Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nicknek

0 bejegyzést írt és 345 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Tudom, hogy ő az igazi és két gyereket mindenképpen szeretnék tőle. De nem akarok választani közte és a barátaim között” – a szerelmet válasszuk, vagy érdemes hallgatni az intrikus barátokra? A lány saját bevallása szerint a rossz fiúkat szereti, ám a…..
„Még vitázni sem lehet vele, mert mindent rám hagy, azt mondja, hogy igazam van… de nem tesz semmit” – a barátnő hiába macerálja a pasiját, az minden alkalommal kitér előle. Azt mondja, ha képes lenne egy nőnél lakni, az számára olyan volna, mintha felszedték…..
„Én mindig érzelmes pasinak gondoltam magam és egy kapcsolatban én nem 50%-ot adok, hanem 100-at. Minden átverés nekem fájt a legjobban” – most megtudhatod, hogyan jut el egy érzelmekben gazdag pasi, számos koppanás után, a kizárólag alkalmai kapcsolatot keresők…..
nicknek 2011.01.20 12:44:50
„ 20 évesen nősültem meg először. Nemsokára megkaptam az első pofont. Megcsalt. Nem volt semmi, ami visszatartson: 21 évesen elváltam tőle” – Levélírónknak át kellett értékelni a nőkbe vetett bizalmát és nem büszke a válására: mindent megtett, hogy a család…..
„Az exem nem adta fel a közeledést és valahogy bennem is feléledt a régi tűz, de az a baj, hogy erről az afférról ő nem tud„ - Karácsonyi sztoriból ez az egy darab érkezett, melyben egy lány beleszeret a barátja haverjába, akit a véletlen sodor mellé Karácsony utolsó…..
nicknek 2011.01.18 12:26:49
@mooon:): És ha eltelt annyi idő, hogy változzatok mindketten? Kinőttétek azokat a hibákat, amiket elkövettetek... elzárkózni és megpróbálni újra, egy alternatíva lehet...
Az első pofon a legnagyobb, ez így lesz mindig. Soha semmi nem fog annyira fájni, mint amikor először pofára ejtettek.A kép innenKedves Szakítósok! íme az én történetem: Az első szerelem szerintem mindenkinek az életében meghatározó, arra a típusra gondolok ami évekig…..
nicknek 2010.09.30 14:18:40
@mooon:): Majdnem jót akarót olvastam...:) inkább iszom egy kávét... üdv
„A dolog másik oldala, hogy amikkel vádol (igaz, apróságok, de akkor is bosszantóak) egyáltalán nem igazak” - Mondta már nektek valaki, hogy csak akkor szeret, ha megváltozol? Ezt a szeretet dolgot lehet szabályozni, irányítani? Következő Levélírónkkal eme kérdések…..
nicknek 2010.09.30 13:56:47
@Frigyesur: Mester épül már a halálcsillag, hogy nem értél rá?:))
nicknek 2010.09.30 14:07:23
@Frigyesur: miről maradtam le? de már elmúlt vagy hozzam a rombolódat?:)

@Kósza: Én értek a színek misztikájához is... melyik színt szeretnétek? A narancs még az új élet és újrakezdés is...
nicknek 2010.09.30 14:13:16
@Frigyesur: :))) olyanról szoktam én is, aztán mikor rákérdezek mindig most akarták elmondani:)) neked is?:)
Következő Levélírónk a barátján szeretne segíteni, akivel rútul elbánt egy csaj. A hölgy nem váratlanul passzolta le a fiút, cseppenként adagolta neki a véget, ám a csattanó erősségén ez mit sem enyhített. A fiú radikális eszközökhöz nyúlt és teljes tagadást…..
nicknek 2010.09.21 14:09:44
@Kytia: ha eljutsz 30 fölé, meg is valósítod:D
nicknek 2010.09.21 14:31:29
@Kedves Nard: ez igaz... akkor ezért hallgat most mindenki?:D

