Regisztráció Blogot indítok
Adatok
supefly

0 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tékozló Homár Elrettentő poszt 2016.03.22 09:46:00
Az egyetlen oka, hogy ez a rémisztően hosszú levél kikerülhet, az a profizmus, amivel olvasóit a kezdeti együttérző morgásból a végére egységesen egy dühös miért felkiáltásba hajszolja. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért rendel valaki sokadszorra is egy olyan helyről…..
Röszkén és környékén járt a TV2 és hanghibás mikrofonja, annak a végén meg Váczi Gergő, a Vujity Trvtko-díj Frei Tamás-szalagos nagykeresztjét érdemlő riporter, a téma persze az ördögi migránsok, akik egy éjszaka alatt ösvényt taposnak ki maguknak a határon, elhajigálják…..
supefly 2015.06.19 16:34:56
@♔bаtyu♔: nem görcsölök, szórakoztatsz :)
supefly 2015.06.19 16:35:52
@♔bаtyu♔: értem én hogy neked ez egy harc amiben nyerned kell, ezért fontos hogy időnként írj magadnak valami önigazolást, de nem zavar :)
supefly 2015.06.19 16:39:13
@Advanced Flight: www.natarch.hu/szemle/20023/soos.htm - olvasgass, úgy 200 ezer.

és hidd el, köztük is voltak köztörvényesek és seftelők is, meg orvosok és mérnökök is. épp mint most.
Kell-e itthon vámkezelni a csomagot, ha egy holland cégtől rendelünk kínai telefont? Ez alapján nem, de mondjuk pont itt az is kiderül, hogy ezt nem a Posta dönti el. Megkérdezzük, hogy mi a helyzet az alábbi esetben. Kedves Homár! Május 15-én nemzetközi internetes oldalról…..
Taxizni a mai világban igazi felső középosztálybéli közlekedési megoldás. Ha úgy tetszik, keveseket érint, a többségnek a buszbérlet is drága. Úgyhogy tökmindegy, milyen a taxiszolgáltatás Budapesten. Ettől természetesen a történet még példaértékű – vagyis benne van,…..
supefly 2015.05.05 18:35:51
@Zsuzsi2525: ez azért elég rossz mentalitás, valljuk be. mert mindegy kinek mi a politikai pártállása, és hogy mennyit lop az aktuális kormány, azért csak az adóinkból van egészségügy, rendőrség, mentők, tűzoltók, önkormányzatok, stb.

ha csak arra törekszünk hogy minden a legolcsóbb legyen, arra nagyon ráfázhatunk. lásd görögök. ott még nálunk is rosszabb az adómorál, szinte minden feketén megy. meg is lett az ára. persze ez így nagyon sarkos millió más összetevője is volt és van, de ez is egy az okok közül.
supefly 2015.05.05 20:14:12
@desw: olvasd majd el azt is amire reagáltam, és ne csak azt amit reagáltam, és akkor nem írsz hülyeségeket :) segítek:

"Igen! így van! - és? Nekem (és még sokan másoknak),
az az első szempont, hogy olcsó legyen...Akkor meg? Te ne utazz vele és pont."

hogy jön ide a 2 vagy 10-szeres adófizetés ? a nulla áll szemben a valamivel esetünkben. és erre írtam hogy rossz példa, ha csak az a szempont hogy olcsó legyen, mindegy milyen áron.

azt meg nem írtam hogy csak és kizárólag mindig a legdrágább a jobb, csak a szövegértés sem az erősséged.

és a végén döntsd már el hogy most adózási szempontból nézed vagy a szolgáltatás milyenségét. almát a körtével ne hasonlítgassunk.
supefly 2015.05.06 12:49:34
@desw: www.vg.hu/vallalatok/az-uber-cafolja-hogy-nem-fizet-adot-449456

én megvárnám a vizsgálat végét te icike picike kukac faszkalap :)

mert olyat én is tudok nyilatkozni hogy "Megkerestük az Ubert, a társaság azonban nem kívánta kommentálni a szakminiszter által kezdeményezett eljárást. Arra azonban felhívták a figyelmet: rendelkeznek helyi gazdasági szervezettel és cégük minden olyan joghatóság felé maximálisan teljesíti adófizetési kötelezettségét, ahol működési tevékenységet folytat."

mert ez éppen jelentheti azt is hogy itthon csak annyi gazdasági tevékenység folyik amennyi az új emberek felvételéhez kell, a többi a diszpécselés, fizetés meg megy a holland cégen keresztül.

és olvasd át az elektronikus szolgáltatás rendeletét is, leírják mire vonatkozik csak. " Mik azok a távolról is nyújtható szolgáltatások?
A szabályozás távolról is nyújtható szolgáltatásként definiálja a telekommunikációs szolgáltatásokat, a rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatásokat, az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat (pl. tárhely, szoftver, adatbázis, zene, film, játék, távoktatás szolgáltatása, ha az globális információs hálózaton keresztül történik)." - szerintem nem esik ennek a hatálya alá, simán kikerüli.

ki büfizik kisköcsög ? :)
Tegnapi fecniposztunkkal kapcsolatban az alábbi kérdésekkel kerestem meg az illetékes éttermet:- Miért használják ezt nyugta-szerűséget, miért nem a szabályos nyugtát viszik ki egyből?- Mióta használják ezt a rendszert? - A vendégek mennyire szokták észrevenni, hogy ez nem egy…..
supefly 2015.03.13 15:56:38
néhány dolgot had tegyek tisztába, amit a legtöbb laikus nem tudhat.

