Maji84 2010.08.04 18:44:57

@Morningrise: Közben láttam, megjött a válasz :-)
Az elég lényeges része, hogy össze vagy zavarodva, és azt hiszem, előbb ezt a zavart kellene magadban (is) tisztázni.
Meglepően világosan látod a helyzetet: lezárult egy életszakasz, kezdeni kell valami újat. De azt biztosan te is belátod, hogy egy házassághoz nem feltétlenül az a legjobb indok, hogy "történjen már valami", vagy mert elvárják. Persze, benne van, és megértem, hogy a külső nyomás, a piszkálás zavaró. Viszont ha tényleg boldog vagy, bíztok egymásban, jól érzitek magatokat, és a barátod tulajdonképpen nem zárkózik el sem a házasság, sem a gyerek elől, akkor nincs is itt semmi tragédia, azon meg felesleges emésztened magad, hogy ha majd megtörténik, rászánja magát a meglepetésszerű lánykérésre, akkor azt te provokáltad ki. Ha tényleg csak néhányszor, tényszerűen hoztad fel, hogy mik a terveid a jövőben, az még nem tukmálás. Fiatal vagy, ha belefér és megéri várni, akkor nincs komoly baj.
Egyedül az a kérdés érdemleges: miért a sírás? Ez csak valami apró becsiccsentés miatti elérzékenyülés (előfordul), vagy komolyabb? Van mögötte igazi bizonytalanság, csalódottság, félelem?

Maji84 2010.08.04 18:24:03

@Piszok Alfréd: Nem úgy értettem, nem félreértettem. Itt a hangsúly azon van, hogy "lehetett volna", "később". De azt hiszem, itt a végeredmény a lényeg: nem később volt, így hát nem lett.
Szóval azért a negatív oldal, mert ha Morningrise esetében is ilyesmi a helyzet, akkor számára lehet, hogy sovány vigasz, hogy ha évekkel később kerül be az úriember életébe, akkor ő lehetett volna az a bizonyos "tökéletes". Marad a kérdés, hogy lesz-e türelme (türelmük) kivárni azt a bizonyos, előre meghatározhatatlan időt...

Maji84 2010.08.04 18:30:58

Zárójeles megjegyzés: voltak már olyan férfiak az életemben, akiknek azt mondtam (vagy gondoltam, legalábbis), hogy el tudom képzelni, mondjuk tíz év múlva lehet, jókor jött volna az életembe, és végül kikötök mellette. De túlságosan hangsúlyos a feltevés-jelleg, túl sok benne a "ha". Azt pedig senkitől sem lehet úgy igazán elvárni, hogy várjon egy erősen bizonytalan végkimenetelre, közben elviselni, hogy a másiknak még "túl korán" van, még "élni akar", esetleg kipróbálni másokkal... Tévedek?