@Kata1987: még nem, de a forgatáson úgy is találkozunk:) Csak szólj az ismerősöknek, hogy mindenkinek meglegyen a számod, amikor a gratulációkat kell smsben küldeni:)
nicknek 2010.09.21 15:34:44
@Kata1987: :)) Na, ilyen széles mosolyt kérünk a fagyi evés közben is, hogy a pasik azon gondolkozzanak a fagyit vagy téged akarnak először:) Gyakorolj addig is, most mennem kell, szia:)
„Az a lány, aki k*rvának van öltözve, ne csodálkozzon, hogy annak is kezelik” – Levélírónk egy korábbi posztunkra reagál, mélyebbre megy a felvetett kérdésben és megpróbálja megfejteni a fiatal, önigazolást kereső lányokat. Mivel neki is sok tapasztalat akad az…..
nicknek 2010.09.02 17:05:11
@dex.ion: ti most komolyan azon vitatkoztok kinek mekkora?:D
nicknek 2010.09.02 17:12:48
@Kytia: amúgy mizu? fáj még ha kétvállra terít valaki?:D
nicknek 2010.09.02 17:32:48
@dex.ion: :)) ugorjunk el egy kiló kenyérért a hipermarketbe:)
A részleteket ismerjük:D
Augusztusban lett 1 éves a CsP-blog és ebből az alkalomból játékot hirdettünk, melynek végre meg is született a győztese. Köszönjük a szavazatokat, sok jelölés érkezett, amiket összesítettünk, így megtaláltuk a borválogatás és a CsP-póló gazdáját. A hat darab jelölt…..
nicknek 2010.09.01 17:28:47
@Piszok Alfréd: több sztorim nincs... te jössz, én hozom a sört:)
nicknek 2010.09.01 18:14:18
@Piszok Alfréd: megértem:)) A hepiend meg tök jó, arra kíváncsi vagyok, szóval a sörözés tekintetében... mikor is jössz haza?:))
nicknek 2010.09.01 18:36:35
@Piszok Alfréd: összehordanak hetet-havat... lehet onnan jött a a karácsony:) Mondjuk néha kacérkodom a gondolattal milyen lenne távol lenni és élni egy másik kultúrában, de ha már választani kell, akkor inkább egy lakatlan szigeten egy csinos szőkével, akiből naponta kibújnak az állati ösztönei:)) Mondjuk nálad a sziget adott:D
„Hogyan szólítjátok meg azt (a lányt), aki szinte semmit nem ad meg magáról?” - ezúttal nem egy konkrét történetet olvashattok, mert Levélírónk egy érdekes kérdést hozott. Posztolónk tanácsra szorul abban a kérdésben, hogy milyen a jó megszólító levél, amely a…..
nicknek 2010.08.31 16:06:14
@Caddy: ne tedd... meséld el neki ami a mintamókusban volt: Széllel szemben sose pisálj:D
nicknek 2010.08.31 16:14:48
@Frigyesur: Mester, empátiát szeretnének legtöbben... de mondtam neki ne tévessze meg őket a fekete ruha, mert nem reverenda:D
nicknek 2010.08.31 17:04:51
@Kytia: ...és tedd hozzá, hogy mi munka van abban, hogy aztán valakit el is vegyél feleségül:))
„Egyik este felhívott telefonon, és üvöltött velem, hogy azonnal valljak színt, mert TUDJA, hogy megcsalom.” - Meddig tűrhető el, hogy egy pasi nem létező dolgokat kérjen tőlünk számon? Meddig érdekes, hogy az egyre újabb és újabb féltékenységi rohamai mindig…..
nicknek 2010.08.30 18:55:10
@Drága IV gernika: neked már lejárt? én még csak most végeztem:)

@Piszok Alfréd: megint a takarító nénivel együtt végeztem... ő is belefér a bármibe?:D

@Barry Kent:
Ha ráakasztod a bankautomatát a kocsira egy drótkötéllel, akkor a hatás-ellenhatás következtében, lehet kölcsönös vonzalomról szó:)

Sziasztok, elmentem haza, további kellemeset:)
nicknek 2010.08.30 20:43:56
@Piszok Alfréd: lehet én vagyok fáradt és nem bírom felfogni... de G-pontról: "Ugyanakkor vannak olyan komoly, tudományos vélemények, hogy az említett testtáj olyannyira titokzatos, hogy nem is létezik, legfeljebb a könyvkiadók marketingosztályán. Kicsit olyan, mint az UFO, amellyel mindig más találkozik."