1, Az előző posztban látható hogy a fecnit egy
www.ettermirendszer.hu alatt megtalálható cég software-ével készítették. Ennek a cégnek nincs apeh/mkeh engedéllyel és vizsgával rendelkező software/hardware-e, a honlapjukon sem látható ilyen és az engedélyezett Kasszák listáján se szerepelnek. Ezért nincs is olyan szöveg az összesítőn hogy nem adóügyi bizonylat, az csak olyan software-ből lehet ami adóügyi bizonylat, mondjuk nyugta kiállítására is képes.

2, Ennek fényében dolgoznak egy számítógép alapú programmal és valószínűleg a számítógép mellett egy attól független sima pénztárgépet használnak nyugtaadásra. Magyarán kettős könyvelnek a számítógépbe minden be van ütve, a pénztárgépbe "csak ami szükséges". Megtehetik, megfelelő érdekeltségi körbe tartoznak ;)

3, Egy ilyen kombinációban hihető hogy azért ad előbb összesítőt mert a kis tudású pénztárgép esetleg nem tud sztornózni (az online apeh/mkeh engedélyes számítógépes kasszák szinte mind tudják a sztornó bizonylatot), de kétséges hogy ez e a valódi ok és nem a kettős könyvelés.
Hát én nem tudom, de biztos azt tanítják a turizmus-vendéglátás szakon, hogy részletesen fejtsük ki a vendégnek, mekkora anyagi kárt okozott azzal, hogy képes volt eltörni a lábát a vendégéjszakák abszolválása helyett? Ráadásul számolni sem tudnak valami jól. Kedves…..
supefly 2015.01.20 18:05:17
valljuk be, elég piti, nyerészkedő módszer a szálloda részéről. főleg a fentebb honlapjukról beidézett rész fényében.

sok szálloda kér el pénzt előre, de túlnyomó részük ezt nem foglaló, hanem előleg címszó alatt teszi. és ilyenkor a honlapjukon és visszaigazoláson feltüntetett lemondási feltételek alapján adják vissza vagy nem.

pl ha februárban befizetem egy szeptemberi szállás előlegét majd májusban lemondom, jellemzően a teljes előleget visszakapom hiszen még bőven van idejük újra eladni azt a szobát.

ezért piti a szállótól hogy foglalót szed és semmilyen lemondás mellett nem adja vissza.

esetünkben előleg mellett sem kapta volna vissza az ügyfél máshol sem, érkezés napján lemondásnál előleg mellett is bukó szokott lenni a teljes összeg. csak úgy korrektebb lenne az eljárás, az ügyfél is kevésbé sérelmezné.

a szálloda meg ilyenkor kevésbé bukik, csak nem realizál hasznot. biztos nem 2 ember kedvéért rendezik a disznóvágás programot, ezeknek mindig megvan a szükséges minimum létszáma, mondjuk 10 vagy 20 fő, ami úgy van kalkulálva hogy nyereséges legyen. ergó most max a nyereség esik ki a 2 fő hiánya miatt, de konkrét veszteség nem keletkezik. ugyanez érvényes az üresen maradt szobára, aznap 10 2 fős szoba helyett akkor csak 9 lett megtöltve.

összességében a konkrét esetben szinte mindenhol bukta volna az összeget az ügyfél, csak talán kevésbé rossz szájízzel.

engem külön érdekelne hogy a befizetett foglalóról számlát vagy befizetési pénztárbizonylatot kapott e és azon foglaló vagy előleg szerepel é.
supefly 2015.01.20 18:16:31
@Rosszindulatú Vászka: de, rendes szálloda is kér, csak nem így nem ilyen formában és kommunikációval.

rém egyszerű oka van, sok a bunkó vendég, aki ugyanarra az útra 5 szállodában is lefoglalja időben a helyet hogy biztos meglegyen, majd az utolsó pillanatig alkuszik és oda megy ahol a legjobb árat vagy ár/érték arányt reméli.

ezzel még baj se lenne, csak ilyenkor persze a maradék 4 helyen véletlen se mondja le, nem veszi a fáradtságot, majd észreveszik az érkezés napján hogy nem ér oda.

