Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hnora

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Cigányokról Gének 2013.02.13 10:21:13
Értelmiségi házaspárnak nem születhetett gyereke. Úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egyet, még hozzá tudatosan cigányt. Vállalni akarták a maguk részét a világ jobbá tételében. Két éves korától jólétben, szeretetben nevelték a kisfiút, megadtak neki mindent, amit csak…..
hnora 2013.03.15 16:03:34
@bispora:
Kicsit meglepett ez a 70-es átlag IQ, így elolvastam a cikket. Bár egy közepesen képzett pszichológus kapásból 10 okot tud mondani, amiért az ilyen felmérések nem tekinthetők mérvadónak, én, mint nem pszichológus, csak egyet mondanék. A cikkben részletezi a szerző, hogy a vizsgált személyek 3 közösségből származnak. Egyik közösséget a leírtak alapján tekintsük a társadalmi átlagnál kicsit rosszabb körülmények között élőknek, a másik kettőt pedig a szerző leírása szerint is kifejezetten rossz szociális körülmények között, munka nélkül, vagy alkalmi munkákból élő, gyakorlatilag mélyszegénységben élő emberek alkották.
Mily meglepő, az első csoport eredményei látványosan jobbak, mint a másik két csoporté.
Sajnos nem találtam a cikkben utalást a hasonlóan hátrányos helyzetben, mélyszegénységben élő szerb lakosság átlagos IQ-járól. Pedig így lenne korrekt az összehasonlítás. Bármennyire igyekeznek az IQ-teszteket függetleníteni a kultúrától, az iskolázottságtól, eddig nem igazán sikerült.
hnora 2013.03.15 16:44:42
Közvetlenül a poszthoz kapcsolódva:
Éppen benne vagyunk a férjemmel egy ilyen tiszteletre méltó (bár meglehet, reménytelen) kísérletben. Sőt, párhuzamosan futtatunk két kísérletet, kis időbeli eltolódással. Kicsit konkrétabban: nem cigányként fogadtunk örökbe két cigány kisfiút, mindkettőt csecsemőként, jelenleg 4 és 5 évesek.
Igyekeztem a lehető legnagyobb tudással felvértezni magamat a témában, és bár még az elején vagyunk, gyűlnek a saját tapasztalatok is.
A posztíró történetéhez két dolgot fűznék hozzá. Az egyik, hogy 2 éves korra sok minden rögzül a személyiségben. Annak idején az örökbefogadásra felkészítő pszichológus javasolta, hogy ne vállajunk 2 évesnél idősebb kisgyereket, mert gyakran már visszafordíthatatlan pszichés károsodásokat szenvedtek.
A másik, hogy a vegyes etnikumú örökbefogadások egyik legnagyobb buktatója az önmagát beteljesítő jóslat jelensége. Ha egy nem cigány családban nevelkedő gyerek a környezetéből, a médiából nap mint nap kapja a jeleket arról, hogy ő lusta, hülye, bűnöző, és a többi, ÉS nincs mellette egy azonos identitású (magyarul cigány) családi háttér, ahonnan mintát merítetne arra, hogy ezt hogy védje ki, az a gyerek könnyen beleveszik az örvénybe. És olyan lesz, amilyennek a (szűkebb vagy tágabb) környezete elvárja.
Elolvasva Beverly Daniel Tatum "Why are all the black kids sitting together in the cafeteria?" - And other conversations about race c. könyvét (a szerző pszichológus, aki a rasszizmus pszichológiájával és a kisebbségi gyermekek identitás-fejlődésével foglalkozik), sok mindent megért az ember. A kisebbségi származású gyermeknek a kamaszkor környékén fellépő identitásválság (ki vagyok én, hol a helyem, kik közé tartozom, kivé válok stb) feloldására 3 lehetősége van:
1) megtagadja a felé áramló sztereotíp elvárásokat a rasszáról, és igyekszik minél jobban beleolvadni a többségbe (ennek buktatója az, ha a rasszjegyek kívülről láthatóak, és hiába próbál az illető beolvadni, a kivülállók folyamatosan próbálják visszatuszkolni a saját rasszáról kialakult sztereotípiákba)
2) hagyja, hogy elragadja az ár, elfogadja magára érvényesnek a sztereotípiákat, és bár ezeket a sztereotípiákat a többség kényszeríti rá, minél jobban megfelel nekik, annál jobban kitaszítja a többségi társadalom, ennek megfelelően a saját rasszán belül keres társakat
3) saját rasszának szószólójává válik, próbál a többségi társadalom elveinek megfelelve, szabályait betartva küzdeni a saját rasszának érdekeiért. Ez a pszichológiai szempontból legkedvezőbb, ugyanakkor a legritkább verzió.
