D0ki 2014.08.11 13:11:14

Egy jó rendszer már az elején elkezdi az átnevelő programot. Érdemes megnézni azokat a híreket amik arról szólnak, hogy az ISIS hogy bánik a meghódított területek en a gyerekekkel. Jóságosnak, szeretőnek és gondoskodónak állítják be magukat számukra. Van csoki, filmvetítés, ugrálóvár - ne is törődj vele, hogy tegnap fejeztük le aput!
A rendszerbe való indoktrináció minél hamarabb elkezdődik annál mélyebb nyomot hagy és annál nehezebben visszafordítható.
A Huffington Poston jelent meg ez a cikk:
www.huffingtonpost.com/2014/07/21/children-religion-fact-fiction_n_5607009.html

Ebben egy tanulmányról írnak amiben azt vizsgálták, hogy a gyerekek milyen mértékben képesek felismerni a természet feletti elemeket egy történetben - vagyis különbséget tenni fikció és valóság között. Arra jutottak, hogy az a gyerek aki vallási iskolába jár vagy rendszeresen látogatja a templomot sokkal kevésbé képes elvonatkoztatni a tényeket a fiktiv elemektől. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a dogmatizált vallások már jó korán megágyaznak az általad ismertetett módszernek.

D0ki 2014.08.11 15:34:35

@polyvinyl: ha el kell döntened, hogy egy történetben a beszélő kutya fiktiv vagy létező dolog akkor szerintem egyértelmű a válasz. ebből a szempontból teljesen mindegy hogy mit tartunk természetfelettinek, nem akarok szemantikai vitába belemenni.
Különben is Clarke törvényei óta tudjuk, hogy egy kellően fejlett technológia nem megkülönböztethető a varázslattól. :)

D0ki 2014.08.11 15:39:01

@Void Bunkoid: a szerepek létezése nem maga a probléma, Lobster sem állította ezt egyik cikkében sem. A más szerepeinek az abuzálása, kihasználása vagy a saját szerepeid rosszul értelmezése vagy nem felismerése okozza a gondot.

D0ki 2013.07.12 11:36:24

Átgondolt és fantasztikus írás. Valamit eltalált bennem. Bár még csak 27 éves vagyok elég sok munkahelyem volt a ranglétra minden szintjén, kék gallér-fehér gallér egyre megy. Nem tudnám ezeket az általad leírt sajátosságokat csak az irodai munkára leszűkíteni, gyakorlatilag általánosságban minden munkahely magában hordozza a földi pokollá válás lehetőségét. Szerencsére jelenleg egy nagyon jó közegben vagyok, egy olyan munkahelyen ahol nincs a környezetemben egyetlen olyan ember sem akivel ne dolgoznék szivesen együtt. Egyszerűen jó érzés bemmenni minden nap dolgozni, jól csinálom és a társaság igazán nagy pluszt ad. Olyan emberek akiket simán elhivok a barátaimmal is mondjuk szórakozni.
DE! pénzben elmarad attól a potenciáltól amit magamban érzek. Vagyis éreztetnek velem inkább. És ott van a társadalmi presszionálás, hogy menj tovább, menj előre legyél egy kibaszott jobhopper és ha egy állás kicsit is többet kinál akkor válts. Valamilyen különleges okból kifolyólag eljutottam most egy olyan szintre, hogy bár nem kerestem aktivan munkát az elmult időszakban 3-4 ajánlattal is megkerestek.
És mondjak valamit? Most félnék váltani. Mivan akkor ha kb 1,5ször annyi pénzt igér egy hely amiről egyszerűen érzem, hogy egy patkánycsapda? Megérné váltani csak azért mert több pénzem lenne, de mellette elvesziteném ezt a mindennapi érzést? Sokkal aktivabb és energikusabb vagyok mostanában pl. járok sportolni amit soha nem hittem volna magamról és alapból a depressziómnak már semmi jele. Megérné ezt kockáztatni több, sokkal több pénzért? Megérné vissza lemenni patkányba csak azért mert ez a "logikus" döntés?