és egy kisebb 30-40 szobás szállodának ha egy kiemelt időszakban egy nap belefut 4-5 ilyenbe már nem mindegy hogy 40 szobás teltház, vagy 5 szoba üresen marad amit aznap már nem fog tudni eladni.

normális helyen pont arra jó az előleg, hogy gond nélkül visszaadják, de így garantált hogy időben lemondja a vendég ha máshogy döntött és a szállodának van esélye még megtölteni ami üresen maradt.
supefly 2015.01.20 18:24:52
@atpijkamo: teljesen igazad van, ilyen esetben egy normális szálloda ezt mérlegelve általában még ilyenkor is visszaadja, vagy legalább ahogy az a konkrét esetben is kérte az ügyfél, beszámítja egy másik időpontra. ahogy többen írták is, ha hagyta volna áttenni másik időpontra, még 45 ezer folyt volna be a szállodának, lehet azon több lett volna a haszon mint az így benyelt 15 ezren.

ami az ilyen döntéseket befolyásolja az a szálloda helye, mérete, és az igényelt szolgáltatások.

pl egy budapesti belvárosi szálloda lehet könnyebben veszi, forgalmas és városi, lehet utcáról sima foglalással nem rendelkező "beesővel" is meg tudja tölteni ami üresen maradna a lemondás miatt.

szintén könnyebb a helyzete ilyen téren egy 200 szobás szállodának mint egy 40 szobásnak.

és végül az sem mindegy hogy egy sima szállás+reggeli foglalást mondasz le, vagy egy masszázsos, vacsorás, városnézéses komplett csomagot. Ott pl több a kötöttség, hiszen lehet a szálloda már előre kifizette a városnézést egy külsős cégnek, amit már ő sem kap vissza.
Január 1-jétől csak a NAV-hoz bekötött online kassza üzemelhet a boltokban. Már a pénztárgépek beszerzése miatt is nagy volt a morgolódás, és úgy tűnik, az sem egyszerű, ha elromlik a kütyü. Már az gyönyörű, hogy pont a NAV-frissítések tesznek be neki, de hogy emiatt sem…..
supefly 2014.07.17 15:52:08
@kakukk11: van, frissítés is és egyéb adatküldés is az online kassza felé.

az első pl rögtön egy új kassza üzembehelyezésénél. ugyanis a fejléc adatokat az új online rendszerben úgy adod meg, hogy a kassza leendő tulajdonosa regisztrációs kódot kér a nav online felületén, majd megadja az adatokat mint cégnév, adószám, stb. az üzembehelyezéskor a kasszás cég csak a megkapott reg.kódot aktiválja és ezen adatok online érkeznek meg a nav felöl és "égnek" bele az AEE egységbe.

második olyan dolog ami nav felöl jöhet online a kassza felé az pl az adott gyártó AEE szoftver frissítése. a gyártó a navhoz viszi be, aki online leküldi azt a kérdéses kasszáknak.

harmadik lehetőség pl hogy a nav egy kassza felé kiadott online paranccsal akár blokkolt módba is helyezhet egy gyanús kasszát.
supefly 2014.07.17 15:55:49
@herk: vannak adatok amiket lekérés nélkül is folyamatosan küldnek a kasszák a nav felé, és ezen felül a nav adhat ki lefelé a kasszák felé külön lekérdezéseket is ha akar. meg amiket fentebb írtam. a kommunikáció alapvetően fel irányú a kasszától a nav felé, de több esetben is van le irányú a navtól a kasszák felé.
Judit elképesztő története szerint a Wizzair úgy döntött, hogy a lejárat előtt fél évvel ők már érvénytelennek minősítik az utasok útlevelét, úgyhogy nem is hagyták felszállni: Rendkívül megalázó és igen költséges élményben volt részem. Izraelbe szerettem volna…..
supefly 2014.03.14 09:37:27
embassies.gov.il/budapest/ConsularServices/Pages/local-visa-information.aspx

"Általános kiutazási információ magyar állampolgár számára

- Magyar állampolgár egy naptári éven belül összességében 90 napot tartózkodhat Izraelben vízummentesen turista céllal. A kiutazás kötelező feltétele az útlevél legalább hat hónapos érvényessége a visszaúton történő határátkeléstől számítva."

ez nem wizzair találmány hanem a fogadó ország rendelkezése. a légitársaság attól kímélte meg az utast hogy nem a kinti reptéren fordították vissza a leszállás után, ami esetleg további jelentős költséget okozott volna, mert gondolom nem az érkezés napjára volt a visszaútja foglalva, vehetett volna +1 jegyet azonnalra.

és ez még jó pár országnál így van.
2012. októberében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kiállt, és az X+1-ik csomagjában bejelentette, hogy - minden kasszát be kell kötni online a NAV-hoz- ennek a határideje 2013. január 1.- és ebből 2013-ra 100 milliárd plusz adóbevételt várnakErre mindenki, aki…..
supefly 2013.11.25 18:52:25
nagyon meglepett hogy az eddig megjelent egyik legjobb összefoglaló cikk a témában egy bolgon jelenik meg és nem mondjuk a hvg-n :)

érintett vagyok a témában, a cég ahol dolgozom saját pc-s, azaz nagykasszákat fejleszt többekközt.

had mondjam el pár dologban a véleményemet.

