Regisztráció Blogot indítok
Adatok
keresztcérna

13 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szentföldön jártunk Bevezetés 2012.04.07 15:17:00
Életemet húsz éve álmaim vezérlik. Ekkor súlyos beteg voltam, de meggyógyultam. Anyám akkor már halott volt. Hajnalodott, Anyám hangjára eszméltem, félálomban voltam. Hangja ugyanolyan mély és rekedt volt, mint amikor utoljára találkoztam vele. A nevemet hallottam, a nevemen…..
Annyit hallottam már az utóbbi 1-2 évben a medvehagymáról, de csak most először sikerült hozzájutnom. Most azonban mindjárt fél kilót vettem a piacon - 400 forintért... Úgyhogy már látom a következő napok menüjét: medvehagyma medvehagymával. Kezdtem persze a levessel, bízva…..
A vicces az, hogy ezt a receptet állítólag az én egyik szakácskönyvemből írta ki anyukám, én viszont egyáltalán nem emlékszem rá, hogy ilyet olvastam volna bárhol is... Anyukám viszont ráállt erre a fajta rétesre és igen nagy sikert arat vele azóta is. Most pedig visszakerült a…..
Életemet húsz éve álmaim vezérlik. Ekkor súlyos beteg voltam, de meggyógyultam. Anyám akkor már halott volt. Hajnalodott, Anyám hangjára eszméltem, félálomban voltam. Hangja ugyanolyan mély és rekedt volt, mint amikor utoljára találkoztam vele. A nevemet hallottam, a nevemen…..
keresztcérna 2010.11.23 19:55:18
@eszterlánc21: köszi, igyekszem
Csoportunk, akikkel együtt indultunk felfedezni a Szentföldet. Volt közöttünk, hetven éven felüli, de húsz éves is. Örülünk, hogy ilyen komoly, helyes, és kulturált emberekkel hozott össze bennünket a sors. A két idegenvezetőnket külön  is megmutatjuk,…..
2.fejezet.  Izraeli tájFöldrajzi ismereteinkből tudjuk, hogy Izrael, az Arab-félszigeten fekszik. Annak nyugati részén, a Földközi-tenger  dél-keleti partján. Kb. a 30. szélességi, és hosszúsági fok találkozásánál.Az utazást megelőzően, néztük útvonalunkat a…..
3.fejezet  NázáretNázáret Galileában, a Genezáret tavánál fekvő kisváros. Jézus itt nőtt fel, és itt töltötte gyermekkorát.Az ANGYALI ÜDVÖZLET TEMPLOMAItt történt Jézus születésének hírűl adása.A templomot egy szent helyre, az ún. Angyali üdvözlet barlangjára…..
4.fejezetA JORDÁN FOLYÓA Hemon hegység hófedte csúcsán eredő forrásokból duzzadt, több mint 600 km  hosszú kanyargó folyó, a Holt tengerig.A Jordán folyó az IGÉRET FÖLDJÉNEK határát jelezte.A Jordán folyó partján prédikált és itt keresztelte meg Jézust…..
5.fejezetBETHLEHEMAugusztus császár elrendelt egy ún. népszámlálást, összeírást. József ezért ment az áldott állapotban lévő feleségével, Máriával, Betlehembe. A szálláson nem kaptak már helyet. Elérkezett azonban a szülés ideje, és Mária egy istállóban szülte meg…..
6.fejezetGEZÁRETI TÓA tó tulajdonképpen nem egy nagyméretű tó, területe a Balatonnak kb. az egyharmad része. 21 km hosszú és 12 km széles. Halban mindig gazdag tó volt. Jézus tanítványai között nagyrészt halászok voltak és  életének sok nevezetes eseménye kötődik…..
7.fejezet.GETHSEMÁNÉ KERTJE. Jézus Jeruzsálemben a Gethsemáné kertben töltötte utolsó, elfogatása előtti estéjét.Maga a gethsemáné szó olajprést jelent. Ez arra utal, hogy a domboldalon, nagyon sok bőségesen termő, olajfaliget volt. Itt most is hatalmas méretű, több…..
A stációk, Jézus keresztvitelének útja Jeruzsálem óvárosában van.Az óvárosban végigmentünk a Via Dolorosán, amelyet a Keresztvitel, ill. a Fájdalmak útjának is neveznek. Állítólag, megközelítően Jézus is itt haladt végig a Golgotáig. Az ember itt óhatatlanul egy furcsa…..
