Regisztráció Blogot indítok
Adatok
A szomszéd tehene is

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Reviczky Gábor - akinek a Wikipedia-oldalán mindig jót derülök, mert az ismertebb szerepeinek felsorolása a Família Kft.-vel kezdődik - összesen 33 évig volt a Vígszínháznál, tavaly viszont átment a Nemzeti Színházhoz Vidnyánszky Attilához, erről is kérdezték tegnap este a…..
Nem poénkodunk, sőt kegyeletet sem sértünk, inkább csak dühösek vagyunk, de meglehetősen: a köztévé M1 nevű kormányszócsövén csatornáján ma este 19:30-kor leadott Híradójába volt idő a kormány tankönyvprogramjának dicsérgetésére, az ellenzék baszogatására két…..
A szórólapozás agresszív alfajával találkozott naiv lakó házuk bejárati ajtaján. A jelek szerint vegyi eszközök nélkül nem lehet eltávolítani a Pizza King reklámját az üvegről: Az alábbi matricát a panelházunk bejárati üvegajtajára ragasztották tegnap éjjel. Nem tudom,…..
A szomszéd tehene is 2013.11.30 08:52:35
Tanulságos látni, ahogy a Nagy Generáció dinoszauruszai rá akarnak taposni ezekre az izgő-mozgó kis cickányokra, amit úgy hívnak, hogy modern médiumok meg internetek. A szebb napokat is megélt LGT annyira komoly szabályokkal akarja szabályozni a róluk készült koncertfotókat, hogy…..
A szomszéd tehene is 2013.02.14 22:00:40
@Grabb: Zoránnal biztosan jó barátok, de nagyon valószínű hogy annak idején kényszerből jöttek össze. Laux után Adamis is kilépett. Szövegíróra volt szükség, de Dusánt csak árukapcsolással tudták szerződtetni: cserébe a bátyjának kellett zenéket írni, aki így pár éves szünet után ismét felkerült a csúcsra. Ez a gazdasági-szakmai együttműködés nem véletlen ilyen tartós, és tart a mai napig is.
A Class FM 2009-es indulása óta Kőváry Anett szerkesztette a rádió híreit, egyben ő volt a hírolvasójuk is, két éve pedig beszállt Sebestyán Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc Morning Show-jába is. A Blikk infói szerint Kőváry elbocsátását átszervezéssel indokolta…..
A szomszéd tehene is 2013.02.01 09:11:13
@skylaner88: Nekem azok a szánalmasak, akik az ilyen típusú műsorokra vevők. Akik benne dolgoznak, attól függően hogy milyen státusban vannak; szerencsések, vagy szerencsétlen lúzerek, sajtórabszolgák egyaránt lehetnek.
Mi mindig jókat derülünk, amikor egy bulvárlap a pornózó valóságshow-hős és a hatlábú pakisztáni csodatehén közé beékel egy-egy társadalmi igazságtalanságot. De valószínűleg Ecseri Zoltánnak nem lesz kedve a nevetéshez. A lap Sok szülőt magára hagynak a gyerekei címmel…..
A szomszéd tehene is 2013.01.30 02:08:37
Havas Henrik hetekig hiányzott az ATV Tabu és a Civil a pályán műsoraiból és a Klubrádióban is helyettesítették, ám az okokról eddig nem lehetett tudni semmit. A Tanár úr szombaton a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorában nyilatkozott először arról, hogy miért kellett…..
A szomszéd tehene is 2013.01.27 13:26:14
@soproni1: dec. 14-én műtötték, és 24-re már hazaengedték. Lehet hogy a hónap elején láttad? Most tényleg nagyon sovány a korábbi önmagához képest.
Hárman bennégtek egy autóban ma hajnalban az M3 autópályán. Önhibájukon kívül. (Linket direkt nem csatolok). Napok óta foglalkoztat pár gondolat a közlekedésről és annak moráljáról. Mennyire felhasználó-, vagyis utasbarát az autóipar, az egyes kormányok közlekedési…..
A szomszéd tehene is 2012.08.22 11:11:58
@leveszoldseg: Na ez az! Helyette megismertük a családfáját, a nemzetiségét, és döbbenet, de az autójának a rendszáma is szlovák volt!
Nahát ez aztán már határtalan!!!!!!!!!!!
A hétvégén tüntetést szerveznek a rasszista-antiszemita megnyilvánulások és a Horthy-korszak restaurációja ellen. Mi mindenkinek azt javasoljuk, mint ilyenkor mindig, hogy ha egyetért a tüntetéssel, menjen el. Ha pedig nem, akkor ne. De ez a tüntetés most túlmutat magán, sőt…..
A szomszéd tehene is 2012.06.12 08:54:40
@izgőmozgómedveemberke: Tényleg fasiszta vagy és kirekesztő? Remélem hamarosan úgy jársz mint a nickemben említett állatka.
Tisztelt Dániel úr!Aligha vagyok azzal vádolható, hogy különösebben rajonganék Horthy Miklósért, művéért, koráért, szelleméért, az ön tette mégis szomorúsággal tölt el. Én ugyanis hiszek az emberi nagyságban, a nemes erényben, az értelemben, a jóságban, a belátásában,…..
TComment Sörért rendszámot 2012.01.18 06:15:00
A fényhidas Focus kombi már a felüljárón bekapcsolta a villogókat, aztán egyre türelmetlenebbül villogtatta a reflektort is. Semmi baj, drágám... Mai cikkünk blogposztja...
A szomszéd tehene is 2012.01.18 22:18:46
@Pdudas: Ha nem tudod átállítani magyar ékezetesre a klaviatúrádat, kérj majd a hozzád látogató rokonoktól. Legalább nem mennek üres kézzel:)
A taxis vállalatok is panaszkodtak a rendőrség új keletű gyakorlata miatt, miszerint a köztéri kamerák felvétele alapján bírságolnak. Kérdés az, hogy közhiteles-e egy ilyen felvétel, elfogadható-e bizonyítékként? Jobb helyeken a diszpécser szól a járőröknek, és a…..
A szomszéd tehene is 2011.02.18 18:29:59
@Gera: Nem vagy egyedül, szerintem mindannyian azt szeretnénk ha a rendőrség dolgozna.
Csak egy példa a közelmúltból: Az ujévi gázolót sikerült elfogni és kihallgatni egy febr. 10-i hír szerint. Az autót ugyan már másnap, lakossági(!) bejelentés alapján megtalálták, de a sofőrt csak széles körű adatgyűjtés eredményeként sikerült azonosítani.
Egyik bulvármédia se ment utána, mi volt a széleskörű adatgyűjtés eme gyors módszere, ami alapján megtalálták a UPS autójának vezetőjét...