Induljunk a kezdetektől. Eddig is volt vizsga a kis és a nagykasszáknak is, ráadásul ennek követelmény rendszere akár évente változott. Két lényeges változás e téren hogy eddig hiába változott, a korábban vizsgázott és üzembe helyezett kasszák annak ellenére üzemeltethetőek voltak hogy a legújabb követelményeknek már nem feleltek meg. Azaz egy 2001-ben vizsgázott és 2002-ben üzembe helyezett kasszát a korábbi változások mellett addig használhattuk volna amíg javíthatatlanul tönkre nem megy vagy egyéb okból ki kell vonni a forgalomból, de nem amiatt mert mondjuk a 2008-as követelményeket értelem szerűen már nem tudja.

Másik fontos változás hogy eddig mind a vizsgafolyamatot és egyebeket az apeh majd a nav intézte, pont most az új kasszáknál váltottak, és megkapta az mkeh aki eddig ilyet nem csinált.

Alapvetően úgy gondolom maga az ötlet nem ördögtől való, valamennyit biztos fehérít a gazdaságon, az ettől majd pluszban befolyó összeg mértékéről lehet vitatkozni.

Amit viszont nagyon elbaszarintottak a kezdetektől kezdve, azok a határidők, a rendeletek és törvények. Az első perctől látszódott hogy a határidők eleve tarthatatlanok egy ekkora logikai és technikai változásnál, de ezt rengetegszer sikerült még tetőzni azzal hogy mikor rájöttek egy elbaszásra, új dolgot adtak ki, ezt akár heti rendszerességgel. A másik ilyen elbaszás hogy ha valaki veszi a fáradtságot ás átnézi az idevágó rendelkezéseket, látni fogja hogy minden a kiskasszákra lett specifikálva, mintha pc-s nagykasszák nem is léteznének. Ez olyan bóhozatokban csúcsosodott ki mikor a hardwarevizsgán (hardware és software is vizsgázik) a vizsgáztató komoly arccal ráhümmögött a számítógép billentyűzetre hogy oké, jó ez, de kéne rá TOTAL és SUBTOTAL gomb...... Ez már ugye eleve vicces, ilyen a kiskasszákon van, nem nagyon van 101 vagy 104 gombos, magyar vagy angol pc billentyűzet gyártó akién ilyen gombokat találnál. Lehet persze fokozni, főleg vicces ez mikor érintőképernyős a pc, klaviatura se kell, mert a szükséges gombok vagy akár egy képernyő billentyűzet szoftveresen jelenik meg az érintőképernyőn. De az előírás az előírás, nosza matricákat nyomtat és felmatricázza a normál 101 gombos magyar klaviatúrát. Ehhez hasonló vicces dolgokat sorolhatnám még egy darabig, de szerintem el tudtok képzelni ez alapján hasonlókat.

Részben azért emeltem ki a nagykasszákat mert hónapokig egy cikkben sem voltak említve, mindenki csak pénztárgépekről beszélt, pedig van belőlük bőven. Összes komolyabb étterem, szálloda, nagyobb szupermarketek, közértláncok, gyorskajáldák de még a színvonalasabb boltok is nagykasszát használnak, mert rengeteg dologban jóval nagyobb tudású mint egy sima pénztárgép, akár beállításokról, akár kinyerhető adatokról, statisztikákról beszélünk + az illeszthető perifériák mint: vonalkódolvasó, mágneskártya vagy proxykártya olvasó, pincérkulcs, stb.

A nav nem tudom mennyire készült fel informatikailag, pedig pénz volt rá rendesen, több millárd forint lett külön ennek az informatikájára elkülönítve. A tapasztalatok elég vegyesek eddig, úgy hogy a tesztek és a vizsgáztatás alatt, mint azt a cikkben is láthatjátok, alig működött még kassza. Ahogy mi látjuk a háttérben legalább kétfelé bontva működik a dolog. "A" szerver felelős az újonnan élesített kassza regisztrációjáért, ez 99%-ban működik, regisztrál. "B" szerver a felelős a további mindennemű adatküldésért, ez max 50%-ban üzembiztos jelenleg. Ez onnan derült ki hogy akár teszten akár egy új kassza élesítéséhez is kell már a "B" szerver, mert azonnal a regisztráció után nullás forgalmi jelentést küldene magáról és a folyamat csak akkor teljes ha ez is megvan és le lett okézva, na ez szinte soha nem fut le elsőre.

Ezek fényében kéne még együtt 250 ezer kis és nagykasszát üzembe helyezni év végéig. Mindezt úgy hogy egy rakás helyre nem tudsz bejutni munkaidőben, zárás után kezdhetsz és nyitásra kész kell legyél.