A SIRATÓFAL. Kótelnek is nevezik.Az ún. Templomtér előtt álló kb. 100 m hosszú és 20 m magas, alul nagyobb, majd kissebbedő kövekből álló fal, a Krisztus utáni 70-es évekből származó ősi templom nyugati fala. Az ember, ha nem tudja a történetét, döbbenten látja, az…..
Szentföldön jártunk 10. fejezet 2011.03.31 09:30:00
Siell segített.Amikor végigjártuk a Via Dolorosán mind a 14 Stációt, egy nagy bazáron át vezetett  az út a Síratófalhoz. A két idegenvezetőnk külön felhívta a csoportunk figyelmét, hogy senki ne nézelődjön, ne maradjon le a csoporttól, mert itt bizony a…..
Ilyen volt a Holt tenger és környéke távolról. Rendkivüli látvány volt. A táj, itt is, nekünk európai embereknek, szokatlan látványt nyújtott. Nem akarom ismételni magunkat, de ez a rész is , szinte holdbélinek  tünt, de , a föld itt  nem sárgás szinű volt, mint …..
Eszterlánc főz juhtúrós gombóc 2011.01.24 08:30:00
A férjem már évek óta mondogatja, hogy ki kellene egyszer próbálni a túrógombócot sósan, köretként valamilyen húshoz. Az ötlet nekem is tetszett, de valahogy sosem jött rá ki a lépés. Most azonban ott volt a hűtőben a zöldfűszeres juhtúrós öntet maradéka, főtt a…..
Ezt az édességet egy Nők Lapja Konyhájában találtam pár éve, Lajos Maritól származik és egyszer már magam is már elkészítettem. Hihetetlenül látványos és finom, igazi ünnepi csemege. Ezúttal nem lett annyira szép, mint első alkalommal, de az ízének ez mit sem…..
Íme a 2010-es kollekció, kiegészülve ezzel és ezzel. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne süssek újabb és újabb sütiket, de most ezennel leállítottam magam. Pedig tényleg nagyszerű móka. A gyerekek lelkesen segítenek tésztát gyúrni, kiszaggatni, díszíteni, megtelik a ház…..
Folytatódik az adventi süteményezés. Mániám, hogy mindenféle ízű sütemény legyen, mind különbőző formában. Az talán érthető is, hogy a a kókusszal szórt miért lett fenyőfa formájú...300 g lisztet,½ cs sütőport,200 g porcukrot,125 g vajat,2 tojást,1 cs vaníliás…..
keresztcérna 2010.12.20 19:50:24
Ez az édesség már évek óta motoszkál bennem és most végre! Minden adott volt, alma továbbra is van dögivel és a féldoboz mascarponét is el kellet használni. Ráadásul éppen frissen vettem barna nádcukrot, amit rajongásig szeretek... 3 dkg vajat megolvasztottam, beleszórtam3…..
Ez a múlt héten sütött vörösboros sütemény testvére, csak ezúttal a bor helyett a banán az ízesítő anyag. Ízlések és pofonok, hogy kinek melyik ízlik jobban, de ez sem sokáig száradt a konyhapulton...Viszont legközelebb vagy másik formában sütöm, vagy csökkentem az adagot,…..
keresztcérna 2010.12.16 20:41:55
Gombalevesből van már fent egy változat, ahogyan én csinálom. Ez pedig a férjem változata, ami szinte egy másik étel, noha elvileg ugyanaz az alaprecept a kiindulás. No meg ez egy kicsit ráérősebben, macerásabban készül. Cserébe isteni. (a véleményemre pedig mindenképpen rátesz…..
Eszterlánc főz csülök olaszosan 2010.11.26 08:30:00
Avagy hamis osso buco. Évekig készültem, hogy ezt megfőzöm: borjú lábszár keresztben szeletelve, így középen a velőscsont, körben a szaftos husi, mindez vörösboros, zöldséges mártásban... Jól hangzik, igaz? De nem olyan egyszerű ám keresztben szeletelt borjú lábszárhoz…..
Eszterlánc főz Aranygaluska 2010.11.12 08:30:00
Végre. Már hetek óta szerettem volna megsütni, de valahogy sosem jött össze. Igazából nem is tudom, miért vágytam erre ennyire, hiszen elvileg én nem is annyira szeretem a diós süteményeket. Ráadásul nem is sütöttem még soha, tehát rizikója is volt a dolognak. De csak volt, mert…..
Ezt a rovatot is már régebben el akartam indítani, hiszen nálunk az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a férjem nem csak enni, hanem főzni is szeret. Vannak kifejezetten olyan ételek, amiket ő szokott elkészíteni és vannak olyanok is, amelyeket mindketten szoktunk - hol egyformán,…..