D0ki 2013.07.20 01:29:50

@Quadrille Lobster: Egészen véletlenül nem tudom, hogy ismerjük-e egymást. :) Talán. Elég sokfelé megfordultam a világban. Amióta amúgy követem a blogodat azóta elég sokszor érzem azt, hogy kb hasonló a rálátásod a világra mint az enyém, szóval akár ismerhetjük is egymást. Van egy két ismerősöm aki nem bumburnyák. :)
A jobhoppert amúgy én sem pozitív tálalásban mondtam, de bizony van néhány -általad is említett- tőzsdés/pénzügyes/bankár shark aki szerint ez a normális. Én kicsit máshogy vélekedem erről. Az egyik legfontosabb erényemnek a hűségességet tartom és elég komoly dilemmát okozott pl. hogy életemben először próbaidő alatt váltottam az előző helyről. Akármennyire is minden oldalról megtámadhatatlan és racionális döntés volt okozott némi disszonanciát. Egyszerűen nem tudtam egyből önazonosságot találni ezzel a gyors váltással kapcsolatban, annak ellenére, hogy a Londonban töltött évek pl. egyenesen hozzászoktattak a folyamatos változáskezeléshez.
Visszautalva a kommentemben említett ajánlatokra - azóta kettőből állásinterjú lett és ebből az egyik az pont egy ilyen belvárosi pénzügyes rolexórás-ezerdollárosöltönyös bullshit látszatkeltés volt, de szerencsére túl tudtam látni ezen az egészen és valahogy az a megérzésem lett, hogy az egész lényem tiltakozna az ellen a munka ellen. Vagy hát ki tudja? Lehet, hogy tévedek.
A másik viszont tényleg tetszene és szakmailag és fizetésbelileg (van ilyen szó? most van) is nagy előrelépés lenne és egyben a tapasztalataimhoz képest egy elég nagy nyújtózkodás, de teljesen képesnek érzem magam rá. Franc se tudja mi lesz.
Amúgy ezek az interjúk ébresztettek rá arra, hogy van pl néhány volt évfolyamtársam aki meg teljesen más utat választott és lehet hogy már babáznak meg papásmamást játszanak de megragadtak egy ilyen kétségbeesett elsőmunkás, pályakezdő patkánycsapda helyen amitől viszont én már elég messze érzem magam. Nekem viszont a magánéletem egy rossz vicc. Szóval mindenkinek teljesen más az útvonal amit az élet tanulása során megtesz.
Én most azt hiszem, hogy eljutottam arra a pontra ahol úgy akarok fejlődni, hogy közben teljesen elégedett vagyok azzal a helyzettel amiben benne vagyok.
Eh... elkalandoztam. Be is fejezem.
Ha ismerjük egymást akkor viszont üljünk le valamikor borozni. :)

D0ki 2013.03.01 10:53:40

Ez a második generációs dolog nekem is feltűnt és az általad felsorolt okokon kívül megemlíteném még, hogy sokszor az odatelepülő generáció nevelési stílusa is hozzájárul ehhez. Az első pár évben még a második generációs kiskölök beveszi anyuéktól a szöveget, hogy a britek/németek/amerikiaiak/kanadaiak tök hülyék, bezzeg mi MÁSOK vagyunk, még ha itt is élünk. Aztán megismeri a hazai kultúrát, talán egyszer kétszer hazalátogat ahol nem egy koszos nagyváros bérházait látja, hanem mondjuk egy gyönyörű vidéket és az ilyen és hasonló dolgok miatt szinte instant kialakul őbenne is a felsőbbrendű érzés. Hogy ő is más. Ő jött valahonnan. Ami jó. Aztán persze idősebb lesz, a haverjai elkezdik szivatni, hogy a szülei hogyhogy nem beszélnek normálisan? Ennyi idő után sem? Honnan jöttél? Az hol van? Ja... bocs nem tudtam. Meg ilyenek. Szép lassan ez a kép összedől benne és akkor lesz nagyon nagyon mérges. A világra amiben hirtelen felismerte az igazi helyét, a szüleire akik hazudtak neki és akiket szégyellnie kell mert nem részei annak a társadalomnak amibe őt belekényszeritették. Az eredeti országára amiről nem is tudott semmit igazán eddig, de rá kellett hogy jöjjön, hogy nem is olyan fontos ez, hiszen senki azt sem tudja hol van. És ezek a frusztrációk okozzák a különböző elhibázott life choice-okat. Persze ez nem egy általánositható dolog, de elég sok ilyen figurát láttam már.
Más dolog megint ez a külföldön töltött idő kérdése. Én másfél hónapja költöztem haza és azóta rengeteg embernek ez az első kérdése amikor ezt elmondom: "És miért nem jött össze?" :D Ezen röhögnöm kell. Mi nem jött össze? :) Éltem, dolgoztam, utaztam és tanultam és most hazaköltöztem. Ez úgy hangzik neked mintha nem jött volna valami össze? :) Én nem emigráltam, dobbantottam, leléptem, menekültem, határátkeltem, disszidáltam, hátrahagytam az itthoniakat, hálátlanul odébbálltam (még nemtom hány ilyen kifejezést vágtak már a fejemhez a média retorikáját követő emberek) hanem egyszerűen tapasztalatot gyűjtöttem. Meg azért éltem máshol, mert engem vonzanak az igazán nagy városok, meg maga a tudat, hogy valamilyen idegen kultúrkörnyezetben éljek egy darabig. Ó az ehhez kapcsolódó véleménykifejtést órákig irhatnám még.