Szerintem legalább március végéig lenne szükséges eltolni, de még akkor sem lenne egyszerű. Megnyugtató eltolást a május vagy a június vége jelenthetne.
Egy palesztin muksó tette ezt szerencsétlen kisállattal, miután az szétrágta a későn jött fizujának egy részét. A dühe az érthető, de azért arra volt esze, hogy a gondosan kifeszített egeret posztolja a Facebookra: ..
supefly 2013.09.24 13:49:50
@michbjukenen: jó az 12-13 ezernek is, az ott egy 200 shekel-es. 1 izraeli shekel ma kb 62 forint az mnb szerint.
supefly 2013.09.24 18:16:09
@youlopukku: szerintem látom is, bár nem tudom mire gondolsz pontosan, mert a beszóláson kívül semmit nem közöltél hogy miért csak "nézném".

www.mypivots.com/images/banknotes/ils-200-new-israeli-shekels-1.jpg

www.israel-travel-tips.com/upload/26-03-2006_200S1.jpg

a lenti képen látható bankjegy maradványok szerintem eléggé hasonlítanak. és tekintve hogy palesztín muksóról van szó, eleve feltételezhető hogy valószínűleg nem mondjuk norvég koronában kapja a pénzét.
supefly 2013.09.24 19:26:57
@youlopukku: rájöttem, mea culpa michbjukenen, 37 ezer az.
Naiv utas úgy tapasztalta, hogy múlt héten még nem indult el a digitális utastájékoztató rendszer: Az hogy a BKV egy inkompetens banda, nem hírértékű, viszont tegnap sikerült alulmúlniuk önmagukat. Délután 5 körül teljesítenem kellett volna a Műegyetem–Blaha Lujza…..
supefly 2013.09.24 14:06:31
@batgirl: rendszerhiba vagy elírás miatt van. Sikerült 9999.12.31. 23:59-re dátumozni (ez már a főoldalon látszik a posztnál) és valószínűleg emiatt a bejegyzéses aloldal érvénytelen.
Attila a Duna Autó szervizébe vitte Hondáját, ahol az első futómű zörgéséből néhány hét alatt 300 ezer forintos kár keletkezett: 9 éves honda CR-V-met vittem a szervizbe mivel zörgött az első futómű (más baja nem volt), vizsgálat után mondták hogy 2 első szilent…..
supefly 2013.09.17 18:34:28
véleményem szerint a duna autó mint szerviz, messziről kerülendő. extra lehúzós köcsög banda.

az én esetem. 11 éves suzuki swiftemen egyik reggel kigyulladt a check engine lámpa. bementem vele melóba, majd elkezdtem a környéken szervizt keresni, így találtam a duna autóra. közben kiderült hogy egy kollégának is ég a lámpa az 5 éves volkswagen boráján, nosza vigyük mindkettőt.

a diagnosztika nem volt vészes, 6000 ft/autó hogy műszerrel kiolvassák a hibát. közölték mindkét auto egr szelep hibás.

javaslat, mindkét autón egr szelep csere, majd jött a meglepetés. szerintük a borához az egr szelep 70-80 ezer, a suzukihoz 105 ezer.

itt már kezdtem furcsán nézni, hogy hogy a rákba lehet egy 1,3-as motorhoz 25-35 ezerrel drágább az alkatrész mint egy 1,6-os borához.

majd némi google használat után kiderült hogy meg lehet próbálni tisztítani az egr szelepet, ami ugyan nem garantált siker, de egy óra munkadíjból meg a speciális tisztítóanyag árából megvan. a keresés másik eredménye bárdi autó és egyéb alkatrész honlapokon azt mutatta mindkét autóhoz 30-40 ezer között megkapható az új alkatrész.

végeredmény:

a suzukin 8000 forintért kitisztították egy másik szervizben a szelepet, azóta is hibátlanul működik, hibalámpa azóta se gyulladt ki.

bora is másik szervizbe került, ahol kiderült hogy nem egr szelepes hanem lamda szonda a hiba oka, azt ott 30 ezerből cserélték.

így menjetek szervizbe a duna autóhoz.
supefly 2013.09.18 10:40:25
@yxcvbnma: tekintve hogy technikai analfabéta vagyok, én ilyennek nem mernék nekivágni :D

autó terén a motorház kinyit, ablakmosót esetleg hűtőfolyadékot, olajszintet ellenőriz/utántöltnél kimerülnek a képességeim :)

najó, izzócsere is megy még.

