Regisztráció Blogot indítok
Adatok
LákiLúk

18 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fantasztikus versenyeket láthattunk a mai napon, persze a legjobban várt és a legtöbb izgalmat hozó futam mégis a Sennyey Géza emlékverseny volt. Imike hihetetlen stílusban utasította maga mögé az őt támadó lovakat és könnyedén nyert. A versenynap másik két nagyobb futama volt a…..
Igen erős mezőny áll starthoz az idei év első kiemelt futamában, a Sennyey Géza emlékversenyben. A 9 lovas mezőnyben vannak olyan lovak akik még idén nem álltak starthoz, így nem tudhatjuk milyen formával jelentkeznek ebben a nehéz versenyben, de vannak akik már bizonyították, hogy…..
Nagyszerű versenynap volt, remek futamokkal. A nap elején Fazekas Imre és Oguz bizonyították be, hogy idén is ott a helyük a derby-n. Remek 18,9-es időt ügetve nyerte a Teofil díjat Oguz és az idejénél már csak a stílusa volt lenyűgözőbb. Két futammal később a 2011. évi…..
A 4 évesen a csúcson levő, majd 5 évesen mindössze 2 versenyben induló Lali király úgy tűnik végre megint kezd magára találni és biztosan nyerte meg az Adonis Hanover díjat. Maga mögé utasította a nagyszerű Imikét és az ismét dobogós helyen végző Lézert. Montgomery Rácz…..
A tavalyi évben egyre jobban versenyző Magna Charta idén sem okozott csalódást,  szép stílusban nyerte az 1800 méteres Gala Peter díjat, ami a napi főfutam volt. Mögötte Lencsi és az egyre megbízhatóbb Lézer küzdöttek a helyezésekért. Ezen a napon került megrendezésre a…..
A 2011-es év első versenynapján igazán izgalmas futamokban lehetett része azoknak, akik kilátogattak, vagy akár az interneten nézték a közvetítést. A legkiemelkedőbb teljesítményt Fazekas Imre idomár lovai érték el, a nyolc magyar futamból ötben nekik sikerült győzniük és…..
10 lóból 9-en álltak starthoz idén a Baka hendikepben. Meglepetésre a tavalyi nyerő Uclipse Boko idén nem tudott beleszólni a győzelemért folytatott csatába, azonban helyette Kandidátus (Juhász Balázs) biztos győzelmet aratott az év leghosszabb, 4200 méter alaptávú futamában.…..
Naná előző futása alkalmával ugrott a start után, azt a hibáját most a Ménesek díjában igen könnyedén korrigálta megszokott hajtójával, Fazekas Imrével. Kaszás Gergő  kancája bebizonyította idén, hogy a kis tenyésztőket sem szabad figyelmen kívül hagyni. A 12 lovas…..
Az évjáratok legjobbjai szálltak harcba a magyar lovak közül, a korát teljes mértékben meghazudtoló Lester ellen, ám még ez sem volt elég. Lester ismét csak jött, látott és győzött. A kétévesek közül nem indult egy ló sem, bár azt hiszem ez nem volt meglepetés. A…..
Lester a tőle megszokott stílusban versenyzett ismét nálunk és így sikerült neki pályarekordot futnia az idei Köztársasági díjban. Lester saját korosztályos pályarekordját javította meg 2400 méteres távon, így jelenlegi rekordja nálunk 1:16,8.A mezőny láttán már előre…..
Nagy meglepetést hozott a 77. Kétévesek Nagydíja, de aki nem hibázott a futam során, azok majdnem mind pénzes helyezést értek el. Ördöglánynak kedvezett a futam, bár a favorit Oswald próbált meglépni a mezőnytől, de a befutóban mégsem ő volt a leggyorsabb.A futam indulói:O Bi…..
Az idei Őszi Kanca díjban egy igen erős mezőny állt starthoz, ennek ellenére nem volt meglepetés, hogy a derby nyerő Naná volt a leggyorsabb, így ő állhatott a dobogó tetején ismét. Mivel előzetes ismertetést nem tudtunk adni a futammal kapcsolatban, így most igyekszem minél…..
 Hannu Voutilainen nem tér haza üres kézzel a Kincsem Parkból, hiszen egy nap alatt sikerült megnyernie a Marschall József emlékversenyt Marcello X sulky-jában, majd két futammal később Parisienne Blue-val megnyerték a 96. Hungária díjat is.Kicsit részletesebben a Marschall…..
Bombaerős mezőny áll starthoz idén a Marschall József emlékversenyben! Sajnos ebben az erős mezőnyben egyetlen magyar tenyésztésű ló sem szerepel, de egy magyar hajtó mégis versenybeszáll, Fazekas Imre személyében, aki a kitűnő származású kanadai mén, Worship sulkyjában…..
No Not Me teljes sikerét hozta a 2010-es Szent István díj. Idén is a hároméveseké volt a főszerep, nem nagyon hagyták szóhoz jutni az idősebb lovakat. Várható volt, hogy No Not Me hajtója, Veljko Mazsity revansot szeretne venni, de kevesen hitték, hogy a két héttel ezelőtti…..
A Derby és a Pannónia díj után most következik egy újabb izgalmasnak ígérkező verseny az ügetőn, a Szent István díj. Izgalmas erőpróba, melyben a 3 éves lovak 1960 méterről, a 4 éves lovak 2000 méterről, az 5 éves és idősebb lovak pedig 2020 méterről startolnak.A Szent…..
A versenynap  talán legizgalmasabbnak mondható futama volt az idei Pannónia díj. Nagyon erős mezőny állt a starthoz. A fogadók nagy kedvence Masterpiece volt, ám nagy meglepetésre mégsem ő lett a győztes. Lucky Luke, Lakatos Csabával kocsijában nagyszerű stílusban utasította…..
Az 1800 méteres Pannónia Díj idén is izgalmas versenynek ígérkezik. 8 ló áll starthoz az 1500000 Ft összdíjazású nagyversenyben és ezek közül talán egy ló van, aki kevésbé esélyes a dobogóra a legutóbbi formái alapján. Nézzük hát a részleteket: Az indulók: Mariska…..