre eső költség csökkenthető, mintha az emberek egyesével vásárolgatnak relatíve kis összegű opciókat.
Azt is meg kellene azonban vizsgálni, hogy az egyébként viszonylag marginális CHF-HUF opciós piacot mennyire borítaná fel, ha hirtelen devizahitelesek tömege (vagy bankok a hitelek bebiztosítására) elkezdene CHF vételi opciót vásárolni. Vajon lenne-e elég eladó, vagy az opciós díj elkezdene meredeken emelkedni?

Külön bejegyzést érne még meg a hitelek bebiztosítása határidős devizavásárlással... de ez egy másik sztori.
racpeti 2010.09.06 20:59:20
@hétköznapi pénzügyek: Abszolút jogos amit írsz, de ebben benne van, hogy utólag már könnyű azt mondani hogy megérte volna.
Ha 2006.01.01-én felveszel 16 millió forint hitelt (kb = 100.000 CHF), és azt ajánlják, hogy ha most fizetsz 1 milliót, akkor nem megy fentebb a törlesztőrészleted (és a tőketartozásod) 1 évig, akkor befizetted volna? Tegyük fel hogy igen.
Letelik egy év, 2007.01.01-et írunk CHF kb 156. Azt látod hogy 1 milliót kidobtál az ablakon. Következő évre is megvetted volna? Tegyük fel igen. 2008.01.01: CHF kb. 152. Újabb 1 millió a kukába. És csak ezt követően kezdtél volna rajta nyerni, és persze ma már lászik hogy még az elbukott 2 milliót is simán visszanyerted volna, de ki látta ezt előre? Tehát valahol ez is spekuláció, amin veszíteni is lehet.
racpeti 2010.09.07 13:45:11
@intruderjani: Az OTP-nél azt mondták, hogy vásárolhatok náluk CHF-HUF opciót. Nem vásároltam, így nem tudom, hogy tényleg lehet is, vagy csak az ügyintéző sem volt eléggé tájékozott, de a lehetőséget felajánlotta. (Megjegyzem tájékozottnak tűnt.) A fenti árbecslést is ő adta, hozzátéve azt is, hogy valójában ő sem tudja hogy ténylegesen mennyi is az opciós díj, ezt mint nagyságrendet jelölte meg, nyilván hogy érzékeltesse hogy nem aprópénzről van szó.
Más pénzintézeteknél nem jutottam el addig hogy bármi konkrétumot mondjanak, de azt máshol sem mondták, (pl Unicredit), hogy CHF-HUF opció nem vásárolható. Persze lehet, hogy a háttérben ők CHF-EUR EUR-HUF kettős opcióval oldják meg.
Simán lehet hogy neked van igazad, és nincs CHF-HUF, és az árazásban is igazad lehet. Jobban belegondolva fél évre én is kevesellem az 5 ft/chf-et, mikor féléves határidős CHF vételt a prompt árfolyam + 25-30 forint körül lehet nyitni. Én maximum lelkes amatőrnek számítok, kevés valódi tapasztalattal, és simán tévedhetek.