engem inkább az idegesített hogy ha a google találatok alapján jól ítélem meg, akkor maga az egr szelep egy teljesen haszontalan alkatrész, egyetlen dolga hogy csökkentse a károsanyag kibocsájtást. ergo az autó nem lesz se gyorsabb se üzembiztosabb tőle, de a gyártó teljesíti vele a megfelelő normát. ha kiszerelném és vissza se tenném, a következő vizsgáig/zöldkártyáig nem is lenne semmilyen problémám.
Az nem pénzkérdés, hogy akár a beteg telefonjáról is, de értesítsék a hozzátartozókat, ha egy olyan betegnek, akit pár nap múlva kiengednének, megáll a szíve, és bármikor meghalhat. Tárgy: Mamám halálában felmerülő kérdések, hibák     2011. szeptember 1-jén…..
supefly 2013.06.04 20:12:02
@Tempus-Anh: kifejezetten szeretném kérni hogy megtedd. és különösen édes hogy ellenérved nincs, csak némi igen gyenge fenyegetéssel próbálnál "visszavágni". ezek szerint egyetértünk abban hogy azt érdemelnéd amit leírtam.
Naiv ügyfél szerint dupla árlistával igyekeznek csillagászati összegeket kiszedni a turistákból a Frizzante étteremben. Egy pohár tokaji aszúért 18 ezer forintért számoltak fel, amiből hirtelen lett 3 pohár. Végül 73 ezer forintot szerettek volna kérni, majd a rendőrség…..
supefly 2013.05.15 12:23:36
@Zirowe: szerintem ez a teljes "számla", csak épp nem számlát hanem terhelési összesítőt kapott számlaként a vendég, azért már külön megbaszható lenne az étterem a nav által. A novohost sok pc-s éttermi programot ad el ahol maga a pc nem apeh által jóváhagyott feketedobozos kassza, ez önmagában nem tilos, ilyenkor mellette pénztárgépet kellene használni és abba is beütni az összeget. az ügyfélnek meg ilyenkor kellene hozzátűzve legyen akár a terhelési összesítőhöz egy pénztárgép nyugta ugyanazon összegről. Ami itt be lett scannelve az se nem számla, se nem nyugta, de még csak egyeszrűsített számla sem. Ha a novohost program apeh-es lenne akkor kaphatott volna nyugtát, de azon apeh számnak kell lennie, tranzakciós sorszámnak és legalább egyszerűsített áfa bontásnak. Ha számlát vagy egyszerűsített számlát kapott volna, akkor nem kell nyugtát, de a számláknak is megvan a kötelező külalaki feltétele, pl szigorú sorszámozás, ezen meg sehol nem látok sorszámot. szóval ez lehúzás is, meg adóelkerülés is egyben. gratula a vendéglátóegységnek :D
Ádám néhány alkalommal tudományos kísérletből angolul rendelt egy angol sörös kocsmában. Ahol nyilván azonnal elengedték magukat, amikor úgy gondolták, hogy nem érti, amit mondanak: A pécsi Murphy's Pub nevű hellyel kapcsolaban írok, az ott szerzett tapasztalataimat szeretném…..
Naiv turista nem emlékszik, mikor volt az euró árfolyama elgutóbb 287 forint, de nem egy héttel ezelőtt, az biztos. Nyilván valami lokális árfolyamingadozás miatt megbillent a K&H-nál a forint. Egy magyar barátom foglalt szobát nekem a Hotel Papillonban Budapesten. Ö…..
supefly 2013.04.22 18:06:46
@anarch: elfogadni teljesen legális külföldi fizetőeszközt amióta devizaliberalizáltak vagyunk. nagyon fontos hogy ez csak árú vagy szolgáltatás ellenértékére igaz, a valutaváltás (pénzért pénzt) teljesen más és nagyon szigorú kategória. előbbinek csak pár szabálya van, pl kötelező belső ügyviteli utasításban rögzíteni mi az árfolyamképzés módja, utóbbinál pszáf engedély kell, kamerarendszer, stb.
supefly 2013.04.22 18:11:47
@Pittykapitány: ritka, de egyre gyakoribb. egy 50 szobás 3 csillagos szállónak a 39 euró/éj ár mellett még tétel amit a magasárfolyamozott forintban lehúzott hitelkártyákon fog. egy nagyobb 4 csillagos hotel ha igazi törzsvendégkört akar már nem biztos hogy megreszkírozza. én úgy látom ha lassan is, de terjed a nem csak forintos terminál.
supefly 2013.04.22 18:21:44
@Pittykapitány: bookingnál azzal fizetsz amivel akarsz, tekintve hogy nem előrefizetés van mint egy utazási irodában, hanem az adott szálláshelyen fizeted ki. lehet van teljes előrefizető opció, de alapban a szálláshelyen fizeted ki, a szálláshely meg utólag havi szinten lejutalékozza a booking-al.
Az iratlan szabályok alapján csapvizet mindenhol ingyen kellene a fizető/nemfizető vendég számára biztosítani. Elvileg. Viki azonban tisztított csapvízzel találkozott, ami értelemszerűen prémium kategória: deciliterenként 60 forint. Tisztelt szerkesztőség - ma ittam életem…..
supefly 2013.04.15 18:12:46
@Brail Kast: már nem. www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20130307-csapvizet-kerni-nem-kell-felnetek-csapviz-szodaviz-asvanyvizhelyzet-az.html

2009-ig volt rá rendelet ami előírta, de akkor hatályon kívül lett helyezve. mindemellett úgy gondolom hogy egy kicsit is normális étterem szó nélkül ad vizet ha egy normális fogyasztás mellé azt kér valaki, és elviseli hogy a vizen most nem lesz haszna. az igazán jó éttermekben meg kérés nélkül hozzák ki a kancsó vizet és hozzá citromkarikákat, ingyen.
Minek megbolygatni azt a jó számlagépet, ha már egyszer be lett állítva, nemigaz? A Rossmannál emitt aztán a bankkártyás vásárlásoknál is több pénzt vesznek le, mint kéne. Máshol is így megy? Az nem úgy van, hogy csak készpénzes fizetésnél szabad és lehet kerekíteni,…..
supefly 2013.04.08 18:26:45
@KecskeDotyi: nem, nincs döntési joga.