Ezt az utsó mondatot valaki magyarázza el nekem...
„Megalázva éreztem magam. Ezeket a Trófea-gyűjtő férfiakat most kasztrálnám, nehogy szaporodjanak.” - Többek örömére vagy bánatára, szokásos pénteki sorozatunk véget ért, mert a szerző visszavonta sorait. Ezért most egy új történet kerül terítékre: Levélírónk…..
nicknek 2010.08.27 16:57:50
@Piszok Alfréd: értem... hát kitartás.:) Bár pusztán egy laza poén volt, hogy az angol hercegnő, helyett, ha gondolsz az itthonira, akkor talán könnyebb... és szó nincs arról, hogy konkurencia, hiszen tudod ami az enyém a tiéd is:DDDD
nicknek 2010.08.27 17:09:27
@Gonosz Duracel: miért?:) Ebből is látszik nem habozol sokat:))
nicknek 2010.08.27 18:00:58
@Commodus: nem dehogy:)) valamiért még a hármas felállás volt a fejemben:) fáradok...
Van élet az elválás után? Erre a kérdésre keresi a választ következő posztunk, melyben a felek már a szakítás után vannak és lassan ráébrednek arra, hogy mégsem bírják egymás nélkül. Posztírónk tőletek várja a választ egy egyszerű kérdésre: miért nem tudnak elszakadni,…..
nicknek 2010.08.26 18:49:56
@Piszok Alfréd: be kell törni:D mit javasoltok?:))
nicknek 2010.08.26 19:03:03
@Piszok Alfréd: én is csak tanú vagyok... csak még nem tudom mire:))

@Gonosz Duracel: hallom ma nem főzöl... eszünk pizzát?:)
nicknek 2010.08.26 20:51:06
@Piszok Alfréd: egyáltalán hogy kerültem én a képbe?:)
„Én vagyok a feddhetetlen, jól nevelt grál lovag, aki sorra csupa prostit talál meg, annak ellenére, hogy nagyon megnézem, kivel bújok ágyba” – újra egy vitaindító poszt, melynek szerzője előrebocsátja, hogy nem minden nőre és férfira vonatkoznak a felsorolt…..
nicknek 2010.08.25 21:36:12
@Lui_78 (egy se kurva mind királylány): pasik nem is?:D
pedig akkor vagy igazán hejjes pasi:D
nicknek 2010.08.25 21:38:32
@Frigyesur: lüke skywalker:))
nicknek 2010.08.25 21:54:44
@Frigyesur: Jaj tervezőm:)) Asszem megtaláltuk a közös hangot:DDD
„Legszívesebben felpofoztam volna Ritát is meg a csávót is” – Ha egy nő fiatal és jól néz ki, esze ágában sincs lecövekelni bárki mellett is. Levélírónk megtapasztalta, mennyire így van ez: túl sokáig hagyta magát kihasználni. Ez az a bizonyos rózsaszín…..
nicknek 2010.08.24 18:17:43
@Piszok Alfréd: te merre vagy?
nicknek 2010.08.24 18:24:51
@Piszok Alfréd: akkor biztos kapsz lángos mailben... elvégre is lapos:)) de mond meg neki, csak úgy hiszed el, hogy ő csinálta, ha rajta van a képen:)
nicknek 2010.08.24 18:29:42
@Piszok Alfréd: kissé fáradt vagyok már elnézést... csak mondtad, hogy nem százas, mert csak 10-ig lehet osztályozni... és nem értettem kit és mit... erre kérdeztem te hányast kaptál...
”Csakhogy volt egy másik szereplő is a képben, őt nevezzük Szabinak (19), az Anita anyukájának élettársának a fia” - Az exekkel mindig csak a baj van. Következő Levélírónknak is meggyűlik a baja a barátnőjével: hol az ex-pasija fenyegeti, hol érzelmi…..
nicknek 2010.08.23 17:51:21
@Gonosz Duracel: itt vagy?
nicknek 2010.08.23 18:02:47
@Gonosz Duracel: első randira nem megyünk moziba... mi van ha nem is tetszik az illető?:))

Lehet ismerik egymást, majd Alfi elmondja:) De jobb, ha nem ismerik egymást a vetélytársak:DD