A posztban szereplő fiatalember a kettes verziót választotta. Nem annyira a gének, hanem a pszichológia mindenkire érvényes szabályai miatt.
hnora 2013.03.16 17:48:13
@bispora:
"a Norához hasonló örökbefogadások öntenék a pozitív példákat: orvos, mérnök, közgazdász kifutású cigány örökbefogadottakat"
Nem öntik. Ennek sok oka van:
- Statisztika, felmérés, kutatás nincs a témában, még nem cigány örökbefogadottakra sem, cigányokra meg pláne. Ugyebár ilyesmit nem lehet számontartani. (Ezt olyan komolyan veszik, hogy én, mint örökbefogadó, nem vagyok jogosult a gyermek cigány származásáról információt kapni. Többnyire persze tudni lehet a családi név, a külső rasszjegyek alapján.)
- Az identitásfejlődés kimeneteléről szóló kommentemből egyenesen levezethető, hogy gyakorlatilag nincs olyan variáció, amiben a cigány örökbefogadott felnőve diplomás munkaerővé válik, és ezt fennen hírdeti. A sztereotípiáknak behódoló gyerek nem lesz diplomás, az asszimilálódni igyekvő pedig nem fogja fennen hírdetni cigány származását.
- Az egész dolog sokkal bonyolultabb annál, minthogy örökbefogadok egy gyereket, és onnan csak az én hatásom számít. Nem a génekről beszélek, hanem a gyerek előéletéről. Még ha születésekor én viszem haza a gyereket, akkor is már (nagyon meghatározó!) 9 hónapon van túl, aminek hatásai végigkísérik, akármilyen idealisztikus környezetbe is kerül. Erre kiváló példa kisiebbik fiam, aki magzati károsodás miatt idegrendszeri sérüléssel született. Nincs hatalmas baj, egyszerűen csak sose lesz 125 az IQ-ja, és nem fogja elvégezni a műegyetemet. Az átlagosnál jobb szociokulturális környezet, amibe került, az évek óta tartó gyógypedagógusi fejlesztés arra lesz elég, hogy nem szakad le túlságosan az életkorának megfelelő átlagtól. És ennek nem a génekben kell keresni az okát, hanem a magzati korban elszenvedett hatásokban. Ismerek jópár cigány származású örökbefogadott gyereket (persze a minta nem reprezentatív), és a nagyobbik részük olyan hátrányból indul az örökbefogadás pillanatában, hogy minden igyekezet és odaadás max arra elég, hogy az átlaghoz felhozzuk a gyereket.
Véleményem szerint, ha a cigányok átlagos IQ-ja valóban alacsonyabb a többségi társadalom átlagánál, akkor annak okát nem a génekben kell keresni, hanem abban, hogy a cigányok átlagosan sokkal rosszabb szociokulturális körülmények között élnek, mint a többségi társadalom.
Meg tud egy felnőtt ember változni? Ha igazán szembesül a gyengeségeivel és hibáival, ha a barátai tanácsai csontig hatolnak, ha a lelke mélyéig megérti, miben kellene másnak lennie, ha fontossá válik számára, hogy más legyen, meg tudja akkor változtatni magát? Nem új szerepet…..
Várostervezőink figyelmébe! Hogyan kell olcsón, energiatakarékosan és kizárólag természetes anyagok felhasználásával fölépíteni egy húszmilliós nagyvárost? A hangyák tudják!A legtöbben soha nem töprengünk el azon, hogyan festhet három dimenzióban egy hangyaboly. Amerikai…..