www.nav.gov.hu/nav/ado/penztargep/kerekites.html

"A törvény értelmében a forintban, készpénzzel (bankjegy vagy érme átadásával) történő fizetés esetén, ha a fizetendő végösszeg nem 5 forintra vagy annak többszörösére végződik, akkor az alábbiakban meghatározott kerekítési szabály alapján kell a fizetendő összeget megállapítani és kiegyenlíteni." - kizárólag a készpénzfizetést lehet. ha ügyfél ezt beküldené a NAV-nak, rossmann csúnyán meg lenne baszkodva. és nemcsak ő, azt a szállítót is elővennék aki a rossmannoknak azt a nagytudású apeh vizsgával rendelkező kasszaprogramot és hozzátartozó pc kasszát szállította mely ilyenre képes. ez így az apeh kassza vizsgán se menne át, ergo forgalmazni se lehetne. sajnos pont a nyugta alja már nem látszik a gépen, ott láthatnánk a gép apeh számát.
Tamás ősrégi T-Home-os műholdvevője helyett szeretett volna egy digitálisabbat, de csak a HD-csomag előfizetése mellé lennének hajlandók adni: Azért írok nektek, mert T-home Sat-Tv előfizetésem van. Nemrégiben vettem egy smart tv-t, én naiv azt hittem innentől jön majd HD…..
supefly 2013.03.27 16:42:50
@Zirowe: veled értek egyet. naív ügyfél a poszt megírása helyett ezt az energiát fordíthatta volna arra hogy tájékozódjon.

ahogy írod is a digitális átállás csak a
földfelszini ingyenes adásokra vonatkozik, ergo nem vonatkozik egy kábel vagy műholdszolgáltatóra sem, ha akarják és van rá igény még 10 év múlva is lehet analóg adásuk is.

a másik meg hogy a digitális nem egyenlő a HD-vel. a nem HD minőségű digitális adás is digitális.

de ismétlem, naív ügyfél poszt irogatás helyett beütött volna annyit a gugli keresőbe hogy: digitális átállás, és második találatnak megkapta volna ezt:
www.digitalisatallas.hu/ - oszt művelődhetett volna.
supefly 2013.03.27 18:26:57
@ColT: én momentán aránylag elégedett vagyok a T-vel, önként ajánlottak hűségidő aláírás mellett kedvezőbb konstrukciót, így az eddig 13 ezres telefon+tv+internet kombó havidíja lement 9 ezerre, úgy hogy egy tv ip-tv lett, a többi tv-n egyéb fizetés nélkül meg jön továbbra is az analóg. digi és upc nincs a házunkban, úgyhogy T-t és T-t választhatok.
Judit nem kicsit akadt ki azon, hogy a bíróság 2 év után semmit nem csinált az autója berúgott ajtaja ügyében. A harmadik szakértő 50000 forint alattinak ítélte meg a kárt, addigra pedig ez már csak szabálysértés lett volna, az viszont 2 év után elévült. Hogymi? 2009.…..
supefly 2013.01.14 18:25:25
@Szenthomárság: bár a pontos összegeket nem tudom, de úgy tudom létezik minimálbér ausztriában amennyinél kevesebbet nem kaphatsz. részben pont amiatt, hogy külföldi munkavállalók ne kaphassanak kevesebbet ugyanazon munkáért mint egy osztrák. úgy tudom a tartományok (tirol, burgenland, stb) eltérhetnek egymástól de nem nyagságrendileg, és számít az is hogy mi a munkakör, igényel e szakképesítést, valamint az is hogy éves állás vagy mondjuk téli szezonmeló mert ott pl kevesebb a nettó fizu, de kapsz szállást és ellátást míg éves állásoknál nem. ha beszélsz németül itt érdemes keresgélni: www.arbeiterkammer.at/ - itt fellelhetőek a minimum összegek is ha rákeresel a szakmára és más hasznos infók is.
supefly 2013.01.14 18:30:36
@Szenthomárság: egy konkrét példát is kikerestem, recepciós (vendéglátás-túrizmus) egyéb szakképestítéssel 1290 eur, közép vagy felsőfokú papírral 1305 eur. www.gehaltskompass.at/berufsliste?q=rezeptionist&bereich_id=12 - itt a suche fülre kattintva keresgélhetsz ha beírod a szakmát.
supefly 2013.01.14 18:52:32
@Szenthomárság: nincs mit. ilyen ügyben viszont érdemes lenne megkérdezned egy munkajogászt, mert érhet csúnya meglepetés. ezalatt azt értem hogy ha a cégednek van kinti cége is, akkor egyáltalán nem biztos hogy átjelentenek a kinti cégbe, ha nem tartós több éves munkáról van szó, megoldható kiküldetéssel és közben az itthoni munkaviszonyod és fizud él és ezen felül csak kiküldetési napidíjat és szállás/ellátás térítést adnak "csak" plusszban. ehhez pontosan nem értek, de nem kötelezően kinti fizud és munkaviszonyod lesz.
Subba A nap képe 2012.08.13 11:29:24
Cigányellenes tüntetés a Fő téren.   ..
supefly 2012.08.13 18:52:28
@Failer: kedves failer, megpróbálom normális hangvételben, hátha....