Küldtem neked levelet:)
nicknek 2010.08.23 18:27:32
@Piszok Alfréd: helyzet?? elkelt már a csajszi?:))
„Három hét után már szerelmet vallott nekem, és több szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt. Eszembe sem jutott kételkedni benne” – amikor elaltatják a gyanakvásod és tökéletesen megbízol valakiben nehéz azonnal reagálni a váratlan helyzetekre. Ilyenkor…..
nicknek 2010.08.19 17:09:52
@inci-finci: miket tudsz te, erről lemaradtam:))
nicknek 2010.08.19 17:18:59
@Gonosz Duracel: A szerelem sok hülyeségre ráveszi az embert.:) Lépj ezen túl... Ha most itt megkérdeznéd ki randizna veled, szerintem ma begyűjthetnél pár számot. Vannak normális veled egykorú, vagy 3-4 évvel idősebb srácok, akikkel randizz, de főként élj:)
nicknek 2010.08.19 17:32:48
@Gonosz Duracel: ok, akkor most hívd fel a barátnőd és találkozz vele:) Aztán beszéljétek meg mit gondolsz, mit érzel... az biztos segít:) Csinálj valamit ne ülj otthon, nem kell erre gondolni folyton. De itt szembesítve vagy a hibáiddal, azt meg tudod már te is. Csak jobban süllyedsz el az egészben... A kifelé vezető út, nem ez a blog. Örülni fogok, amikor majd pár hét múlva visszajössz és elmondod összeakadtál egy normális pasival és változott az életed. Mert a hibákból talpra állni mindig egy nagyon értékes emberre vall:)
Érdekes kérdést vet fel következő posztunk, melynek szerzője ugyan megállapodott már, mégsem tud szabadulni egy srác emlékétől, a mindent elsöprő orgazmusoktól, az együtt töltött szép időktől. Míg a többi pasija békésen belesimul az emlékkönyvbe, ez az egy nem hajlandó,…..
„Nem tűnt szomorúnak, inkább mintha belelkesült volna az ötlettől, hogy élheti tovább a helyi parasztok alkoholista életmódját” – újabb sziporkázó történet következik, melynek során ismét átlépjük a határt. Nem megyünk messzire, csak újra a szomszédos…..
nicknek 2010.08.17 15:41:00
@Piszok Alfréd: sör, foci, dugás... válassz:))
nicknek 2010.08.17 16:28:59
@Piszok Alfréd: ja csak tegnap mondtad, szóljunk ha megint a témánál lennél... én szóltam:))
nicknek 2010.08.17 16:54:16
@Kiralylany77: Amúgy te most mit szeretnél? Számomra ez nem világos...
„Tudni akarom, mit csinált 10 napig! Nem kellett sokat győzködnöm. Végig sírva mesélte, hogy élete legnagyobb hibáját követte el.... akkor már tudtam, hogy baj van” – nincs annál bosszantóbb, ha riválisod, akivel barátnőd megcsalt, egy budai ficsúr, aki ráadásul…..
nicknek 2010.08.16 22:08:09
@Kytia: várjuk meg a választ:) De ott a sztoriban... ő elhívta ide oda... a csaj meg ment egyedül... szerinted másban nem ez?

Amúgy bepótolsz mindent ősszel:)
nicknek 2010.08.16 22:12:10
@Piszok Alfréd: olyan ő, mint colombo felesége... mindenki tud róla,de senki sem látta:))
nicknek 2010.08.16 22:33:06
@Piszok Alfréd: Kytiára értettem:)

Egyetértek... de itt érzésem szerint másról van szó. Ez idővel alakulhatott ki... talán, mert túl magasra helyezte az illetőt... aki ezáltal kevesebbet lapátolt a kapcsolatba... ilyenkor pedig, jön az a hiba, hogy a másik elkezdi a azt a hiányt is pótolni...

De ez már csak tipp... és mivel nagyon fáradt vagyok, elképzelhető, hogy semmi alapja:)
„Már az elején tisztáztuk, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, de mivel ő komoly kapcsolatot keresett én meg itt vagyok házasságban, egy elég zűrös helyzetben, nem kalandozunk el” – a posztíró házasságban él, de férje javaslatára mindketten megpróbálkoznak…..
nicknek 2010.08.13 17:07:33
@免费的: "Ő az aki miatt a jelenlegi helyzet kialakult"
részben.
És ezért ne haragudj meg:)

Értem én hogy nem lapátol... meg a többi, de az hogy ő a felelős az nem tárgyalási helyzet, pozíció.
nicknek 2010.08.13 17:22:02
@Piszok Alfréd: és most az jön, hogy ismersz valakit negyediknek?:D
nicknek 2010.08.13 17:47:59
@免费的: nem:) Csak azt mondta 3.-nak barátnő... gondoltam a következő ajánlkozó ő lett volna:))

A szex megromlása, csak okozat ebben az esetben nálatok.
A kommunikációt rendbe tudod tenni... de aztán tudod-e mivel tartjátok fent azt, amitől jó lesz a kapcsolatotok?

Tényleg igaz az, hogy a változatosság gyönyörködtet és nem csak a szexben, hanem az életben is.:)