Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tacsi világa

1 bejegyzést írt és 254 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tacsi világa Diogenész Sopronban 2016.03.13 14:07:10
Kedves ismerősöm, Kovács József László hívta fel a figyelmemet Gyóni Géza soproni vonatkozású versére, melynek egyik érdekessége, hogy az egykori Peck kávéházat is megemlíti benne.   Diogenes Sopronban A görög bölcs, a vén bohémPenészes hordóját meguntaS athén- győr-sopron- ebenfurthin…..
Tessék kapaszkodni! Még nagyobb lett a kép! Modellváltás az Indafotó képoldalán.  Korábban a képoldal olyan volt, mint egy csillagromboló vezérlőpultja. Rátettünk mindent, hogy lássátok, üssétek, nézzétek, olvassátok, lapozzátok.  Az évek során felismertük, hogy a…..
Tacsi világa 2015.06.02 11:33:45
@fülekibácsi: Köszönöm a tanácsot, ki fogom próbálni, vagyis gyakorolni.
Tacsi világa 2015.06.02 11:36:06
@nevetnijo: Köszönöm, megkaptam mindkét üzenetet, most ismerkedek a kezeléssel. Tényleg jobb és szebb, ezért is tárolom itt a fotóimat. Ugyanakkor, ha megfelelő címkékkel látom el, minden egyes képre könnyedén rátalálok. Persze nem mindig címkézem jól, de az egyedül az én hibám....
A Like (Tetszik) gomb annyira értéktelenné vált, hogy lecseréltük a Share (Megosztás) gombra a képek alatt. Ennél nem elég egyszer kattintani, kétszer kell, mert a gomb nyomása után egy kis ablak nyílik. Viszont, mindenképpen bekerül a News feedbe Facebookon, azaz minden egyes…..
Nem toplista, csak az év kiemelkedő fotói egymás után beágyazva. 150 indafotós indította képeit a Best of 2013 gyűjteményben, azok közül válogattam ki a legszebbeket, rövid indoklással. Mészáros Viktor: Határok - "Az Alacsony-Tátra az egyik legközelebbi és legszebb helyszín…..
Feltöltöttétek a tízmilliomodik fotót is hozzánk, Kispala1994 képe egész pontosan a tízmillió-egy a sorban, gratulálunk neki ettől még, nagyon közel volt! A kerek tízmillió nem publikus kép, így azt nem mutathatjuk meg. Egy ideje nem számoljuk már a milliókat, de erről a…..
Tacsi világa 2013.11.29 07:05:24
@Hargita Nándor: Ez nagyon megnyugtatóan hangzik. Remélem, nekem is sikerül még néhány képpel növelni ezt a hatalmas számot. Sok fotómegosztót megnéztem, láttam, ismerem, de az indafotó őrzi legjobb minőségben, és szinte az eredeti állapotában lehet levenni onnan. Köszi Nándi.
A MAI MANÓ HÁZ kihirdette a VÍZ és JÖVŐ pályázat győztes képeit, aminek a zsűrizésében én is részt vettem. A képek listáját láthattátok már a Mai Manósok blogján, kitettem az Indafotóblogra is, most pedig adok egy kis betekintést a zsűrizésbe, leírom a szempontjaimat,…..
Pénteken a lehüléssel végre véget ért a két hete tartó hőhullám, ami megviselt embert, állatot és villamossínt egyaránt - nézzük, hogyan próbáltátok illusztrálni a forróságot: HJG: hűsítő georch: Tűzoltás Kutyaszerviz fotója nevetnijo: hőségriadó Obi van…..
Tacsi világa 2013.08.12 21:36:23
Először is az Analóg remake! semmilyen formában nem volt minipályázat, utólag visszaszívom. Az, hogy az induláshoz való bátorságot összesen hatan vettétek, sokat elmond a helyzet komolyságáról. Hat kiváló kép, hat fotós aki komolyan vette a fáradtságot, hogy ötletet…..
Tacsi világa 2013.06.24 14:09:34
@Hargita Nándor: Hozzászólásodat olvasva újra megnéztem a pályázaton indított képeket. Nekem nevetnijo remakeje tetszik legjobban, szívem szerint neki adnám a jegyeket. Úgy tudom budapesti lakos (a budapesti házakról készített képeit nap mint nap csodálom) és talán nem lesz akadálya annak, hogy elmenjen a kiállításra.