D0ki 2013.03.01 11:18:14

Bakker kitántorgás! Ezt a szót kerestem, de nem jutott eszembe. :D Amúgy végre kaptam egy állást Budapesten és magam mögött hagyhatom a haldokló magyar vidéket. És ezzel kapcsolatban rájöttem, hogy itthon piszok nehéz elindulni. Szóval, lehet hogy majd itthon "nem jön össze" :)

D0ki 2013.02.11 00:29:38

De mi van akkor ha én nem ezt választom? Ha tudatosan akarok menni egy általam jónak vélt, de a társadalom és a közvetlen környezetem (család, barátok) által nem elidmert úton. Emiatt kaptam egy csomó dolgot:
- a sejtektől való elidegenedés végeredménye a magány
- a nekem megfelelő új csoportok keresésével járó frusztráció sikertelenség esetén pedig intellektuális magány ami sokkal de sokkal rosszabb
- a magány eredményeként egyfajta szorongást később viszont ezen a szorongáson való felülemelkedést, ahogy a magány okának a felismerése (fent emlitett csoportok lerázása) önigazolásba csap át
- a saját választott szakma, érdeklődési kör, hobbi ésatöbbibe való menekülés és az abban való sikeres érvényesülés tovább erősíti ezt az önigazolást és ez egyfajta boldogságilluzioba csap át
- a konfliktusok és a frusztrációk azonban nem oldódnak fel csak ennek az illuzionak rendelődnek alá ( én megmutattam hogy nem leszek favágo és ez senkinek nem tetszett a faluban de most lám milyen jo nekem nem is baj hogy semelyik favagoval nem jovok ki rendesen. Nem ertenek meg mert én sokkal jobb vagyok mert más) kb ilyen szinten gerjeszti tovább ezt az illuziot.
- kapsz pozitiv dolgokat is de csak akkor ha végül mégiscsak találsz egy pont neked illő sejtet (akik tovább erősitik az illuziodat hogy te aztan jol tetted hogy elszakadtal) egyebkent csak a regiektől való elvadulás marad
Amire még nem jöttem rá hogy hol a megoldás? Érdemes e visszaállni a sorba vagy addig kell erőltetni ezt a különbözést amig egyszer hatost nem dobsz és mégiscsak összejön? Or die trying. :)
Ó attól félek kissé kaotikusan fogalmaztam. Késő van. :)

D0ki 2013.01.30 13:05:28

Nem egészen. Két évig éltem Londonban és most egy pár hete hazaköltöztem a lehetőségek országába. :D Azt már személyes tapasztalatból tudom, hogy az adminisztrációt tekintve soooooooookkkkkkal könnyebb elköltözni, mint visszajönni. :)
Amúgy a legviccesebb az a reakció amit az emberek arcán látok amikor elmondom nekik, hogy két év után hazaköltöztem. Az őszinte döbbenet és csodálkozás mindenki arcára kiül: miért? :D Valószínüleg vissza akarok majd menni, csak egyelőre nincs kivel. Mégegyszer tök egyedül nem állok neki. Valahol azt olvastam, hogy "klaszterekben kell emigrálni"... :)

