Regisztráció Blogot indítok
Adatok
successbunny

10 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Próbálom megfogalmazni azokat a dolgokat amiket itt láttam, leírni azokat a beszélgetéseket amiket hallottam, vagy a gondolatokat amik megszülettek bennem. De sajnos úgy érzem, hogy ez egy lehetetlen feladat. Hiába írom le amit nap mint nap látok, utólag visszaolvasva érzem, hogy nem…..
Nem tudom mennyire jön át a blogon keresztül az az érzés, amit az itteni élet jelent. Mindenesetre most megpróbálok csak erről írni. Nem lesz összefüggő, inkább csak olyan dolgok összegzése, amiket itt megéltem. Mielőtt idejöttem a Csabi valami olyasmit mondott, hogy…..
Ezúttal abból a földöntúli paradicsomból írok, ahol a nagy költők, írók és utazók jártak pár száz éve. Jelentem megtaláltam a misztikus és egzotikus Indiát! Az illata olyan, mint a plumeria virága, édesen fűszeres, és nyoma sincs benne a nagyvárosok bűzének. Csendes és…..
Hajjaj, a legutóbbi statisztikákból leszűrtem, hogy nem szeretitek az okosító bejegyzéseket :) Pedig állítólag nagyon jól magyarázok. De ezennel mindenkit megnyugtatok: a mai bejegyzésből nem tanulhattok semmi okosat, ez pusztán egy újabb jelentés az itt létemről.  A mai…..
Az elmúlt napokban kicsit jobban beleástam magam a Hinduizmusba és az indiai istenek világába. Hát mit ne mondjak, ez aztán egy komplikált vallás. Kb egy nap olvasgatás után már látom nagyjából a főbb vonalakat:) Hindu oktatás kezdőknek egy laikustól (ezáltal nem vállalok…..
Azt hiszem páran nem vitatkoznának vele, ha kimondanám: a hedonizmusom fog a sírba vinni:)) Gyerekek egy jó tanács, ha Indiába utaztok: ne egyetek meg mindent amit megkívántok! Vagy legalább ne az első héten!!! A sok finomságnak köszönhetően a csütörtök-péntek számomra…..
Nos, úgy gondolom itt az ideje újra izzítanom szerzői képességeimet! Ismét beindult bennem az a bizonyos hangocska, amit már oly jól ismerek, és ami folyamatos menésre kényszerít. Idén igazán izgalmas úti célt talált magának: az elefántok és fakírok, a jóga és a…..
Nos hol is hagytam abba? Ja igen, a kanpén bealvásnál:) Arra keltem, hogy a házigazda (mint kiderült Himanshu a reggeli srác), és egy amerikai (Jeremy – nem aieseces, sima volunteer) az asztalnál ül. Először kicsit kínosnak találtam, hogy így találkozunk, de hamarosan kiderült,…..
Elhatároztam, hogy ezúttal pontosan fogom dokumentálni a történéseket. Persze ezt mindig elhatározom, de hátha most menni is fog:)Kezdjük is az Isztambuli élményekkel. A repülőút király volt, három fogásos vacsit kaptam, ami még ráadásul finom is volt. Tizenegykor szálltunk le,…..
Jelentem megérkeztem, fáradtan, de egészben. Majd írok Isztambulról is, amint lesz egy kis erőm rá. A repülőút szürreális volt. Életem legjobb kiszolgálását kaptam: takaró, párna, kaja, üveges víz, fülhallgató, ingyen filmek és játékok, és mindezt India felé. Kicsit…..
Hol is kezdjem. Talán 2010 októberétől. Október 13-án hazautaztam Teneriféről meglátogatni a családomat és részt venni egy amerikai szálloda állásinterjúján. Már előtte elhatároztam, hogy nem akarok elmenni USA-ba több okból sem. Ezt az elhatározásomat a Szeretteimmel…..