Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hernani

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Információink szerint nem mindenki örült felhőtlenül annak, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás önjelölt istenei, azaz a Boros-Bochkor kettős ismét hallható az éterben: a Sláger rádió egykori reggeli műsora ugyanis legalább nyolc (más források szerint tíz) korábbi Neo…..
Diák Vagyok Diákmatrica a piacon 2009.06.04 13:32:00
Azért jó (többek közt) diáknak lenni, mert akkor az igazolványnak köszönhetően számos kedvezményt vehetünk igénybe: MÁV, BKV, Volán, mozi, fénymásolás, stb. Na de mit tehet az a szegény pára, aki nem tudta tovább húzni iskolás éveit és megszerezte diplomáját? Vásároljon…..
120 ezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság az utolsó önfeljelentő kendermagost. A nemzetközi hírű alkotmányhekket több mint 3 éve, 2005 tavaszán indította a Kendermag Egyesület három tagja, azzal hogy besétáltak a Teve utcába, azzal hogy kábítószert fogyasztottak. A…..
A Blikk és a Viasat3 már gerjeszti és az állatvédők már rá is kaptak. Szerintük ugyanis mindenki bűnrészes, aki részt vett Sofőrök című valóságshow forgatásán, ahol az egyik szereplő, mondjuk ki, Béla úr elütött egy birkát. Persze ezt a dörgedelmet csak a Blikknek…..