D0ki 2013.02.10 23:47:38

Kedves Lobster úr! Úgy érzem önnek teljesen igaza volt ezzel a könyvvel kapcsolatban. Legalábbis az első rész meglehetősen nehéz olvasmánynak bizonyult. :)) Értem én hogy ez is egy nyelvi bravúr, hogy többféle elbeszélési stílus keveredik egy könyvön belül de nagyon nehezen rágtam át magam a tengeren hánykódó gentleman naplóján :) most már csakazértis továbblendülök de azt már most látom, hogy ez valszeg az egyik olyan történet amiből a film jobban sikerült talán

D0ki 2013.01.29 21:45:17

Szerencsére nem vagyok mások fordításaira hagyatkozva, nem csak a nyelvvizsgabizonyítványokért tanultam meg a nyelveket amiken beszélek, hanem szeretem és használom is, így ezt is angolul olvasom. Eddig kifejezetten tetszik, bár még nagyon az elején tartok. (Tegnap álltam neki - és igyekszem az időm nagy részét álláshirdetések olvasásával tölteni, értékelhető irodalom helyett.) Kiváncsi vagyok, hogy egyezik-e a véleményünk. Nekem is volt már olyan élményem, hogy egy könyv végén úgy voltam vele, hogy értem én, hogy mit kéne érezni/èrteni csak valahogy az egész elmarad. Kiváló ellenpélda számomra egy másik könyv amit a hétvégén fejeztem be Eric Browntól a Penumbra. Ajánlom, ha azt akarod megtalálni amit ebben a könyvben nem sikerült. :)

D0ki 2012.12.07 00:49:25

Egyszer valaki megkérdezte: "te Doki, te mit vársz el egy kapcsolattól?" én meg azt mondtam, hogy azt várom el, hogy egy boldog emberré tudjak válni valaki mellett. ezen tökre meglepődött és a fejemhez vágta, hogy ez milyen önző dolog. pff inkább őszinte. Miért volna önző? Tán nem mindenki ezt keresi? Még az ilyen nyünnyögős, rózsaszin amőbapárok (értsd alaktalan, formátlan összehizott ((nekem igy is tetszel)) egy emberként viselkedő és gondolkodó véglények) is ezt akarják mert nekik ugyebár erre a nyünnyögésre van igényük és ezt elégiti ki az hogy párkapcsolatban léteznek. (Szándékosan nem az "élnek" szót használtam) És tudod mit? Én nem is így képzelem el "álmaim kapcsolatát", ha van ilyen. Én ha a jövőbe nézek egy magamat boldognak látom valakivel akkor nem egy ilyen unalmas, nincsenektitkaink, ikeás kanapén a tévé előtt együtt unatkozós kapcsolatot látok. Nem. Énnekem olyan ember kell aki velem jön amikor én világot látok, akivel lehet könyvekről beszélgetni, akivel lehet együtt zenélni, akivel lehet együtt játszani és bohóckodni, aki ugyanolyan örök gyerek mint én és nem papás mamást akar játszani.
Csak ennyit akartam elmondani, ezt kérem vegyék jegyzőkönyvbe.

D0ki 2012.11.02 20:07:16

Én mit kérnék, amikor(és nem HA) majd visszaköltözök Magyarországra? Nem kedvezményeket és nem a szó szoros értelemben vett anyagiakat - ebből a szempontból egyet értek az első ponttal. Semmit. És még büszke is lennék rá. Infrastruktúrális szempontból bizony le van maradva kicsiny kedvenc országunk, de nem várom el, hogy ez megoldódjon akár 5 éven belül azt viszont szeretném, hogy legalább ennél tovább ne romoljon a helyzet. Itt legelsősorban a közlekedésre gondoltam. Harmadrészt igenis akarok és követelek valamit, egyetlen egy dolgot amit addig nem is tudtam, hogy létezik amig az országot elhagyva nem sikerült megtapasztalnom. Ez pedig meglepő módon a kihívások. TELJESÍTHETŐ kihívások amelyek jutalmat és újabb kihívásokat adnak. Bizony. Amit otthon kihívásnak ismernek sokan az még az elbaszott szoci társadalomfelfogás mentális csökevénymaradványa. Vagyis tök mindegy hogy mit csinálsz neked úgyis szar lesz. Ez NEM kihívás. Ez akadály. Hatalmas különbség. Bár ez csak az én véleményem.