Még egyszer köszönök mindent és jó lenne, ha további kihívásoknak "tennél ki" bennünket. A magam részéről állok elébe...
Tacsi világa 2013.06.25 11:54:48
@nevetnijo: Nagyon örülök a válaszodnak ás köszönöm, hogy elfogadtad.....
VÉGRE! Nem csak ti, nyolcvanezren gondoljátok így, a mi kis csapatunk is fellélegezhet végre, kiment évek óta az első frissítés, ami érdemben változtatja meg a képoldalt. Végre elkezdődött az Indafotó felfrissítésének a számotokra is látható része! Lássuk csak…..
Tacsi világa 2013.06.21 07:05:12
@lamerle: Nálam is össze voltak csúszva a képek, de tanácsodra a frissítésre kattintottam és rögtön minden helyrejött és láthatóvá vált. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a frissítést mindig meg kell-e tenni? Ha igen, kérdéses, hogy az indafotón kevésbé jártas képnézegetőink megteszik-e?
Tacsi világa 2013.06.21 09:18:48
@Hargita Nándor: Nándi, azzal az egyetlen frissítéssel rendbe jött nálam minden. Most már csak azt kell valahogy kitalálnom, ha gyűjteményben, érdekes képek böngészőjében, vagy más indás képei között nézelődök, hogy tudok a saját képeimhez visszatérni...de majd arra is rájövök (talán)
Tacsi világa 2013.06.21 11:22:04
@DogTheDog: egyetértek abban, hogy a kedvencelés már régóta nem valós mérőszám, pusztán azt jelzi, kinek hány ismerőse van, mennyi időt tud a viszont kedvencelésre szánni, továbbá azt, hogy az indafotósok mennyire figyelnek mások képeire, a köztük lévő barátságra. Ehhez hasonlóak a párbeszédekh is.
Amelyik kép nem tetszik, tovább lehet lépni, nem kötelező mindent viszonozni.

A magam részéről nyílt, parttalan kritizálást továbbra sem tudom támogatni. Nem tehetek róla, ítéljetek el, lőjetek le, de képtelen vagyok ezen a véleményemen változtatni....Az indafotót nm csak mi nézzük, de számtalan külső néző is, ismerősük, ismeretlenek vegyesen. Hogy tudnánk felmutatni a képeket, amikor lehúzó. ledorongoló kritika olvasható alatta... azt hiszem az indafotó népszerűsége is csökkenne. Ki lép be olyan fotómegosztóba, ahol ezt meg lehet tenni? Elvégre itt nem csak profi fotósok, hanem amatőrök is vannak, sőt, az a többség...

Ugyanúgy nem támogatom a parttalan dicshimnuszokat sem, mert nem biztos, hogy másnak is annyira tetszik, mint nekem.... szóval ezt tényleg igen nehéz eldönteni.
Indafotóblog Állati reakciók 2013.05.07 00:00:00
Ha ismeritek azt a mostanában terjedő (mémet) szokást, hogy a reakciónkat nem szöveggel, nem smiley-val, hanem egy mozgó vagy állóképpel fejezzük ki; pont ilyet kezdtem el az Indáról összeszedni, kommentekkel ti is segíthettek. Hajrá! ..
Tacsi világa 2013.05.07 06:53:28
Elnézést, hogy magamat ajánlom, de az egyik legkedvesebb képem megmutatja a gyermekek és az állatok közötti igaz vonzalmat.

Itt:
indafoto.hu/tacsifoto/image/15720671-0567683a/422971

Mentségemre legyen mondva, hogy az elszállt hozzászólásban egyetlen saját képet sem említettem. Most már nincs időm kikeresni, talán délután.
Tacsi világa 2013.05.07 12:16:16
@LoviGabi: Rákattintottam az általad megadott linkre, a Mozilla bővítmények jött ke, de fogalmam sincs, mit kezdjek vele. Biztos bénázok, mert nem találom az összefüggés a blog és a Mozilla bővítmények között.
:(
Indafotóblog Tavaszi tél 2013.04.03 09:17:43
Fotóidat a tavaszi télről ebbe a gyűjteménybe várjuk! Viccnek durva, úgyhogy valószínűleg komoly: kisklau fotója kisklau fotója adryenn89: Kilátás a Tűztoronyból tacsifoto albuma a tavaszi havazásról Spongyi albuma is ide kívánkozik a szokatlan tavaszi…..
Tacsi világa 2013.04.04 10:39:28
@kisklau: Ne rémisztgess!!!!!
De ha netán, mégis megkövetkezne, amit ki sem merek mondani, egy pár fotót vegyél ki kiveszel és beteheted helyette a májusi hólapátolást és korcsolyázást:))))
Tacsi világa 2013.04.04 19:47:02
@Hargita Nándor: Nagyon jó! Nekem máris van, bár az februári volt.
Megvan minden évszak tematikája: Tél: első havazás, legnagyobb havazás, karácsonyi fények Tavasz: hóvirág, nárcisz, bármilyen virág, rengeteg virág, rovarmakrók Nyár: szabad ég alatt, napsütés, flare, vízpart, hőség, sör, Ősz: súrolófények, levelek, még…..
Tacsi világa 2013.03.13 07:07:30
Indafotóblog 940 2013.01.06 20:08:48
Megváltozott a blog kinézete. Sőt. 68%-al szélesebb lett! A régi 560 pixeles kinézet helyett egy minimalista - a NAGYKÉPES bloggal megegyező méretű - 940 pixeles dizájnra váltottunk. Az új dizájnban nincs oldalhasáb, csak lábléc, rövidebbek a oldalak a gyorsabb töltődés…..
Tacsi világa 2013.01.07 07:08:43