tedd már meg nekem, hogy definiálod mik a szükséges feltételek ahhoz hogy a te mércéd szerint is magyar lehessek ?

mert hozzászólásod alapján úgy érzem, leragadsz a külsőségeknél. értem ezalatt hogy felvehetek warrior-os pólót, kimehetek minden ilyen rendezvényre és hangosan cigányozhatok és előadhatom az összes többi elvárt szólamot is hogy igaz magyar lehessek. ugyanakkor még egy hozzád hasonló kommentelőtől sem láttam olyat, hogy mondjuk ezek mellé legalább megemlíti hogy legyek már büntetlen előéletű, fizessek adót, stb. ergo ha külsőségek megvannak, mellette lehetek én nyugodtan milliókat adócsaló vállalkozó, vagy többszörösen büntetett előéletű "fehér" is te és a hozzád hasonlók a keblükre fognak ölelni és testvéreteknek neveztek majd.

de ha mondjuk nem tartom a ti külsőségeiteket és ideáljaitokat, neadjisten pár dologról más vagy akár ellenkező a véleményem, de mellette büntetlen előéletű magyarországon született magyar (kérlek ne köpökdj, régóta netezem és mindent kisbetűvel írok, neten ez nem sértés) állampolgár vagyok aki 18 éves kora óta bejelentett alkalmazott és minden adót és egyebet fizet valamint folyamatosan dolgozik, ez neked akkor nem elég hogy én magyar lehessek ?

had reagáljak még néhány dologra a hozzászólásodból:
1, szerinted a hozzád hasonló érzelműek közül soha senki nem baszott még be szórakozóhelyen ? soha egy sem szívott még mondjuk el egy vicces cigit ? tényleg úgy gondolod hogy ez a mesterséges, irreleváns és sok esetben tarthatatlan mérce az aminek meg kell felelni és mindenki akit elvtársadnak tartasz meg is felel ? ne haragudj de ez álszentség.

2, most hogy másodszor is végigolvastam az írásod, sajnos azt kell mondjam hogy szokásos zagyva klisék, ergo nem folytatom az elemzést.
Adminisztrációs hiba történt vagy mások is tapasztaltak már olyat, hogy biztosítóváltás után az új cég nem fogadta el az előző cég Bónusz-igazolását? Naiv ügyfél a K&H-nál kapott váratlanul drágább besorolást: 2011. decemberében gépjárművem Casco biztosítását…..
Tisztelt Praxis!   Hogy érthetőbb legyek, leírnám egy pár sorban a történteket. Gyermekünk Kecskeméten jár iskolában, de vidéken lakunk (kb. 20 km Kecskemétről). Reggel a gyereket bevittük iskolába, ahol rosszul lett, hasi és alhasi fájdalmakra panaszkodva. Mivel nagy…..
supefly 2012.01.30 18:48:23
@karcsibácsi: bár még nincs gyermekem, de egyet azért árulj már el kareszbá. neked röntgenszemed van vagy beépített retinális hazugságvizsgálód vagy mi ? mégis honnan a bánatból tudná egy szülő hogy a gyermeke most szimulál vagy beteg, és ha mondjuk beteg hasi fájdalmakkal, akkor az olyan beteg hogy ráér a háziorvos közbeiktatása, max majd ő mondja hogy irány a kórház ha pl vakbél ? szerintem laikusként alap hogy berontok a legközelebbi kurva sürgősségire vagy ambulanciára ahol gyerekkel foglalkoznak, és ha majd ott azt mondták a VIZSGÁLAT UTÁN, hogy nyugodjak meg mert semmi akkut, na majd akkor ráérek beutalózni meg háziorvosozni. ha másként gondolod, akkor remélem a következő a te gyereked lesz, majd akkor legyél ilyen okos mint ahogy most posztoltál.
supefly 2012.01.31 07:02:31
@tutormano: legjobb tudomásom szerint egy vakbélbe is bele lehet halni ha perforált. egy szülő honnan tudja hogy ráér e még pár kört futni háziorvosostúl vagy sem ? mindenki végezzen öndiagnózist és csak akkor menjen a sűrgősségire ha bizonyítottan haldoklik ? én ezt nem így látom. inkább végezzenek el 5 felesleges 5-10 perces vizsgálatot naponta a sűrgősségin mint hogy egy gyerekkel baj legyen. egy fejfájás is lehet akár halálos is, lásd egyik barátom esetét, aki fejfájással ment be és végül agydaganattal műtötték. azért nem vakult csak meg, mert egyetlen egy orvos lelkiismeretes volt az éjszaka közepén mikor már mindenki fektette volna másnapig hogy ugyan csak egy migrén, de a doki ct-t kért, majd tolták is a műtőbe.
supefly 2012.01.31 07:06:17
@Lajszlo: na de hallottad karcsibácsit, biztos a doktornőnek is beépített scannere volt a szemében ahogy neki, hiába, fejlődik az egészségügy, szemre megmondják hogy halodkolsz e vagy sem :D