D0ki 2012.11.03 12:34:22

@Quadrille Lobster

"Na, ezt kérlek magyarázd el. Ki az, aki nem te vagy, de neked AD kihívást? Nem túl sok ezt elvárni egy államtól? A felesleges akadályok hiánya okés, de ezt nem értem."

Ne haragudj, nem fogalmaztam meg jól. Úgy értettem, hogy akadályok helyett kihívások kellenek. Egy olyan életminőség és olyan társadalmi környezet megteremtése amely folyamatosan kihívások elé állítja az embert (értsd nem lesz mindenkiből couch potato) azonban ezek teljesíthető és siker esetén jutalmazó (legalább pozitiv feedback hátbaveregetés szintjén) kihívások legyenek és nem teljesíthetetlen akadályok amiket ha még sikerül is legyőznöd akkor sem járnak megfelelő jutalommal. Szóval nem a kihívások megteremtése az állam feladata, hiszen mindenki saját maga határozza meg a céljait és a kihívások azokkal jönnek ugyebár, de szerintem az állam feladata megteremteni egy olyan (gazdasági, infrastruktúrális) környezetet és társadalmi felfogást ahol nem akadályok a kihívások. Vágod? :)

Mondok egy példát, abszolút leegyszerűsítve és kérlek mondd el róla a véleményed. Szóval te elmész dolgozni a szénlapátóló kft-hez és a főnököd azt mondja, hogy ma neked 50 zsák szenet tele kell lapátolnod. Te telelapátolsz 55öt, eléggé elfáradsz, de a munka végével a kitűzött céljaid teljesíve vannak, a főnököd távozáskor utánadszól, hogy szép munka, találkozunk holnap. Hogy mész vissza erre munkahelyre holnap?
Vagy elkezdesz dolgozni a szénlapátoló kftnél a főnököd közli veled hogy 100 zsák szenet kell ma neked egyedül telelapátolnod, te először azt se tudod, hogyan állj neki ennek a mennyiségnek, de megfeszitett munkával, kinkeservesen megcsinálsz 70-et, erre a főnököd egy óra fizetés nélküli túlórára kötelez ami alatt eljutsz 80-ig. Majd megdöglesz a fáradtságtól, miközben hallgatod ahogy a főnököd üvöltve lebasz téged és közli, hogy holnap bizony 120-at kell teljesitened.
Egy ilyen munkahelyre másnap hogy mész vissza?
Bocs a nagyon sarkitott példáért de azt hiszem igy érthető, hogy mit nevezek kihivásnak és mit akadálynak.

D0ki 2012.11.03 13:12:03

@Quadrille Lobster:
Értelek. Nem a kormánytól függ, ebben igazad van. Inkább társadalmi jelenség.

D0ki 2010.08.12 11:36:33

Életük hátralévő részében csakis Gwar koncertekre mehetnének és az együttes a névjegyüknek számító "showelemeket" rajtuk mutatná be...

na jó igazából az dobja az első követ aki még nem volt koncerttahó soha :)

D0ki 2010.08.05 09:53:52

Igaz, utánanéztem a bérekkel kapcsolatban is léptek már - de először a rács volt fenn. A bér ekkora létszámnál nagy érvágás volt a cégnek de biztos vagyok benne, hogy nem lépték volna meg, ha a világsajtó nem cikkezik róluk. Az, hogy a duplájára emelték... nos ez a cégnek sokkal jobban fáj, mint amennyire az egyes dolgozóknak jót tesz. A dupla bér az még mindig kb a magyar minimálbér(amiből szintén nehezen lehet kihúzni) kétharmada - jó oké tisztában vagyok a vásárlóerő-paritás és a reálérték fogalmával - de összehasonlítási alapnak azért ez az érték is megteszi.