Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csacska macska

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Minden jel arra vall, hogy a kormány immár az élet minden területére kiterjeszti a hatalmát, és könyörtelenül megtorol minden ellenvéleményt. A legfrissebb böszmeség a földrajzinév-bizottság lemészárlása és helyének sóval bevetése, s a földrajzi nevek kiosztásának…..
A tegnapi határidő lejárta után napvilágot látott, hogy kicsivel több, mint százezer fő vállalta „önként”, hogy kiközösíttetik az állami nyugdíjrendszerből (illetve egyéb szociális juttatásokból) „most és mindörökké”. Nincs kétségünk afelől, hogy…..
Csacska macska 2011.02.02 09:40:55
@sorokinV:
Kedvesem, egy apró dolgot elfelejtesz, a 24 százalékom továbbra is odamegy az államiba...azt el lehet költeni a mostani nyugdíjakra, mint ahogy eddig is, én csak a 10%-omat szerettem volna a magánnyugdíjba tenni, hogy felelős felnőttként ÖNmagamról gondoskodjak...ha már az állam nem fog tudni rólam. Tehát nem vagyok én olyan önző f@sz aki csak magára gondol...
Csacska macska 2011.02.02 09:41:36
@sorokinV:
Kedvesem, egy apró dolgot elfelejtesz, a 24 százalékom továbbra is odamegy az államiba...azt el lehet költeni a mostani nyugdíjakra, mint ahogy eddig is, én csak a 10%-omat szerettem volna a magánnyugdíjba tenni, hogy felelős felnőttként ÖNmagamról gondoskodjak...ha már az állam nem fog tudni rólam. Tehát nem vagyok én olyan önző f@sz aki csak magára gondol...
Sajtótörténeti esemény! Ha valamikor nem elkoptatott ez a jelző, hát most. Olyan erős cuccról, amit a Magyar Lemezlovas Egyesület tol, még R. sem mesélt soha, pedig ő egyszer nemcsak megvette, de meg is ette az összes kaktuszt, miután felvásárolta egy Lehel téri virágos néni…..
Az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása kapcsán elindult vitában szinte minden érvet ismerünk már. Tegnap hosszabb hallgatás után megszólalt a kormányfő is, és egyértelművé tette az álláspontját: támogatja a Lázár János által jegyzett módosítási javaslatot. Este a…..
Csacska macska 2010.10.30 14:19:45
@panelburzsuj:
Ott a pont, bár a gondolatmenetet folytattam, hogy most meg a devizahiteleseknek sem segítenek (mert rájöttek, hogy az biza sokba kerül, szerintem elődjeik is erre jöttek rá) pedig nagyon támadták az előzőkormányt.
Valóban a forintban felvett hitelekre gondoltam.Csak úgy folyt a pénz....

Amúgy meg nem lehetne azt Alkotmányba foglalni (amíg még van:) hogy ellenzékből kormányra kerülve nem változtatunk gyökeresen az álláspontunkon, elveinken, meggyőződésünkön?!

és vica versa....mert már a hócipőm tele van az összes kormánnyal, aki arra hajlik amerre a szél fúj

van saját véleményem, csak nem értek vele egyet:) (illetve kormányon igen, ellenzékben nem...)
Lázár János levelet írt. Elek Istvánnak válaszolt, valójában azonban a nyilvánosság számára igyekezett a korábbiaknál finomabban, összeszedettebben és érvelőbben megfogalmazni álláspontját. „Pedig kíváncsi lettem volna, ha egy olyan elemző képességekkel megáldott…..
Mindeközben Budapesten... Vitézy Dávidot fogják kinevezni a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. élére. Az Örülünk, Vincent blog egy emberként esett seggre a láthatóan senkit meg nem lepő hír hallatán. Úgy vagyunk ezzel, mint az egyszeri parasztbácsi a műrepülőbemutatóval:…..
Csacska macska 2010.10.22 15:22:33
@micia:
Nem biztos hogy szarul fogja csinálni, sőt ha ő lesz, kívánom, hogy jól csinálja!
De mondd ha beteg lenne bármely rokonod, akkor kihez vinnéd műtétre? A fiatal pályakezdő ámbár nagyon tehetséges sebészhez vagy egy sokat tapasztal sebészhez? Olyat választanál aki esetleg jó eséllyel jól végzi el a műtétet vagy olyat aki már többször sikerrel végzett ilyen műtétet?
Komolyan mondom, ilyet még soha, sehol. Az addig rendben van, hogy a lány és a fiú asztráltestprojekcióban kúr, egye fene. De az, hogy amikor a lány ideges lesz (miért? hamar elment a csávó?) hab jön a pinájából, ráadásul a felirat tanúsága szerint egyenesen a pokolból? És…..